Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

2011. november 30., szerda

Jó lenne dokumentálni

... hogy mik vannak mostanában, de nincs energiám hozzá. Időm se nagyon, köszönhetően a legkisebbik igencsak kiszámíthatatlan alvási szokásainak. Mert való igaz, szinte minden 3-4. napra jut egy hosszú éjszakai alvás, de a többibe becsúszik egy-két minősíthetetlen, semmi sem jó, tekergőzős, nyafogós, sírós éjjel. Persze Őzalánsága kárpótolja magát egy-egy hosszabb délutáni alvással, így a mérlege végül pozitív, szemben a jó édesanyjáéval, aki már nem tud mellé heveredni délutánonként, lévén a nagyobbik-kicsi nem alszik már délután (mivel most, reggel 9-kor is épp a 13. alvásórájába kezdett bele, nem is nagyon csodálkozom).

De ez egy elfogadható éjszaka volt.

A fennmaradó időnk most is a karácsonyi készülődésre fordítódik. Az ajándékokat neten rendel(t)em, iszonyat praktikus, kihagyom a gyűlölt bolti túrákat, kajázásból nem csinálunk nagy hajcihőt, egyszerű receptekkel dolgozom, csak épp az alapanyagok lesznek csöppet különlegesebbek, pl. lesz egy kis lazac, mézes puszedli, ilyesmik. Sk ajándék pedig csak annak készül, aki megérdemli és értékelni tudja. Hmmm... nem sok ember jut eszembe, pedig amikor az ajándéklistát írtam, a "szűk" család is tekintélyes méretű volt.
A dekorálás pedig ma kezdődik, sok szép papírdíszt csinálunk (na jó, főleg én).

Az adventi naptárak 70%-os készültségben vannak, remélhetőleg ma este fel tudom tenni őket.

És nagyjából ki is fújt a készülődés, csak a programokat kellene még kitalálnom.

7végén Tomiéknál voltunk Balázzsal és Zalussal. Nagyon jól éreztem magam, Zalus is elemében volt, persze "rosszalkodott", és hozta a formáját, de mindenkit elbűvölt. Csak kapkodta a fejét, mennyi mindent lát, metrót, és plázát és villamost és millió rohanó embert. (Ez a rohanás Balázst is elképesztette, pedig csak 5 éve, hogy hazaköltöztünk onnan, akkor az volt neki a természetes, ma pedig szinte megrettent tőle.)

Szóval szuper hétvége volt, amennyire tudtam, kikapcsolódtam, beszélgettünk, feltankoltam olvasnivalólistával, és élményekkel, és sok szeretettel. Az egyetlen hely, ahonnan nem akarok félóra múlva hazarohanni.

Kristóf jól viselte a távollétet, kacagott, mikor meglátott minket, sok puszit kaptam (búcsúzáskor persze volt sírás mindkét részről), apával hippi-üzemmódban egész nap tévéztek, játszottak, és mentek, ha kellett, dolgozni, mert apa ügyeletes volt - na ez a rész azért nem volt teljesen konfliktusmentes.

Gyertyagyújtásra azért már itthon voltunk:) És holnap már december.

2011. november 17., csütörtök

17 + 17

Tegnap volt Zalán 17 hónapos. Kristóf 34 hónapos, éppen 2x annyi idős, mint Zalus. Vagyis Kristóf annyi idős volt Zalán megérkezésekor, mint a kicsi most. Milyen csöpp!
És mégis, milyen nagy!

Mert Zalán egyre nagyobb - cm-ekben és kilókban egyaránt, ahogy ez gyerekeknél gyakran megesik -, és persze folyamatosan fejlődik minden más téren is.

Az elalvás nyűgétől eltekintve nincs okom igazán panaszra. Ma pl. 9-től fél 6-ig aludt, alig hittem reggel a szememnek, amikor az órára néztem. Alszik, eszik szépen, a szopizás inkább csak alváshoz kell már. És persze este. A beszéd megindulás várat még magára, inkább höö-zik és möö-zik, meg ilyenek. A 2 fontost, a hamm-ot és az anya-t használja. A sorrend fontos, a gyakoriságot is jelzi. Az evés persze még nem az igazi, mert a kézbefogható dolgokat szívesen elrágcsálja, de kanállal maximum joghurtot tudok belediktálni.

Imád(na) tévézni. Megdöbbentő, de ha meghallja kedvencének a főcímdalát (Locsifecsi Márta, Kristóf után), lesöpör mindent és mindenkit a fotelről - amit teljesen kisajátított -, és letelepszik. Ha nem tetszik valami, sírvafakad. Szeret apa öléből is bambulni a tévére, szerencsére igazán ritkán és válogatott műsorok alatt ülünk elé, egyébként szerintem képes lenne órákra a doboz elé ragadni.
Mostanában rájött a könyvimádat. Leszedi, lapozgatja, mutogatja az őt érdeklő dolgokat.

