Pszichiátria

A vizsgálat nagyon pozitívnak bizonyult. Úgy értem, rettegtem, hogy bunkó dokihoz kerülünk, de persze jó fej volt a doki, kedves, barátságos, gyerekbarát. Amilyennek egy gyerekpszichiáternek amúgy lennie kell.

Szerencsére férj is jött, így Kristóf sem kiabált nagyon sokat.

Persze volt egy kiborulás, amikor elmentem megérdeklődni a rendelő helyét, aztán még egy, amikor kiderült, hogy most maradunk, és némiképp levetkőzünk. Jancsi fogta az ordító-zokogó gyereket, próbált vele sétálni a folyosón, míg én a rendelő ajtaja előtt várakoztam, de persze az "anya, anya,  menjünk az anya" kiabálás után inkább együtt maradtunk. Az egyik rendelő ajtajára egy vonat volt festve, ettől megnyugodott. Majd mikor sorra kerültünk, ismét eltelt egy 10 perc, mire meghallhattuk a saját hangunkat, összeszaladtak a dokik, hogy mi lehet a baj, hiába próbáltam vázolni, hogy hagyni kell, mindjárt feloldódik. És jóval hamarabb, mint a múltkor, a játékok láttán megnyugodott és az autókkal - repülőkkel játszott tovább.

És ott gyorsan be is mutatta a jellemző tüneteit: földre vetette magát, tekergett, forgatta-reptette az autókat, éneklő hangon kérte Jancsit: "Apa, segítse!", nem hallgatott a nevére (nekünk igen, dokinak nem), nem vette fel vele a kapcsolatot, futólag ránézett, és ennyi volt, többé, mintha ott se lenne, simán átnézett a jelenlevőkön.

Míg játszottak, én beszéltem a dokival, kérdezgetett stb., majd egy idő után Kristóf kíváncsian jött az ablakhoz, hogy megnézzen valamit. Felemeltem, és a doki is felbátorodott (meg, gondolom, saját maga akarta látni a reakciókat), megkérdezte Kristófot, megy-e az ölébe. És majdnem hozzáért.

A jó hangulat elszállt, Kristóf ordított, feltépte az ajtót, elfutott, és ismét csak emelt hangon tudtunk beszélgetni.

A diagnózis végül megszületett, kétségtelenül sok az autisztikus jellemvonás, úgyhogy kezdjük gyorsan a korai fejlesztést, majd ráérünk a diagnózissal, első lépés a fejlesztés, aztán a diagnosztikai központ. (azért azt is intézem, mert vannak olyan speciális dolgok, amiket csak ott tudnak adni, meg egyébként is, ki tudja, mikor lesz időpontunk - meg én, ha hétfőn telefonálok nekik)
És ide is vissza kell majd járnunk pár havonta kontrollra. (nem tudom, mi lenne velünk anyukám nélkül..

A fejlesztést először januárban terveztem kezdeni, de micsoda szerencse, hogy mégis felhívtam őket még pénteken, így 22-én 9-re kaptunk időpontot egy vizsgálatra: hogy jár-e nekünk az ingyenes fejlesztés (gondolom, igen, de ha nem, akkor sem kibírhatatlan az összeg, szerencsére), és azt hiszem, heti 4 alkalmat (vagy inkább 4 órát?) mondott a hölgy, amivel januárban már kezdhetünk is.

Be vagyok sózva, szeretném már kezdeni a munkát.

Közben olvasom a jogszabályokat, és bejelentkeztünk emelt összegű családi pótlékra. Nem fogunk belőle meggazdagodni, nyilván, de innentől hátrányos helyzetűeknek számítunk, ami azt jelenti, hogy Balázs - jó tanulmányi eredmény esetén - ösztöndíjat kap a sulitól. (azt mondta, hogy ez a legerősebb motiváció eddig a tanulásra, és ráfekszik - olyan furcsa az élet)