anyós

... leszek egyszer én is? Vagy többször is, valószínúleg.

Fogadkoztam többször a múltban, hogy én aztán nem leszek olyan, mint a fiús sárkánymamák többsége, akik ellenségnek vélik a lányokat, potenciális veszélyforrást minden nőneműben, aki elveszi a kicsi fiút, és az anyukája ellen fordítja. Találkoztam már 1-2 díszpéldánnyal, keserítették meg az életem, és időnként a kapcsolataimat is, szóval tudom, milyen szörnyeteggé válhat egy fiús anyuka.

Viszont ma megbántották a középsőmet, és kicsin múlott, hogy meg nem ráncigáltam a rózsaszínbe bujtatott ördögfióka szőke copfját. De komolyan.

Történt, hogy Kristóf a szokásos módon futott egy kisfiú és egy kislány után, akik legalább 2-3 évvel idősebbek voltak nála, tartotta velük a lépést, de kommunikálásban lemaradt erősen. A kisfiú helyes volt, nem bánta, de a nyafka liliomszál kikérte magának az utánzást, és közölte, hogy nem barátkozik a kisfiúval. Kristóf persze az egészet nem értette, és letelepedett mellé a padra, míg durcizott, és a legszívesebben tényleg elküldtem volna azt a libát a fenébe, mert megbántotta a fiamat. Szóval teljesen hülye vagyok, és ez még csak a kezdet. Mi lesz, ha majd komolyan megbántják? Vagy Balázst, akivel inkább előbb, mint utóbb megtörténik majd a "szívtörés"?

Szerencse, hogy nincs fegyverem, szoktam mondani, amikor autóba ülök, és felmegy a pulzusom a sok idióta sofőrt látva; és ismét csak ez jut eszembe.

Mindenesetre tündérbogarak voltak ma, és 2 óra játszóterezés után alig bírtunk hazavánszorogni mi hárman.