Nem egyszerű a teniszezés mostanában a
A lényeg, hogy most hétvégén ismét útra keltünk családostul és meg sem álltunk Debrecenig, ahol az idei régiós versenyek záró fordulójára került sor: mesterversenyre, ahová csak a korosztályok legjobb nyolcai kerülhettek. Nem fokozom az izgalmakat, Balázs 3. lett, az elsőt, aki korosztályos első helyezett is volt nem tudta megverni, de azt mondta is verseny után, hogy ha nem egy nagy meccs után játszik az esélyessel, akkor is csak szépíteni tudott volna az eredményen (ami 6-0 6-1 lett), a srác jelenleg még sokkal technikásabb.
Volt viszont egy hatalmas játszmája egy nagyon tehetséges kissráccal - meg is ijedt, amikor kiderült a sorsolás, és hogy első körben egymás ellen játszanak -, majdnem 2 órás volt a csata, iszonyat hosszú labdamenetekkel, és bár elvileg sima játékban győzött Balu (6-4 6-3), ott a pályán, és a szélén ez messze nem volt könnyű. Szépen játszott Balázs, erősen, fejben is ott volt, az önbizalma sem ingott meg, és ha a szervája is jött volna, még könnyebben mehetett volna a győzelem.
Végre-végre igazán beérett a sok munka.
Következett a játék az első helyen kiemelttel, amit mi passzoltunk, mert játszóterezni kellett menni, majd a 3. meccsre, ami a 3. helyért ment, visszaértünk. Balázs meghúzta a vállát egy szervánál, és minden egyes adogatásnál és lecsapásnál üvöltött (a fájdalomtól), de kitartott, sőt csodásan játszott, támadott, mozgatta az ellenfelét, szuper érzés volt végignézni (6-2 6-3 lett a végeredmény).
És aztán jött az eredményhirdetés, a kupa, és a boldog hazaút, mert ez az eredmény akkora önbizalmat ad neki - és tiszteletet a játékosok és edzők körében -, ami kitart még jó néhány hónapig, és még 2 nagy versenye lesz idén. Ugyanis lehet valaki bármilyen jó, ha nem jönnek az eredmények, leírják. Most viszont letett valamit Balu az asztalra, jelezte, hogy jó lesz őt komolyan venni, mert értékes tagja a hazai csapatnak.
És természetesen dicséret illeti a két picurt, akik lehetővé tették, hogy 80%-ban kövessem a meccseket. Mert Zalán részben aludt, részben aranyosan eljátszott, részben persze cipelni kellett és ringatni, de ordítás viszonylag kevés volt, és Kristófra már szavaim sincsenek, mert szinte végig aranyosan eljátszott, mászkált, ugrált, labdázott, az utolsó játszmában pedig apa kivitte és furikáztak egy félórát, hogy jól kialudja magát a kocsiban a már nyűgös fiú - és így is történt, estig ismét tündér üzemmódban működött:D
Márcsak azt nem értem, hogy az a 14 éves, aki képes órákat játszani a tűző napon nem kevés erőkifejtéssel, hogy a fenébe fáradhat el 2 emelet megmászásától és/vagy negyed óra biciklizéstől?! Na jó, tkp értem:DD
3 comments:
Gratulálok a nagyfiúnak!
Gratulálok én is, de nekem az első képről az jutott eszembe, hogy milyen őszinte "kisfiús" mosolya van még, és hogy hasonlít a mosolya a kicsikére. Ugyanaz a mimika... :o) (Persze, ne mondd meg neki, hogy lekisfiúztam!) ;o)
Köszönöm:)
És igen, Altair, valóban kisfiús az a mosoly, nekem már fel sem tűnt(óóó) - gyerek még Balázs, legalábbis nagyrészt az. És ne aggódj, a mi titkunk marad:D
Post a Comment