Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

2011. szeptember 30., péntek

nem ovi

Sokat tipródtam ezen az ovi kérdéskörön, és egyre jobban rettegtem attól, amikor meg kell kezdenie Kristófnak a beszokást.
És úgy láttam, soha ilyen távol nem voltunk az ovikezdéstől, mint most.

Aztán jöttek a jelek, amik egyre jobban erősítettek, hogy ne. Az utolsó csepp a Nők Lapja eheti számában egy cikk, ami az ovis beszokásról, és az óvodaérettségről is szólt.
Akkor nagyon utánaolvastam a témának, pszichológiai cikkeket, véleményeket kerestem, és egyre jobban világossá vált, hogy nem szabad még oviba mennünk. Kristóf nem érett az ovira és kész.
Persze, januárig sok minden történhet, 4 hónap egy gyerek életében nagyon nagy idő, de ha visszagondolok a 4 hónappal ezelőtti állapothoz képest nem sokat közeledtünk az oviérettség felé.

Se a figyelem, sem az utasítások követése, sem a beszédfejlődés - szerintem egyedül én és apa értjük amit mond, mert nem csúnyán beszél, hanem sajátosan, és néha ordítva, néha susogva, ahogy épp kedve van -, sem az önálló öltözködés nincs meg - eltűri, dugja kezét-lábát, és ennyi. Idegenekkel egyáltalán nem hajlandó szóba állni. Ráérünk szeptemberben, na.

Főleg, hogy pár napja egy fura és nem kevéssé gusztustalan szokást vett fel: néha kajázáskor nem nyeli le a falatot, hanem tartogatja a szájában, és nem akarja se kiköpni, se lenyelni, mígnem vagy kifolyik az ajkai közül, vagy fuldokolva szinte "kihányja". És láss csodát, mióta meghoztam a döntést, elmúlt, tegnap estétől nem volt ilyen húzása, hát már nem is tudom, az biztos, hogy még én sem vagyok "óvodaérett".

Szóval nyugi van, és majd elkezdjük újra a tortúrát egy év múlva. Amúgy ahogy a szobatisztaságra, az ovira is egyszercsak megérnek a gyerekek olyan 3-3,5 éves korukban - Vekerdy szerint, akinek legtöbb nézetét teljesen elfogadom, némelyeket vitatom, de az alapfilozófiájával teljesen azonosulni tudok -, korai, nagyon korai lett volna az ovikezdés.

2011. szeptember 27., kedd

gimnázium

Napok óta forgatom a fejemben - nem csak a bejegyzést, hanem a gondolataimat is -, hogy is van ez a váltás most Balunál. Rossz érzéseim vannak, és még nem tudom megfogalmazni, miért, de hátha, miközben írok, ki is derül, mitől félek, féltem, aggódom:(
Remélem, nem a hatodik érzékem súg, mindenesetre, remélem, csak a sok változás, sok edzés, sok óra, kevés találkozás, beszélgetés miatt aggódom a nagyomért.

Volt a szülői, ami a szokásosról szólt: kezdjünk el bőszen takarékoskodni a szalagavatóra, bankettre, öltönyvásárlásra, mert 1 milliós nagyságrendet emlegettek.. Na jó, nem fejenként, de azért ez szép pénz lesz. Úgyhogy az osztálypénzt megszavaztuk havi 1000 ft-ra, amit majd 2 év múlva felemelünk 2000 ft-ra (persze majd még hátha beleszól az infláció:D, de ne politizáljon az, aki nem ért hozzá, ugye). Gyors fejszámolás: 80 ezer forint lesz 5 év alatt, aminek 90%-át a ballagáshoz kapcsolódó eseménysorozat fogja felzabálni, a maradék ilyen-olyan apróságokra megy. (Ez az egész osztályt, mind az 5 évet tekintve több, mint 3 millió forint, ó te jó ég!) Kirándulásra nem, mert azt a 12-15000 ft-ot majd külön fizetjük be. De, nyelvoktatás, öröm és boldogság: mennek majd Spanyolországba, később Angliába is, és arra a 100 ezer forint feletti összegre sem árt felkészülni, mert nagy élmény, és - mert szerencsések vagyunk - lehet részletre is fizetni.
(Azóta teszek félre havi pár ezer forintot, amióta felvették Balut, mert én is ide jártam, ismerem a trendet, sok-sok pénz kell hozzá.)
Viszont jó dolog, hogy számlára kell fizetni az összegeket, nincs kp ide-oda küldés, vita a be, illetve be nem érkezésről, követhető.
Szintén jó dolog, hogy bár megfogadtam, jelentkezni fogok SZMK tagnak, ha muszáj, ha senki nem vállalná, hamar betelt a létszám. Ilyet én még nem is láttam, a szülők önként jelentkeztek:DD És a másik: tele volt a terem anyukákkal, sőt, apukák is voltak páran.

Balázs pedig folyamatosan fecseg az órákon, és szórakoztatja az osztályt. Ezt főleg tőle tudom, és őszintén megmondva egy cseppet sem tetszik, hogy így próbál bevágódni a "menő" osztálytársak közé. Nekem olyan "osztály bohóca" szerepnek tűnik, és ez például állatira zavar.

