anyák napi gondolatok

Egész nap ez a bejegyzés tölti ki a gondolataimat, engedek hát a nyomásnak, és papírra vetem (hát, oda pont nem, de képernyőre) az anyák napi gondolataimat.

Nem szándékozom persze édi-bédi bejegyzést kerekíteni.

Isten áldja az édesanyákat, az enyémet különösen:D Mióta anya lettem, és főleg, mióta igazi családanya lettem, igazán értékelni tudom azt a sok munkát és törődést, amit kaptam eddigi életemben.

Divat az édesanyákat magasztalni, ugyanakkor divat őket hibáztatni is - kivéve május első vasárnapját. Divat lett önmagunkba nézni, és bevallani magunknak, hogy nem vagyunk tökéletesek, és divat felismerni a nevelésünk hibáit. Nem vagyok ám kivétel, én is voltam kamasz, kritizáltam a szüleimet, majd lettem bizonytalan felnőtt, s mikor depresszióból kerestem a kiutat, a megoldásnak hitt pszichiátert nem érdekelték az akkori gondjaim, rögvest a gyermekkoromban kezdett vájkálni, és diadalittasan mutatott rá az akkori tévedésekre, hibákra, amik az elkövetkezendő életemet tönkretették.

Büszkén néztem szembe a gondjaimmal, a "tönkretett" gyermekkorommal, és okoltam is szüleimet sok éven át. Voltak különösen nehéz időszakok, amikor kölcsönösen sokat bántottuk egymást anyukámmal, remélem, már túlléptünk rajta:D (Nekem különösen nehéz korszak volt az, nem is értem teljesen az akkori önmagamat, de a mentőangyalom, aki már a férjem, jött, és a korszak elmúlt.)

Hihetetlenül nevetségesnek érzem már, hogy 30-on túli emberek az édesanyjukat hibáztatják az elrontott életükért. Mindenki követ el hibákat, ezek is részét képezik a mindenkori személyiségünknek, de miért is kellene ezekkel foglalkozni? Miért nem a szépre koncentrálunk? Mert én rengeteget kaptam az édesanyámtól:

• szeretetet, mindig, feltétel nélkül;
• nagyon szép gyerekkori emlékeket: pl. anyukám mellett állok, és tésztát gyúrok, míg ő is, és "kisütjük" a végeredményt, fantasztikus nyaralásokat és rengeteg esti-mesét;
• kamasz- és felnőttkoromban bizalmat;
• rengeteg dicséretet (de tényleg, nehéz időszakaimban ezek tartották bennem a lelket, anyukám szinte belém szuggerálta, hogy bármire képes vagyok, különb vagyok bárkinél, és meggyőződésem, hogy e dicséretek miatt tudtam talpra állni, nemegyszer az életem során)
• önállóságot (hányszor hallom, hogy valakit emlegetnek, mint "bezzeganyát", aki "mit meg nem tesz a gyerekeiért" - nálunk ez máshogy működött, nem volt mártíromság, nem volt önfeláldozás, inkább szabadjára engedtek, hogy had' törjem be a fejem, máskor jó eséllyel nem fogom, valami ilyesmit szeretnék én is továbbadni a gyerekeimnek).

És még néhány dolog: anyukám mindig csinos volt (ma is az!), és jó volt büszke lenni rá, ma is az vagyok, mert odafigyel magára, az öltözékére, ruháira, körmére, hajára, mindenre :DD Nemrég leszokott a cigiről, szinte szétvet a büszkeség, hogy képes volt rá, iszonyú sok év után. Imádja az unokáit, és boldogan tervezgeti a közelgő (pár hónap!) nyugdíjas éveit, tele van tervekkel, nem siránkozik az idő múlásán.

