Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

2011. június 30., csütörtök

Zalán a mindenevő

Mert aki az egyéves, az már mindent eszik. Ja, nem kajára gondolok. Ma egy zsírkrétát. Az asztalterítő egy darabját. A parafa edényalátétet. Néhány kavicsot a játszin.

Ezen felül némi joghurtot, egy rudit, egy kis kenyér és parizerdarabot, zöld teát és anyatejet. Abszolút megvetéssel van a kaják iránt, de örömmel szerez meg és rágcsál össze minden nem neki valót, valamelyik nap a kukából előbányászott egy üres májkrémes dobozt, és boldogan nyalogatta. Persze ha ennivalóként kínálom ugyanazt a májkrémet, megvetően fordul el a falattól.

Úgyhogy evésben továbbra is rosszul állunk, de a napi fél kiló koszevés biztosan megvan.

Viszont már 10,5 kg a fiú, 77 cm (nem apró) és vigasztalhatatlanul fogzik, immár a jobb alsó örlő töri át az ínyét 9. fogként. Mondanom sem kell, ismét sűrűn ébredünk és ismét keveset alszunk napközben..

De nagy már, ügyes, labdázik, galambokat kerget, felmászik ágyra, fotelra és nem esik le, hanem szépen leszáll, megállás nélkül pakol, ismerkedik a tárgyakkal, hangos sikkantással üdvözli Kristófot, ragyog, ha együtt játszhatnak, vigyorral üdvözli apát délután, és a karjaiba veti magát, figyel mindenkit, tanul, szinte látom a fogaskerekeket dolgozni a fejében. És jókedvű mindenek felett.
No és persze kisfiús tegnapelőtt óta, megvolt az első hajvágása: természetesen abból is kóstolt egy tincset. Nem ízlett neki.

óvoda

Bizony, Kristófot felvették az oviba. Persze, csak 3 évesen kezdheti, előbb egy nappal sem, vagyis januárig még ráérünk. Sokat vacilláltam, mert ugye én még itthon vagyok, jövő szeptemberig mindenképp, de ahogy a munkaerőpiacot nézem, azután is. Vagyis ráérnénk az ovival, és nem olyan rég még el sem tudtam képzelni, hogy Kristóf belép valahová, ahol esetleg marad. Egyszer majd önként és dalolva is.

Végül 3 dolog győzött meg, hogy időszerű lesz az az ovi:
Az egyik az, hogy egyre nyitottabb mindenki felé, főleg a gyerekek társaságát keresi. Ezt még megoldhatnánk akár játszóterezéssel is, de kétszer is előfordultunk már az óvoda udvarán, és mindkétszer úgy kellett hazavontatni Kristófot, nagyon tetszett ott neki, a játékok és a vele egykorú gyerekek is, sokat versenyzett velük:)

A trambulint mai napig is emlegeti - ami tényleg egyedülálló, nem is tudom, hol van még ilyen nagy -, időnként nagy komolyan és reménykedőn a szemembe néz: "ugrás? cipő? megyünk az ugrás!" - hát, nagyon nehéz ilyenkor lelombozni:D

Aztán itt az az érv is, hogy Zalán is megérdemli, hogy legalább néhány órán keresztül, legalább néhány hónapig egyedül legyen, és csak ráfigyeljek. Mert ez most nagyon ritkán fordul elő:)


És az az igazság, hogy ez egy mozgásos ovi lesz. Egyetlen kötelező foglalkozás a napi testnevelés, és - állítólag - minden nap, akár esik, akár fúj, kint vannak az udvaron a gyerekek. (Erről épp ma hallottam cáfolatot egy anyukától a játszin, aki azt mesélte, ha egy icipicit csepeg, már bent maradnak:D ugyanez volt a Waldorf sulinál anno, komplett esőcuccot, váltóruházatot kellett bevinni Balázsnak, mert hogy ott minden szünetben kint vannak az udvaron - ha egy icipici eső esett, már nem mentek ki, ha a gyerekek rosszul viselkedtek, büntetésből bent maradtak stb. -, a gumicsizmáját úgy nőtte ki Balu, hogy egyszer nem volt a lábán:/) De mindegy is, kell neki a futkosás, a mozgás, mászóka, és én ezt nem bírom izmokkal sem..
És még egy plusz érv: sokat tanul majd Kristóf más gyerekektől - sok olyat is, amit nem szívesen látok majd itthon, efelől semmi kétségem -, de kell ez is. Ma pl. megtanult a csúszdán felfelé mászni egy nagyobbacska fiútól a játszótéren.
Kell a közösség, hiába. Aztán majd meglátjuk, hogyan birkózik meg az új helyzettel, nincsenek illúzióim, nem lesz könnyű, de nem is félek már.

