Oldalak

Zalan

Lilypie Fifth Birthday tickers

Kristóf

Lilypie Kids Birthday tickers

Balázs

Lilypie Kids Birthday tickers

2012. április 18., szerda

vékony, mint az ujjam

Ez Zalán. Lefogyott a nagy betegségben, a nyakán látszik, a karján és a lábán.
Soha nem voltunk még kórházban, egyik gyerekkel sem, én is csak a terhesség-szülés alatt láttam belülről ilyen intézményt, és a nőgyógyászatot összehasonlítva a gyerek (!) fertőző osztállyal - mintha két külön világegyetemről beszélnénk..

De már kezdi visszanyerni a súlyát, szépen eszik-alszik (na jó, az esti elalvása valami botrányosan nehezen megy), és ugyanolyan rosszaság, mint volt.

Viszont nem beszél. Semmit. Kevesebb, mint két hónap múlva 2 éves, és semmi. Lehet, nem aggódnék amúgy nagyon, de az előzmények - Kristóf :D - ismeretében nem tehetek mást. Hiába tudom, hogy nem tudunk mit tenni, ha baj van, akkor sem, de mindig figyelem: árgus szemmel keresem a jeleket, és néha találok is. De persze korai még bármit beképzelnem, Kristóffal a héten kezdjük a TSMT tornát,http://csodavar.blog.hu/2011/10/19/tsmt_2 aztán következik Zalán is.

Na persze most is megy a halandzsázás, visítozás, a saját nyelvét bírja használni a kiskrapek, és mintha a kórházban hallottam volna kétszer is azt, hogy 'anya', de amilyen fáradt én akkoriban voltam, semmiben nem lehetek biztos:D




Biliügyek

Négy hete kezdtük. Nagy gond volt ez nekünk, és az elmúlt próbálkozásoknál sose sikerült eredményt elérni, félretettem hát a kérdést, a vizsgálatok, fejlesztések, napirend miatt nem akartam egy új dologgal terhelni Kristófot - és őszintén szólva féltem is, hogy újra kudarcot vallunk, halogattam hát egy kicsit, de mivel eldöntöttem, hogy tavasztól indul a projekt, és mivel az ovikezdés is szükségessé teszi, belekezdtünk hát.

És, nem teljes siker, de szépen haladunk előre. Szépen használja a bilit - ha a fürdőszobában van is, elkéri kihozza. De ha kint vagyunk, még nem jut eszébe, és vannak még gondok, de haladunk.
Nézzük Elmo "Dobd el a pelus"-át, bilikönyvet, nem lesz probléma, megnyugodhatok végre:)

Amúgy az oviba mehetne pelenkásan is, délig maradhatna, de tudom, hogy senki nem örül neki, ha egy "nagyobb" gyereket kell pelenkáznia, meg amúgy is Köjál (vagymianeve), és engedély. Meg tudjuk csinálni, csak hihetetlen odafigyelés és energia kell - főleg Kristóf részéről:D

Ügyes a fiú, picit több magyarázat és szemléltetés kell neki, mint egy "hagyományos" gyereknél, de tudom, hogy nem szabad felhagyni a beszéddel, kísérletezéssel, mert eredményt érünk el, és az általában ugrásszerű. És nagyon-nagyon örülünk minden kis sikernek, amik rendesen akadnak a mindennapjainkban.
Szerencsések vagyunk.

a nagy

Nagy és szemtelen:D az az érzésem, hogy hónapok óta ezen forgok körbe, de már egész jól kezelem a megváltozott helyzetet. (Nem árt néha nevetni magunkon, és a nagy viccein is, amiket csak a korosztálya ért igazán, de lehet egy kicsit emlékezni, milyen voltam az ő korában: hát... semmivel se különb. Sőt, állandóan volt valamilyen világfájdalmam.)

Jól megy neki a spanyol, levizsgáztak az első könyvből német (ezt mért írhattam?? természetesen spanyol az a tanár) anyanyelvű tanár előtt (amit nagyon díjazok), és jól sikerült a vizsga, a nyelvvizsga-előkészítő csoportba került Balu, ami plusz tanulást jelent, nyilván, de fér még az idejébe bőven, nem aggódom.
Volt némi matek elmaradás, amit többé-kevésbé már kijavított.

Alakulóban az első randi - de erről nem beszél sokat - érthetően:D Úgyhogy én pedig mélyen hallgatok arról, amibe mégis beavatott.

A tenisz viszont nem megy úgy, ahogy szeretné, az edzői és támogatói segítség teljesen hiányzik (ígéretekkel tele a padlás, de a tetteknél mindig mínuszba jövünk ki, hosszú, és csak felhúzom magam), gondolkozik rajta, hogy felhagy a korosztályos versenyzéssel, és amatőrként indul csak. (én nagyon támogatom ezt a döntését)

Itt volt Tomi, a nagy barát Angliából, nagyon örültem neki, jövő nyárra készül Balu hozzájuk dolgozni. Már nem a barátoknál, hanem valahol vállalnának diákmunkát, a szülők is örömmel látják Balázst - régi waldorfos barátság.
Aztán sok időt tölt Lacáéknál, megy az éjszakába nyúló gépezés és tévézés nyilván, de kell a lazítás is.

