Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

31.12.11

Boldog új évet!

Húú, vegyes egy év volt, ha visszatekintek, mintha egyfolytában hullámvasúton ültem volna. Remélem, kevésbé eseménydús hónapok várnak ránk, de persze reménykedhetek, hiszen nyilván nem.

Jövőre belevágunk Kristóffal a fejlesztésbe, ha minden jól megy, szeptembertől ovis is lesz a nagyfiú.

Zalán nyáron 2 éves lesz, nem tudom, meddig fog szopizni, én szívem szerint - és érzéseim szerint - már abbahagynám, de ő nagyon függő, és bár megoldhatű lenne sok türelemmel a leszoktatás, annyira mégsem sürgős nekem sem, mert időnként megérint még az a máshogy nem elérhető közvetlen kapcsolat, az idő, ami csak a miénk.

Balura vár egy nyelvvizsga valamikor év végén spanyolból, remélem rákapcsol a 2. félévben a tanulásra is, és sok-sok teniszversenyre fogunk elmenni, amik mind egy-egy adrenalinlöketet jelentenek neki és nekem is.

Saját tervem az, hogy lefogyok, és eljárok tornázni. Nem újévi fogadalom, már egy hete dolgozunk az ügyön Jancsival, mindketten szeretnénk legalább 10 kg-tól megszabadulni. Este nem eszünk már, napközben pedig nem nagyon van rá időnk - kezdenek ránk romlani az ételek -, igen, nagyon nagy kajázásokat tudtunk csapni, mikor végre elaludtak a kicsik, és volt rá időnk.

Elég szigorú időbeosztást készítettem jövőre, kénytelen vagyok, főleg Kristóf miatt, és a család többi tagja miatt is, hogy mindenkire jusson idő, külön idő, és én se boruljak ki, és főleg ne betegedjek meg, mert akkor megnézhetem magam:) Kell, hogy mindenre jusson idő - így egyelőre munkára, alkalmazotti munkára gondolni sem merek, inkább majd valami itthoni lesz a megoldás, de még ez is a jövő zenéje.

Azért szép évünk volt, és azt hiszem, nem cserélnék senkivel. Nem igazán voltak anyagi gondjaink (hosszú idő óta először), nincsenek nagy veszekedések, Balázs is viszonylag szolidan kamaszodik, azt hiszem, nincs okom panaszra. Az élet meg olyan, amilyen. Nem adom meg magam.

28.12.11

hintáznak és pörögnek

Majd' mindennap előkerül a hinta, és ha már fent van, természetesen ki is használják. Kristóf kezd, majd kis idő múlva - miután kitaláltam, hogy most épp milyen szögben, melyik kézzel, mennyire gyorsan lökjem, mert ez mind nem mindegy - Zalán következik.

Őt pedig már Kristóf hintáztatja, határtalan vehemenciával, majd betekeri, és röhögnek.

Később nem árt közbeavatkozni időnként, ne az ajtófélfába üsse be a kicsi a lábát.

Aztán elkövetkezik az a pillanat, amikor inkább már szabadulna az egyre vadabb nagytesótól:)

Olyan nagyon helyesek:)

Zalán nagy alvása

Mióta öntudatos, ilyet még nem csinált Zalus. Elaludt fürdés közben:)

Persze, hogy arra számítottunk, nagy durmolás lesz éjszaka.. nem lett. De mintha picit javulna a helyzet, kevesebbet sír fel, inkább csak átcsörtet hozzánk éjszaka 3-4-szer és megpróbál mellénk feküdni. Nagyon ravasz:)

Korai Fejlesztésen

Ez is megvolt. Elmentünk - apával együtt, addig anyukám itthon játszott Zalánnal -, hogy megvizsgálják, valóban jogosult-e a gyermek fejlesztésre.

Hamar odaértünk, Kristóf nagyon kiabált, ismét, nagyon nem akart bemenni, és várni (de különösen a vetkőzés ellen tiltakozott), de hamarosan megérkezett két idősebb kedves hölgy. Az egyikük a gyógyped, akivel beszéltem is telefonon, ő fogja a fejlesztéseket végezni, a másik a pszichológus, aki a szakvéleményt írta.
Nagy meglepetés nem történt, igazolták a diagnózist, és jogosultak vagyunk fejlesztésre. De - meglepetés! - létezik egy Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértő Bizottság (vagymi), akihez be kell jelentkezni, hogy megvizsgálják Kristófot, és diagnosztizálják (már megint?), és eldöntsék, hogy jogosultak vagyunk-e az ingyenes fejlesztésre. Ugyanis most fél óra 700 ft-ba fog kerülni, ebből lenne heti 8..
Még egy tortúra - ráadásul egy kicsi, zárt helyen, ahol várakozni is kell, és amúgy is sokan lesznek, és valszeg nem is fognak tudni iq-tesztet csinálni Kristóffal - fogadásokat mernék rá kötni, hogy nem fognak tudni -, és mindezt egy szakértő gyermekpszichiáter diagnózisa után.. Elképesztő.

De addig is kíváncsian várom, hogyan boldogulunk az új közeggel, feladatokkal, emberekkel. Kristóf egészen könnyen megnyugodott a sok játék pozitív hatással volt rá, a hölgyek kedvesek, türelmesek voltak, az elején egészen kétségbeestek, majd sokat enyhültek, amikor látták, hogy Kristóf játszik a játékokkal, a formabedobás is megy neki, és segítséget kér, vagyis megérteti magát. Így vagy úgy. Most, hogy kissé már ismerősebb vagyok az autizmus tüneteiben, én is látom, hogy ezek mind az erősségei, a gyengék pedig a kölcsönös kommunikáció, és a társas kapcsolatok elutasítása.

Szintén pozitívum, hogy amikor észrevétlenül (!!) kiosontunk, Kristóf hamar felfigyelt, és hangos anyázással tépte fel a kilincset. (Erre mondjuk komoly összegekben mertem volna fogadni.) Nem tudom elképzelni, hogyan lesz az, amikor ott kell hagynom a fejlesztésen.. de majd kialakul. Elkezdik majd a képes napirendet, beszereztem az Én is tudok beszélni c. könyvet, amit használni fognak (nem igazán érdekli, és ha már itt tartunk, Zalánt se, pedig neki is ajánlották), és már itthon is készül a képes napirend.
Fejlesztgetek is, de ijesztően kis lépésekben haladunk. Néha az az érzésem, azt is inkább hátrafelé tesszük. De ez normális para ilyen helyzetben.

karácsony

Nagyon szép karácsonyunk volt. Semmi veszekedés vagy feszültség. Volt benne ajándék, rokonlátogatás és pihenés is. Sőt, hóesés is.
Kristóf és Balu díszítették a fát.
Balázs később elrendezte az egy oldalra felpakolt szaloncukrokat.

Volt játék, és mesenézés, karácsonyi dalok, hal, sütemény, férjnek félresikerült torta. (diótortát csináltam, aminek 1) nyers maradt a közepe, és besüllyedt, amikor kivettem - persze fogpiszkálót csak a szélébe szúrtam, ami jó állagú volt 2) a krémből kihagytam laza fél liter tejet - így született egy egészen tömény torta, bár már alig van belőle)

Kristóf egészen hamar megbarátkozott a nagyszülőknél, bár hozzá nem érhetett senki, de Pajával jól eljátszottak délelőtt, délután már kevésbé jól viselte a nagy népsűrűséget (13 ember/szoba), így inkább az étkezőben voltunk a nagyszülőkkel és a két kicsivel, ahol ők jó étvággyal ettek, és nagyokat ugrándoztak.

Akartunk menni fürdőzni karácsony másnapján, de inkább a punnyadást választottuk, és milyen jól tettük!