És zavar, hogy sok a hallgatás, nem vagyok képben, zavar a sok fészbukozás, a pénteki rendszeres "bulizások", zavar, hogy olyanokkal - is - van kapcsolatban, akik isznak, füveznek (egyszer próbálta az egyik lány a nyílt FB platform szerint, de szerinte 5-nél többször nem is fogja szívni - WTF?? - nem tudom, mi mehet a zárt csoportokban, de lehet, félnék is megtudni..)
 Csak összeszedtem, mi zavar. A stílus is, meg ez a mindjárt szétesem, olyan laza vagyok mentalitás, a szétedzem magam - napi 4-5!! óra -, aztán 9-kor könyvvel a kezemben bealszom stílus.

És zavar, hogy a szülőin semmit nem említett a tanárnője, míg másnap Balázsnak azt mesélte, hogy lecseszte őt a folyamatos fecsegésért. Most miért kell hazudozni? Ott voltam, hacsak nem szenvedek aggkori elhülyülésben, emlékszem, miről beszélt, sőt utána személyesen is megkerestem, négyszemközt sem mondott semmit. Persze az is lehet,  hogy Balázs simán csak nem figyelt oda, vagy csak félfüllel.

Szóval vannak rossz érzéseim, nagyjából már tudom is, mitől, majd megoldom, megoldódik minden:D

még egy kollázs:DD
Amúgy meg újságcikk készült a versenyről, két lány már rá is repült, és büfébe kísérték a nagyfiút, merthogy meséljen, és milyen ügyeees :DD

2011. szeptember 26., hétfő

őszi festés és krumplinyomda


Pestettünk:)

a bal oldali kis maszat Zalán festése, a többit Kristóf művelte
Vannak tekercs tapétáim dekorálásra, csomagolásra, és most már festésre is használom őket. A hátoldalán teszem az asztalra, ragasztóval rögzítem az asztalra, és így van egy klasszul nedvszívó papírom, ami jó nagy is, mert kiderült, hogy Zalánt már semmilyen eszközzel nem lehet távol tartani az alkotási folyamattól. Persze rövid rajzolás után mindig megkóstolja az aktuális színezőt, majd szétköpdösi a lakás minden részében - hurrá.

Most két színt adtam a fiúknak, zölddel és sárgával festett Kristóf mindenfélét - később kiderült, hogy autót zölddel, és a lámpáját sárgával alkotta meg -, és nyomdáztak is krumplival (kezdetleges levélformát faragtam bele), így lett egy őszi képünk, amire majd felragasztjuk az időközben gyűjtött leveleket.

Kristóf mélyen elgondolkozva alkot, mint általában, de már Zalán is hozza a formát.

Csak ne enne meg mindig mindent..

És még egyszer a kis korkülönbség ellen

.. nem utoljára, tartok tőle.
Én komolyan azt hittem, hogy az eleje a kemény. Pedig az csak fárasztó, de a hormonok miatt csodás. Ott egy jóillatú, puha kisbaba, aki ugyan nem alszik, de olyan nagy szüksége van rád, hogy bármit elnézel neki:)

És most itt egy csatakos fejű - az állandó mozgástól csapzott és az összeszedett piszoktól, homoktól, kavicstól sáros -, keményfejű, önálló akarattal és térrel rendelkező izgőmozgó, aki szintén nem alszik - legalábbis kevesebbet, mint a bátyja -, cserébe egyfolytában kiszed, eltép, kiönt, szétgurít, lever, összegyűr, szétken, miközben visít, és visít és visít.

Szóval sokkal türelmesebb lennék, ha nem épp kifelé lábalnék ebből a korszakból a naggyal, és ha jól számolom, 17 hónap korkülönbség az 17 hónap hisztit jelent, és ez mégcsak a jéghegy csúcsa. Vagy a hegy lába?

Kinyír engem ez a kishercegek mintapéldánya, aki másodállásban játszóterek réme..

lehetetlen programok

Soha többé nem fogok visszajelezni FB-on, hogy résztveszek egy rendezvényen. Ugyanis az utóbbi időben, ha bejelöltem valamit, rá pár percre már közbe is jött valami más, fontosabb:( Így volt a Magyar Dal Napjával, az Őszi Fesztivállal a botanikus kertben, Szelektív Szombattal, Sörfesztivállal, Critical Mass felvonulással.

Pedig szeretem, ahogy a FB figyelmeztet, hogy itt a napja, hajrá, anélkül, hogy bármilyen más alkalmazást meg kéne nyitnom, találkozókat bevésnem stb. De hát nem megy, úgyhogy jelöletlenül hagyom az eseményeket, hátha így lesz lehetőségem elmenni már végre valahová. Tudom, hogy a gyerekes családoknál sose lehet előre számítani semmire, és szerencse, hogy nem betegség miatt vagyunk akadályoztatva. Így ha közbejön egy mosogatógép-szerelés, szülői értekezlet, tetőfedés, teniszmeccs, hát legyen, egyszer-kétszer talán mégis elmegyünk majd.

A reménykedésre okot ad az a tény is, hogy anyukám szombattól itthon van, nyugdíjas lett - hurrráááá! - és nem akarnám kihasználni, de időnként talán el tudok majd jutni fodrászhoz, fogorvoshoz, vásárolni, havonta egyszer talán egy kettesben töltött esténk is lehet majd apával:))

Addig pedig járok szorgalmasan szülőire, lakógyűlésre, játszira, megpróbálom lekötni a két kicsit, illetve aktivizálni a két nagyobbat:D

2011. szeptember 22., csütörtök

játszóterezés

sok helyen jártunk, sok helyre megyünk, és a fiúk nagy örömmel fedezik fel az új helyeket, de két játszótér az örök kedvenc, amikor odamegyünk, olyan, mintha hazaérnének: játszi, kiabálja Kristóf és aaaaaa, mutogat Zalán mindenre.


föl-földobott gyerekek

Apa itthon van a héten, és jó nagyokat sétálunk, játszunk, a fiúk a magasba szállnak.
A gyomrom idegesen rángatózott, de a kicsik nagyon élvezték.
És sokkal tovább is bírták volna csinálni.