Soha nem szól bele a gyereknevelésbe (persze nem is kell neki, mert egy pillantása elárulja, ha valamivel nagyon-nagyon nem ért egyet). Nem szól bele a párkapcsolatba sem, még akkor sem, ha valamit nagyon helytelenít (na jó, akkor azért beleszól, de óvatosan). Szerintem jobb anyóst kívánni sem lehet:)

És még nagyon sok jót tudnék róla írni. Miért foglalkoznám hát azzal, ami rossz volt, vagy nem úgy tette, ahogy én szeretném? Itt van a lehetőség, bizonyíthatok, ha valamit másképp csinálnék:)

Persze, ismerek családokat, akik mártíranyával, érzelmi zsaroló anyóssal, majomszeretettel nevelő nagymamával élnek és szenvednek együtt. És nagyon boldog vagyok, hogy az én anyukám különb, és soha ilyen gondjaim nem voltak.

És remélem, hogy az én gyerekeim is inkább csak a szépre emlékeznek majd..

alvás és napirend

Azt hiszem, kisgyerekes családokban ez az egyik legfontosabb kérdés: mennyit aludjon a gyerek? Nálunk is az, és általánosságban nagyon rosszul kezelem ezt a kérdést. Évek óta úgy érzem, hogy a gyerekek alvásigénye kisebb, mint az enyém. (Ezt általában reggel 6 és 7 között érzem a leginkább. )

Alvásigény:

• 0-3 hónapos korig: 16-20 óra naponta
• 3-12 hónapos korig: 11-16 óra naponta
• 1-3 éves korig: 12-13 óra naponta
• 3-5 éves korig: 11-12 óra naponta
• Iskolás korú gyerekek: 10 óra naponta

(forrás: antalvali.com)

Balázs 3 éves koráig minden éjszaka felkelt, átjött hozzánk (később már csak hozzám), és reggelig még párszor felsírt. Nos, 3 éves kora óta viszont talán ha 10-szer felkelt éjszaka (akkor is betegség miatt), gyakorlatilag nem is lehet felébreszteni, ha egyszer elaludt, ezért résen kell lenni, ha elbóbiskolna az esti tv-zés alatt, nagy munka a szobájába beirányítani.

Kristóf mostanában hajlamos volt elbliccelni a délutáni alvást, és vagy egyáltalán nem aludt, vagy este 6-7 körül dőlt ki, ami mondanom sem kell, teljesen felborította a napirendünket, a kedélyét, mindent. Sok helyen és sok blogon is találkoztam ezzel a gonddal, hogy a 2 év körüli gyerekek nem alszanak délután. Ugyanakkor a délutáni, esti hisztik, éjszakai felsírások, összevissza ébredések alapján úgy gondoltam, hogy nem pihen eleget. 9-10 óra alvás tuti nem elég.

Úgyhogy változtattunk. Pár hete már elég részletes és viszonylag kötött napirendünk van. Reggel 6-7 körül kelünk (sajnos ezt nem tudom kivédeni, pedig úgy lecserélném a számokat 8-9 körülire), öltözés, reggeli és Elmo:)) Elmo kb. 9-ig tart, vagyis ez egy elég masszív tv-zős időszak. Én ezalatt megfőzöm, mosok, teregetek. Aztán tízóraizunk, öltözünk, és fél 10 körül elindulunk sétálni, játszóterezni. Mióta ilyen jó az idő, a közelünkben lévő Robinsonra járunk - imádom, hogy bekerített (ez Bp-en nem lenne nagy szó, mikor ott laktunk, lépten-nyomon különböző méretű, de zárható, bekerített terekkel találkoztunk, hát ez itt felejtős), elég nagy, és rekortán (vagy nem, de hasonló) borítása van a tér egy részének. Nem mellesleg jó távol esik az autóktól (kevéssé távol a kutyásoktól, akik nagyon ritkán szedik össze a piszkot a kedvencük után, és még jó büszkék is rá). Itt aztán hajtépés, rohangálás (Zalánnak is), játszás zajlik - Kristóf imádja a gyerekeket, Zalán még a felnőttekkel is kijön -, és olyan fél 12-12 körül elnéptelenedik a játszi. Megyünk haza mi is, még egy kis dombmászással fárasztom a nagyobbikat, és kész:)

Ebéd, és 1 azaz egy (a napi utolsó:D ) Elmo után besötétítek, leteszem aludni Kristófot. Egy vagy két mesét olvasok, és Kristóf már mélyen szuszog is. És ennyi! És én hülye nem jöttem rá hónapokon keresztül, hogy a teljes sötétítés a megoldás! Aztán Zalán is csatlakozik valamikor, attól függően, hogy aludt-e már aznap 1, de akár 3 órára is. És Kristóf is legalább 2, de néha 4 órát is alszik. Ami nem befolyásolja az amúgy változatlan éjszakai alvásmennyiségét.