21.12.11

státusz és oltás

Zalán is lezárta az oltások sorozatát, most 6 éves korig egyet sem kap. Kivéve, ha én szeretnék beadatni soronkívülit, és most eszembe jutott, hogy szeretnék. Az agyhártyagyulladás ellenit, és Kristófnak is, de az nem lesz egy könnyű menet, még gyúrok rá magamban.

83 cm, 11,7 kg (a védőnő ismét überhülye volt, szerinte alig hízott valamit Zalán, "de hát ez is több, mint a semmi" - ez a semmi 3 hónap alatt fél kg, mért találnak meg ezzel mindig?), 16 ép és egészséges fog boldog tulajdonosa.
Bemutatta, hogy tud üveghangon ordítani, ha megszúrják - nagyon tud -, és hogy tud megenni egy bátorságért kapott maci-matricát 2 mp alatt.

Elégedett vagyok a dolgok állásával:)

18.12.11

Pszichiátria

A vizsgálat nagyon pozitívnak bizonyult. Úgy értem, rettegtem, hogy bunkó dokihoz kerülünk, de persze jó fej volt a doki, kedves, barátságos, gyerekbarát. Amilyennek egy gyerekpszichiáternek amúgy lennie kell.

Szerencsére férj is jött, így Kristóf sem kiabált nagyon sokat.

Persze volt egy kiborulás, amikor elmentem megérdeklődni a rendelő helyét, aztán még egy, amikor kiderült, hogy most maradunk, és némiképp levetkőzünk. Jancsi fogta az ordító-zokogó gyereket, próbált vele sétálni a folyosón, míg én a rendelő ajtaja előtt várakoztam, de persze az "anya, anya,  menjünk az anya" kiabálás után inkább együtt maradtunk. Az egyik rendelő ajtajára egy vonat volt festve, ettől megnyugodott. Majd mikor sorra kerültünk, ismét eltelt egy 10 perc, mire meghallhattuk a saját hangunkat, összeszaladtak a dokik, hogy mi lehet a baj, hiába próbáltam vázolni, hogy hagyni kell, mindjárt feloldódik. És jóval hamarabb, mint a múltkor, a játékok láttán megnyugodott és az autókkal - repülőkkel játszott tovább.

És ott gyorsan be is mutatta a jellemző tüneteit: földre vetette magát, tekergett, forgatta-reptette az autókat, éneklő hangon kérte Jancsit: "Apa, segítse!", nem hallgatott a nevére (nekünk igen, dokinak nem), nem vette fel vele a kapcsolatot, futólag ránézett, és ennyi volt, többé, mintha ott se lenne, simán átnézett a jelenlevőkön.

Míg játszottak, én beszéltem a dokival, kérdezgetett stb., majd egy idő után Kristóf kíváncsian jött az ablakhoz, hogy megnézzen valamit. Felemeltem, és a doki is felbátorodott (meg, gondolom, saját maga akarta látni a reakciókat), megkérdezte Kristófot, megy-e az ölébe. És majdnem hozzáért.

A jó hangulat elszállt, Kristóf ordított, feltépte az ajtót, elfutott, és ismét csak emelt hangon tudtunk beszélgetni.

A diagnózis végül megszületett, kétségtelenül sok az autisztikus jellemvonás, úgyhogy kezdjük gyorsan a korai fejlesztést, majd ráérünk a diagnózissal, első lépés a fejlesztés, aztán a diagnosztikai központ. (azért azt is intézem, mert vannak olyan speciális dolgok, amiket csak ott tudnak adni, meg egyébként is, ki tudja, mikor lesz időpontunk - meg én, ha hétfőn telefonálok nekik)
És ide is vissza kell majd járnunk pár havonta kontrollra. (nem tudom, mi lenne velünk anyukám nélkül..

A fejlesztést először januárban terveztem kezdeni, de micsoda szerencse, hogy mégis felhívtam őket még pénteken, így 22-én 9-re kaptunk időpontot egy vizsgálatra: hogy jár-e nekünk az ingyenes fejlesztés (gondolom, igen, de ha nem, akkor sem kibírhatatlan az összeg, szerencsére), és azt hiszem, heti 4 alkalmat (vagy inkább 4 órát?) mondott a hölgy, amivel januárban már kezdhetünk is.