2011. szeptember 19., hétfő

szőnyeg gyerekszobába

Elkészültem a pólók vagdosásával, gombolyításával és sikerült egy szőnyeget horgolnom. Tízes tűvel, nagyon gyorsan ment, sajnos kisebb a szőnyeg, mint szerettem volna, legalább 3x ennyi pólóból tudtam volna a megfelelő méretet elkészíteni, de egyelőre megteszi. Gyerekszobába tökéletes.

És micsoda szerencse, hogy elkészítettem, mert alighogy az ágy mellé tettem, rá két percre Zalán ráesett a nagy játékban, és nem ütötte meg magát. Tetszik nekik:)
A mintája egyszerű hullámos minta, amit a Barka Horgolósulijából néztem ki, a 2. leckéből, a póló vagdosás és gombolyítás a leghosszadalmasabb lépés, erről sok hasznos ötlet és részletes, képes tutorial található a Polka dot Pineapple blogon.

És ismét tenisz

Pár hónap kimaradt versenyzésben, nem voltak a környéken versenyek, először el akart Balázs utazni - mert Pesten ofcoz hetente van valamilyen kupa -, de aztán győzött a kényelem, és edzésre fordította a maradék energiáját.

Nem egyszerű a teniszezés mostanában a kis nagyvárosunkban: új önkormányzat (ideológiailag és személyileg is) új szövetséget választ, ami mostanra kezdte meg a munkáját és zavaros pénzügyek, tulajdonviszonyok és a tenisz rossz image-e városszerte. Ezt aztán végképp nem akarnám ragozni, de nálunk úgy tűnik, mindenki a teniszből akar megélni, illetve mindenki szakítani akar belőle magának, mindenki "aki számít" teniszezik, és csak az számít, aki teniszezik, hát remélem lesz változás. Az új tulajdonos tartott egy szülői értekezletet a versenyzők szüleinek, ahol kaptunk némi ízelítőt a jelenlegi és a jövőbeni helyzetről, sok mindent megértettem, és látom már, milyen nehézségek, ellentétek nehezítik a tenisz szakosztály életét, én komolyan bízom benne, hogy ez változni fog. Hogy nem valamiféle szokásjog mezsgyéjén kell a jövőben haladni, hanem világosan le lesz írva mindenki joga és kötelezettsége, és pont. Persze én naiv vagyok, de mondjunk inkább optimistát.

A lényeg, hogy most hétvégén ismét útra keltünk családostul és meg sem álltunk Debrecenig, ahol az idei régiós versenyek záró fordulójára került sor: mesterversenyre, ahová csak a korosztályok legjobb nyolcai kerülhettek. Nem fokozom az izgalmakat, Balázs 3. lett, az elsőt, aki korosztályos első helyezett is volt nem tudta megverni, de azt mondta is verseny után, hogy ha nem egy nagy meccs után játszik az esélyessel, akkor is csak szépíteni tudott volna az eredményen (ami 6-0 6-1 lett), a srác jelenleg még sokkal technikásabb.

Volt viszont egy hatalmas játszmája egy nagyon tehetséges kissráccal - meg is ijedt, amikor kiderült a sorsolás, és hogy első körben egymás ellen játszanak -, majdnem 2 órás volt a csata, iszonyat hosszú labdamenetekkel, és bár elvileg sima játékban győzött Balu (6-4 6-3), ott a pályán, és a szélén ez messze nem volt könnyű. Szépen játszott Balázs, erősen, fejben is ott volt, az önbizalma sem ingott meg, és ha a szervája is jött volna, még könnyebben mehetett volna a győzelem.
Végre-végre igazán beérett a sok munka.

Következett a játék az első helyen kiemelttel, amit mi passzoltunk, mert játszóterezni kellett menni, majd a 3. meccsre, ami a 3. helyért ment, visszaértünk. Balázs meghúzta a vállát egy szervánál, és minden egyes adogatásnál és lecsapásnál üvöltött (a fájdalomtól), de kitartott, sőt csodásan játszott, támadott, mozgatta az ellenfelét, szuper érzés volt végignézni (6-2 6-3 lett a végeredmény).

És aztán jött az eredményhirdetés, a kupa, és a boldog hazaút, mert ez az eredmény akkora önbizalmat ad neki - és tiszteletet a játékosok és edzők körében -, ami kitart még jó néhány hónapig, és még 2 nagy versenye lesz idén. Ugyanis lehet valaki bármilyen jó, ha nem jönnek az eredmények, leírják. Most viszont letett valamit Balu az asztalra, jelezte, hogy jó lesz őt komolyan venni, mert értékes tagja a hazai csapatnak.

