És igen, a gyerekeket a legkevésbé sem érdekli a rend, az udvariasság. Nem akarnak elpakolni (max. csellel, amíg picik), nem akarnak házimunkát végezni, nem akarnak köszönni:D Kristóf legalábbis nem hajlandó. Szerintem hamarabb kiteregetne, minthogy köszönjön, ha nincs hozzá kedve.
Az együttműködésre buzdítás lépései:
1. Írja le, amit lát, illetve írja le a problémát:
Tehát sértegetés, kioktatás, vádaskodás, parancs, helyett egyszerűen leírjuk az adott gondot.
Nem azt mondjuk, hogy vidd le a szemetet (parancs, századszor), vagy hogy nem hiszem el, hogy erre sem vagy képes (sértegetés), vagy: már megint elfelejtetted a szemetet (vádaskodás), hanem egyszerűen, nyugodtan elmondjuk, hogy tele a szemetes.
Ez a probléma, a többi csak elveszi a gyerek kedvét.
2. Adjon információt:
A szemét megbüdösödik, ha nem viszik le időben.
És ebből ki tudja találni a gyerek, hogy ideje lesz összeszednie magát és levinni a szemetet, és mégsem én mondom el aznap már 18-adszorra, hogy vigye már le azt nyamvadt kukát.
3. Fejezze ki egyetlen szóval:
Szemét!
És nincs kioktatás, hegyibeszéd, amire úgysem figyelnek oda a gyerekek (senki sem szereti, ha cseszegetik - akkor sem, ha van ár ok).
4. Beszéljen az érzéseiről:
"A gyerekeknek joguk van megtudni, hogyan éreznek a szüleik. Ha elmagyarázzuk, hogy érzünk, bántás nélkül is hatékonyak tudunk lenni."
Nem szeretem, ha egész nap a szemetest kell kerülgetni. (hát ez nehéz nekem)
5. Üzenjen írásban:
Ez sem feltétlenül a kedvencem, sőt, egyszer használtam Balázzsal, még tavaly, mikor a felvételire készült, de vele százszor többre megyek beszéddel, mint bármilyen "irodalommal". Persze vannak esetek, amikor beválhat, pl. majd egyszer kirakjuk hétvégén az ajtónkra, hogy "még alszunk", és csak akkor jöhetnek be majd reggel a kicsik, ha megfordítjuk a táblát.
Szép álom, de mondjuk ilyen esetben szerintem van létjogosultsága az írásos üzengetésnek.
No comments:
Post a Comment