Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

2012. augusztus 15., szerda

3. életév felé

Amúgy meg, sokat változnak a kicsik
Pár napja még eléggé kétségbeesett voltam, Zalán befordult. A vidám, vigyorgó, örökmozgó szöszke napszámra csak feküdt az ágyon, esetleg ágy alatt, csövezett az étkezőasztal alatt, vagy az ölemben pihent.
Nem nézett senkire, időnként sírt, néha hosszú percekig járkált fel-alá, és senki másról nem volt hajlandó tudomást venni. Bezárkózott.

Mióta a nyaralásból hazajöttünk, sokat javult:) Sokat nevet - általában úgy tűnik, ok nélkül, de legalább már nem sír.
Játszik is, kedvenc lett a kirakó, golyóhúzogató.
Magyaráz is, szerintünk azt is mondja, hogy "aggyá". Meg hogy "anya". És időnként már hallgat rám, legalábbis rám néz végre, ha rákiabálok valami rosszaság miatt. És a nevére is hallgat már szökőévenként egyszer.
És puszit ad, majdnem mindig, ha kérem. Csak nekem, hihi:)

Az, hogy igyekszik kitörni a nyakát, hogy mindenben kárt tesz, amihez csak hozzáér szintén enyhült. Mondjuk 100%-os rombolásról olyan 85%-osra. Van még rajta mit javítania.

Elkezdtük vele is a fejlesztéseket, esténként tornázunk, ha Kristóf ovis lesz, majd a napirend következik. Egyelőre nem bírom se fizikailag, se agyilag a két különböző igényt összefésülni.(Persze Kristóf durván 4-5 órát lesz oviban, az oda-visszaszállítás is időt vesz el, de talán lesz kb. 2 órám mindennap csak Zalánra. Egy órám meg minden másra.)



Sokat beszélős

Kristófnál is nagyon beindultak a dolgok, most különösen jó korszakban van.
Az idő 90%-ban egy kedves, értelmes, szociális gyerek, szerintem senki nem venné észre rajta, hogy valami gond van vele.
Na jó, a furcsa kifejezések, amiket használ, és az állandó echolálás - visszhangszerű ismétlése mindannak, amit a környezet mond - azért feltűnőek lehetnek, de inkább olyanoknál, akik nem ismerik az autizmust.

Mert amúgy néha már szóba áll gyerekekkel, sőt, megosztja a játékait, és kérdezi: "Akarsz játszani?"
És akkor játszik - mondjuk választól függetlenül.

Itthon is sokat beszél, kérdez ('Anya, miért fújod az orrod?"), rajzfilmekből idéz (és nagyon intelligensen, általában jókor használja a betanult panelt), fegyelmezi Zalánt ("Zajus, óvatosan, nem szabaaad!"), szóval sokat nevetünk.
Nagyon érdeklődő - a saját dolgai iránt.

A napirend, a PECS szinte csodát tettek vele. Hiszti, könyörgés, ellenkezés nélkül végzi a feladatait,  szedi le a kártyákat, rakja a dobozva azokat, amiket végzett, szemmel láthatóan megnyugtatja, hogy van egy vezérfonala, van egy kapaszkodó, látja maga előtt a változásokat, és ezáltal az nem valami félelmetes és ismeretlen, ki tudja, mi történik majd, hanem egy jól kiszámítható és ellenőrizhető valami.

Olyanok a vizuális segítségek nálunk, mint a fehér bot a vak embernek. Velük működik, nélkülük összezavarodik, botladozik. Részben ez a nem megfelelő beszédértés miatt van nála. Kibeszélhetem én a lelkem is neki, nem tudhatom, hogy megértette-e, amit mondtam, jól értette-e,

Aztán persze, amikor jön az üvöltözés/hiszti (ha gond van, rögtön lehet látni, hogy ez most nem sima hiszti, mert látni a rettegést a szemében, és az iszonyú), akkor nehéz. De szerencsére, mióta jobban ismerem Kristófot és az autizmust, azóta ezek az alkalmak egyre ritkábbak.

A Balcsin volt egy kb. 6 éves kislány, akivel teljes egyetértésben játszottak, homokoztak, fürödtek - gyakorlatilag némán - több órán keresztül. A kislány senki mással nem akart játszani, és valami hihetetlen pedagógiai érzékkel - ha fontos volt - a közlendőjét Kristóf arcába mondta lassan, tagoltan, hogy biztosan megértse. És megértette, és a nap végén nagy köszöngetésekkel és integetéssel búcsúztak egymástól. szuper volt látni.