Vagyis hónapokon keresztül kialvatlan volt a gyerek? Nem tudom, fogalmam sincs, azt tudom, hogy a napirend jót tett nekünk. A délután már csak az övék, játszunk, festünk, sütit sütünk, éneklünk. Így sokkal több időm jut rájuk, az alvásidejük pedig elég a házimunkára és másra is:D

Úgyhogy a 10 hónapos Zalán 13 órát alszik naponta, a 2 éves Kristóf pedig 12-t:)

Jah, ami még segített, hogy felismerjem, hogy nem kipihent a nagyfiú: ha álmos, elkezd kancsítani, pont, mint az anyja :/ (méér' nem a nyelvérzékemet örökölte?)

művész:)

Tudom, hogy véletlen, de a minap Kristóf ezt rajzolta a krétafalra:

Én egy kalapos hölgyet láttam bele, Balu pedig madárijesztőt. Tudom, hogy véletlen, én amúgy is mindenbe belelátok dolgokat: felhőbe, árnyékba, függönymintába. De akkor is, mindig megdöbbentem, amikor ránéztem, és mivel a konyhából pont oda lehet látni, sokszor ránéztem.

Mindenesetre szépen kanyarítja a vonalakat a művész úr, és általában mindig meg is mondja, mit rajzol: "biciglit, elmót, ázikót" (kalapos hölgyet vagy madárijesztőt nem említett :DD )

kötött sapka

Nagy halmozója vagyok a kézimunkás újságoknak - időnként persze mindent leselejtezek, elhagyok, köszönhetően a sok-sok költözésnek is, mégis, hosszú idő óta először kötöttem valamit az Amelie-ből. Tavaszi sapkát, Zalánnak Hát nem lett tökéletes, finoman szólva, túl nagy tűvel kötöttem, 3-as helyett, 4-essel, de annyira édesen áll neki, nagyon szeretem, és a szeles tavasz miatt pont ideálisan védte a fülét, homlokát.

Érdekesen kellett kötni, először a 2 fülét, majd felszedni a homlokra szemeket, az egyik fület, tarkórészre szemeket, másik fület, és a végén hátul összevarrni. Először lustakötéssel kb. 5 cm magas rész (ezt szerencsére még 3-as tűvel kezdtem), aztán olyan 15 cm után fokozatosan fogyasztani kellett a szemeket, valahogy úgy, hogy: 5 sima, 2 szemet simán összekötni, 5 sima...következő sor: 4 sima, 2 szemet simán összekötni, 4 sima stb. A végén maradt kb. 5 szemen csak át kell húzni a fonalat, és pofás kis teteje lett.

És van egy horgolt táskám, ami nem szép, de sokat tanultam rajta, még a Barkafonal karácsonyi akciójában kezdtem el horgolni, aztán pihent jó pár hetet a dolog, és most befejeztem - ajándéknak azért nem adnám oda, de elég nagy hozzá, hogy az épp folyamatban lévő - egyik - kézimunkámat benne tároljam.

húsvéti dekoráció

kisgyerekkel:D

Nagyon jó mulatság Kristóffal alkotni. Bármit elkezdek, és csak megemlítem neki, hogy van-e kedve csatlakozni, már rohan is a konyhába, letelepszik és várja, mit készítünk.

Most ezeket csináltuk: először is egy ágat - már jó régóta hányódott itthon - befestettünk zöldre, aztán színes gyapjúból kis galacsinokat készítettü

nk, és felragasztottuk az ágakra. Kristóf ezúttal a festésen kívül a ragasztózásból vette ki a részét (a galacsinok kifogtak a pici ujjacskákon), az nagyon menő, főleg, mert újdonság.