És természetesen dicséret illeti a két picurt, akik lehetővé tették, hogy 80%-ban kövessem a meccseket. Mert Zalán részben aludt, részben aranyosan eljátszott, részben persze cipelni kellett és ringatni, de ordítás viszonylag kevés volt, és Kristófra már szavaim sincsenek, mert szinte végig aranyosan eljátszott, mászkált, ugrált, labdázott, az utolsó játszmában pedig apa kivitte és furikáztak egy félórát, hogy jól kialudja magát a kocsiban a már nyűgös fiú - és így is történt, estig ismét tündér üzemmódban működött:D

Márcsak azt nem értem, hogy az a 14 éves, aki képes órákat játszani a tűző napon nem kevés erőkifejtéssel, hogy a fenébe fáradhat el 2 emelet megmászásától és/vagy negyed óra biciklizéstől?! Na jó, tkp értem:DD

2011. szeptember 16., péntek

16-a van, és Zalán 15 hónapost

Nagyon nagy lett. Már nem mosolyog mindig. Akarata van, és azt érvényesíti. Visít és feszít, és püföl, rúgkapál.

Persze, csak ha nem kap meg valamit azonnal, ha nem engedem, hogy azt csinálja, amit akar. Például kiszaladni az úttestre.

De mosolyog, ha játszunk vele, ha mondókázunk, ha éneklünk vagy zenét hallgatunk, rázza a fenekét, a kezét, dúdol ő is.

Egy pillanatra nem pihen meg, jön-megy, felmászik és leesik, pakol, nyomkod, dobál, paskol, rugdos.
Szereti a meséket, a dalokat, a tesót, a mászókát, más gyerekek játékát.

Olyan nagy már.

2011. szeptember 15., csütörtök

földönfekvős

El sem dicsekedtem még Kristóffal, aki - bár idegen helyen, frusztráló helyzetekben továbbra sem kommunikál -, alapesetben már nem szalad el, nem hisztizik, együttműködős. Ma is szóltam neki a játszin, hogy jöjjön, indulunk, és BÓLOGATOTT és ODAJÖTT. És mentünk haza. Szót fogad a boltban, nem fut el, ujjongás van.

Természetesen különösebb örömködnivaló nincs, mert megérkezett az 1.3-as verziószám alatt futó Zalán, aki ma egy igazi visítós, sírós, földönfekvős, feszítős hisztivel ajándékozott meg. A kiváltó ok a futóbiciklire való felülés, ill. fel nem ülés volt (kb. 10-szer próbálkozott, de Kristóf mérete kifogott rajta), és aztán hosszú percekig csak sírt és sírt szegény, nem tudtam megnyugtatni - nem szoptatom meg nyilvános helyen, mert akkor nincs megállás, és szerintem már elég nagy ahhoz, hogy ezt a dolgot le tudjuk máshogy rendezni -, csak a "Tavaszi szél..." segített rajta jónéhány perc után.

Szóval a helyzet változik, bár nem egészen úgy, ahogy szeretném, de ha választani kell, inkább a hisztizős kisebbet és az együttműködős nagyobbat választom.


Beszélj úgy, hogy érdekelje II. fejezet 2.rész

"Ahogyan mondasz valamit a gyereknek, az nem ugyanolyan fontos, mint amit mondasz?"
De igen.
"A gyerekünkből úgy hozhatjuk ki a legtöbbet, ha a viselkedésünkből alapvetően azt olvassák ki, hogy ők szeretnivaló, értékes embere." "Éreztessük a gyerekkel, hogy hiszünk benne, ha felismeri a problémát, képes lesz felelősségteljesen reagálni is rá."
A legrosszabb hatást azzal érhetjük el, ha jelzéseink arra utalnak, idegesítő és cselekvésre képtelen embereknek tartjuk őket, akik mindig mindent rosszul csinálnak, és az aktuális probléma is csak az ő rosszaságuk újabb jeles bizonyítéka."

Ó istenem, ebben sajnos nagyon jó vagyok, az ideges sóhaj, ajakbiggyesztés, szájhúzogatás, szemforgatás:( És hülye kis megjegyzések dühömben. Olyan jó lenne először mindig gondolkozni, 10-ig elszámolni és utána nyugodtan reagálni, egyelőre ritkán sikerül, hirtelen haragú vagyok, nagy felcsattanásokkal, majd gyors lehiggadással. De legalább tudom, min akarok változtatni, első lépés megvan.

"A szülő undorodó arckifejezése vagy megvető hangsúlya nagyon mély sebet tud ejteni.  Ha ehhez olyan szavak is társulnak, mint 'ostoba', 'figyelmetlen', 'felelőtlen', akkor kétszeres sebet ejtünk gyermekünkön. Később ugyanezeket a szavakat fogják magukra használni."

Na itt a legjobb példa, miért is írogatom én le ezeket az okosságokat. Mert elfelejtem, mindig elfelejtem, hogy mi az, amin változtatnom kell:( Hátha..

"Ha azonnali hatást akar elérni, akkor jobb, ha határozottan beszél, mintha könyörög."
Amit tiltani akarunk, valóban, és komolyan, ott felesleges szépen kérni. Határozottan, az elején mondjuk meg, hogy ezt nem. Tehát nem kérem szépen, hogy tegye le a kést, hanem elveszem tőle, és megmondom, hogy a késsel soha nem játszhat.

