Beszélj úgy, hogy érdekelje... 1. fejezet/2. rész

Mennyire rossz is egy szülőnek azt hallani, hogy a gyereknek valami baja van: kudarc érte, megbántották, fél valamitől. Szokásos megjegyzések: "Nyugodj már meg" vagy "Hagyd ezt abba".
Rengetegszer használom, jellemzően Kristóf hisztériájánál. És nem érek vele semmit, nyilvánvalóan. Igyekszem kerülni, ha eszembe jut, és nem pánikolok, inkább azt mondom, hogy "Megértem, hogy dühös vagy, .. szomorú vagy, .. csalódott vagy.." Nem látok ugyan ugrásszerű változást, ha meghallja ezeket a szavakat Kristóf, de mégis:D

Ma például abszolút semmi gondom nem volt vele - vagyis a játsziról hazajövet egy kötelező minimál-hiszti, dehát ki nem bújhat a bőréből.

Szóval megpróbálom megérteni ezt a kis emberpalántát. És a nagyobbikat is. A kicsit még nem kell, ő egy örömgyerek, meg különben is, ha nem akarom, hogy valamit csináljon, felkapom és arrébb viszem. Általában beválik, talál más elfoglaltságot.

És az egyik legviccessebb és legelgondolkodtatóbb történet a könyvből - szoktam is gyakran idézni -, ez: "..milyen felesleges nyomásnak tettem ki magam azzal, hogy folyton boldognak akartam látni a gyernekeimet. Akkor döbbentem rá, hogy milyen messzire mentem, amikor egy eltörött perecet próbáltam cellux-szal összeragasztani, hogy ezzel megvigasztaljam a négyéves gyermekemet. (szinte látom magam előtt :DD )

Azt is beláttam, mekkora terhet tettem a gyerekeimre. Gondoljátok csak el. Nem elég, hogy az eredeti problémájuk miatt feldúltak, de még rosszkedvúbbé tettem őket azzal, hogy látniuk kellett, én is szenvedek az ő szenvedésük miatt... joguk van elkeseredettnek lenni anélkül, hogy emiatt az anyjuk teljesen összeomlana."