És néha meg vérmes reményeim vannak az ovival kapcsolatban, főleg amikor egy kiadós hisztivel örvendeztet meg: csak segíthet a közösség, a szabályok abban, hogy kicsit megtanuljon viselkedni a drága. Mert hihetetlen, amit leművel néha.
Tegnap a játszin:
Hintába be, elkezd nyafogni, "másik a inta, másik a inta". A másik hinta nem volt szabad, meg amúgy is, már volt ilyen, akkor meg kellett fordítani a hintában, de most ez is kevés volt, mert ráadásul most megfordítva akart ülni és szemből kellett lökni. Ha Jancsi nincs ott, már régen a hónom alá csaptam volna és hazamegyünk:/
Szóval, idegőrlő a kölyök.

Viszont ügyes és bátor, mint a veszedelem, vettünk neki egy pedál nélküli biciklit, olyan szépen egyensúlyoz már rajta, hogy öröm nézni, ezért a csúszásgátlót is fel kellett szerelni a lábtartóhoz, néha már egy-egy kis lejtőn is megpróbálkozik a legurulással. Nagyon örülök, hogy megvettük, mert bevallom, régen úri huncutságnak tartottam, de tény, hogy a bicajozásban nem a pedálozás a nehéz, hanem az egyensúly megtartása, és ezt észrevétlenül tanulja így meg. Jövőre pedig megkaphatja a kicsi bicajt, természetesen pótkerekek nélkül, mert nem lesz rá szükség.

És hogy milyen vagány a bicaj, azt a gyerekek elismerő pillantásaiból lehet leszűrni a legjobban, és abból, ahogy a 7 év körüliek azt beszélik egymás között, hogy ha megint kicsik lennének, csak ilyet szeretnének:DD

2011. június 28., kedd

következő állomás: középiskola


Nos, igen, nem meglepő módon - lassan már 2 hete - Balu elballagott az általánosból. Pontosan tudtuk, mikor következik be az utolsó tanítási nap, hiszen az utolsó 30 napon Balázs vágta a centit, visszaszámolt. Az utolsó 2 hétben már semmit nem csináltak az iskolában: csak előadás volt, emlékezés, próba, másik próba, táncelőadás, dráma, kirándulás és bankett. A két utolsón nem vett részt:/
 Volt tanárbúcsúztató külön, így némi személyes jellegű ajándékkal tudtunk elköszönni a 3 legkedvesebb tanárjától: Mónika nénitől (ofő, biosz és angol tanár), Ákos bácsitól (matek, info) és Frici bácsitól (igh., magyar). Konzervdobozt akrilfestékkel szórtunk be, két oldalát kifúrtuk, így ajándéktartóként funkcionált, bele mehetett írószer, bonbon, apróság, és kreppvirág.
Az eredeti ötletet erről az oldalról kaptam,(ott pedagógusnap alkalmából készült az ajándék), a kreppvirágokat pedig ebből a könyvből készítettem (nagyon szeretem csinálni, csak valahogy mindig elajándékozódnak az elkészült virágok: rózsát, szellőrózsát, százszorszépet készítettem már).