Néhány támpont, amit megkérdezhetünk magunktól:
- "A gyermekem életkorához és képességeihez mérten van értelme a kérésemnek?" Meg tudja-e már csinálni, amire kérem?
- "Nem érzi-e úgy a gyermekem, hogy a kérésem ésszerűtlen?" Minek pakolnának rendet a kockák között, ha 5 perc múlva úgyis szétdobálják megint?
- "Tudnék esetleg egy időpontot is adni a gyermekemnek a kérésem teljesítésére a "most azonnal" helyett? Ebben jó vagyok, általában adok időpontot, ha lehet, sőt, előre gondolkozok, hogy mondjuk 20 perc múlva, vagy a meccs szünetében vagy valamikor kell mondjuk levinni a szemetet.
- "Nem tudnék esetleg alternatívákat adni neki arra, hogyan teljesítse a kérésemet?" Erre pedig Kristóf tanított, és tanít most is, fejlődőképes vagyok:)
- "Nem lehetne-e a házban olyan változtatásokat végezni, amellyel jobban együttműködésre sarkallhatnánk a gyerekeket?" Alacsonyabb polcok, kosarak, ahová bepakolhat, pipa.
- "A gyermekével töltött idő nagy része nem azzal megy-e el, hogy feladatokat ad neki? Van-e idő arra, hogy csak úgy együtt legyenek?" No comment.

"Amikor kísértést érez arra, hogy másodszor vagy harmadszor is szóljon a gyereknek valamivel kapcsolatban, álljon meg egy pillanatig, és próbálja meg kideríteni, hogy hallotta-e a gyerek a kérdést."
Úgy tűnik, sokkal többször előfordul, hogy nem igazán hallja meg a gyerek, amit mondunk, főleg, ha épp belemerült a játékba, tévénézésbe. Balunál segít, ha megkérem, ismételje el, mert valójában mindig el tudja ismételni, de csak akkor tudatosul benne, mit is mondtam, amikor ő is kimondja. Kristófnál pedig segít, ha kivárom, hogy a szemembe nézzen, és akkor mondok el neki valamit. Néha segít.

2011. szeptember 12., hétfő

őszi járványok és mérgelődések

Nálunk még semmi ilyesmi, de sajnos megkezdődött a hurutos időszak: délelőtt fél 10-kor tele volt a játszótér:( Ismét kitört az antiszociális énem, ami a kisebb baj. Kicsit nagyobb baj, hogy az összes torokfájós, lázas, hányásos gyereket kihozzák a játszótérre az orvostól, és egymást fertőzik:/ A legnagyobb baj viszont, hogy már megint volt egy királylány a játszin a halál értelmes nagymamájával.
Azon már csak röhögtem, hogy a kislány nem akar játszani Kristóffal, és duzzog, mert ő meg akar (mondtam Kristófnak, hogy kismajmokkal nem barátkozunk, de hát szaladgált előtte a lány, azt hitte, fogócskáznak!), de könyörgöm, mér' kell így öltözni? Jó, rózsaszín, meg minden helyen fodros és hullámos, és bazi nagy rózsaszín hercegnős hátizsák, de vastag harisnya?? 30 fokban?? (Oké, nincs lányom, nekem így könnyű, de tök normális csajokat is láttam, normális - bár rózsaszín - ruhában.)

De a nagymama mindent vitt.
Az előzményeket hagyjuk (megpróbált segíteni Zalánnak csúszdázni, ismeretlenül, nem is értem, hogy képzeli, majdnem leesett miatta a gyerek, mert nem értette, mit akar), de amikor megyünk haza!! Pakolok, Kristóf szokás szerint előre megy, és vár bennünket a járdán - oké, elég messze volt, de láttam, és így SZOKTUK -, mire nagymama, kiabálva, hogy elmegy a kisfiú, jajj, és FUT utána! Mire Kristóf megijedt, és elkezdett FUTNI előle! És futott a nagymama után a rózsaszín hercegnő is, ami még veszélyesebb, mert hát játék! Szerencsére feladták, mielőtt kikergették volna a gyereket az úttestre! Elegem van. Nagyon. Nagyon-nagyon-nagyon.

2011. szeptember 11., vasárnap

szemünk fénye

Teljesen tanácstalan vagyok. Kristófot szerettem volna egy szemésznek megmutatni, mert néha ijesztően kancsalít a jobb szemével, és hunyorog is. És bejelentkeztünk magándokihoz, mert hát ugye.. azt nem mertem megreszkírozni, hogy sima kórházas rendelésen várjunk, vagy küzdjek vele esetleg beszóljanak:/

Helyette Zalánt vizsgálta meg a doktornő, akinek úgy tűnik, minden rendben van a szemével. Mármint Zalánnak, nem a dokinőnek.
Kristóf ugyanis, bár bejött velem a rendelőbe, de amint a dokinéni hozzászólt - hogy kövesse a szemével a világítós kiskacsát, ordítva, könnyzuhataggal követelte, hogy menjünk, menjünk, nemnemnem és kiütötte a dokinéni kezéből a kiskacsát:( És nem tudtuk megejteni a vizsgálatot, mert ugyan kint megnyugtattam, de amint meglátta a doktornőt, rögtön ordítani kezdett.

Nos, dokinéni szerint nem egyedi eset, majd jövünk legközelebb, és érdeklődött, hogy erőszakoskodott-e vele valaki, mert attól lehet ilyen... esetleg.

És apával teljesen tanácstalanul néztünk egymásra, és már nem is tudom, mi lesz és mikor, és nem is tudom, mit vártam.