Aztán péntek délután - Zalán alvásidejében tudunk ilyeneket

művészkedni - wc-papír gurigákat festettünk be, amiket aztán feldaraboltam, tojás-alakúra nyomkodtam, és zsinórra fűztem. Kristóf pedig helyet keresett nekik az águnkon.

Most mutattam meg neki a vízfestéket - kivehető kis korongok, így nem maszatolódnak össze -, ez is bejött, 40 percen keresztül festett elszántan Kristóf. Nagyon komoly alkotás született, látni kell a művészi átélését:)

A maradék befestett gurigákat szintén felcsíkoztam, és összefogva, összeragasztva a csíkokat virágokat formáztam, összefűzöm őket, és a gyerekszoba ablakát díszítik majd.

bónusz röhögés video

Áprilisban még mindig fél óra

a készülődés egy-egy sétához. És ezt onnan számítom, hogy fél 10-kor szólok, hogy megyünk sétálni, gyerekek, elkapom Zalust (Kristóf szerint "Zalusi") , peluscsere, öltözés, kabát is. Aztán Kristófot elkapom, megpróbálom meggyőzni, hogy peluscsere, öltözés, szép szavak, kérlelés, lefogom a pelenkázón, és erőszakkal megejtem az öltöztetést, aztán letörlöm a könnyeit. Innentől már csak 2 hisztiroham van, Kristófnál a cipő és sapkafelvétel, és bónusz 2 most már Zalánnál is, cipő és sapkafelvétel alkalmából.És ebben a fél órában nincs benne a táskabepakolás (inni- és rágcsálnivaló), az én felöltözésem, elpakolás. Csak kizúgunk valahogy a lépcsőházba, a pincéből előkotrom a gyerekkocsit, (esetleg motort, homokozófelszerelést; nem, nem visszük a szánkót, porszit, satut ma sem), Kristófról ma bónuszként egy biciklit kellett lefejtenem, mert idióták a pincefolyosóra állítják, lusták kulcsot másolni a biciklitárolóhoz, tehát egy felnőtt bicaj borult a fiúra, szerencsére inkább csak megijedt. Persze Zalán a pár másodperc alatt, míg Kristófot megszabadítottam a bicajtól, megpróbálta azt megszerelni, és össze is olajozta magát. A citromsárga plüss kabátját. Hurrá!De ha mindezeken túl vagyok, már csak pár lépés, és kint vagyunk, és ott már nincs nagy gond:D
Kitolom a babakocsit, letörlöm a (könnyeimet) izzadságot, megigazítom a hajam, fogom Kristóf kezét, és sétálunk, játszizunk, minden rendben. Ma is csak egy földönfetrengés volt, amikor is elegánsan átléptem a fekvő fölött, és 2-3 lépés után már "anyaaa" ordítással szaladt felém a lázadó, és folytattuk utunkat. Rengeteget beszélgetünk, Zalán menetrendszerűen szundít egyet. Igyekszem Kristófot jól kifárasztani, hogy meglegyen a délutáni alvás.Néztünk "kukást, jatojt", (traktort) "engejt" (úthengert), volt egy néni, aki anyukám-korbeli, ködben, hunyorogva hasonlít is rá, Kristóf lelkes "mami" kiáltással üdvözölte. Nézünk gyerekeket, virágot, buszt, és megbeszéljük az élet dolgait. A nap csúcspontja ez a másfél-két óra. A játszikról viszont külön bejegyzésben írok, mert rengeteg mondanivalóm van róluk, és mindjárt jön haza Balázs, ebédelünk. Utána alvás:D
És most már komolyan jöjjön a tavasz, mert egyre több ősz hajszálam gyűlik, gyanítom, hogy az öltözködések alkalmával szerzem a 70%-ukat.

