Diétás húsvét

Sajnos nem egészségtudatból diétáztunk, prózai okai vannak a ledobált kilóknak: kórházban töltöttük az ünnepeket a legkisebbel.

2 hete csütörtökön kezdődött a betegségroham nálunk, Kristóffal, aki köhögéssel, náthával küszködött, kis hasmenés, kedden egy rövid hányás, majd fokozatos, lassú javulás.
Természetesen hamar csatlakozott hozzá Balázs, aki az allergiájának "hála" rögtön továbbfejlesztette a vírust egy jó, kiadós arcüreg-gyulladássá.
Én és Jancsi is beszálltunk a körbe röviden, de csak a nátháig jutottunk el.
És akkor kezdődött a kicsi betegsége is, ő már lázzal, köhögéssel, náthával fűszerezve orvosig is eljutott (Balázst váltotta a dokinéninél). Aztán jött a magas láz, elmúlt, következett a hasmenés, hasgörcs, egyre rosszabbul lett Zalán. Pénteken elmentem egy tenisz-meccsre, ahonnan az első szett után apa telefonhívása riasztott, Zalán folyamatosan hány, siessek haza.

És a fotelben egy karikás szemű, falfehér, lefogyott, erőtlen kisember ült, és már nem is kellett Jancsival semmit átbeszélnünk, pakoltam az utazótáskába, és rohantunk a sürgősségire. Ahol a rengeteg várakozó ellenére egész hamar sorra kerültünk - kiszáradás gyanúja miatt -, és ahol vérvétel-vizsgálat után fel is vették Zalánt komoly kiszáradással a fertőző osztályra.

Most nem fogok kitérni a borzalmas körülményekre, az 1, azaz egy darab VIP szobára - 6000 Ft/nap - (ahová 5 napi kórházi tartózkodás alatt nem sikerült bejutnunk, az ólmos fáradtságra, a sok infúzióra és vérvételre, felesleges protokollra, az ügyeleti időszak doktori ellátottságára, a súlyos beteg szobatársakra, és semmire, úgy általában, mert minősíthetlen volt, és csak szeretném elfelejteni az egészet.

Szerencsére Jancsi váltott engem napközben, időnként egy összecsukható ágyra (4 szobás kórteremben 1 db ilyen ágy volt) is leheveredhettem éjszaka 1-2 órára - ha épp nem volt Zalánra kötve az infúzió, mert kétszer is sikerült a kézfejéből kitépni a branült, így plusz kétszer szúrták meg -, és itthon aludtam pár percet, és lezuhanyozhattam. Anyukám és anyósom felváltva vigyáztak napközben Kristófra, aki angyal üzemmódban működött szerencsére, igazi nagyfiúként.

A végeredmény: Zalán magából kikelve ordít, ha meglát egy fehér köpenyt - vagy akár zöldet, rózsaszínt, mert a takarítónőktől is rájött a pánik egy idő után -, kedden délután jöttünk haza, de még mindig kába vagyok, és csak egy összefolyt massza maradt meg az öt napból, és nem tudom, mikor fogom magam kipihenni úgy igazán, és szerda este főztem meg a sonkát, kalácsot.
Davis-kupa mérkőzésre volt 3 napos jegyünk, amiből összesen 1 db szettet sikerült megnéznem - Jancsinak még annyit sem -, soha többé nem veszek előre jegyet, mindig megszívjuk, de ez volt eddig a legdurvább.
Zalus kb. 1 kg-t fogyott, kicsit bágyadt még és gyenge, de ma végre átaludta az éjszakát is, de az étvágya még nem az igazi - azaz ő szeretne mindenféle nehéz kaját enni: szalámit, rántott húst, rudit, és ügyet sem vet a finom húslevesre, zöldségekre, én pedig nem merek neki ilyesmiket adni. Így jobb híján továbbra is ropit és pufit eszik, de már nagyon unja. De kemény vagyok, mert most igazán megijedtem.

Bent a kórházban tartottam magam, igazából eszembe se jutott, hogy akár sírhatnék is, de amikor az első éjszaka után hazajöttem kicsit pihenni, ahogy kiléptem a fertőző épület ajtaján csak sírtam és sírtam a kocsiban, a lépcsőházban, itthon. És ez nem az a fotogén sírás, hanem az a mélyről jövő, zokogó, kétségbeesett csúnya bőgés.

(Amúgy az elvesztett kilók száma nálam mindössze 3.)