2011. szeptember 9., péntek

Középiskolás Balu

Nem tudom, pontosan, hogy érzi magát, mert kicsit túlterhelt a nagyfiam.
Na nem, mintha annyit tanulna, csak épp a sok edzés, illetve most már edzőterembe is jár heti minimum kétszer.
Szóval, tudom, hogy megy neki a tanulás, és nagyon örülök,  hogy nem az erősebb iskolába vették fel, mert így is nehéz a tempót megszoknia. Ő tipikusan az a "Halak" gyermek, aki nem igazán van mindig jelen, mégha úgy tűnik, követi is a fonalat, ellenőrizni kell időről időre, hogy valóban figyel-e:) Mondjuk én ezt ritkán tartom viccesnek, amikor mesélek vagy magyarázok valamit, és 5 perces szövegelés után megkérdi, hogy miii?
(Persze ez az egész nem horoszkóp, még csak nem is személyiségfüggő, hanem életkori sajátosság is, ahogy a többi vele egykorút figyelgetem.)

Szóval elég neki bőven az, amit most kap. Napi 3 spanyol óra és a többi: matek, magyar, kémia, fizika, info tárgyaik vannak, szintfelmérőt írattak velük matekból és magyarból, és nagyon úgy néz ki, hogy matekból kötelező korrepetálásra fog járni:)

Továbbra is van egy-két haverja, de igazából nincs nagy véleménnyel a nagyobbrészt "menő" osztálytársairól (mér' kell 14-15 évesen bulizni és inni minden hétvégén, nem értem, különösen érdekelne, hogy a szülők szerint ez tényleg okés, és hogy miért szolgálják ki személyi nélkül a szemlátomást fiatalkorúakat), szóval elvan, de óvatos.

A spanyolt tanulom vele, délutánonként, már amennyire lehetőségem van rá, szép nyelv, cserediák program működik a suliban, elképedve utasította el Balázs a feltételezést, hogy kimenjen Spanyolországba egy időre. Én igazán nem erőltetem, de nyilván nem is állnék az útjába, ha menni akarna, és szerintem 1-2 év múlva megérik majd annyira, hogy menni akar, jajnekem..

2011. szeptember 8., csütörtök

Én is szeretek velük aludni

Küzdök ám erősen, hogy a két kicsi egyszerre aludjon délután. Ha ez sikerül, az maga a lébecolás, mindenre van időm, főzök is, meg még takarítok is, és netezgetek - valamennyit alszom is.
Ha meg nem, akkor jellemzően egymást váltják, és kész téboly a napom, mert Zalán elalszik mondjuk 11-12 között, és pont felébred, mire Kristófot sikerül ágyba csalogatnom 1-2-re. Ami azt jelenti, hogy semmit nem tudok csinálni, és hogy pisszeghetek, nehogy felébredjen a másik.


Azért vannak problémáim:))

Ovi vagy nem ovi

Tegnap elindultunk a játszira, szokás szerint. Elmentünk egy darus kocsi mellett, jóól megnéztük - Kristóf imádja a munkagépeket, mint minden fiú -, majd a kocsi tolatni kezdett. Ez már kiverte nála a biztosítékot, de amikor a játszi szélére is betolatott a dög, nem volt maradásunk. Semmilyen módszerrel nem tudtam megnyugtatni Kristófot, csak hajtogatta, hogy menjünk, menjünk...
Úgy döntöttem, hogy hagyjuk a fenébe az egész ovit, ha én sem tudom egy ilyen helyzetben megnyugtatni, mi lesz vele idegenek között?

Hazasétáltunk - miután az ordító Zalánt visszagyömöszöltem a babakocsiba, ő nem értette, miért lépünk le 20 perc után, épp egy jó kis sározós projekten dolgozott -, jó nagyot mászkáltunk közben, és az ovi felé kanyarodtunk. Ahol Kristóf mindenáron be akart menni játszani a többi gyerekkel. Elegánsan földhöz is vágta magát... és én csak nevettem és nevettem. Akkor ő is felugrott és hazamentünk.

Ennyit a töprengésről. Hagyom a gondokat, majd szép lassan minden megoldódik.

2011. szeptember 7., szerda

alkotunk


.. szinte minden nap, és Zalán sem szereti, ha kihagyják, így egyre nagyobb a rendetlenség itthon. Ma is festett, rajzolt a két gyerek, megmutattam Kristófnak a nyomdázást, és wc-papír gurigával nyomta utána a köröket.
Papírtányér lett a katica teste, amit feketére színezett, szárnyakat is vágtam papírtányérból, azok pirosan lettek a szárnyak. Már megszáradtak, miltonkapoccsal rögzítem, és kész lesz az első sk állatka:)

Én pedig elefántos magasságmérőt készítettem a fiúknak a szekrényajtójukra, külön-külön mindkettőjüknek, már meg is mértem Kristófot, 98 cm, húha:)
(Már korábban is készítettem egy elefántot, kartonból, akrilfestékkel színeztem, de Kristóf rögtön rájött, hogy az tulképp egy "rajzi", és amint filctoll került a kezébe, kiszínezte összefirkálta. És a lemosható filctoll papírról nem mosható le.)

A gyerekszobába pedig épp szőnyeget horgolok, a kiselejtezett pólókat felgombolyítottam, ezen a hawaii (szó szerint) blogon található segítség, hogyan tudjuk ezt könnyen-gyorsan-szépen megvalósítani. Már most is jó kis súlya van a szőnyegnek, pedig még csak másfél lábtörlőnyi készült el.