És eljött a ballagás is, amire túlsminkeltem magam, mert amint kiléptünk az udvarra, és megláttam a díszeket, rögtön ömleni kezdtek a könnyeim. Majd még néhányszor megismétlődött ez az ünnepség során, szerencsére a napszemüveg jótékonyan takart..
Szépen, ízlésesen, gyorsan lezajlott a ballagási műsor olyan 20 percben, klasszul összeválogatott zenékkel (Ákos: Ilyenek voltunk szólt a lufielengedésnél, Caramel megasztáros dala a virágátadásnál), a lufielengedésnél sírtam el magam ismét, és amikor megláttam a tanárnőjük kisírt szemeit.
Hogy miért is sírtam, túl azon, hogy ilyen a természetem, és úton-útfélen meghatódok? Azért, mert olyan gyorsan száll az idő, és már olyan nagy....

(Szerencsére - vagy sem - ezután egy röpke másfél órás évzáró műsor is következett, mindenféle átadni-valóval, majd a sirámmal, hogy ez az iskola is tagiskola lett, az igazgatót elküldték, így már csak sima tanárként funkcionál a jövőben, és milyen szerencse, hogy még van állása. Részt vettek az ünnepségen az önkormányzat képviselői is, a munkaadók, akik majdnem minden igazgatónak - bölcsődétől iskoláig - megküldték a felmondólevelet. Erről most nem szeretnék hosszasabban értekezni, mert egyrészt nem odavalónak éreztem, másrészt mert hétfőn ugyanezzel a gonddal szembesültem az oviban, ami szintén tagintézmény lett, és semmit nem tudnak ígérni, vagy mondani vagy bármi, mert az önkormányzat dolgozói arra sem veszik a fáradtságot, hogy telefonon vagy bárhogy tájékoztassák a dolgozókat, szülőket, érdeklődőket. Vagy csak simán félnek:/
A kedves kormánypárti politikusok több mint egy évvel a hatalomra kerülésük után még csak most kezdték igazán a tisztogatást: az oktatásban és a sportban most látom a történéseket (igen, a teniszklub sem lát pénzt mostanában, se vezetést, se jövőt, semmit). Hányinger:( Mindenesetre elmúlt a ballagási meghatottságom elég hamar.)

És most hétfőn beiratkoztunk a Zrínyibe. Míg Jancsi a közeli játszótéren bébiszitterkedett két apróság felett, addig mi Baluval megrohamoztuk az iskolát és lefutottuk a kötelező köröket. Megismerkedtünk az osztályfőnökkel, aki - bár tudom, hogy rémesen rossz emberismerő vagyok - egészen szimpatikus és karakán hölgynek tűnt, a matektanárjuk lesz. Azt hiszem elég keménykezű is, ami nem árt ebben a korban. Szerintem a jó osztályfőnök és a jó főnök közös tulajdonsága a határozottság, keménykezűség és a nyílt, őszinte kommunikáció. Szerintem.
Balu kicsit megszeppenve hallgatta mellettem ülve, hogy nyáron meg kell tanulni a házirendet, év elején szintfelmérő dolgozat magyarból és matekból - nem megfelelés esetén, ami 40% alatti, féléves, kötelező óraszámú korrepátálásra kell járni, és 3,5-ös átlag alatt eltanácsolást helyeznek kilátásba. Szerintem egyrészt nem olyan szörnyűek ezek a szabályok, másrészt ez a minimum, én ennél többet várok Balázstól
Szimpatikus volt, hogy míg más osztálytermek előtt sor kígyózott (komoly sor), és egyesével léphettek be a tanulók a beiratkozáshoz, addig a mi osztályunkat a tanárnő behívta a terembe, a mindenkire tartozó információkat egyszerre elmondta, és közben váltották egymást a diákok és szülők, hogy a hivatalos dolgok is haladjanak. Így mi végeztünk kb. 20 perc alatt, amikor kijöttünk a teremből, a sorok a többi ajtó előtt tovább kígyóztak.

Lesz verébtábor, az ingyenes tankönyvnél választani lehetett, hogy egy összeghatár felett hajlandóak vagyunk-e megvásárolni a könyveket vagy könyvtárból kölcsönözzük - megvásároljuk, kár, hogy tavaly nem volt ilyen lehetőség (így 20 ezer ft helyett csak 7-8000 ft lesz a könyvcsomag), a könyvtári könyveknél megesett, hogy egy-két oldal hiányzott - nem meglepő módon..
Fura volt visszamenni a régi sulimba, sokat változott, mióta 25 éve én kezdtem ott a gimit, de vannak még ismerős dolgok, tanárok, ünneplő blúz:)

Szóval.. izgatottan várjuk a szeptembert.