Be vagyok sózva, szeretném már kezdeni a munkát.

Közben olvasom a jogszabályokat, és bejelentkeztünk emelt összegű családi pótlékra. Nem fogunk belőle meggazdagodni, nyilván, de innentől hátrányos helyzetűeknek számítunk, ami azt jelenti, hogy Balázs - jó tanulmányi eredmény esetén - ösztöndíjat kap a sulitól. (azt mondta, hogy ez a legerősebb motiváció eddig a tanulásra, és ráfekszik - olyan furcsa az élet)

gyerekszoba dekor

Ez a legjobb terep, ahol kiélhetem az átrendezéses és díszítő hajlamomat (legyen kreatív, csak az olyan elcsépelt :D ), nemrég felújítottam a lámpát. Tavaly decemberben csináltam egy fonallámpát, ami tanulópénznek jó volt, de kicsi is, sötét is, kusza is, így óriás lufiból és fehér mohair fonalból készült az új lámpabura.

Hogy világosabb legyen, egy energiatakarékos izzó került bele, az a spirálos fajta. A mohair fonal szálai között a keményítő olyan, mintha zúzmara lenne, ha egy-egy labda eltalálja, hullik is le a lámpáról, ahogy az télen a bokroknál is szokásos.
Persze buktatók mindig vannak, most a keményítő oldotta fel a lufiról a festett mintát, és csinált egy nagy narancssárga pacát a lámpára, hát persze.

A másik dédelgetett tervem az ereszcsatornákból készített könyvespolc volt. Azt hiszem, fél éven keresztül készült, és még mindig nincs vége. A bádog csatornákat sajna nehezen fogta be az akril és ami rajta maradt is hamar karcolódott, ezért végül dekupázzsal díszítettem. A 2. csatornánál elfogyott viszont a lakk, így a 3. csatorna még nem készült el (persze azóta vettem lakkot, ismét, időt viszont nem találtam).

A következő feladat az egyik fal lefestése táblafestékkel, had rajzoljanak a kicsik majd szabadon.

16.12.11

Másfél éves hatalmas

Ó, te jó ég:)
Hát itt vagyunk megint, egy mérföldkőnél. Az elmúlt napokban megviselt a kishercegünk alvási nemalvási szokása. Átlag minden 2. éjszakára jut egy ébrenlévős - Zalán úgy dönt olyan hajnal 2-kor, hogy köszöni, ő most inkább játszana már alvás helyett, és pár órán át küzdünk a visszaalvással. Tönkrevágja a napjaimat.

De legalább már napközben nem nyűgmajom, mert mióta ismét többször engedem szopizni napközben, kiegyensúlyozottan vigyorog a világra:) Hát ilyen ő.


A sokfogú, integetős, hallózós, jól-evős, nagyhangú vadmotoros. Dobálja magát járás közben, beleveti magát háttal a kanapéba (időnként elvéti, de újra megpróbálja. Meglovagolja a kukást, dömperen utazik, és a nagy fotelban pihen. Felmászik mindenre, elér mindent, megvizsgál, megrág, időnként kidobál valami szerinte nélkülözhetőt a kukába. Nem beszél, még mindig, már nagyon várom, mert a kiabálásokból úgy tűnik, nagy dumással állunk hamarosan szemben.

Még kisbaba, de már nem sokáig, aki leginkább az én ölemben szeret lenni, és megbocsátom neki a nemalvást, ha szorosan körülfonja a karját a vállamon.

az első - egy kis összefoglaló

Eszem ágában sem volt halmozni a blogokat, de történt valami, aminek mindenképp szeretnék külön fejezetet nyitni. (azóta már eltüntettem a másik blogot, ide írom a bejegyzéseket) Kristóf autista - pontosabban az autizmus spektrumán helyezkedik el, ui. 6 éves korig nem mondják ki a gyerekekre az autizmus diagnózist, hiszen fejlődik az agy, idegrendszer (ahogy a nagyon kedves és állandóan segítőkész pszichológus-ismerőstől megtudtam), de muszáj kimondani, mert muszáj szembenézni, elfogadni és kezelni ezt az állapotot, hogy aztán mások is kezelni tudják a környezetünkben.

