Kristóf, aki nem féltékeny

Nem is tudom, hogy lehet: valószínű, úgy, hogy még nem érti, még kicsi hozzá, hogy átérezze, megváltozott a szerepe a családban. Mert megváltozott, és ezt nem lehet meg nem történtté tenni.
Kezdődött azzal, hogy hazajöttünk a kórházból, és nekiláttam bepelenkázni a nagyot, és.. akkor először, megláttam, milyen nagy, milyen erős, párnás, izmos ... és nincs jobb szó rá: nagy.

Hiszen még mindig nincs másfél éves sem. De már motorozik, rúgja, dobálja és elkapja a labdát. Sőt: a pattogtatással próbálkozik. Ül egy könyv felett, és hosszú perceken át "olvasgat", nézegeti a képeket, kommentálja őket, mesél. Egyedül eszik, el sem fogadja, ha más segíteni próbál, ne legyen nyakig maszatos. Segít nekem bepakolni a mosógépbe, teregetni, összeszedni a száradt ruhát.
Beszél, rengeteget, a saját babanyelvét folyékonyan használja, de egyre több szót meg is értünk.
És óvja, félti a picit.
Ha sír, ő az első, aki megjelenik az ágyánál - vagy mikor hol -, és "baba, baba" kiabálással jelzi a felnőtteknek, hogy gond van, és oldjuk meg. Reggel szalad üdvözölni a "babát", megpuszilja, odabújik hozzá.

És még rengeteg ilyen "nagyfiús" dolga van. Ezek miatt kell nagyon figyelnem rá, ne várjak el tőle többet, mint amennyire képes, pusztán azért, mert ő lesz mindig a nagy. Könnyű az ilyet  elhatározni fejben, de máris beleestem ebbe a hibába nemegyszer, és gyanítom, nem is utoljára.

És ezzel párhuzamosan figyelni kell majd a picire, hogy ne segítsek neki mindenben, ne oldjam meg minden gondját, mondván, hogy ő még "kicsi".

Persze ez sem mai probléma még:)

Mindenesetre nagyon biztatóan alakul a testvérek kapcsolata, remélem a pici hasonló szeretettel fogadja majd a nagy közeledését. És remélem, hogy hasonló jó kapcsolat alakul majd ki Balázs és Zalán között is xD Kristóffal már nagyon összehangolódtak: biztos nehéz lehet egy kamasznak egy kisgyerekkel, de néha, mikor épp nem akar lázadni, nagyon tudnak együtt játszani. Kristóf olyanokat enged meg magának Baluval szemben (és fordítva), amit senki mással szemben nem. És Balu is lemegy vele időnként sétálni, labdázni: csodájára is járnak a környéken, hogy milyen nagy, felnőtt fiú, hogy így rá lehet bízni a kicsit. (Igen, ma már mások az elvárások a gyerekekkel szemben. A felettünk lakóknál kb. ugyanez 2 lánytestvár között a korkülönbség, ott az anyuka nem meri a nagyobbra bízni a kicsit.)

Itt már csak arra kell figyelnem, ne várjak el túl sokat Balutól, és csak nagyon ritkán vegyem igénybe őt baby-sitterként - hisz' nem az ő dolga. Tudom, hogy a nagy testvérek nagyon tudják utálni, ha a kicsi rajtuk lóg - én is idősebb testvér vagyok :)

Ennyit mára a nevelésről és az észosztásról. Elméletben nagyon jó vagyok, nagyon átgondolt. Viszont legelőször nekem kellene sokkal-sokkal türelmesebbnek lennem, könnyebb lenne mindenkinek velem is.