2011. június 20., hétfő

Ballagás

Az első, amire hivatalosak voltunk, az Laca ballagása volt, még múlt hét végén. Lehűlt a levegő, (fel tudtam öltözni normálisan - gyakorlatilag farmerszerkóba bújtam én és a két legkisebb fiú, a nagyobbak tudták, mivel tartoznak az alkalomnak -, és elindultunk Nagykállóba. Az ünnepség - biztosan - remek volt, de sajnos nem nekünk, mivel a csarnokban tartották, és reménytelen két ilyen nagyon kicsivel bármilyen zárt helyen egy órát eltölteni. De Balázs végignézte, néha én is belopóztam, de a fejek, vállak és virágcsokrok árnyékában csupa olyan fénykép született, ami nem Lacára fókuszált, hanem a fejekre, vállakra és virágcsokrokra:)

De nem is baj, így is meghatódtam, tiszta hülyeség..

Az ünnep alatt így kiválóan elszórakoztunk a sportcsarnok udvarán, ahol tökéletes játszótér volt, a fiúk gyakorlatilag végigbulizták, csúszdázták, rohangálták az egy órát, és a végén a majdnem üres teremben még Lacát is meg tudtam ölelgetni kicsit - persze csak amennyire egy kamaszfiú öntudata ezt megengedi: pontosan egy kicsit.

Utána ebéd - ami terülj-asztalkám volt töltött káposztával és fasírttal, töltött hússal és salátával és édességgel-sóssággal. Még szerencse, hogy pár hete egyeztettünk a húgommal: semmi felhajtás nem lesz egyikünknél sem, egyes ismerősök lagziméretben készülődtek, a húgomék vendéglátása csak szűkkörű esküvőre lett volna elégséges:DD (az enyém pedig csak egy zsúrra..)

Aztán Balut elragadták a rokonok, és elvitték megnyaraltatni, majd anyukám nálunk töltötte az estét, melynek során Jancsival egy EGÉSZ ÓRÁRA ELMENTÜNK SZÓRAKOZNI. Ami alatt én csak fecsegtem és fecsegtem, és gyöngyörű romantikus estét töltöttünk együtt, tiszta szerelmes voltam, még filmeztünk is, mikor hazajöttünk:)) Csodás volt.

Pünkösdhétfőn pedig magányos voltam. ÉN. Jancsi elvitte a szüleihez a kicsiket úgy 2 órára - merthogy nálunk fújja le a könyvespolcokat, merthogy azok fém ereszcsatornából készültek és akrilfestékkel kente be, ami irtó büdös tud lenni, és nálunk azt nem szeretik a lépcsőházban - ugyanis minden társasházban akad legalább egy hülye/idióta/bolond (mint az egyik kedvenc blogból megtudtam, és milyen igaz, nálunk is van, és nem is egy, hanem kettő!) -  nagyon jók lesznek egyébként, majd egyszer megmutatom - persze a felszerelés időbe telik majd, van olyan képünk, ami egy éve várja a felrakást, az egyik számítógép pedig 2 éve a beüzemelést (2 éve lakunk itt). (Nahát, már nem tudom, hol az előző körmondatom eleje, úgyhogy új mondat.)
Tehát a fiúk elmentek 2 órára és 6 óra múlva érkeztek meg. Pedig csak a város másik részében voltak, dehát vannak okok, én legalább takaríthattam, és takarítottam is, még két óra múlva is építőkockát halásztam elő a lakás különböző pontjairól. Mert minden bútordarabban, alatta, rajta, mögötte - attól függően, mennyire van rejtve - volt legalább két lego. Vagy két kisautó, kocka, végső esetben a ruhacsipeszek közül egynéhány. De legalább leporoltam, feltakarítottam és elpakoltam nemtudom hány doboz kacatot és ruhaneműt. Lehet mondani, hogy majdnem rend volt.