Balázs

... versenyez. Teniszversenyekre járunk kollektívan, az egész család. Valaki próbált már egy Suzuki Swiftbe belepakolni egy 5 tagú családot? Hátul a - most már - 2 gyermekülés betölti szinte az egész ülést, valahogy a fenekem bepréselem (fogyózni kell, fogyózni fogok mantrázások közben), de a vállam reménytelenül nem fér be a két ülés közé. Jó lesz a nyaralás, már előre röhögök rajta:DD
Nemrég a mindjárt 10 hónapos is nagy babákhoz illő gyerekülést kapott. És kaptak mindketten egy-egy biciklis ülést a felnőttek bicajára, már két nagy kirándulást is tettünk, aminek köszönhetően a fiúk kaptak egy kis színt (nekem a 10x-es napmennyiség sem lenne elég egy kevés színhez, amiben reménykedhetek, hogy nyár végén már nem leszek "annyira" hófehér.
Nagyon jó móka a bicajozás, elég sok bicikliutat kialakítottak Nyíregyházán, bár 2 éve, mikor átadták nagy büszkén az X km-nyi kerékpárutat elég jókat röhögtünk, mert ennek a kerékpárútnak a 90%-a úgy készült, hogy elhasználtak némi sárga festéket és ezzel mázolták fel a korábban már nyilván meglévő járdákra, hogy ez mostantól bicikliút is. (a maradék 10% a járdák akadálymentesítése a bicajosok számára) Persze ez is sokkal több, mint a semmi, csak a fene nagy büszkeségnek nincs sok értelme.


Szóval Balu közben versenyez, és mi járunk - egyelőre - Debrecenbe, ahol szurkolunk, a babákkal pedig szétnézünk két meccs között. Túl sok időt nem töltöttünk még ott, mivel Balázs még erősen a bemelegedős fázisban van, hiába, szokni kell a versenyzést is, nem úgy megy, ahogy ő gondolta, hogy hát akkor most letarolok mindenkit. Egyelőre nagyon nagy a versenyláza, de javul, eddig 3 meccset játszott, az utolsón már eléggé magára talált, de szerintem még legalább 2 hónap kell ahhoz, hogy ne remegjen meg a kezében az ütő, akármilyen ellenféllel találkozik is.
Viszont a csalódás sok elkeseredettséget, szomorúságot okoz Balázsnál, és anya - mint pszichológus is egy-személyben - próbálja ezeket is valahogy feloldani. (azaz én) Nem tudom sokszor, mi a jobb, lelket önteni belé, telebeszélni a fejét, dicsérni vagy épp lecseszni, hogy szedje már össze magát végre! Igazából úgy tűnik, hogy mindig más taktika jön be, és igen, Balázs azt mondta, sokat segít neki, hogy nem engedtem soha feladni a dolgokat. Akármilyen rosszul is ment neki valami. Úgyhogy a sok dicséret mellett létjogosultsága van a szidásnak is. De leginkább a figyelésnek, és támogatásnak, jelenlétnek.
Most szombaton ismét verseny, ezúttal itthon, hiányozni fog a kiruccanás: jók ezek a szombatok, együtt vagyunk, sokat beszélgetünk, és nem rohanunk a dolgunk után. A dolgunk persze megvár, és halmozódik, de csak ritkán idegesítem magam ilyenek miatt.

Kristóf

26 hónapos múlt. Sokat változott, változik.
Igyekszem vele külön programokat szervezni, és sok helyre elmenni, hogy oldjam egy kicsit a "félénkségét".
A kísérlet felemás eredménnyel zajlik: a felnőtteket továbbra sem szereti, sőt, általában nem is áll szóba velük, a babákat szereti, az egykorú vagy idősebb gyerekeket viszont imádjaHa valaki agresszív vele, akkor otthagyja az illetőt, soha nem láttam még, hogy visszaütött volna, inkább keres magának más elfoglaltságot. Most például legóznak Zalánnal, illetve Zalán rombol, Kristóf menekül. Ha viszont talál egy játszópartnert végre, akkor bolondozik vele megállás nélkül, legszívesebben a másik kissráchoz - kislányhoz szegődne örökre. Még mindig utál öltözni, pelenkát cserélni, és úgy általában bármit, amire megkérem. Elsőre még akkor is nemet mond, ha szereti azt a valamit. Kedvence a "Dobd el a pelust, Elmo", amit Ramiéktól kapott szülinapjára, azzal tudom felcsalni a játsziról. (és persze a szobatisztaság egyáltalán nem érdekli)

