A testvérek mindig balhéznak?

Nálunk állandósult a terror. Kristóf a kicsi fején, ha épp nem, akkor Zalán megy, és veszi ki a tesó kezéből, amivel épp játszik, de ha minden O.K. lenne, akkor gyorsan berohannak Baluhoz és rajta csüngenek, kapcsolják ki a gépét, lomolják az íróasztalát, immáron teljes egyetértésben.

Ha esetleg az egyik elmegy vagy alszik, rögtön nagyon fontos lesz, hogy megtalálják egymást, és a) jól megpaskolják b) fejbe vágják valami alkalmas tárggyal c) szimplán felordítsák. Pedig reggelente és jó hangulatban folyik a "szejeti tesót", vigyorgás, röhincs.
A "kedvencem", amikor Kristóf Zalán mellé fut és a hasával - amúgy szumósan - fellöki. Vagy ugrás közben páros lábbal megrúgja. Épp hogy, de ahhoz eléggé, hogy fájjon.
De ha épp béke van, Zalus gyorsan megkeresi, hogy tudná Kristófon leverni a sérelmeket, aminek újabb harc a vége. Vagyis nem verekednek ők, hanem birkóznak, szurkálódnak, de azt folyamatosan. És mindketten haladéktalanul azzal a játékkal akarnak játszani, amivel a másik. Ha kettő (vagy több) van belőle, akkor mindkettővel, illetve minddel, az összessel. Megy a "addide, neee", másik oldalról pedig a visítás, üveghangon természetesen. És nagyon-nagyon nehéz nem leszidni mindig Kristófot, csak azért, mert ő nagyobbat tud csípni, lökni, és "már lehetne egy kis esze". Borzasztó nehéz higgadtnak és nembeleszólósnak lenni az éles helyzetekben:)

Pedig olyan jókat játszanak együtt, annyira nagyon tudnak röhögni, de úgy látszik, a testvérháború az ilyen: állandó, örök.

Ha pedig feltűnik a színen egy másik gyerek - legyen bármilyen korú -, Kristóf azonnal hanyagolja a kicsit, aki csillogó szemekkel követi őt továbbra is, mint hű fegyverhordozó. (Megszakad a szívem.)

Kristóf pedig 28 hónapos múlt

És továbbra is rohamléptekben nőő! Ahogy a haja is, amit múlt hétvégén strandolás előtt apa levágott neki. Nem tetszik a kisfiúk egyen-kopaszra nyírt haja, ezért megpróbált Jancsi némi lépcsőzetességet belevinni - (több-)kevesebb sikerrel. És azon a délelőttön "elromlott" Kristóf. Olyan lett, amit úgy fogalmaznak: "Nem rossz, csak eleven", nem akarva a szülőket megbántani, de azért leplezetlen sajnálkozással a szemekben.
És én örülök is neki, hogy ilyen eleven lett. Tudtam én, hogy csak túl kell élni néhány hónapot, és a félénkség elröpül. Tudtam én, hogy a tesó-születés miatti féltékenységnek valahol ki kell törni. Tudtam én, hogyha néhány hónapig kerüljük a közösséget, a zárt falak közti idegen helyen való játszást, túljutunk a nehézségeken, és visszakapom az én kedves, huncut, csibész fiamat. Azért nehéz volt, kicsit aggódtam a túlzott érzékenység és a túlzott hisztik miatt, de vége. Visszakaptam:DIsmét nem fél senkitől (azért a közelemből nem megy el pár másodpercnél tovább), bárkivel játszik, sőt a játékát is elveszi más gyerekeknek, az övét pedig visszaszerzi. Nem hagyja magát, de nem agresszív, nem verekedős, inkább csak határozott:DD
Egyik nap virágot szedtünk: gondoltam én. Letéptem egy-két pipacsot, és megmutattam, milyen szép. Örült a virágnak, majd gondosan megpróbálta valahogy visszaragasztani őket a gondolat és kis keze erejével. Nem szedünk több virágot.
Kedvence a fősuli szökőkútja, amit minden nap többször is körbefutunk 'dissz' (víz) kiáltásokkal kísérve. Ugyanez a vízimádat a tófürdőn is többször elhangzott, gyakorlatilag uszonya nőtt, és haza akarta hozni a vizet. Legalábbis gondolom, mert ordított hazajövetelkor, ahogy a torkán kifért.

és akkor Balázs

röviden összefoglalva:
múlt héten passzolta a sulit, mert hétfőn ébresztőkor konkrétan nem tudta kinyitni a szemét:/ Aztán kedden ez ismétlődött, bár már nem volt olyan nagyon súlyos, és egy kis sóbarlangozás után már egész emberi kinézete lett. Nem engedtem iskolába, most új gyógyszereket szed és sóbarlangba jár.

