Ramiéknál töltöttük

..szinte az egész pénteket. Annyira jó volt már végre találkozni. A decemberi betegeskedések és ünnepek után végül úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, meglátogatjuk a barátokat.
Szerencsére Rami is hasonlóképpen gondolkodott, így nem kellett nagy akadályokat legyőznöm. Fényképezőgépet nem vittem, de ha lett volna nálam se nagyon tudom használni, szerencsére Rami fotózott, biztosan csodás képek születtek.
Update: Igen, tényleg csodásak, itt a bejegyzés, fotókkal:)

Persze már az elindulás sem volt zökkenőmentes. Hogy milyen határozott voltam a programot tekintve, már onnan is látható, hogy bár mindenféle ónos esőt és csúszós utakat jelentettek, nem tántorított el. Az se, hogy Kristóf nem akart sétálni, se Mártikával találkozni, és ilyen még soha nem fordult elő. Akkor már derengett, hogy nem lesz egy könnyű utunk.
Szerencsésen felöltöztünk, a kabáton igyekeztem felhúzni a cipzárat, amikor a kezembe maradt a húzóka, a kabát rajtunk ragadt (rajtam, és az előre kötött Zalánon), nagy nehezen leszaggattam magunkról a kabátbörtönt és felvettem apa egyik kényelmes kabátját.
A következő nehézség az volt, hogy - már láttuk Ramiékat - Kristóf egy idő után nem volt hajlandó sétálni, és az ölembe kéredzkedett (A lenti hisztiket nem tudom úgy megoldani, mint az itthoniakat, mert itthon, ha nagyon hisztizős kedvében van, berakom a szobájába, és pár másodperc múlva - volt már, hogy egy perc is kellett - lenyugodva bújik elő) Máskor hazamentünk volna, de most az volt a cél, hogy Ramival és Mártikával legyünk, fura lett volna, ha egy perc után elegánsan hazalépünk.. áá, szóval ez az igazi dacos hiszti, ettől égnek áll minden szál hajam. Mindenesetre felült az ölembe Kristóf is, és néhány száz métert két gyerekkel sétáltam (a bal kezem még két nap múlva se bírtam rendesen mozgatni, olyan izomlázas volt).

Persze azért Kristóf Mártikát látva hamar magára talált, kézen fogva sétáltak, röhincséltek, ugráltak, nem sok idő kellett, hogy teljesen feloldódjon, és ügyet se vessen ránk aznap. Időnként produkálta is magát rendesen Mártikának.
Sokat nevettünk, beszélgettünk, Zalán ismét felült. Kristóf felismerte Babócát a tv-ben, nagyon örült neki:)

Mikor apa megjött értünk - úgy volt, hogy vásárolni megyünk -,  hatalmas, fülsértő ordításba torkollott az öltözködés. És egy perc után mindketten horpasztottak az autósülésükben, és otthon is folytatták.

Nem egyszerű két picivel kimozdulni, de megéri:D