Balázs tenisztáborban

Hát elment, ma reggel. Nincsenek messze (30 km?), heti 2x2 óra edzés, úszómedence, sportolás, barátkozás:) Azóta is fáj a szívem, de ezt hősiesen palástolom. Szokom a kiképzést.

Nemrég jött haza Balu a hírrel, hogy lesz a tábor, nem is drága, teljes ellátás, természetesen örültem a lehetőségnek. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre fogyott Balázs lelkesedése. Először berágtam, hogy hogy lehet ilyen, miért is nem örül. Az egyik edző sem teljesen fair szerintem, mert elég lekezelően nyilatkozott a - másik edző által szervezett - táborról: felesleges, csak elhülyéskedik, buliznak majd kemény munka (?) helyett. (Amúgy ezek az edzők, ilyen-olyan 'bák, fiatal, laza srácok)

Mígnem úgy jött haza egy nap Balázs az edzésről, hogy hívjam fel a szervező edzőt (továbbiakban Sz.E.), hogy beteg, és nem tud menni a táborba. Még jobban berágtam, már csak a hazugság miatt is, de ismét eszembe jutott a Könyv:D Mondtam, hogy persze, ha nem akar menni, vagy csak erőszak miatt, felhívom Sz.E.-t, de szerintem elég jóban vannak, hogy őszintén elbeszélgessenek a dologról. Sz.E. meg fogja érteni, hogy miért nem akar menni. Mert természetesen nem ennyi a történet, menet közben derült ki, hogy van néhány olyan edzőtársa Balázsnak, akiket nem igazán szívlel, fullgazdag, nagyon elkényeztetett kölykök, akik tényleg csak hülyéskednek, beszólogatnak Balunak, szokásos.

Beszélgettünk kicsit - a felelősségvállalásról is, ami Balázsnak tényleg nem az erőssége -, és nem döntött. Majd pénteken kérte, adjak tanácsot. Mert én olyan okos vagyok (hízelgés rulez!), és el tudom dönteni, mi legyen. Ismét eszembe villant a Könyv:D
Annyit mondtam, szívesen segítek, de szerintem ő egyedül is meg tudja hozni a helyes döntést. És akkor tényleg megtörtént:
Balu: "Hát.. beszélek akkor Sz.E.-vel, nem megyek, nincs ennek így semmi értelme.. hülye gyerekek közé nem megyek, inkább edzek itthon sokkal keményebben."
Én: "Ühüm."
Balu: "Bár az is igaz, hogy Sz.E. elég kemény, tud fegyelmet tartani."
Én: "Igen?"
Balu: "Igen, és már meg is ígértem neki, hogy megyek. Tudod mit, nem fogom hagyni, hogy két ilyen hülye gyerek tönkretegye a tábort, én oda edzeni megyek, és a többiekkel barátkozni. Oké, megyek."
Én: "Oké."

És nem adtam tanácsot, nem tartottam hegyibeszédet, nem korrigáltam a jelzőit XD, nem okoskodtam (pedig erősségem), csak hagytam, hogy a nagyfiam átgondolja a dolgokat, és döntést hozzon. Olyat, amilyet ő akart, amit vállalt, és ami miatt nem én leszek a hibás később.

Való igaz, hogy Balázs hajlamos elfogadni az ítéletem (ha nincs más fontos aki felettem áll, jellemzően edző és/vagy barát), nehezen hoz döntést, rosszul veszi a kritikát és nem vállal felelősséget. Amilyen önálló más területeken, annyira nehéz neki a döntéshozatal. Vagyis ebben kell erősítenem, és ez nagyon nehéz, mert hajlamos vagyok a kioktatásra, erőszakosságra, és amúgy is, öregebb vagyok, jobban tudom. Ezen igyekszem változtatni, és hagyni, erősödjön meg a döntéshozatali képessége, mert az egész élet erről szól.

Ezért is nevetek már azokon a megjegyzéseken, hogy X.Y. "milyen jó anya, mit meg nem tesz a gyerekeiért". Ezt is a könyvben olvastam, és azóta azt figyeltem meg, hogy akikre ezt mondják, azok általában elég erőszakos/erős személyiségű szülők, akik valóban "mindent" megtesznek a gyerekükért, döntenek is helyettük mindenben, és a gyerekek később egészen önállótlanok, és a való életre képtelenek. Ezt még boncolgatom később:DD