Telefonon beszéltem a tanárnőjével, mondtam, hogy szerdán a kompetencia felmérőre bemegy - kétpercenként fújta az orrát -, aminek nagyon örült, majd ha már így telefonvégre kerültem, jól lekapott a tíz körmömről. Merthogy Balázs szemtelen, tanulmányi eredménye visszaesett (oké, néhány tantárgyból négyes lesz, nagy kaland) stb . Vártam erre, Balu elmesélte, mi van, és a tanárnő is gyakran fenyegeti, hogy most már felhívja anyát, felkészült voltam szerencsére.. Mert - bár már egynémely osztálytárssal jól kijön Balázs, a többséget nem nagyon bírja, és nem is akarja már - Balázs valóban elkezdett flegmázni. És nem tanul, és meg is értem. Egyrészt mert így is simán 4eseket és 5ösöket kap, másrészt így nem ő az ügyeletes stréber. Lazább lett, nem okoz gondot neki, hogy elküldje a többieket a francba, ha bekenik tintával a széke háttámláját, és így az új teniszpólóján kimoshatatlan tintafolt keletkezik (jó vicc volt, gratulálok, 8.-ban ilyen már nálunk nem volt). Amikor ezt is megemlítettem a tanárnőnek, belekapaszkodott, hogy háát, biztos nem is az osztály volt, mert ezért meg azért. Ühüm. Mondtam, hogy nem hiszem, és nem is ez a fontos, hanem hogy bár nem érdekli, dühös az osztályra, és nem fogom ezért büntetni, ezt a kis időt meg kibírjuk.
Amikor a bankettről kérdezték, Balázs mondta, hogy nem megy - ami a tanárnő szerint O.K., de a hangnem az szörnyű volt, amiben leköcsögözte (ez nem biztos, a tanárnő szerint, akkor meg mért mondja?), és bunkózta a társait. Oké, mondtam, ez jogos, de csak azt tudtam ismételni, hogy bírjuk ki ezt a két hetet. Többé nem fog senkit zaklatni Balu.

Amúgy a bankett kész röhej: osztálypénzes szülőis anyázás volt az év elején, mert többen még az elmúlt évekről lógtak, és egy részük nem akarta befizetni, mert akkor a többiek mért nem fizetik be, más részük pedig csak úgy nem, harmadik csoport nem tudja, vagy ha tudja is, hát ő nem, ennyi pénzt és egyszerre!!
Tanárnő mondta, hogy ne legyen bankett ebben a "nehéz gazdasági helyzetben", a többség mondta, hogy hát de, hát hogyne! Így megállapodtunk, hogy aki nem fizet osztálypénzt, az nem megy a bankettre!
Hát így történt, hogy ebben az évben nem fizettünk osztálypénzt. Kész nyereség:)

Aztán volt még tenisz meccs, az egyik összecsapásra ki is tudtam menni, amit nagy játszmában végül elvesztett Balázs (4:5, 5:3, 8-10-re), 2,5 órás meccs volt, nagy küzdelem, Balázs viszont úgy játszott most, mint egy "sztár", nagyon jól, agresszívan, ennek megfelelően picit több hibával a kelleténél, hajszálon múlt, igazából nem lett volna probléma, ha nem alszik el néha:)) És ha megtanul végre szerválni:D
Szóval jó volt, a következő meccsét, ami megint több, mint egy órás volt, simán nyerte, az ellen a tiszaújvárosi ellen, aki egy hónapja 3 játszmában megverte, és 2. lett azon a tornán.
Aztán kikészült, már egy palackot is alig bírt tartani (hát igen, a kondi), jött egy zápor, és visszahozta az allergiáját is, semmit nem látott, vakon játszott szegény. Végül 5. lett.

Beszélgettem edzőkkel, megdicsérték, a kitartását, akaraterejét, és hogy milyen rohamosan fejlődik. És ő is elégedett volt magával, sőt, még Jancsi is megdicsérte az ütéseit (nagy dolog, sajnos).

Múlt hétvégén összebalhézott a tenisz miatt a nagymamával, végül köszönés nélkül elviharzott, nem is beszéltek egész héten, most ment felköszönteni a nagyapát, kíváncsi vagyok, mi lesz. Én mondtam, hogy ez lesz:/

És ismét megbizonyosodtam, nem Balu az UFO, a teniszezők között jó haveri, egy-két baráti kapcsolatot is kialakított, aranyosak és csodálnivalók ezek a gyerekek, ahogy a 30 fokban nem a hűvös szobában pötyögnek a gép előtt, hanem kint hajtanak, szinte végkimerülésig. És szurkolnak egymásnak, viccelődnek - egy más világ. Úgyhogy megnyugodtam, megtalálta a társait végre, szerintem a gimiben sem lesz ez másképp, ott is lesz egy-két stréber, és hajtós és nemcsak fészbukon és vv-n szocializálódott emberke.

összetartás

Azt azért le kell írnom, mielőtt mesélek, hogy rendben, hogy anyagilag egy kicsit fellélegeztünk az elmúlt időszakban, de miért az ára ennek, hogy egyre többet vagyok egyedül, egyre feszültebbek vagyunk? És az is rendben, hogy ennyi emberről "gondoskodni" fizikailag igen megterhelő, de valahogy megoldom, de érzelmileg miért vagyok néha ennyire egyedül? Miért nekem kell mindenki agybaját tolerálnom?
(mert ha nem teszem meg, akkor csak tovább romlik a helyzet)

el se hiszem

2 hét után sikerült végre bejelentkeznem, volt itt minden - a szokásos nincs időmön kívül - gépkarbantartás, billentyűzet hiba, a blogger nem engedett be, a google-fiók visszadobta a jelszavam, és visszaraktam a tüzes rókát, és most megy minden:/

Közben gyűlnek itt a word-bejegyzések:

Balázsról, allergia-, szemtelenség-, ballagás- és teniszfronton, barátok és család;
Kristófról aki a hajvágása óta olyan csibész, eleven és aktív és nagyszájú, mint amilyennek kinéz, aki felolvasott egy Boribon könyvet, nem alszik az ágyában, nem fér meg a tesóval, bár mindig őt keresi, már nemis félős, és segít a házimunkában, és olyanokat mond, hogy leesik az állunk, egyik nap 96-szor ismételte el, hogy markoló, különböző hangszínekben és magasságokban, és mindezt egymás után, sajátos virágszedési módról, vízimádatról;
Zalánról, aki az ágyában alszik, bár hajnal 3-4-től óránként ébred, lépcsőzik, létrázik, sokat nyűg, de ha csak ráfigyelek, oda-vissza van a boldogságtól, néha eszik, néha csak szopizik, de ő is ínyenc, a spárgát csak úgy tolja be, bezzeg a gyümölcsök mind megromolhatnak tőle, ahogy a tesótól is, labdázik, és és pukkancs, és imádja Kristófot, és mindazt, amivel ő éppen játszana.


a sétákról, vásárlásokról, bicajozásokról, már strandoltunk egyet, összeillő emberekről, és egyedüllétről, boldogságról és nevetésről, hisztikről, dekorációról, kézimunkáról, nyaralásról, oviról és gimiről, szobatisztaságról (nincs sok mesélnivaló), féltékenységről, és egyebekről.

És amint helyreállítottam a gépet, már jövök is. És még fényképem sincs, mert azok a programok is hiányoznak még.

Zalán öregszik

Szép csendben megbújva Zalán már a 11 hónapot is betöltötte. No, nem olyan nagyon csendben, mert visítva, berregve, gőgicsélve, de mégiscsak mérsékeltebb érdeklődéssel kísérve, mint a többieknél. Ez a harmadikok sorsa, ez már biztos:)

Persze, nem kell félteni, kiharcolja a neki kijáró figyelmet, imád ölben tartózkodni, hacsak 1-2 percig is, mert utána úgyis valami sokkal fontosabbat kell csinálnia. Hiszen már jár, sőt szalad, ugyanezt cipőben is vágja, az utcán is, kavicsokon keresztül is. Simán feláll, ha elesik és indul tovább. Eléggé hepehupás a homloka. Felmászik a lépcsőre, az ágyára és általában lábbal lefelé száll le róla - már találtam éjszaka rá az ágya mellett állva.

Ha nagyot sétálunk napközben - mostanában ismét ez a menő a játszótér helyett Kristófnál -, a babakocsiban horpaszt egy nagyot, és utána a két fiú együtt is alszik délután pár órát. Majd este 9-től, és éjszaka 1 és 3 között ébred valamikor Zalán, együnk valamit jelszóval. Reggel viszont általában 6-kor kel - sajnos.

Anyatej-függő, meg sem merem számolni, hányszor szopizik egy nap, bár nagyrészt csak egy-két korty erejéig. Se cumi, se cumisüveg, se itatópohár - viszont új skill: víz pohárból - jelentős mennyiséget kortyol belőle.
Bébiételt már nem eszik, a mi kajánk kell neki, tejes és tojásos dolgokat leszámítva mindent kap, ma először rizst evett, és ízlett neki. A husit viszont csak elrejtve hajlandó elfogadni. Kedvence a puffasztott kuki és a joghurt. És az anyatej.

Már nem vigyorog mindenkire, viszont irtó bátor, mindenkihez odamegy, és elveszi a játékát, illetve ha nincs neki, akkor átöleli, felnőttek lábát átkarolja - főleg pasikét, akik elolvadnak tőle. És némiképp zavarba is jönnek. Kristófot néha meg kell menteni tőle, aztán őt is viszont, mert bár a nagytesó nem bántja, de ráfekszik, biztos, ami biztos. Integet és tapsol, bár kiszámíthatatlanul. Szereti a mesét hallgatni és szereti Elmót nézni. Szereti a babakocsit és a mei tait is, de szigorúan csak mozgásban. Egyébként nem tűr semmilyen köteléket. Utálja a sapkát. Jó a fürcsi, röhögős, főleg Kristóffal, de rövid idő múlva krokodilkönnyekkel a szemében szeretne kiszállni. Nincs nyüsszögés, majd sírás, könnyező sírás van azonnal, ő aztán nem vár egy másodpercet sem.
És utánozza Kristófot mindenben, tegnap felváltva masíroztak egy-egy plüssállat farkát szorongatva. Majd autóztak. Legóztak. És labdáztak, amit már ő is tud dobni.

Mammmama, babbbaba, annyanya, apppa, ennyi a szókincs, illetve elkezdődött a halandzsázás, mindent kommentál a saját kis nyelvén. Ha kérünk tőle valamit, ami a kezében van, odaadja. A pelenkázás elég vicces szertartás, a nedves törlőkendő gurgulázó röhögőgörcsöt indukál, és mivel ez nekem tetszik, sokáig tart, mire tisztára törlöm.

Mindent, de mindent kipakol, elrámol, leránt, magára borít és társai. Nincs akadály előtte, kis tankként működik és tör előre. Ha legódarabkákon, hát azokon. Bátor, masszív, erős és kiegyensúlyozott kiskrapek. És már elterveztem a tortáját, hiszen mindjárt ünneplünk..

ünneplünk májusban is

Ennyi embernél nem csoda, ha folyton ünneplünk valamit.

Elkértem Jancsit egy napra - közeleg az 1. házassági évfordulónk, gondoltam, ünnepeljük meg együtt, de ne hétvégén, mert a tömeget nem bírom -, és délelőtt biciklitúrát játszóterezéssel, délutánra vadasparkot szerveztem. (szervezésben jó vagyok, na)

Így csináltunk egy jó kis napot, pékségben vett sütiket ettünk a tornapályán, ebédre könnyű halat főztem pirított tésztával (leutánoztam a kínai köretet a kifőztük.hu segítségével), és indultunk állatokat nézni. Próbálkoztunk délben némi altatással, de nem gondoltam komolyan, hogy sikerülni fog, nem is sikerült, ellenben Kristóf egy 12 órás éjszakai alvással pótolta a hiányzó délutánit. Viszont délután 4-5 óra magasságában már teljesen kezelhetetlen volt, de néha-néha belefér.

A sláger a pingvin volt ('mimmi'), tetszett a fóka ('dizsnófóka' - Balutól tanulta), jegesmedve, elefánt és ... asszem ennyi, utána elfáradt.

Zalán a hátamon aludt, majd apa hátán:) Sokat fejlődött a világ, még tavalyhoz képest is sokkal kevesebben nézték ufónak hátiZalánt.

A fókashow-ról hagyományosan lemaradtunk, vagyis nem furakodtunk ezerésegy ember közé, azalatt viszont zavartalanul megbámultuk a zöld piramist. 

Az elefántok mellettünk sétáltak, és tértek be étkezni a közeli fákhoz. És ezen csak én ujjongtam. A férfiak közönyösen, már-már unottan reagáltak a csodálkozásomra, biztosan máskor is látnak ilyeneket, csak én vagyok ilyen reménytelen, otthonülő kismama, aki lemarad a nyüzsgő valódi világról.

A kötelező orrszarvús fotózás után pedig hazamentünk, és hamarosan mindannyian beájultunk a fáradtságtól.

És meg kell emlékeznem a szülinapomról, ami az utolsó 30-as (óóóó), és kaptam sok finomságot, és igazi tortát is (Balutól), és szépséges nyakláncot is (szintén Balutól). Míg Jancsi egy hatalmas tv-vel állított haza, de azt igazából nem nekem vette, hanem magának. Vagyis mindannyiunknak, nagyon szép tv:)

Az évfordulónkon rettenetesen összevesztünk, de milyen unalmas is a jókedv és a boldogság, és tegnap délutánig nem is nagyon beszéltünk egymással, aztán némi bor (és sajt) keretében megünnepeltük magunkat, kb. fél dl bort ittam, ami rögtön a fejembe szállt, hiába, kijöttem a gyakorlatból. 4. éve semmi alkohol, semmi bűnözés, komolyan a cola maradt az egyetlen káros szenvedélyem, és még tőle is ritkán csábulok el..

bevetés

Tegnap este aludtak az új ágyban először a fiúk, akkorra lett készen minden. Délután Kristófnak tanítottuk a fel-, lemászást a létrán, a lemászás olyan 5 percig okozott gondot neki, most már gyakran fent ugrabugrál a felső szinten, aggódhatok:/ Pedig direkt dupla leesésgátló van a felső ágynál, de az ugrálással nem kalkuláltunk.

Sebaj, az alsó szinten egy sincs, tegnap délben le is szánkázott róla Zalán.

Este tehát altattunk, és fél 10-kor néztük a két kis "angyalt" az alsó ágyon összebújva szundítva. Hiányoztak lefekvéskor, de túltettük magunkat az érzésen, elég hamar:) És kezdődhetett az alvás helyetti műsorszámom (komolyan felléphetnék vele), olyan félóránként pattantam fel, és néztem meg őket: aggódtam, nem fekszik-e rá Kristóf Zalán fejére, rúgja fejbe egyik a másikat és hasonló horror gondolataim voltak félkómában. Aztán 1-kor Zalán nyöszörgött kicsit, átvittem magunkhoz, majd 2-kor megjelent Kristóf is, aki már önkiszolgálóan bújt a takaró alá. És végre megnyugodva alhattam én is:D

Tehát nekem kell leginkább szokni a helyzetet.

Zalán pedig mostanában idegösszeomlásba akar kergetni napközben. Csak az a jó, ha az ölemben van, egyébként nyűg, ordít, csipked, karmol, végül sír. Ordítva, könny-hullatva, vörösfejűen. Asszem, ismerem a pszichológiai magyarázatát a dolognak (újraközeledési krízis vagymi, amikor már biztonságosan tud járni a kicsi, megijed, hogy elszakad anyától - komolyan, teljes mértékben kiborít), de nem vigasztal, iszonyú indulatosan reagálok rá így fél négy magasságában már. A gyerekek jósági együtthatója viszont továbbra is állandó, vagyis Kristóf egy aranybogár. Jó lenne, ha jobban tudnék örülni neki.

Díj Katától:)

A díj átadás szabályai:

1,Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad!

Köszönöm, Kataanya!

2,Tedd ki a logót a blogodra.

3,Írj magadról 7 dolgot!

Jövőre már 40 éves leszek, húha! 

Szeretnék Olaszországban élni, ezért olaszul tanulok.

Szeretnék pszichológiát tanulni, és lehet, hogy jövőre megpróbálom a felvételit.

Szeretek itthon lenni, és olyan melót keresek, amit itthon is végezhetek.

A május a kedvenc hónapom.

Nem kifejezetten rajongok az állatokért.

Nem nézek TV-t, max. filmeket.

4,Add tovább 7 embernek(ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

Ezt most nem tenném meg, az oldalsávban szereplő blogoknak mind adnám.

Rokont nem választ az ember

Persze, azt elfelejtettem leírni, amit valójában akartam Balu tenisze kapcsán.

Vannak ugyanis nem közös rokonaink, apa révén. Főleg van egy exanyósom, akivel hosszú évek alatt egészen jó kapcsolatot építettünk ki (szigorúan a válásunk után, előtte nagyon nem bírt), egy időben már-már baráti viszonyunk volt (és volt idő, hogy bajban voltam, és ő segített - persze sok dolgot nem szeretek benne, és sokat nem is felejtek, még a házasságom idejéből). Nem fogom sorolni a rosszat, inkább a jóra koncentrálok.

De amit most produkál, az túlmegy minden határon. Van egy 14 éves unokája, aki nagyon szereti, és akit ő is imád, és nem látja, hogy napról-napra vadítja el őt magától. Mert a tenisz. Mert hogy túl későn kezdte. És amúgy sem megy neki (??) És ne szórja el rá a pénzét, mert felesleges. És hasonló baromságok.

Egyszer nem nézte meg az unokáját edzés vagy meccs közben. Nem tudja, mi az álma, nem tudja, mennyire fontos neki a tenisz. Nem tudja, ha választania kellene közte és a tenisz között, Balázs fél másodperces habozás nélkül választaná a teniszt. Ennyire buta? Ennyire nem ismeri az imádott unokát? Ennyire szűk látókörű?

És túl azon, hogy Balázs mennyire tehetséges vagy mennyire nem - tehetséges, de még 2 éve sincs, hogy először ütőt fogott a kezébe, és mindösszesen 1 hónapja versenyez! -, azt hiszi, hogy majd ő megmondja, mi legyen az álma?! Egy gyereknél sem működik, nemhogy egy kamasznál! (Én véletlenül tudom, hogy Balázs célja a felsőfokú spanyol és angol nyelvvizsga, ami után ösztöndíjjal szeretne kimenni Spanyolországba vagy az USA-ba teniszakadémiára vagy főiskolára. Ahogy sikerül. - Én is csak azért tudom, mert érdekel. Ez változhat persze, de fontosak az álmok, nagyon és nem szabad őket semmibe venni.)

Tehát, ha esetleg nem lenne tehetséges, akkor is fontos a sport, az állandó igénybevétel és koncentrálás, kamaszkorban még inkább, mint máskor. Nem véletlenül sportol Balázs iskolás korától kezdve.

Persze akár ihatna vagy szerencsejátékozhatna - haladó hagyomány a családjukban. Annyi sok mindent akarok még erről írni, annyi mondanivalóm van, de képtelen vagyok, mert szétvet az ideg, ha ilyen ostoba és önző emberek állnak velem szemben. Inkább fortyogok tovább magamban:/

Balázs teniszezésére visszatérve kicsit

Az, hogy valaki a 158. helyen van a magyar ranglistán, önmagában nem egy diadal. Viszont - mint igazolt játékos - most került fel a ranglistára, ugyanis megvolt az első győzelme a múlt heti versenyen. Sima játszmában (6:0; 6:1-re) verte meg ellenfelét, majd a következőben 3:6 7:5 8:10-re kikapott, de az első lépést megtette. És nagyon örültünk, nagy dolog ez nekünk:))

Ezen a meccsen teljesen kiborult, hogy hiába hozta fel magát annyiszor, 2 ponton bukta a meccset.És volt egy helyi hülye picsa, aki amint kihúztuk a lábunkat (a kicsik pont ezen a meccsen lettek álmosak, és autóznunk kellett velük), elkezdett durván szurkolni Balu ellen, aki ezt nagyon a szívére vette. Persze, amint megjelentem, abbahagyta, így csak a verseny végén tudtam meg ezt is:/ Utólag gondolkodva be kellett volna jelenteni a versenybírónál, de most már mindegy. Legközelebb résen leszek, és gyerekek nélkül végigszurkolom a meccseket, de ez persze csak helyi környezetben lehetséges.

Egyébként én ellennék versenyek nélkül is, nem én hajszolom Balázst bele, ő maga akar annyira nyerni...

Viszont a versenyláz az egy olyan dolog, hogy az erőt veszi ki az ütésekből, pont azt az erőt, ami az ő játékát széppé és jóvá teszi. Remélem, ez a győzelem már magabiztosabbá teszi, mert nagy szüksége van rá, hogy pozitív megerősítések érjék. A következő meccsre (3 hét múlva) csak én kísérem és szurkolni fogok, nagyon.

nyűgös

..Zalán. Most épp ő. Gondolom, fogzik is, de 3,5 napot töltött az ölemben. Csak akkor nem sírt, ha állva ringattam. Ha leültem, ordított. Mindezt folyamatos lázzal-hőemelkedéssel kísérte.

Éjszaka nem aludtunk, a térdem azóta is fáj.. Mert picit már javul a helyzet, láz már nincs, csak hasmenés, és picit kevesebb nyűgés, picit több alvás. Dokinéni valami emésztőszervi vírusra gyanakszik, mert nem talált semmit.

A hétvégén pedig mindhárman új ágyat kaptak, az emeletes ágy külön szenzáció, ma lesz a tesztalvás a fiúknál. (Na jó, azért nem aggódom, hogy Balázs nem fog tudni aludni.) De azt lefogadom, hogy a másik két fiú ma hajnalban nálunk köt ki. Vagy én jövök át, az alsó matrac nagyon szimpatikus:)

158. helyen

.. Balázs az országos ranglistán.

Hurrá, hurrá!

Kezd beérni a sok-sok edzés és erőfeszítés. De még messze a cél:)

anyák napjára

..kaptam 3 szál gyönyörű rózsát a 3 fiamtól.

És semmit nem kellett csinálnom aznap, felköszöntöttük anyukámat Nagykállóban, és Balu délután még pluszban hozott big mac-eket, sajtburit és sült krumplit, így se vacsit nem kellett csinálni, se mosogatni:) Ezért külön hálás voltam neki.

Nagyon sok örömet okoznak a fiúk nekem.

az én nagyfiam

.. és most kivételesen a középsőre gondolok. Kapkodom a fejem mostanában, mekkorát nőtt és okosodott:)

Szinte kicserélték az én folyamatosan ordító vadócomat. Maholnap egyetemre megy..

Először is: az elalvás úgy zajlik, hogy sötétítek és lefekszünk és pont. És jön, bújik, dumál, kicsit ficánkol és alszik. Az egész szertartás kb. 10 perc. Este ugyanez.

Egyedül eszik és általában szépen. És általában megeszi, amit elé rakok, amit mi is. (Lehetséges, hogy azért evett halál maszatosan az elmúlt pár hónapban, mert kisbabát játszott, és szerette, ha őt is megetetem? Könnyen.)

Ha szólok az utcán, megáll és megvár. Ha indulni kell haza a játsziról, jön. Ha a kezét kérem, hogy adja ide, megteszi. Úgy sétálunk, hogy semmi stressz nincs bennem.

Játszik egyedül is, sokat, belemélyed egy-egy szerepbe, autót tologat, épít, rajzol. Igazi férfiember.

Tegnap ráripakodtam délután, hogy hagyja abba Zalán nyaggatását, mire elfordult tőlem, és közölte: "nem kész a jaja" (nem kérem anyát). Klassz.

Ha nem lenne az öltözés hiszti, a hajmosás üvöltés, és a felnőttek kifejezett utálata, azt hinném, óvoda-érett. (Ahová nem mellesleg csütörtökön iratkozunk be.)

Mindent összevetve, nagyon könnyű és vidám Kristóffal mostanában az élet, olyan, mint rég, még Zalán születése előtt. Szerencsére, mert van nekem egy nagyon-nagyon anyás és nagyon-nagyon fogzó egy éven alulim is, akivel most elég macerás:/

anyák napi gondolatok

Egész nap ez a bejegyzés tölti ki a gondolataimat, engedek hát a nyomásnak, és papírra vetem (hát, oda pont nem, de képernyőre) az anyák napi gondolataimat.

Nem szándékozom persze édi-bédi bejegyzést kerekíteni.

Isten áldja az édesanyákat, az enyémet különösen:D Mióta anya lettem, és főleg, mióta igazi családanya lettem, igazán értékelni tudom azt a sok munkát és törődést, amit kaptam eddigi életemben.

Divat az édesanyákat magasztalni, ugyanakkor divat őket hibáztatni is - kivéve május első vasárnapját. Divat lett önmagunkba nézni, és bevallani magunknak, hogy nem vagyunk tökéletesek, és divat felismerni a nevelésünk hibáit. Nem vagyok ám kivétel, én is voltam kamasz, kritizáltam a szüleimet, majd lettem bizonytalan felnőtt, s mikor depresszióból kerestem a kiutat, a megoldásnak hitt pszichiátert nem érdekelték az akkori gondjaim, rögvest a gyermekkoromban kezdett vájkálni, és diadalittasan mutatott rá az akkori tévedésekre, hibákra, amik az elkövetkezendő életemet tönkretették.

Büszkén néztem szembe a gondjaimmal, a "tönkretett" gyermekkorommal, és okoltam is szüleimet sok éven át. Voltak különösen nehéz időszakok, amikor kölcsönösen sokat bántottuk egymást anyukámmal, remélem, már túlléptünk rajta:D (Nekem különösen nehéz korszak volt az, nem is értem teljesen az akkori önmagamat, de a mentőangyalom, aki már a férjem, jött, és a korszak elmúlt.)

Hihetetlenül nevetségesnek érzem már, hogy 30-on túli emberek az édesanyjukat hibáztatják az elrontott életükért. Mindenki követ el hibákat, ezek is részét képezik a mindenkori személyiségünknek, de miért is kellene ezekkel foglalkozni? Miért nem a szépre koncentrálunk? Mert én rengeteget kaptam az édesanyámtól:

• szeretetet, mindig, feltétel nélkül;
• nagyon szép gyerekkori emlékeket: pl. anyukám mellett állok, és tésztát gyúrok, míg ő is, és "kisütjük" a végeredményt, fantasztikus nyaralásokat és rengeteg esti-mesét;
• kamasz- és felnőttkoromban bizalmat;
• rengeteg dicséretet (de tényleg, nehéz időszakaimban ezek tartották bennem a lelket, anyukám szinte belém szuggerálta, hogy bármire képes vagyok, különb vagyok bárkinél, és meggyőződésem, hogy e dicséretek miatt tudtam talpra állni, nemegyszer az életem során)
• önállóságot (hányszor hallom, hogy valakit emlegetnek, mint "bezzeganyát", aki "mit meg nem tesz a gyerekeiért" - nálunk ez máshogy működött, nem volt mártíromság, nem volt önfeláldozás, inkább szabadjára engedtek, hogy had' törjem be a fejem, máskor jó eséllyel nem fogom, valami ilyesmit szeretnék én is továbbadni a gyerekeimnek).

És még néhány dolog: anyukám mindig csinos volt (ma is az!), és jó volt büszke lenni rá, ma is az vagyok, mert odafigyel magára, az öltözékére, ruháira, körmére, hajára, mindenre :DD Nemrég leszokott a cigiről, szinte szétvet a büszkeség, hogy képes volt rá, iszonyú sok év után. Imádja az unokáit, és boldogan tervezgeti a közelgő (pár hónap!) nyugdíjas éveit, tele van tervekkel, nem siránkozik az idő múlásán.

Soha nem szól bele a gyereknevelésbe (persze nem is kell neki, mert egy pillantása elárulja, ha valamivel nagyon-nagyon nem ért egyet). Nem szól bele a párkapcsolatba sem, még akkor sem, ha valamit nagyon helytelenít (na jó, akkor azért beleszól, de óvatosan). Szerintem jobb anyóst kívánni sem lehet:)

És még nagyon sok jót tudnék róla írni. Miért foglalkoznám hát azzal, ami rossz volt, vagy nem úgy tette, ahogy én szeretném? Itt van a lehetőség, bizonyíthatok, ha valamit másképp csinálnék:)

Persze, ismerek családokat, akik mártíranyával, érzelmi zsaroló anyóssal, majomszeretettel nevelő nagymamával élnek és szenvednek együtt. És nagyon boldog vagyok, hogy az én anyukám különb, és soha ilyen gondjaim nem voltak.

És remélem, hogy az én gyerekeim is inkább csak a szépre emlékeznek majd..

alvás és napirend

Azt hiszem, kisgyerekes családokban ez az egyik legfontosabb kérdés: mennyit aludjon a gyerek? Nálunk is az, és általánosságban nagyon rosszul kezelem ezt a kérdést. Évek óta úgy érzem, hogy a gyerekek alvásigénye kisebb, mint az enyém. (Ezt általában reggel 6 és 7 között érzem a leginkább. )

Alvásigény:

• 0-3 hónapos korig: 16-20 óra naponta
• 3-12 hónapos korig: 11-16 óra naponta
• 1-3 éves korig: 12-13 óra naponta
• 3-5 éves korig: 11-12 óra naponta
• Iskolás korú gyerekek: 10 óra naponta

(forrás: antalvali.com)

Balázs 3 éves koráig minden éjszaka felkelt, átjött hozzánk (később már csak hozzám), és reggelig még párszor felsírt. Nos, 3 éves kora óta viszont talán ha 10-szer felkelt éjszaka (akkor is betegség miatt), gyakorlatilag nem is lehet felébreszteni, ha egyszer elaludt, ezért résen kell lenni, ha elbóbiskolna az esti tv-zés alatt, nagy munka a szobájába beirányítani.

Kristóf mostanában hajlamos volt elbliccelni a délutáni alvást, és vagy egyáltalán nem aludt, vagy este 6-7 körül dőlt ki, ami mondanom sem kell, teljesen felborította a napirendünket, a kedélyét, mindent. Sok helyen és sok blogon is találkoztam ezzel a gonddal, hogy a 2 év körüli gyerekek nem alszanak délután. Ugyanakkor a délutáni, esti hisztik, éjszakai felsírások, összevissza ébredések alapján úgy gondoltam, hogy nem pihen eleget. 9-10 óra alvás tuti nem elég.

Úgyhogy változtattunk. Pár hete már elég részletes és viszonylag kötött napirendünk van. Reggel 6-7 körül kelünk (sajnos ezt nem tudom kivédeni, pedig úgy lecserélném a számokat 8-9 körülire), öltözés, reggeli és Elmo:)) Elmo kb. 9-ig tart, vagyis ez egy elég masszív tv-zős időszak. Én ezalatt megfőzöm, mosok, teregetek. Aztán tízóraizunk, öltözünk, és fél 10 körül elindulunk sétálni, játszóterezni. Mióta ilyen jó az idő, a közelünkben lévő Robinsonra járunk - imádom, hogy bekerített (ez Bp-en nem lenne nagy szó, mikor ott laktunk, lépten-nyomon különböző méretű, de zárható, bekerített terekkel találkoztunk, hát ez itt felejtős), elég nagy, és rekortán (vagy nem, de hasonló) borítása van a tér egy részének. Nem mellesleg jó távol esik az autóktól (kevéssé távol a kutyásoktól, akik nagyon ritkán szedik össze a piszkot a kedvencük után, és még jó büszkék is rá). Itt aztán hajtépés, rohangálás (Zalánnak is), játszás zajlik - Kristóf imádja a gyerekeket, Zalán még a felnőttekkel is kijön -, és olyan fél 12-12 körül elnéptelenedik a játszi. Megyünk haza mi is, még egy kis dombmászással fárasztom a nagyobbikat, és kész:)

Ebéd, és 1 azaz egy (a napi utolsó:D ) Elmo után besötétítek, leteszem aludni Kristófot. Egy vagy két mesét olvasok, és Kristóf már mélyen szuszog is. És ennyi! És én hülye nem jöttem rá hónapokon keresztül, hogy a teljes sötétítés a megoldás! Aztán Zalán is csatlakozik valamikor, attól függően, hogy aludt-e már aznap 1, de akár 3 órára is. És Kristóf is legalább 2, de néha 4 órát is alszik. Ami nem befolyásolja az amúgy változatlan éjszakai alvásmennyiségét.

Vagyis hónapokon keresztül kialvatlan volt a gyerek? Nem tudom, fogalmam sincs, azt tudom, hogy a napirend jót tett nekünk. A délután már csak az övék, játszunk, festünk, sütit sütünk, éneklünk. Így sokkal több időm jut rájuk, az alvásidejük pedig elég a házimunkára és másra is:D

Úgyhogy a 10 hónapos Zalán 13 órát alszik naponta, a 2 éves Kristóf pedig 12-t:)

Jah, ami még segített, hogy felismerjem, hogy nem kipihent a nagyfiú: ha álmos, elkezd kancsítani, pont, mint az anyja :/ (méér' nem a nyelvérzékemet örökölte?)

művész:)

Tudom, hogy véletlen, de a minap Kristóf ezt rajzolta a krétafalra:

Én egy kalapos hölgyet láttam bele, Balu pedig madárijesztőt. Tudom, hogy véletlen, én amúgy is mindenbe belelátok dolgokat: felhőbe, árnyékba, függönymintába. De akkor is, mindig megdöbbentem, amikor ránéztem, és mivel a konyhából pont oda lehet látni, sokszor ránéztem.

Mindenesetre szépen kanyarítja a vonalakat a művész úr, és általában mindig meg is mondja, mit rajzol: "biciglit, elmót, ázikót" (kalapos hölgyet vagy madárijesztőt nem említett :DD )

kötött sapka

Nagy halmozója vagyok a kézimunkás újságoknak - időnként persze mindent leselejtezek, elhagyok, köszönhetően a sok-sok költözésnek is, mégis, hosszú idő óta először kötöttem valamit az Amelie-ből. Tavaszi sapkát, Zalánnak Hát nem lett tökéletes, finoman szólva, túl nagy tűvel kötöttem, 3-as helyett, 4-essel, de annyira édesen áll neki, nagyon szeretem, és a szeles tavasz miatt pont ideálisan védte a fülét, homlokát.

Érdekesen kellett kötni, először a 2 fülét, majd felszedni a homlokra szemeket, az egyik fület, tarkórészre szemeket, másik fület, és a végén hátul összevarrni. Először lustakötéssel kb. 5 cm magas rész (ezt szerencsére még 3-as tűvel kezdtem), aztán olyan 15 cm után fokozatosan fogyasztani kellett a szemeket, valahogy úgy, hogy: 5 sima, 2 szemet simán összekötni, 5 sima...következő sor: 4 sima, 2 szemet simán összekötni, 4 sima stb. A végén maradt kb. 5 szemen csak át kell húzni a fonalat, és pofás kis teteje lett.

És van egy horgolt táskám, ami nem szép, de sokat tanultam rajta, még a Barkafonal karácsonyi akciójában kezdtem el horgolni, aztán pihent jó pár hetet a dolog, és most befejeztem - ajándéknak azért nem adnám oda, de elég nagy hozzá, hogy az épp folyamatban lévő - egyik - kézimunkámat benne tároljam.

húsvéti dekoráció

kisgyerekkel:D

Nagyon jó mulatság Kristóffal alkotni. Bármit elkezdek, és csak megemlítem neki, hogy van-e kedve csatlakozni, már rohan is a konyhába, letelepszik és várja, mit készítünk.

Most ezeket csináltuk: először is egy ágat - már jó régóta hányódott itthon - befestettünk zöldre, aztán színes gyapjúból kis galacsinokat készítettü

nk, és felragasztottuk az ágakra. Kristóf ezúttal a festésen kívül a ragasztózásból vette ki a részét (a galacsinok kifogtak a pici ujjacskákon), az nagyon menő, főleg, mert újdonság.

Aztán péntek délután - Zalán alvásidejében tudunk ilyeneket

művészkedni - wc-papír gurigákat festettünk be, amiket aztán feldaraboltam, tojás-alakúra nyomkodtam, és zsinórra fűztem. Kristóf pedig helyet keresett nekik az águnkon.

Most mutattam meg neki a vízfestéket - kivehető kis korongok, így nem maszatolódnak össze -, ez is bejött, 40 percen keresztül festett elszántan Kristóf. Nagyon komoly alkotás született, látni kell a művészi átélését:)

A maradék befestett gurigákat szintén felcsíkoztam, és összefogva, összeragasztva a csíkokat virágokat formáztam, összefűzöm őket, és a gyerekszoba ablakát díszítik majd.