Végül Jancsi egy üvöltő Kristóffal jött meg - borzalmasan elfáradt a drágám az egésznapos szabadtéri játékban, és a nulla alvásban, és egy kevéssé fáradt, de szopihiányban szenvedő Zalánnal. Azt, hogy hiányzik neki a szopizás, rögtön levettem abból, hogy nekigyürkőzött, és másfél óráig kajált. Majd pihent egyet és tovább. És fürdés után megint és szinte egész éjjel. Ha elvettem tőle, max. félórát aludt, és újra...reggel sajgó mellel és elgémberedett háttal tápászkodtam fel. Édesdrága Zalán, nem éhezett pedig, hősiesen tömte magát a nagymamánál, de ami jár, az jár. Bepótolta, több szó ne is essen róla.

Zalán egyéves


Hihetetlen, és felfoghatatlan, és sorolhatnám még a szokásos jelzőket. Hová tűnt az idő? Néha szeretném megállítani a pillanatot, mikor olyan csodás minden: most még maradjunk itt! Tudom, meggyőződésem, hogy az elmúlt 3 év életem legcsodásabb időszaka volt, hogy ennél jobb már nem lehet, és félek is, hogy elmúlik, mert már vannak jelek, hisz minden változik - és ma pl. ovis szülőire megyek óóóó, vagy jövő héten gimis beiratkozásra még több óóóóó -, és nem tudok mit tenni, de próbálok a mostnak is örülni, mert ha nem teszem, ezek a pillanatok is elsikkadhatnak.

Hiszen Zalán, a picur múlt csütörtökön betöltötte az első életévét, és mintha ez számára is mérföldkövet jelentett volna, hirtelen nagy lett, közreműködő és viccelődő, röhögcsélős, játszós - és nem kevéssé akaratos:) Hangos nevetéssel játszik kukucsolóst, bújócskázóst, élvezi az önállóságot, a séták alkalmával erőszakkal sem lehet megfogni, megy, amerre érdekeset és izgalmasat lát. Párhuzamosan nő a veszekedések és visítások száma is, pedig azt hittem, nem nőhet tovább, mert persze képesek akár ugyanazon az építőkockán is összeveszni Kristóffal - bár van még 20 tökegyforma és 200 tök hasonló..
És míg Kristóf ragaszkodik a kisbabás kiváltságok élvezéséhez (ölben cipelés, babakocsizás), addig Zalán a nagyfiús dolgokat irigyli el és ivópalackból iszik és biciklizne :) És persze a nagytesónál lógna, aki ezt hevesen ellenzi, lévén egy-két könyv és hasonlók látták kárát Zalus felfedezőszomjának.

A szülinap csodás volt, amit a a szokásos előző éjszakai tortasütés előzött meg: ezúttal bababarát joghurttortát készítettem (majdnem azt írtam sütöttem, de nem, ehhez nem kellett sütő, micsoda mázli - és előrelátás - ez a kánikulában) ismét egycsipet receptje alapján, amit viszont az ünnepelt nem nagyon evett, bár egy szelet széttrancsírozása alatt került a szájába is (és a földre, székre, padlóra, ruhára is, pedig kicsi a torta, 18 cm átmérőjű, mégis), Baluval karöltve fogyasztottuk el végül, nekem nagyon ízlett a hűvös és kissé savanykás "szilárd" joghurthab.
(A változtatás mindössze annyi volt, hogy darált háztartási kekszet nyomkodtam össze annyi vajjal, amennyit felvett - kb 5 dkg, és 2,5 kanál zselatin került bele, amúgy minden más a recept szerinti.)

A családunk viszont olyannyira összevissza volt egész nap - engem leszámítva, aki végig itthon és ébren várakoztam öt fő együttes jelenlétére -, hogy este 8-kor sikerült a tortát felvágnunk és az ünnepeltet felköszöntenünk. Hogy csinálják a (még) több gyerekesek??

A dömper és a labda is nagy sikert aratott a legkisebbnél.. Szórta a mosolyokat, örült a dédelgetésnek és a játékoknak, és gyorsan aludt is vagy 5 órát éjszaka egyvégtében. Bár lehet, hogy az egy másik napra esett, már nem tudom:DD

2011. június 12., vasárnap

Balázs már a 112.