Amúgy is imád mutogatni. És tapsolni, táncolni. Szeret nagyokat örömködni, röhögni. Rákapott a motorozásra. Így tél előestéjén nem igazán praktikusan. Az öltözést nem csípi, pelusozást sem, viszont időnként elücsörög a bilin, és 2-szer már produkált is bele - nem kis büszkeséggel:)

A jókedvű Zalán nagyon barátságos, röhögős, a nyűgös viszont csak az én ölemben hajlandó pihenni, lehetőleg sétálva, és nyöszörögve vágja magát hanyatt akár a kőpadlón is, ha nem azt csinálom, amit szeretne. A fájdalomküszöbe egészen rendkívüli, a kisebb eséseket, koppanásokat simán figyelmen kívül hagyja.

Nagyon barátkozós, ha nagyobbakat lát, azokat lenyűgözve követi, a kisebbekkel és egykorúakkal viszont furcsán kommunikál, halandzsázva kiabál, kihúzza magát, mintha rögtön fel akarná venni az alfahím szerepét. Mint kakas a szemétdombon.

Igazán erőteljes kis egyéniség ő is, hatalmas öntudattal és sok vidámsággal megáldva.

2011. november 16., szerda

Az az átkozott alvás

Kristófnál újabban időnként kimarad a délutáni alvás - akárcsak tavaly télen -, de nem csodálom, este 9-től reggel 8-ig alszik általában, és a játékidő korántsem olyan aktívan telik, mint nyáron. Nem fárad ki, itthon is csendesebbek vagyunk, apa hazajön délután, vacsi és pikk-pakk este van, fürdés, mese, alvás. Jól alszik már, szerencsére, max. 1x ébred, inni. Az elalvással sincs gond, ha nem aludt napközben, mese után lefekszik, betakarózik, feje alá rakja lazán a kezét, és ennyi. Egy hangyányit dilisebb este, de most így jó nekünk, egyébként csak a nyűglődés folyik, és 1-1,5 óra alatt szenderül el.

Persze, nem ideális így sem a helyzet, hiszen végre-valahára Zalán 90%-ban beállt az egyszer alszunk napközben 1-től 3-ig üzemmódra. És nyilván most hagyja el Kristóf a déli alvást, nehogy legyen pár óra nyugtom..
De Zalán most legalább "csak" 2-3-szor ébred éjszakánként. És 9-től 8-ig alszik ő is.

Kivéve mondjuk a tegnap estét, amikor miután elaludt - én legalábbis azt hittem -, kijött utánam a konyhába (ahová mindenféle papírneműt, ollót-ragasztót készítettem ki, dekorációt akartam gyártani), és röhincsélve, bohóckodva szórakoztatott minket - Balázs a székről is leesett nagy vidámkodásában - igazi duracell-nyusziként. Majdnem 11 volt, mire elaludt az ölemben.

2011. november 11., péntek

És még egy kis örömködés

... ugyanis Zalán tegnap este 9-től ma reggel fél 5-ig aludt nyikkanás nélkül. Már csak kb. 2800 alvásórát kell bepótolnom, és egyenesben leszek:)
Nagyon jó volt ekkorát aludni.

(Mellesleg tegnap reggel bilibe pisilt, mert ő ekkora férfi, hogy már megteheti. Édesbogár.)

Térdig járunk az avarban

.. ez már nem a játszóterezés ideje, hanem a nagy sétáké. Aggódtam, hogy fogják a fiúk viselni, ha keveset tudunk játszizni, de szemmel láthatólag - tegnap két piros orrú, jeges kezű kisfiúval jöttem haza -, nem viseli meg őket a dolog, inkább sétálunk mostanság, pár percre rövidül az ugrálás, mászókázás és hintázás.

Gyönyörűen süt a nap, de összesen 2 fok van kint. Kicsit későbbre tolom a sétaidőt.

szemtelen

a tanáraival is Balázs. Osztályfőnöki óra nem kevéssé katonás, erőteljes tanárnővel - nem mellesleg matekot tanít -, büntetésről, jutalmazásról esik szó.

