Pár napja még eléggé kétségbeesett voltam, Zalán befordult. A vidám, vigyorgó, örökmozgó szöszke napszámra csak feküdt az ágyon, esetleg ágy alatt, csövezett az étkezőasztal alatt, vagy az ölemben pihent.
Nem nézett senkire, időnként sírt, néha hosszú percekig járkált fel-alá, és senki másról nem volt hajlandó tudomást venni. Bezárkózott.
Mióta a nyaralásból hazajöttünk, sokat javult:) Sokat nevet - általában úgy tűnik, ok nélkül, de legalább már nem sír.
Játszik is, kedvenc lett a kirakó, golyóhúzogató.
Magyaráz is, szerintünk azt is mondja, hogy "aggyá". Meg hogy "anya". És időnként már hallgat rám, legalábbis rám néz végre, ha rákiabálok valami rosszaság miatt. És a nevére is hallgat már szökőévenként egyszer.
És puszit ad, majdnem mindig, ha kérem. Csak nekem, hihi:)
Az, hogy igyekszik kitörni a nyakát, hogy mindenben kárt tesz, amihez csak hozzáér szintén enyhült. Mondjuk 100%-os rombolásról olyan 85%-osra. Van még rajta mit javítania.
Elkezdtük vele is a fejlesztéseket, esténként tornázunk, ha Kristóf ovis lesz, majd a napirend következik. Egyelőre nem bírom se fizikailag, se agyilag a két különböző igényt összefésülni.(Persze Kristóf durván 4-5 órát lesz oviban, az oda-visszaszállítás is időt vesz el, de talán lesz kb. 2 órám mindennap csak Zalánra. Egy órám meg minden másra.)
No comments:
Post a Comment