Az óraátállítás óta ismét csak egyszer alszik, igaz, akkor 11-12 órát (Zalánnal egyetemben), és nagyjából egyszer ébred, inni.
Szeret enni, továbbra is, és ma először egyedül megevett egy egész joghurtot mindenfajta lecsöppenés vagy maszatolás nélkül. 14,5 kg és 94 centi (iszonyat sokat nyúlt mostanság, de a pocakja változatlan méretű)

Szeret elmélyülten molyolni magában, olvasni, legózni, autózni, labdázni, rajzolni. Egyedül csúszdázik, mászókázik, nagy csodálatot vív ki ezzel a játszin a gyerekek között (felnőtteknél is, bár van, aki rémüldözik.)

Kevesebb, sokkal kevesebb a hiszti mostanában, bár a délelőtti hazajövetelt soha nem ússzuk meg, szinte már bejáratott pontjaink vannak, ahol földhöz vágja magát. A legújabb módszerem, hogy nem veszek róla tudomást, nem kérlelem, nem terelek, nem beszélek hozzá, otthagyom. Még mindig utánam jött:DD
(nemrég egy néni megpróbált észt osztani nekem egy ilyen helyzetben, nagyon keményen lehülyéztem, nem vagyok magamra büszke, de belefojtottam a szuszt legalább)



Nagyon sokat beszél, szeret táncolni, és soha nem produkálja magát, ha kérem. (Pedig csak magunk között kérem, de akkor sem!)

Zalán

Mindjárt 10 hónapos a hatalmas nagyfiú. Tényleg nagy, hosszra is, 74-es ruhákat hord, amiket Kristóf csak 1 évesen. És már a pocakja is "nagyfiúsodik", karja, lába, arca is kerek, nemhiába, szeret enni ő is. Családi vonás, persze:)

Evett már sült husit is, lelkesen cuppogott rajta, sajtos tésztát (durumot, tojással még nem zaklatom), és időnként a krémleveseinkből is kóstol, amit nem tejszínnel, hanem tejföllel készítek. Pl. fokhagymakrémleves - elsöprő sikert arat a pasiknál.
Úgyhogy kezdünk - kis lépésekkel - kitörni az anyatej-babakaja-tejpép szentháromságból, aminek én nagyon örülök. Lehet, hogy szép lassan megint csak tudunk együtt enni.
Nagyon jók a közös kajázások, ilyenkor jönnek fel olyan dolgok, amik mindannyiunkat érintenek. Pl. hétvége, nyaralás, mit együnk :DD és társaik, egyébként valakinek mindig kiabálni kell a fejleményeket, viszonylag ritkán találkozunk mind az öten egy helyiségben. (persze, erősen túlzok, a legkisebbek még nem igazán nyilvánítanak véleményt, de Balázsnak néha annyi a dolga, mint egy vezénylőtábornoknak - hülye hasonlat, tudom -, legalábbis úgy csinál, mintha annyi lenne).

Mostanában nem hordozom Zalánt, fáj a hátam, és ráadásul folyton ficereg és le akar mászni. A játszótéren is, kotor négykézláb, hirtelen ezer dolgot akar csinálni, majd ha megnyugodott, leül, és kedvenc időtöltésének hódol: eszik, ezúttal homokot.
Babakocsiban viszont elnézeget (van ez a sportbabakocsi, amiben ráadásul kifelé tolom, mert csak úgy lehet, bizonyos helyeken most megköveznének XD ), minden érdekli, természetesen. Szeret hintázni. Szeret elaludni - majdnem - benne, és felébredni rögtön, ha kiveszem belőle.

Szereti Elmót. Ez a valami hihetetlen Elmo-hisztéria nálunk, nemhogy csillapodna, új áldozatot szippantott be. Zalán megbűvölten tapad a tv-re Elmo-időben.