2011. szeptember 6., kedd

heti menü + csirkemellkockák petrezselyemmártásban

Fúú, ez a recept:D
Trinity-nél láttam egy Stahl-recept kicsit átalakított változatát, és nyami!
Csak én szeretem a családban (vagyis a többiek is eszegetnek belőle, kivéve Jancsit, aki nem bírja a petrezselymet. Érdekes ez, imádom, szinte az összes fűszernövényt, a kapor kivételével, Jancsi pedig már attól is kiakadt, amikor picit megborult a kakukkfű a pörkölt készítésénél.)
Na szóval, mindegy is, a múltkor újráztam belőle, és csak magamnak csináltam egy egész kg-nyi csirkemellfiléből, és rengeteg petrezselyemből egy becsületes adagot, és 3 napig ettem. Egyszerűen imádom, ez az egyetlen kaja, amit képes vagyok elkészíteni a saját örömömre:D

Csirkemellkockák petrezselyemmártásban

          1 kg csirkemellfilét
apró darabokra vágok
          2 ek olajon 
megfonnyasztok
          1 kis fej vöröshagymát,
amit előtte persze apró kockákra vágtam, belerakom a húsdarabokat,
          2 gerezd fokhagymát,
szintén nagyon apróra vágva, és kifehéredésig pirítom a húsdarabokat. Sózom, borsozom, felöntöm
          2 dl száraz fehérborral,
lefedem az edényt, puhára párolom a húst. Fontos, hogy szaftos legyen, így főzés közben pótolni kell a vizet, ha szükséges.

Közben összeturmixolok
          1 tubus natúr, tejszínes sajtot (ez a "tömlős" sajt vagymi),
          2 dl tejszínt és
          2-3 csokor petrezselyemzöldet.

          1 tk keményítőt
összekeverek 1 ek vízzel, és ha a hús kész, a szaftjából pár kanálnyit hozzáöntök, majd beleöntöm a petrezselymes masszába. Még belekanalazok néhány kanálnyit a masszába a hús szaftjából, majd a masszát ráöntöm a húsra, és lassú tűzön kb. 1 percig még forralom.
Hát ennyi! Az illata.. és az íze! Megint összefutott a nyál a számban.
Ó, igen, parmezánnal (vagy az Aldiban kapható előre csomagolt és olcsóbb parmezános jellegűvel) tálalom, ami még dob egyet az összízhatáson:)

Heti menü (ami egy két héttel ezelőtti, mert kánikulában nem igazán készítettem sok mindent, főleg fagyit, hideg gyümölcslevest, tésztákat, vagyis bármit amihez nem kell sütőt bekapcsolni, és lehetőleg a főzőlapot is csak percekre).

Hétfő: 
csirkemellkockák petrezselyemmártásban tésztával

Kedd: 
spagetti pesto-val + csokis-cukkinis muffin
Szerda:
hideg meggyleves
Csütörtök:
sült halfalatok + citromos keksz
Péntek:
fokhagymakrémleves + tortillatekercsek
Szombat: 
sárgadinnyeleves + karamellizált diós semifreddo
Vasárnap:
zöldborsós csirkeraguleves + mézes-mustáros csirke párolt rizzsel

Ahogy elnézem, ez a hét is elég kánikulás volt:D a sok hideg levessel és alig desszerttel, tésztával..

Beszélj úgy, hogy érdekelje... 2. fejezet Működjünk együtt

"A szülői szereppel járó egyik legalapvetőbb frusztráció abból származik, hogy nap mint nap megpróbáljuk gyermekeinket olyan viselkedésformákra rávenni, amelyek általunk és a társadalom által elfogadhatóak."

És igen, a gyerekeket a legkevésbé sem érdekli a rend, az udvariasság. Nem akarnak elpakolni (max. csellel, amíg picik), nem akarnak házimunkát végezni, nem akarnak köszönni:D Kristóf legalábbis nem hajlandó. Szerintem hamarabb kiteregetne, minthogy köszönjön, ha nincs hozzá kedve.

Az együttműködésre buzdítás lépései:
1. Írja le, amit lát, illetve írja le a problémát: 
Tehát sértegetés, kioktatás, vádaskodás, parancs, helyett egyszerűen leírjuk az adott gondot.
Nem azt mondjuk, hogy vidd le a szemetet (parancs, századszor), vagy hogy nem hiszem el, hogy erre sem vagy képes (sértegetés), vagy: már megint elfelejtetted a szemetet (vádaskodás), hanem egyszerűen, nyugodtan elmondjuk, hogy tele a szemetes.
Ez a probléma, a többi csak elveszi a gyerek kedvét.

2. Adjon információt:
A szemét megbüdösödik, ha nem viszik le időben. 
És ebből ki tudja találni a gyerek, hogy ideje lesz összeszednie magát és levinni a szemetet, és mégsem én mondom el aznap már 18-adszorra, hogy vigye már le azt nyamvadt kukát.

3. Fejezze ki egyetlen szóval:
Szemét!
És nincs kioktatás, hegyibeszéd, amire úgysem figyelnek oda a gyerekek (senki sem szereti, ha cseszegetik - akkor sem, ha van ár ok).