Több, mint 40 helyet lépett előre egyetlen versennyel a drága. Muszáj most pár sort írnom róla, mert elutazott a nagyszülőkkel (akiknek mégiscsak nagyon fontos, de nem tudnak kibújni a bőrükből, türelmes leszek velük), és nagyon hiányzik:DD
Szerencsére már hívott, elhadarta az élményeket - van kemény-borítású teniszpálya is! -, és úgy hallottam, nagyon jól érzi magát. A kaja, a fürdő, jakuzzi, biliárd, este 10-ig fürdőzés, micsoda boldogság! És néha rávesz egy családtagot, hogy ütögessen vele, illetve próbálja fogadni a szerváját, mert most arra edz. (Sokan mentek, nagyapa 60 éves, ott van mindhárom fiúgyermek, és azok teljes családja.
Drága nagyfiam, el se tudom képzelni azt az időt, amikor nem lesz minden nap velünk.

Nagyon sírós/nosztalgikus hangulatban vagyok most, inkább később folytatom :D

2011. június 7., kedd

mert hogy ennyi ágyunk van:)

Van egy klassz emeletes ágyunk. Tesók együtt alhatnak.
Ehhez képest az éjszakánk úgy néz ki, hogy én Zalánt elaltatom az ágyában, Jancsi pedig Kristófot a mi ágyunkban:/ Mert pár alkalom után Kristóf üvöltve és anyázva (anya, anya, anya!) tiltakozott az emeletes ágy felső szintje ellen. Nem erőltetjük, nehogy megutálja.. Majd megoldódik.

Aztán én is bemegyek, és 3-an alszunk az ágyunkban. Valamikor hajnalban Zalán ébred, én utána már etető-üzemmódban reggel 6-7-ig alszom Zalánnal.
A poén pedig az volt, hogy egy hajnalban hangos nevetésre ébredtem Zalán mellett. Nem ő volt. Megyek Jancsihoz, Kristófnak hűlt helye.
A nagyfiú valamikor éjszaka felkelt, és felmászott az ágyába. Ott aludt, és valami vicceset álmodott. Többször még nem fordult elő, maradt a régi forgatókönyv. Az ágyára akkor mászik fel, ha meg akarja védeni a játékát Zalántól.Persze nagyon-nagyon szeretném már magam végre kialudni:/

Fáradt vagyok;

a meleg is, a nyűgök is. Valahogy nem haladok előre, pedig elvileg egyre több időm van, a gyakorlatban nincs. Merthogy rengeteget sétálunk, játszóterezünk. Délután általában biciklizünk egy családit, mert jó, és a mozgás is kell, este pedig edzek egy fél órát, mert kezdek eltehenesedni, aminek folyományaként az amúgy is kevés nyári ruhámból nagyon kevés jön fel. Venni meg sose sikerül semmit. Azaz most egy farmerdzsekit, ami tök jó, csak épp kicsit meleg most:/
A gyerekek balhéznak, a kamasz annyira szét van esve, hogy most már nagyon dühítő, jól le is szidtam - ma is, tegnap is, mindig -, és még büntetésben is van, mert az agyamra megy. Na jó, nyilván van - csak épp nem publikus - oka a büntetésnek, remélem észhez tér. A kicsik pedig vagy egymás fején ugrálnak, vagy épp a kenyeret nyálazzák és dörgölik bele a szőnyegbe, kanapéba, ruhákba, igazából bármibe, ilyen téren egyáltalán nem válogatósak. Mert én vagyok a hülye, ezerszer megfogadtam, hogy kajázás csak a konyhában van, de nembírom őket kordában tartani.Jancsi is fáradt vagymi, az biztos, hogy egyre kevesebbet segít, és én egyre morcosabb vagyok emiatt és ideges és feszült. Lassan kezd csillapodni a zúj tv varázsa, mert eddig állandóan azt bámulták a "pasik". Nyaralni mennék, ami biztos megint haláli pihentető lesz:DD, de az csak júli közepén lesz aktuális.

