nem ovi

Sokat tipródtam ezen az ovi kérdéskörön, és egyre jobban rettegtem attól, amikor meg kell kezdenie Kristófnak a beszokást.
És úgy láttam, soha ilyen távol nem voltunk az ovikezdéstől, mint most.

Aztán jöttek a jelek, amik egyre jobban erősítettek, hogy ne. Az utolsó csepp a Nők Lapja eheti számában egy cikk, ami az ovis beszokásról, és az óvodaérettségről is szólt.
Akkor nagyon utánaolvastam a témának, pszichológiai cikkeket, véleményeket kerestem, és egyre jobban világossá vált, hogy nem szabad még oviba mennünk. Kristóf nem érett az ovira és kész.
Persze, januárig sok minden történhet, 4 hónap egy gyerek életében nagyon nagy idő, de ha visszagondolok a 4 hónappal ezelőtti állapothoz képest nem sokat közeledtünk az oviérettség felé.

Se a figyelem, sem az utasítások követése, sem a beszédfejlődés - szerintem egyedül én és apa értjük amit mond, mert nem csúnyán beszél, hanem sajátosan, és néha ordítva, néha susogva, ahogy épp kedve van -, sem az önálló öltözködés nincs meg - eltűri, dugja kezét-lábát, és ennyi. Idegenekkel egyáltalán nem hajlandó szóba állni. Ráérünk szeptemberben, na.

Főleg, hogy pár napja egy fura és nem kevéssé gusztustalan szokást vett fel: néha kajázáskor nem nyeli le a falatot, hanem tartogatja a szájában, és nem akarja se kiköpni, se lenyelni, mígnem vagy kifolyik az ajkai közül, vagy fuldokolva szinte "kihányja". És láss csodát, mióta meghoztam a döntést, elmúlt, tegnap estétől nem volt ilyen húzása, hát már nem is tudom, az biztos, hogy még én sem vagyok "óvodaérett".

Szóval nyugi van, és majd elkezdjük újra a tortúrát egy év múlva. Amúgy ahogy a szobatisztaságra, az ovira is egyszercsak megérnek a gyerekek olyan 3-3,5 éves korukban - Vekerdy szerint, akinek legtöbb nézetét teljesen elfogadom, némelyeket vitatom, de az alapfilozófiájával teljesen azonosulni tudok -, korai, nagyon korai lett volna az ovikezdés.