A családi blogot nem szeretném teletűzdelni autizmusos megjegyzésekkel, mert Kristóf a családunk egy nagyon fontos tagja, és bár keresek minden segítséget, amit megadhatok neki, korántsem ő a középpont. Viszont amikor kutattam a neten, hogy a gyanúmat beigazoljam vagy megcáfoljam, és amikor már szinte biztos voltam a dolgomban, nagyon sokat jelentett, hogy olvashattam mások tapasztalatairól. Hátha én is segítek másoknak, ha megosztom velük a történéseket.

És akkor kezdem az elején. Egy szép júniusi napon elmentünk Zalán egyéves kontrolljára. És ott volt egy oszlop az orvosi váróban (még mindig ott van, természetesen, mivel az épület tetejét tartja), amin egy plakát volt, nagyjából ilyen:


(forrás: http://gravexit.atw.hu/plakat.html)

Igazából az 5-ös pont szúrt szemet, mert Kristóf beszél, sokat, halandzsázva is, arról, amiről akar. És nálunk gyakori téma a vonat is, így még könnyebben szúrt szemet..
Egy ilyen beszélgetés nagyjából úgy zajlik, hogy mesél, hogy "boja.. kejeke..halandzsa, halandzsa, ó, ott a boja, halandzsa... stb.", de ha én kérdezek tőle valamit, hogy milyen vonat, milyen színű, hová megy, sínen megy-e, gyakorlatilag bármit, nem válaszol, De tényleg, szinte soha nem válaszol.
Aztán volt ott 1-2 piktogram, amit úgy találtam, hogy illik Kristófra, de a többiek nem voltak ismerősek, így elhessegettem a gondolatot.

Egészen a következő alkalomig, amikor a 15 hós oltáson voltunk Zalánnal, túl a balsikerű szemorvosi vizsgálaton, és akkor kicsit máshogy néztem már a plakátra. Felötlött bennem a kérdés: és ha mégis? És mintha egyre több helyzettel találkoztam volna. Elkezdtem óvatosan körüljárni a témát. Aztán jött egy blog, ahol az anyuka autizmusra gyanakodott a kisfiánál, és egy markáns tünet ütötte meg a szemem: a kisfiú nem mutogat, és ha anya mutogat, akkor a gyerek nem a mutatott dologra néz, hanem anya kezét figyeli. És igen, ez pontosan így történt nálunk.

Akkor már célzottabban kutattam, majd egy nap kimondtam először a szót férjnek: autizmus. Nem ment falnak az ötlettől, de nem hárított, nem lett mérges. Épp csak nem hitte el. De bólintott a vizsgálatokra, és én először tudtam kisírni magam, ahogy néztem a nagyfiút a játszótéren. Sírtam, mert legbelül biztos voltam a diagnózisom helyességében, és féltettem. Aztán erősebb lettem, megint elkeseredtem, de mertem segítséget kérni, és az ismerős-kedves pszichológus hölgy segített is: leszervezte a gyermekpszichiátriai vizsgálatot, én pedig a közeli gekkóékhoz utaztam Kristóffal, hátha megtudok valami közelebbit.Megtudtam, tovább erősödött és elmélyült a gyanúm.

Aztán beszereztem irodalmat, fejlesztőfeladatokat csináltunk, néha reménykedtem, néha elkeseredtem, és vártam december 14-ét, ami a szakorvosi vizsgálatot jelentette. Túl vagyunk rajta, és bizony, Kristóf autista. És hamarosan kezdhetjük a korai fejlesztést, és megyünk diagnosztikai központba, és igyekszem úgy megszervezni az életünket,  hogy minden beleférjen, mindenkinek legyen helye benne, nekem is. Egyelőre fogalmam sincs, hogyan lesz, de szerencsére most ünnepek jönnek, nem pörgök nagyon rá a dolgokra, ráérek januártól foglalkozni a feladatokkal, megvárnak. És addig bennem is leülepszik minden. Persze olvasni fogok a témáról addig is.