Már ő is építőkockázik, a plüssöket, macikat nagy ívben hajítja el magától (bár néha megrágicsálja) és férfiasabb játékok felé fordul. Autók is jöhetnek ofcoz.

Apára nevet, ha megjön végre, apával a fürcsi közös időtöltés, mindig, minden körülmények között, és akkor az jó. Első - és egyetlen - szava apa, ez már tuti.Máskor csak anya a jó. És anya tejcsije. Kristóf is jó, mert Kristóf szórakoztatja őt, ugrál rajta, a fején is, de neki ezt szabad, takaró alatt bujkálnak, szorongatják egymás kezét.

Kedvenc még a kipakolós Zalán, a papírlopkodós, tépős és evős Zalán, a porszívó-fan Zalán, mindent magára borítós Zalán, a dobolós-ütögetős-mindegymitcsakminélhangosabban Zalán.

Az alvásról legszívesebben nem is szólnék, mert szót sem érdemel. Néha-néha jól alszik, egyre többször nem. Ő is rúgja le magáról a takarót, és bújik és szopizna egész éjjel. Szeretnék már Jancsival együtt aludni. Csak mi ketten. Bízunk menne, hogy a bunkeres emeletes-ágy olyan vonzerő lesz a srácoknak, hogy támogatni fogják a különalvást. Ők aztán bújhatnak majd egész éjjel egymáshoz. (Legalább merek álmodni!)

Amíg ezeket leírtam, Zalán megszerezte a banánturmixos poharát, és szétterítette annak tartalmát a nappaliban. Jutott belőle a ruhájára, a takaróra, az egész padlóra, a szekrényre és a falra is! Isteni szerencse, hogy tegnap este átvittem a szőnyeget a gyerekszobába tisztítani és száradni. Így az most tiszta és száraz. A banános incidens után pedig a legkisebbnek volt egy kis ideje beleszorulni a bili szék részébe, mint úszógumi, ölelte át a merev és szúrós műanyag szegényt, ami miatt nagyon üvöltött (nem tudom, Kristófnak volt-e része benne, mert hangsúlyozottan közömbösen nézett erre-arra). Hülye időjárás, hogy esik is és nagy szél is fúj, majd csak délután megyünk le.

Tehát Zalán: édes, bújós, élénk, barátságos, akaratos, erős és okos 10 hónapos.

és megint itt

Azért nem semmi napok vannak mögöttünk.

Kiderült, hogy csak kihordtam lábon egy tüdőgyulladást (ilyen kemény vagyok), nagyon szúrt a mellkasom, és sokat köhögtem, kénytelen voltam dokinál vizitelni egyet: bár gyógyulóban vagyok, gyógyszert kell szednem:/

Aztán: a hülye blogger megint kukacoskodott a tárhely-kapacitásommal:/ Megpróbáltam webhelyről képet feltölteni, lassú volt, és nem tetszett a felbontás (biztos kisebbre kellett volna állítanom, de nem jöttem rá elsőre, hogyan), aztán töröltem képet, hogy majd visszarakom alacsonyabb felbontásban, de nem segített. Töröltem, és mégsem szabadult fel tárhely. Pedig MINDENHONNAN kitöröltem a képeket. Hihhetetlen:/

Úgyhogy most egy másik felhasználónéven írom a blogot. Szerencsére ezzel lehet még játszani. Van viszont néhány korábbi bejegyzésem, amit töröltem, (mert a képeket eltávolítottam, nem gondoltam, hogy 2 hétig ezzel fogok játszogatni), azokat is szeretném visszaállítani valamikor.

És amúgy is: keveset ülök gép előtt, nagyon. Jancsi meglepett - közelgő szülinapom alkalmából - egy experiával, ami nemcsak gyönyörű és okos, de napi 2-3X 15 perc netezéssel az okostelómon teljesen elvagyok, és sok-sok időm szabadult fel, amit eddig a gép előtt ülve és olvasgatva töltöttem el.