Tanár: - Mondj példát, Balázs büntetési formákra!
Balu: - Nem tudok, mert engem nem soha nem büntetnek meg. (ez persze költői túlzás, de valóban nagyon ritkán)
Tanár: - Hát látszik is.
Balu: - Egy szeretetteljes kapcsolatban nincs helye büntetésnek. (a beszólás alapja a kb. 2 hónappal ezelőtti beszélgetésünk a Beszélj úgy.. c. könyv kapcsán - ezt persze nem felejtette el)

Ajajj, mit fogok én hallgatni a következő fogadóórán:))

2011. november 5., szombat

gondterhelt napok

Először szomorút akartam írni, de vannak nevetések is, csak épp átjárja a napjainkat ez a ködös-melankolikus érzés, ami a november sajátja - lenne, ha nem ragyogna kint a nap, nem lennének csodás színek és fények. Szerencsére. Épp elég a benső bizonytalanság.

Igazából nagy baj nincs. Vagy nincs még. Vagy mit tudom én. Nem fogom tudni leírni, hogy mi is van most velünk, mert még vizsgálatok sora vár ránk, és nem festem az ördögöt a falra, ott van az anélkül is, mint tudjuk. Kristóffal vannak a gondok, aki mint eddig is tudtam, különleges eset. Le akartam írni, hogy voltunk képesség-vizsgálaton, amit egy nagy kirándulássá alakítottunk vonatozással-buszozással, nem kis örömet okozva ezzel Kristófnak, de majd később, most vár még ránk néhány vizsgálat, és ez is épp elég erőt kivett belőlem:/ 15 percig tartott, míg Kristóf megnyugodott, miután beléptünk a helyiségbe, addig ordított és könnyekkel, kiabálva, nyögve ismételgette, hogy ajtó, kimenjünk, játszira, vonat és minden szót, ami menekülést jelentett volna számára. Semmi nem nyugtatta meg, most épp csak nem menekültünk el a helyszínről, hanem megvártam, amíg az ölemben lehiggad. Aztán már játszott, elment mellőlem, megnyugodott. Kár, hogy máshol nem tudjuk mindig kivárni ezt a 15 percet.

A lényeg, hogy fejlesztünk, gőzerővel, beszédben, szociális képességekben, önállóságban van nagy lemaradása, hát teszem a dolgom, és próbálok finoman fejleszteni.
Előkerült néhány könyv, amiket eddig fitymálva néztem le, élükön az Anya taníts engem!-el, bizony van az az élethelyzet, amikor szükség van rájuk (mert bár Vekerdy hívőként fennhangon hirdettem azt, hogy az egészséges kisgyerek 3 éves koráig "önmagától" fejlődik, a szülők mellett, és a legfontosabb fejlesztés a szabad játék, és Nyitott Akadémián és Vekerdy, Ranschburg, Popper Péter könyveken és előadásokon művelődtem), bizony elérkeztem ahhoz az élethelyzethez, ahol jegyzetelem Kristóf napi szókincsét, és a gyűlölt formabedobóba préselek be kockákat meg rombuszokat, és igyekszem rávenni a kicsit, hogy rajzoljon - másoljon utánam, építsen utánam - hasztalan persze.

Szóval nem egyszerű a helyzet, a napok peregnek, álmos vagyok, a legkisebb fogzik ezerrel, és próbálom minimálisra csökkenteni a szopizásokat, mert nem bírom tovább a harapásokat (igazából szeretném teljesen elhagyni, de attól még kicsit messze vagyunk). És persze próbálok Zalánnal is "minőségi" időt tölteni.

Nem csoda, hogy a kimerültség testi tüneteket is produkál, beszereztem egy helyes kis "gerincsérvet". Nem tudom az-e, mert orvoshoz menni se kedvem, se időm, apának van, az ő segítségével diagnosztizáltam magam (google barátunkhoz sem fordultam, jéé, erre csak most eszméltem), a sérvkötő segít valamennyit, még egy adalék a mostanában nem túl igényes kinézetemhez, hurrá!

De Jancsi sem kispályázik, az elmúlt két este iszonyú - migrénes? nem tudom, nekem sose volt ilyen - fejfájással, homályos látással, rosszulléttel küszködött. Ez nem hangzik olyan borzasztóan, a talaj akkor csúszott ki  a lábam alól, amikor megláttam, hogy folyik a könnye a fájdalomtól - soha nem sírt még, akkor sem, amikor a térde egy rossz lépés miatt a spájzban maradt, míg ő a konyhába fordult, amikor műtötték, amikor a sérve úgy beállt, hogy nem bírt mozogni. A két kicsi születésekor láttam csak őt könnyezni.
Itt már gugliztam, és az első találatok között persze szerepelt az agydaganat. Itt hagytam abba a diagnosztizálást, mégsem vagyok egy dr Ház. Bár úgy döntöttem végül, hogy migrén, mert persze Jancsi sem megy orvoshoz. Naná.

November végén megyek Zalánnal és Baluval két napra Pestre, verseny lesz, és végre talán beszélgethetek Tomiékkal, nagy szükségem van most igazi barátokra:)