A legédesebb gyerek a világon

De komolyan. Eljátszik, egyedül is, velünk is, Zalussal is, színez és fest, autózik, épít. Kedves, mosolygós, nyugodt. Márta-függő, rudi-imádó, éjszakákat átalvó (mostmár ébredés nélkül!), ugrándozós édesbogár.

Egészen addig a pillanatig, amíg az van, amit ő akar. Amit megszokott. Amíg hagyjuk, hogy azt csinálja, amit épp akar, arról beszélünk, amiről beszélni akar.

Ha viszont ellenszegülök, kérdezek, faggatózom, erősködöm, urambocsá' ismeretlen helyre megyünk, hát akkor megnézhetem magam. De akkor is megyünk új helyekre, mert kell, és nem zárkózhatunk be egy életre, és igenis harcolunk a változásokért, változásokkal.

Mindennel együtt imádom, és imádom, hogy pont ilyen. Különleges gyermek.

9.12.11

advent

Nagyon karácsonyi hangulatban telnek a napjaink.
Az internetnek hála az ajándékok már csak csomagolásra várnak, a menü készen van, csak a sütisütéshez nem nagyon fűlik a fogam. Természetesen van bűnbakom, a nemsokára 1,5 éves személyében, aki továbbra is teljesen esetlegesen tölti az éjszakákat. Vagy alszik vagy nem. Tegnap sem. Valamelyik este leszedáltam egy kis nurofennel - hátha a foga jön -, és aludtam is egy jót, hajnal 1-től 8-ig. De függővé mégsem tehetem a kicsit, gyermekvédelem is van a világon. Áááá, szó nincs rá, mennyire elegem van.


De azért már a 2. gyertyát gyújtottuk az adventi koszorún, amelynek érdekessége idén a méhviasz gyertya, amit saját kezűleg tekergettünk Baluval, miután leégettük a kezünket a hajszárítóval. Mennyei illata van a gyertyának, nem csöpög, megérte beruházni azt az 1000 ft-ot a négy gyertyáért:)

Az ajtókoszorú sima piros-fehér borítást kapott fonalból - a lecsupaszított őszi koszorú helyét vette át ez a kis egyszerű dísz, de annyira téliesen szép.

És van adventi naptár a nagyfiúnak gumicukorral (már 3 éve, hogy hímeztem), kicsiknek kifestett WC-papír gurigákból (Levendulalány ötlete alapján), filctollal és betlehemi alakokkal, és férjnek is, sörből. Ez utóbbi nagy sikert aratott, ér irigykedést váltott ki a kollégákból, én igazából rekeszest szerettem volna, de mikor megosztottam Jancsival az ötletet, az ő kívánsága volt a zsugor dobozos sör, mert jóval kisebb helyen elfér. (És én is kapok mindennap az angyalkámtól egy-két After Eight csokit (sima mentolost vagy citromosat - abszolút favorit csokim), falatnyi marcipánnal spékelve:)

A lakás dekorálás pedig ilyen rohamléptékben halad: papírcsillagokat készítettem (a Magic Onion blog inspirációját és leírását alapul véve), illetve néhány gömböt is,amiket simán félbehajtott és összetűzött papírlapokból csináltam, tervezem bővíteni őket csillogóbb papírokból. A három kiskorú ablakát pedig immáron papírból kivágott hópihék díszítik.

Minden délután hallgatunk karácsonyi dalokat, esténként gyertyát gyújtunk, és mesélés közben égnek, miközben Kristóf 631-edszer is szeretné elfújni őket. De csak 630-szor hagyjuk. És egyszer a végén. Már csak a hóesés hiányzik.