Sokat játszik a kicsikkel - főleg Kristóffal, szinte minden nap van egy órányi együtt töltött játékuk, zenét hallgatnak, birkóznak és játszanak, napirendbe is beiktattuk - fürdés előtt számítógépezés Baluval. 

Igazán elégedett vagyok a dolgok jelenlegi alakulásával, egyelőre sínen van minden Balázzsal kapcsolatban, és ez nagy öröm nekem.

2012. április 12., csütörtök

Diétás húsvét

Sajnos nem egészségtudatból diétáztunk, prózai okai vannak a ledobált kilóknak: kórházban töltöttük az ünnepeket a legkisebbel.

2 hete csütörtökön kezdődött a betegségroham nálunk, Kristóffal, aki köhögéssel, náthával küszködött, kis hasmenés, kedden egy rövid hányás, majd fokozatos, lassú javulás.
Természetesen hamar csatlakozott hozzá Balázs, aki az allergiájának "hála" rögtön továbbfejlesztette a vírust egy jó, kiadós arcüreg-gyulladássá.
Én és Jancsi is beszálltunk a körbe röviden, de csak a nátháig jutottunk el.
És akkor kezdődött a kicsi betegsége is, ő már lázzal, köhögéssel, náthával fűszerezve orvosig is eljutott (Balázst váltotta a dokinéninél). Aztán jött a magas láz, elmúlt, következett a hasmenés, hasgörcs, egyre rosszabbul lett Zalán. Pénteken elmentem egy tenisz-meccsre, ahonnan az első szett után apa telefonhívása riasztott, Zalán folyamatosan hány, siessek haza.

És a fotelben egy karikás szemű, falfehér, lefogyott, erőtlen kisember ült, és már nem is kellett Jancsival semmit átbeszélnünk, pakoltam az utazótáskába, és rohantunk a sürgősségire. Ahol a rengeteg várakozó ellenére egész hamar sorra kerültünk - kiszáradás gyanúja miatt -, és ahol vérvétel-vizsgálat után fel is vették Zalánt komoly kiszáradással a fertőző osztályra.

Most nem fogok kitérni a borzalmas körülményekre, az 1, azaz egy darab VIP szobára - 6000 Ft/nap - (ahová 5 napi kórházi tartózkodás alatt nem sikerült bejutnunk, az ólmos fáradtságra, a sok infúzióra és vérvételre, felesleges protokollra, az ügyeleti időszak doktori ellátottságára, a súlyos beteg szobatársakra, és semmire, úgy általában, mert minősíthetlen volt, és csak szeretném elfelejteni az egészet.

Szerencsére Jancsi váltott engem napközben, időnként egy összecsukható ágyra (4 szobás kórteremben 1 db ilyen ágy volt) is leheveredhettem éjszaka 1-2 órára - ha épp nem volt Zalánra kötve az infúzió, mert kétszer is sikerült a kézfejéből kitépni a branült, így plusz kétszer szúrták meg -, és itthon aludtam pár percet, és lezuhanyozhattam. Anyukám és anyósom felváltva vigyáztak napközben Kristófra, aki angyal üzemmódban működött szerencsére, igazi nagyfiúként.

A végeredmény: Zalán magából kikelve ordít, ha meglát egy fehér köpenyt - vagy akár zöldet, rózsaszínt, mert a takarítónőktől is rájött a pánik egy idő után -, kedden délután jöttünk haza, de még mindig kába vagyok, és csak egy összefolyt massza maradt meg az öt napból, és nem tudom, mikor fogom magam kipihenni úgy igazán, és szerda este főztem meg a sonkát, kalácsot.
Davis-kupa mérkőzésre volt 3 napos jegyünk, amiből összesen 1 db szettet sikerült megnéznem - Jancsinak még annyit sem -, soha többé nem veszek előre jegyet, mindig megszívjuk, de ez volt eddig a legdurvább.
Zalus kb. 1 kg-t fogyott, kicsit bágyadt még és gyenge, de ma végre átaludta az éjszakát is, de az étvágya még nem az igazi - azaz ő szeretne mindenféle nehéz kaját enni: szalámit, rántott húst, rudit, és ügyet sem vet a finom húslevesre, zöldségekre, én pedig nem merek neki ilyesmiket adni. Így jobb híján továbbra is ropit és pufit eszik, de már nagyon unja. De kemény vagyok, mert most igazán megijedtem.

Bent a kórházban tartottam magam, igazából eszembe se jutott, hogy akár sírhatnék is, de amikor az első éjszaka után hazajöttem kicsit pihenni, ahogy kiléptem a fertőző épület ajtaján csak sírtam és sírtam a kocsiban, a lépcsőházban, itthon. És ez nem az a fotogén sírás, hanem az a mélyről jövő, zokogó, kétségbeesett csúnya bőgés.

(Amúgy az elvesztett kilók száma nálam mindössze 3.)