Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

2012. május 31., csütörtök

Pesten töltöttünk egy hosszú hétvégét

Nem a pünkösdit, hanem a május 1-jeit (na, ennyire durván le vagyok maradva) négyen.
Balázs felmentést kért - és kapott -, így övé volt a ház, hívott egy-két barátot is, és még tisztességes rend is fogadott minket hazaéréskor. (Tisztességes, de nem megfelelő.)

Nagyon jó volt, orrvérzésig villamosoztunk és metróztunk, a kicsik (főleg Kristóf, aki természetesen nagy vonatmániás, és mindent vonatnak hívott) nagyon élvezték. Érdekes módon a földalattinál pánikba estek, le is szálltunk róla 2 megálló után. Fura.

De a Vasúttörténeti Park! Nagyon szuper volt, bár a várakozással ellentétben Kristóf az igazi hatalmas gőzmozdonyokra nem sok figyelmet pazarolt, de az erdei kisvasút nagyon tetszett mindenkinek. Még Zalus is lelkesen szorongatta a kapaszkodót, és figyelt körbe, nem akart leugrani menet közben. Nagy megkönnyebbülésemre.

A Közlekedési Múzeumnál hasonló eufóriába csapott át a lelkesedés - Kristóf a modellvasút/terepasztal melletti vagonba felszállt, és 45 percen keresztül hajtogatta, hogy "vonat". Gyerekek, családok jöttek fel, majd mentek tovább pár perc múlva, de én fent ültem Kristóffal és csodáltam a sok kis vonatot. Apa addig legalább az időközben elszunnyadt Zalánnal végigjárta a múzeumot, így legalább ő látott valamit:) Kicsit sikerült a függőnket elcsábítani az autókhoz, de pár perc után rohant vissza a vonathoz, így egy újabb félórás bámulás kezdődött. Jó volt, bár nem feltétlenül találtam egy idő után viccesnek.

A szabadság-téri interaktív szökőkút teljesen lázba hozta Kristófot, boldogan ugrált a vízben, nézte a többi gyereket, de a két játszótér sem piskóta a közelben, Zalán hangosan röhögve pörgött.

Imádom a pesti játszótereket, nálunk a legjobb állapotú is állandóan és jelentősen javításra szorul, ott pedig a legeldugottabb, legapróbb, két panel közt megbúvó játszi is kiröhögi a mieinket:( Utálom, hogy minden Pesten van. És, hogy Pesten van minden...Mivel mostanában kéthetente járok ismét oda-vissza, eléggé röhejes, hogy azért költöztem vissza Nyh-ra 6 éve, hogy rádöbbenjek, mégis minden út oda vezet.

Ugyanis a pesti látogatásunk egyik fő célja Kristóf diagnosztizálása volt. A Vadaskertben jártunk - nem ment minden simán, de ezen nem idegesítem fel már magam -, a lényeg, hogy 2hetente járok pár órára szülőtréningekre. Eddig a vizuális segédeszközökről esett szó, ebből a napirendet már használjuk itthon, és áldásos hatásairól csak hosszan tudnék zengedezni, de hamarosan elkezdjük a PECS-et, a képcserés kommunikációt.

2012. május 29., kedd

gyanítom, hogy az ovi-téma

több bejegyzést fog megérni. Ez most az egyik "legnagyobb" projektünk.
Nagyon szimpi az óvónéni... persze, vannak dolgok, amik nem feltétlenül tetszenek, de hiába nagyon jó az intellektusa Kristófnak - ezt most már majdnem biztosan állíthatom, több gyógyped egybehangzó véleménye alapján + a saját véleményünk -, egyelőre nem tudja még megmutatni, mert csak a beavatott, jól ismert keveseknek nyílik meg.
Persze ez a kör egyre bővül, már a nagymamák is részesei, plusz a fejlesztőnk, és a tsmt-s gyógyped is, aki - úgy tűnik - még nagyobb szerepet fog kapni az életünkben, de ez is egy hosszabb történet:)

Rengeteg érdekes és értékes embert ismeretem meg, mióta az autizmussal szembetalálkoztam, nagyon sok pozitív élmény ért - jóval több pozitív, mint negatív egyelőre, de persze a közösségi élet majd hozza a negatívot is, efelől semmi kétségem -, és olyan zsúfolt a naptáram, mint réges-rég, mikor még dolgoztam:)

Csak nem sikerül az oviról írnom..
Amikor először bementem a csoportba - akkor még Kristóf nélkül -, nem sok mindent tudtam az auti csoportról (ami egyébként speciális csoport néven fut, és jövőre pl. egy 5éves, más téren érintett kisfiú is oda fog járni, aki például csak mozgásban és táplálkozásban igényel különös figyelmet), és nagyon megnyugodva jöttem ki, úgy éreztem, jó helyen lesz itt Kristóf, mert megkapja majd a speciális figyelmet és segítséget. Megnyugodtam, szinte az óvónő nyakába borultam örömömben:)
Persze, milyen a világ, azóta több negatív véleményt is hallottam a csoportról - nem is az óvónőről, hanem az egész helyzetről.

El is bizonytalanodtam, de végül mégis itt maradtunk, több okból is:
- auti speciális fejlesztést kap a fiam, teljesen ingyen (ez a bp-i auti alapítványnál 5400 ft/óra, és hosszú várólistával dolgoznak);
TEACHH-módszer, Ayres-terápia, Zeneterápia, babzsákos foglalkozásokkal, sok-sok vizuális segítséggel
- kis csoport, egyelőre 9 fő, lelkes és kedves (!) segítőszemélyzettel;
- integrált óvodai környezet az udvaron, rendezvényeken;
- együttműködnek az Esőember Alapítvánnyal (ami talán szeptembertől kezdi újra aktívan a működését Nyh-n és "természetesen" az én közreműködésemre is számítanak);
- és legfőképp a szimpatikus, aktív, lendületes, tájékozott óvónő, aki mellé most keresnek egy másik gyógyped óvónőt, mert az előző társa elment (aminek nagyon-nagyon örülök);
- férjnek is nagyon tetszik - nem utolsó szempont.

Kristóf pedig nagyon jól érezte magát az ovi udvarán - beljebb még nem sikerült csábítani -, harmadszorra már örömmel ment be, első alkalommal egy laza félórás nemakarom hiszti következett, második alkalommal már csak 10 perc volt az egész, egyszer talán az ovi épületébe is bemerészkedünk..

A képeken nem szerepel a pörgős játék, amit a normál gyerekekkel folytatott - akiktől az első pofonokat már el is szenvedte, fizikailag és átvitt értelemben is -, és ez jó, nagyon jó (nem a pofonoknak örömködöm). Mert kell a speciális fejlesztés, de szükség van a normál kortárs játszótársakra is, főleg, ha olyan nagyratörő álmaink vannak, mint normál iskola (az ideális az alapítványi, kis létszámú lenne, de ki tudja, lesz-e ilyen egyáltalán, és nem törli le a föld színéről is a kormány őket, ahogy tűnik, és lesz-e rá pénzünk;de, ha Kristóf jól működne az oviban, talán.tudnék  valamennyit dolgozni, és így megkeresném rá a pénzt, mert a napi megélhetéssel - egyelőre és hála Istennek - nincs problémánk). És itt talán a többi gyerek is jóval "érzékenyebb" a másság tekintetében (na jó, ezt még nem tapasztaltam, de reménykedem, én, a javíthatatlan optimista).


biliügy

Olyan nagyon ügyes nagyfiam van:D
Itthon immáron szobatiszta, sőt, éjjelre is, ami még egy átlaggyermektől sem feltétlen elvárás 3 évesen (és 4 hónaposan).

Ha sétálunk, elmegyünk 1-2-3 órára, simán kibírja, és csak itthon ül rá a bilire, egy-egy nagyon heves játék közben fordul elő kisebb baleset, de már nem mindennapos.

Persze semmi nem megy simán, mert csak a bili, csak itthon;) úgyhogy van még feladat előttünk, de megoldjuk, csak türelem. De mindenképp lényeges életszínvonal-ugrás következett be a családban, mivel ebben a hónapban már nem csak bugyipelust vettünk Kristófnak, és abból is megvan még a csomag 2/3-a.

Mindig van minek örülni és büszkélkedni és reménykedni:D

2012. május 22., kedd

tisztelet




Bár az előbb siránkoztam, hogy semmi időm, tudtam, hogy ezt a bejegyzést muszáj megírnom. Mégha jóval rövidebb is lesz, mint amennyi gondolatom lenne a témáról. Nagyon kíváncsi vagyok, mit ír a témáról Altair, és a többiek, de majd csak akkor olvasom el, ha végeztem az enyémmel.

Közhelyszámba megy az a kijelentés, miszerint a kor, a nem illetve bármilyen állapot nem jogosít fel a tiszteletre. Mert ne tiszteljünk már valakit csak azért, mert szerencsésen életben maradt mondjuk 80 éves koráig. Vagy mert nőnek született, és ezért gyengébb/törékenyebb, mint a másik nem. Vagy mert sokat tanult/szerencséje volt/jó helyre született, és ezért "magas" beosztásban dolgozik stb.