4. Beszéljen az érzéseiről:
"A gyerekeknek joguk van megtudni, hogyan éreznek a szüleik. Ha elmagyarázzuk, hogy érzünk, bántás nélkül is hatékonyak tudunk lenni."
Nem szeretem, ha egész nap a szemetest kell kerülgetni. (hát ez nehéz nekem)

5. Üzenjen írásban:
Ez sem feltétlenül a kedvencem, sőt, egyszer használtam Balázzsal, még tavaly, mikor a felvételire készült, de vele százszor többre megyek beszéddel, mint bármilyen "irodalommal". Persze vannak esetek, amikor beválhat, pl. majd egyszer kirakjuk hétvégén az ajtónkra, hogy "még alszunk", és csak akkor jöhetnek be majd reggel a kicsik, ha megfordítjuk a táblát.
Szép álom, de mondjuk ilyen esetben szerintem van létjogosultsága az írásos üzengetésnek.

2011. szeptember 5., hétfő

korkülönbség - féltékenység

Fúú, nem sokat beszéltem róla, mert nehéz volt, még belegondolni sem nagyon akartam, mert így is nehezen viseltem el, de most, hogy lassan véget ér a legnehezebb, el tudom már mondani: még egyszer nem vállalnék be ilyen kis korkülönbséget.
Mert sok szempontból nagyon jó: együtt játszanak, ez tény. Imádják egymást, óvják-féltik, segítik egymást, szinte mintha ikrek lennének. Felragyog az egyik, ha felébred reggel a másik. Könnyes a szeme a másiknak is, ha az egyiknek fáj valami, ha rákiabálunk. Különleges kapocs van a két kicsi között.

De abban a pillanatban, amikor Zalán megszületett, és Kristóf ennek valóban a tudatára ébredt (pár hét után) elveszítettem a nagyobbikat. 1 éven keresztül éreztem, hogy valami nagyon nem működik, nem úgy szeret ez a kis-nagy fiú, ahogy előtte, és nagyon fájt, ahogy inkább az apjához húzott, és hidegebb lett a viszonyunk. Szóval tudtam ezt, de nem volt erőm, időm foglalkozni vele, igyekeztem mindent megtenni, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és reménykedtem, hogy minden megoldódik idővel. (Néha szánalmas bohócnak éreztem magam, ahogy egy-egy mosolyért a lelkem kitettem, bohóckodtam, megalázkodtam.)


Nem akarom túlragozni, kb. 3 hete megtört a jég, és mi ismét úgy vagyunk egymással, mint a borsó meg a héja. Nem is, mint anya és fia. És én boldog vagyok:D

és Balázs a kritikus kamasz

Kétségkívül Balázsnak változott meg mostanában a legjobban a világa. És szerintem nem rossz irányba. Igazából szerinte sem, de 14 és fél évesen nem igazán ismerik be a gyerekek fiatalok, hogy egyelőre okés az iskola. Mert az iskola, az csak iskola. Annak nem örülünk, mert összehasonlítva a nyárral, mégiscsak egy kötelességekkel, szabályokkal, koránkeléssel túlzsúfolt valami. Ahol a középiskolásokat már nem is kezelik olyan elnézően, mint az általánosba járókat.

De mindent összevetve Balázs egyelőre elvan az osztályban, megtalálta egy-két azonos hullámhosszon mozgó osztálytársát, 'Federer' a gúnyneve (hát ennél rosszabb sose legyen!), és máris jártatja a száját az órákon, amiből lesz még zúrje.
A verébtábor sem volt rossz, bár szerintem egy sorversenyen az orrát is eltörték, legalábbis véletlenül megrúgták.

(Ami meglepett, hogy a verébtábor feladatai között rengeteg erotikus töltetű feladat szerepelt, hamarabb érnek ezek a gyerekek, na!)

Teniszezik is, természetesen, pénteken két meccset is nyert, és kondizni is fog járni, de csak az apai rokonok aggódnak érte, mert hogy mi lesz így vele, hogy ennyire fásult, és érdektelen már ilyen fiatalon.
Szokásos WTF érzésem volt a hétvégén, dehát Balázs a hibás, miért kell neki már megint borzolni az idegeket azzal, hogy pék lesz, mert nem akar tanulni?! (tiszta gyagya, és ráadásul még el is hiszik, 2 aggódó telefont is kaptam a rokonoktól tegnap este, majdnem elküldtem mindenkit a fenébe)

Zalán, az öntudatos utánozós

Mennyivel másképp fejlődik egy olyan gyerek, akinek korban közelálló idősebb tesója van! (ennél bonyolultabban nehéz lehetett volna megfogalmazni a kis korkülönbséget XD )

Zalán mindent hamarabb próbál, mint Kristóf, mert látja, sőt figyeli a tesót!
Tegnap már motorozott - igaz, kemény 15 perc alatt csak másfél métert tettünk meg, hiszen le-fel kellett szállni a motorról, megvizsgálni, közben megnézni a hangyákat, fűszálakat, eldobált szemetet -, és lecsúszott a nagy csúszdán.
Nem fél, de nagyon ügyes ő is, és persze mindent ki is próbál, amit apró termete lehetővé tesz.

A játszin odaáll a gyerekek elé, és szinte 5 centivel magasabb, amikor kihúzza magát, és hangos höözéssel köszön. Időnként rácsap egy-egy fejre:/ Hát igen, néhányan már tartanak Zalántól..
Imád sétálni, játszani, barátkozni, bár ő igazán jól elvan Kristóffal is, más gyerek nem csinálja azt, amit ő akar.
És szinte soha nem tűnik el a mosoly az arcáról, imádok ránézni:D