2011. június 3., péntek

heti menü

Bár nagyon fárasztónak tartom ezt a tervezést plusz a receptleírás, mégis meg kell tennem, mert az elmúlt időszakban nem tettem, és felborult az időbeosztásom. Volt, hogy délre pattant ki a szikra a fejemből, mit is kéne enni, és a megvalósítás vacsira maradt. Akkor pedig már más dolgom van:) Mindig más dolgom van amúgy is.
A receptírás pedig jó dolog, most átböngésztem a tavalyiakat, és túrórudi fagyit fogok csinálni hétvégén:) Nyami!!

Tehát:
Vasárnap:
erdélyi csorba leves + túrós-csokis muffin + hideg darafelfújt karamellöntettel
Hétfő:
maradék leves + bougatsa (görög édesség, fini), + epres-túrós torta, sütés nélkül, isteni
Kedd:
fokhagymás tarja friss kenyérrel + uborkasalátával + epres pavlova (sok maradék tojásfehérjém volt)
Szerda:
tonhalas rizssaláta + pirított tészta gyerekeknek + csokifagylalt
Csütörtök:
rántott sajt + joghurtos epertorta
Péntek:
kapros újkrumplileves + túrós béles
Szombat:
görög rakott tészta + túró rudi fagyi
Vasárnap:
burgonya tortilla + meki-szerű csirkemell + fehércsokis felfújt

A recept pedig a mekire hajazó csirkemell, ami sokkal finomabb. Komolyan, hozzáértő által minősítve, Balu kedvence volt a chicken nuggets, lenéztem a netről egy receptet, és valóban, azóta Balázs itton rendel ilyet, és csak sajtburgerért megy a mekibe:) Én eddig is csak a big macért mentem, ami fájdalmamra egyre kisebb:(

Hozzávalók:
60-70 dkg csirkemell
5 ek zsemlemorzsa
1 ek őrölt pirospaprika
2 gerezd reszelt fokhagyma
1 tk só, bors
olaj

Egy zacskóba beleöntök mindent (a husi kivételével), összerázom, majd beleteszem a zacskóba a kis kockára vagy csíkokra vágott csirkemellet, jól összerázom ismét a zacskót.

Egy tepsit sütőpapírral kibélelek, megszórom olajjal, beleteszem a csirkét, a tetejét is megszórom vékonyan olajjal, és 200 fokon 25 perc alatt megsütöm.

Gyerekeknél abszolút nyerő, krumplipürével nagyon gyorsan fogy. A receptet

A receptet Ízbolygó oldalán találtam!

2011. június 2., csütörtök

Zalus az anyatejfüggő

Ha nem több, mint 10 kg lenne, komolyan aggódnék Zalánért, mert bár sok mindent szeret, a napi 2 dl joghurton és a 12x-i szopin kívül csak nassol. Na jó, lehet, hogy a szopinál túlzok, de az éjszakai pár korty/ébredést is beleszámítom, ami ebben a melegben természetes. Nappal igyekszem vízzel kiváltani a szomjúság oltására a szopit, de éjszaka nagyon macerás lenne, lévén csak pohárból iszik. Úgyhogy a nyárra így maradtunk. Anyatejfüggő kis babám nagyon akaratosan követeli a kedvenc kajáját, én pedig még nem küzdök ellene.
Persze eszik is néha a kis ínyenc egy-két falatot- mint pl. spárgaropogós, csorba, túrótorta. Szerintem enne mást is, de tej és tojás sok mindenben van. És természetesen csak a mi kajánk az igazi. Joghurt és kukoricapehely bármikor jöhet, de a tejpép, amit méregdrágán vásároltam, amit elvileg babáknak fejlesztenek, az nem kell. Mint ahogy a bébiételre se néz rá a gourmand-ok legújabb utánpótlása.
A séta nem egyszerű, mostanában őkishercegsége is ébren van a babakocsiban, vagyis kuszáj őt is átmozgatni, vagyis egymás ellen rohangálnak, én néha kétfelé szakadok, és az a fellökés, ami itthon jól végződik, a kövön már nem olyan vicces.
De ha kézenfogva sétálnak, akkor úgy érzem, megéri.Ez lett a sok futás és "ölelkezés" eredménye. Szerencsére nem haragtartó a kisöccs.