Nehéz

a picivel. Szegénykémnek sokat fáj a hasa - reménykedtem, hogy megússzuk, de hiába, mindhárom babám megszenved a hasfájással. A változás csak annyi, hogy míg Balázs minden délután 4-től 8-ig, Kristóf 5-től 8-ig sírt, addig Zalán abszolút kiismerhetetlenül szenved, bármikor a nap folyamán: de este 8 körül egy órácskát mindig. A hátam teljesen kivan. Pedig a hordozókendő nagyon sokat segít, de szoptatni nem tudok benne, amikor balhé van, akkor Zalán tekereg, és a mellem is be kell igazítani a szájába. Nagyon sajnálom szegénykét, olyan robajokkal jön ki a fölös levegő belőle felül és alul is. Még jó, hogy nincs, aki beleszóljon a nevelésbe, biztos megkapnám, hogy ritkábban adjak neki szopizni, mert az terheli meg a gyomrát :D Nincs üldözési mániám, csak rossz tapasztalatom.

Úgyhogy Zalán igazi hordozott baba lett - vagy kézben vagy kendőben vagy apa mellkasán vagy valahol, lényeg, hogy ne feküdjön. Azt hiszem, a babakocsit tovább hanyagoljuk. Még nincs megtisztítva :D
Jelenleg 3 hordozót is tesztelek - sponsored by Nyíregyházi Babaklub -, tervezem is, hogy leírom a tapasztalatokat.

Azért, mire mindezt leírtam, már megint változott a helyzet, és Zalán is egész szépen alszik napközben is, nemcsak perceket, hanem 1-2-3 órát is (lehet, hogy máris szűnik a hasfájása?!), úgyhogy nem sok okom van panaszra. Ilyen, amikor bölcsen néz a világra. Müller Péter írt nemrég a Nők Lapjában a babákról - akkor meg is könnyeztem a bejegyzést. Arról faggat: néztünk-e már bele hosszabban egy-két éves baba szemébe. És fejtegeti, mi is az a mélység, amit látunk benne: a bölcsesség vagy nem is bölcsesség, hanem a tisztaság, az érintetlenség maga. Amit akkor veszít el minden gyerek, amikor elkezd szocializálódni és viselkedni:) Azt hiszem, még mindkét gyerekem ilyen "bölcs" szemekkel néz a világba.
Zalán, aki épp egy tibeti gondolkodót formáz:

És jógi-Kristóf, aki amellett, hogy bölcs és tiszta, nem kevéssé huncut is:

És Balu, aki csak simán kamasz: