Szinte kicserélték az én folyamatosan ordító vadócomat. Maholnap egyetemre megy..
Először is: az elalvás úgy zajlik, hogy sötétítek és lefekszünk és pont. És jön, bújik, dumál, kicsit ficánkol és alszik. Az egész szertartás kb. 10 perc. Este ugyanez.
Egyedül eszik és általában szépen. És általában megeszi, amit elé rakok, amit mi is. (Lehetséges, hogy azért evett halál maszatosan az elmúlt pár hónapban, mert kisbabát játszott, és szerette, ha őt is megetetem? Könnyen.)
Ha szólok az utcán, megáll és megvár. Ha indulni kell haza a játsziról, jön. Ha a kezét kérem, hogy adja ide, megteszi. Úgy sétálunk, hogy semmi stressz nincs bennem.
Játszik egyedül is, sokat, belemélyed egy-egy szerepbe, autót tologat, épít, rajzol. Igazi férfiember.
Tegnap ráripakodtam délután, hogy hagyja abba Zalán nyaggatását, mire elfordult tőlem, és közölte: "nem kész a jaja" (nem kérem anyát). Klassz.
Ha nem lenne az öltözés hiszti, a hajmosás üvöltés, és a felnőttek kifejezett utálata, azt hinném, óvoda-érett. (Ahová nem mellesleg csütörtökön iratkozunk be.)
Mindent összevetve, nagyon könnyű és vidám Kristóffal mostanában az élet, olyan, mint rég, még Zalán születése előtt. Szerencsére, mert van nekem egy nagyon-nagyon anyás és nagyon-nagyon fogzó egy éven alulim is, akivel most elég macerás:/
No comments:
Post a Comment