Ovi vagy nem ovi

Tegnap elindultunk a játszira, szokás szerint. Elmentünk egy darus kocsi mellett, jóól megnéztük - Kristóf imádja a munkagépeket, mint minden fiú -, majd a kocsi tolatni kezdett. Ez már kiverte nála a biztosítékot, de amikor a játszi szélére is betolatott a dög, nem volt maradásunk. Semmilyen módszerrel nem tudtam megnyugtatni Kristófot, csak hajtogatta, hogy menjünk, menjünk...
Úgy döntöttem, hogy hagyjuk a fenébe az egész ovit, ha én sem tudom egy ilyen helyzetben megnyugtatni, mi lesz vele idegenek között?

Hazasétáltunk - miután az ordító Zalánt visszagyömöszöltem a babakocsiba, ő nem értette, miért lépünk le 20 perc után, épp egy jó kis sározós projekten dolgozott -, jó nagyot mászkáltunk közben, és az ovi felé kanyarodtunk. Ahol Kristóf mindenáron be akart menni játszani a többi gyerekkel. Elegánsan földhöz is vágta magát... és én csak nevettem és nevettem. Akkor ő is felugrott és hazamentünk.

Ennyit a töprengésről. Hagyom a gondokat, majd szép lassan minden megoldódik.