2012. augusztus 14., kedd

Tiszta hülye vagyok

.. amikor itt van két (majdnem) teljesen egészséges, szép kisfiam, és van egy nagy-hatalmas kamaszom, aki időnként már komoly férfi és nagyon jó fej, és most nyert ezüstérmet egy felnőtt teniszversenyen:)

És van férjem, aki persze nem érzelmes, és lelkileg időnként nagyon távol van tőlem - hiszen talpig férfi az istenadta, igazi logikus-realista aggyal -, de fizikailag mindig mellettem van, bármit kérek tőle, megteszi, vigyáz ránk és gondoskodik rólunk, és kiáll mellettünk.

Van egy szuper anyukám, aki mindig segít, és imádja az unokáit, és meg is ért engem.

És bár "igaz" barátom nincs, azért vannak nagyon jó ismerőseim, és ha bármi baj van, tudok kihez fordulni.

És egészséges vagyok, és Kristóf az előbb mondta, hogy: "Szép vagy, anya!" Zalus pedig itt ugrál rajtam, és időnként úgy megszorít, ahogy csak bír, mintha a pici teste nem bírná el ezt a nagy érzelmet:)

Hát mondom, én, hogy hülye vagyok, hiszen minden rendben van.

Hosszú, forró nyár

Ez volt-lesz nálunk. Egy végeláthatatlan hosszú nyár, tele programokkal, élményekkel, nehézségekkel . Sem kedvem, sem erőm nem volt ezekről írni, így sajna a feledés homályába vesznek, de legalább minden jól alakul, várom/félem az ovikezdést, az őszt, amikor újra beindulnak a programok, vége a lustálkodós reggeleknek, és a késői lefekvésnek.

Az augusztust már nagyon vártam, mert most vettük ki a szabadságunkat a koraiban is, nyaraltunk Balatongyörökön - nagyon jót és nagyon fárasztót -, még a TSMT-t is felfüggesztettük 1,5 hétre, és Zalus is kimenőt kapott a gyógypedagógusától 2 hétre. Hurrá, hurrá, ez a hét még a féllazulásé.

Sokat kellene sétálnunk, de nem viszem túlzásba, idegesítenek a játszóterek, inkább itthon játszunk, de persze minimum 1,5 órát kint vagyunk, csak épp megvárom, míg apa végez, és együtt megyünk, kisebb az infarktus-veszély. Mert most már Zalán is nagyon ügyesen mászik olyan helyekre is, ahol el sem érem, és nem igazán zavarja, hogy én ott vagyok-e, el tudom-e kapni. Kristóf legalább csak akkor csinál nyaktörő mutatványokat, amikor a közelében vagyok. Vagy még akkor sem, ő azért óvatosabb, mint szélvész-Zalán.(ez most egy nyomdafestéket, monitort -tűrő jelző volt részemről, hangosan és magamban máshogy nevezem)

Sajnos egyre többször cenzúrázom magam, ezért is hanyatlik a blogírói kedvem, és nagyon komoly önismereti, párkapcsolati, egyéb kríziseken megyek keresztül, sokat gondolkozom, egyre jobban változom és valahogy már megint nem találom a helyem a világban. Persze tudom, hogy ez leginkább Kristóf (Zalán?) miatt van, a világ összeomlott, építeni kell egy újat, de az nem kis idő. És megrökönyödöm a környezetem értetlenségén, fafejűségén és senki nincs ezen a világon, akivel teljesen őszintén beszélgethetnék, és ez iszonyú. De ide, ebbe a blogba nem fogok leírni semmilyen agymenést, mert sok olyan ember olvassa, aki személyesen is ismer, és sok olyan ember is, aki, bár nem kedvel, mégis olvas néha, és nem szerzem meg azt az örömöt, hogy lelkivilágomban vájkálhasson.

Most azért ültem le pár percre, mert Zalán iszonyatosan kiakasztott, komolyan, üvöltöttem mérgemben, ő sírt, Kristóf aggodalmasan pislogott körbe, és én megnyugodtam. Ezért is folytatom, mert kell egy szelep, nekem ez lesz az. És ki mondta, hogy mindent le kell írni? Vagy meg kell beszélni? Feldolgozom majd gondokat, mert alapvetően nincs nagy baj. Itt öten szeretjük egymást, a viták meg elsimulnak - ahogy a külvilág is.

De hogy miért is ordítok egy kétévessel, akinek fogalma sincs, mi bajom?! Egy jótündértől most csak sok-sok türelmet kérnék.