Kétélű fegyver ez, azt gondolom. Nem véletlenül tisztelték az öregeket a korábbi társadalmakban, most már én is tudom (elmúltam 40 a napokban, khmmXD ), hogy az a tapasztalat, és tudás, amivel egy idősebb rendelkezik, nagy segítség lehet(ne) egy fiatalabbnak. Más kérdés, hogy bizonyos életszakaszokban nem kér belőle. Főleg, ha kéretlenül tukmálják rá.
Nem véletlen, hogy a nőket is tisztelték korábban, hiszen a nőkből anyák lettek, teremtettek, háztartást, családot irányítottak, gyereket neveltek, a jövő generációját - nem kis feladat ez. Mióta "egyenrangúak" vagyunk, emellett csinálhatjuk a férfi munkát is, épp csak kevesebb pénzért.
A sok tanulás, a magasabb pozíció pedig - ha mást nem - ad egyfajta rálátást az életre, az összefüggésekre, legalábbis én így tapasztalom. És ez persze csak az én véleményem, és 20-30 évesen sem így gondoltam.

Viszont mindezek nem jelentik azt, hogy a tisztelet jár valakinek. Tisztelet minden embernek kellene, hogy járjon, azért, mert ő ember, egyedi és megismételhetetlen, mert teszi a dolgát, és hozzájárul a mi világunkhoz. De csak akkor, ha cserébe tiszteletet kapunk. És szerintem már annyira elszoktunk attól, hogy a tisztelet jár, a jóindulat alap, a pozitív gondolatok boldogságot gerjesztenek, hogy valahol ez nagyon elsikkadt.

Egy példa, amit kommentelni sem tudnék igazán.
Nyh belváros, biciklisáv a járda mellett. 2 fiatal fiú - vagányak, 15-16 év körüliek - gördeszkával és görkorival állnak a biciklisávban és beszélgetnek. Elfoglalják ugyan a biciklisáv felét, de azért még kényelmesen el lehet mellettük férni (új építésű a bicikliút, ügyeltek a megfelelő méretekre, simán elfér egymás mellett két bicikli is).
Öreg bácsi jön, kis kanyart kell leírni a fiúk miatt, és "persze" beszól:
Bácsi: - Mi az istenért nem mentek innen?
Fiú: - Ki lehet kerülni.
Bácsi: - Ez bicikliút, te ÖKÖR!
Fiú: - Most miért kell kiabálni, simán el lehet férni!
Bácsi: - Majd mindjárt megmondom neked, TE HÜLYE! ANYÁD!

(A fiúk röhögtek. De egyik sem emelte fel a hangját, nem mondott csúnyát. De biztos nem jut eszükbe a tisztelet szó.)

back to reality

vagy legalábbis a normál kerékvágásba. Úgy tűnik, meggyógyultak a gyerkőcök (az összes), meg is erősödtek, most ugyan még felborult alvásrenddel küszködünk (Zalán ma pl. 11-kor ébredt), de majd csak sikerül visszazökkennünk.
Időm ugyan még nincs írni, mert ez az össze-vissza alvás nem segít a rutin kialakításában.

Viszont már tuti, hogy Kristóf szeptembertől ovis lesz, felvették:D

A többi fontosat meg majd csak megírom apránként (egyelőre még a fejlődésről "kötelezően" vezetendő naplóm is max. hetente frissül, ami nem egészen jó). Ráadásul nyáron sokat vagyunk a levegőn is, érthető okokból.

2012. május 10., csütörtök

Betegségek vannak

Sajna nagyon ránk jár a rúd, már kb. 2 hónapja egyik kórságból a másikba zuhanunk. Most a két kicsi beteg, egész nap szinte felváltva lázasak. Nagyon nem könnyű. Főleg Kristóf szenvedi meg most a betegséget, ő, aki simán horpaszt 9-10 órákat egyhuzamban éjszaka, most akár 5 percenként is ébred - persze a láz miatt nem tud jól aludni, nyüsszög, tekereg, siránkozik.

Azért két baj között történnek jó dolgok is, és programok is, csak épp, mire megörökíteném már el is szabadul a kórházi légkör itthon.
Egy vázlat, amiről szeretnék kicsit bővebben írni:
Autizmus Világnapja körüli rendezvények
Nyílt nap az oviban
Ismerkedés az ovival, beiratkozás
Szobatisztaság ;)
Bp-i 4 napos hosszú hétvégénk kivizsgálással, Vassúttörténeti Parkkal, Közlekedési Múzeummal egybekötve
Kristóf fejlesztésen
TSMT tornát kezdtük
Zalán még mindig nem beszél, cserébe rossz, mint az ördög :D
Sajnos új a gyerekpszichiáter - nagyon szomorú
Van egy varrógépem, már elkészültek az első munkáim - függönyök, nem egy nagy szám
Balu teniszezik és néha már nem is kamasz, hanem komoly ifjú - egyelőre csak percekig


Most épp ennyi, ez jó is lesz nekem az elkövetkezendő hetekre:)