Pedig Jancsi utálja, ha netezek, és mégis megvette nekem ezt a kis édest. Olyan nagyon boldoggá tett:)) Blogírásra viszont nem használtam még, mert a fotók nagyrészt az asztali gépre vannak felrakva, minden egy helyen. Szóval szeretem. Nagyon:)

És amik történtek, dióhéjban:

Zalán elindult (9 hónapos és 8 napos korába). Ma 14 lépést tett önállóan.

Balu túl van első igazolt játékosi versenyén - hmm.. ezen még lesz mit dolgozni:)

Kristóf félénksége kezd javulni: gyerekekkel már nagyon barátkozó. A játszin, ahová járunk - mindennap - már elég jó kapcsolatokat épített ki! Csak a felnőttek ne lennének! És rengeteget beszél.

A fiúk bicikliülését hétvégén hozzuk el, jó kis bicajtúrákat szeretnénk.

Megvan a nyaralásunk célpontja, az időpont még kérdéses.

És Jancsi elkezdte szerelni a fiúk emeleteságyát (nem összeszerelni, hanem ő csinálja az egészet a tervezéstől a lakkozásig), 1-2 hónap és készen lesz.

A részleteket holnaptól!

Zöldülünk és növünk - 9 kg

valóban a már 9 hónapos Zalán. Nagyjából egy súlyba kerültek Kristóf is 9 kg volt kb. ennyi idősen, bár Zalán hosszabb is - erről a kinőtt ruhák árulkodnak.

a 9 hónaposak

(Doki néni kissé összetévesztette a tesóval: vigyorogva tűrte a vizsgálatot szokás szerint, Iza néni pedig hangosan csodálkozott, hogy mennyire megváltozott.. sebaj)
Oly ciki volt a váróban, minden baba felöltöztetve, időnként bundazsákba, mi pedig betipegtünk pulcsiban (mondjuk 15 fok volt kint, én sem értem igazán a téli öltözéket), lehet, hogy túl laza vagyok ilyen téren. Dokinéni azon is csodálkozott, hogy adtam Zalánnak joghurtot (bár szerintem ezt már 2 hónapja is elmondtam, amikor először adtam) XDD Túrót, tejfölt meg sem mertem említeni.

Aztán beszámoltam róla, hogy igyekszünk SLS (nátrium-lauril-szulfát) mentes kozmetikumokat használni, és azóta Kristófnak elmúltak a foltjai (atópiás dermatitisz - nem tudom, jól írom-e).

Jó ideje figyelem már a termékeket, tudom, hogy divat mostanság, akkor is, és igyekszem mindenből környezetbarát és károsanyag-mentes cuccokat venni.A kozmetikumoknál is áttértem - főleg a dm saját márkás, alverde családjára - természetes készítményekre, mert egyre jobban elharapóztak rajtunk az allergiás tünetek. Azt hiszem, évek óta viszketett a bőröm, kenhettem én aztán magamra bármilyen tusfürdőt, testápolót - anyukámnak egy időben meggyőződése volt, hogy cukorbeteg vagyok, pedig nem -, egyre rosszabb lett a helyzet.

A babák óta viszont tudatosan figyelek ezekre a dolgokra (korábban vegyiparban dolgoztam, így némi anyagismeretre is szert tettem), és rájöttem, hogy a lényeg (szerintem),
A) mit eszünk
B) milyen anyagokkal érintkezünk.
Hidratálni tehát lehet a bőrt - az arcomat és kritikus helyeket szoktam is hidratálókrémmel kenni (legfeljebb megnézem, hogy mivel), de semmit nem ér az egész, ha belülről nem hidratálunk. És ez napi 2 liter vizet jelent. Nem ásványvizet, csapvizet. Egyrészt nem szennyezzük a környezetet pillepalackkal, másrészt nem terheljük a szervezetünket felesleges ásványi anyagokkal. Igen, én is azok táborát gyarapítom - most már -, akik szerint az ásványvíz-hiszti is sima parasztvakítás. Nehéz meginni egy nap 2 liter vizet - korábban nem volt probléma, de most néha elfelejtem.

Az evéssel azért nem csinálnék olyan cirkuszt, mint sokan. Igyekszem a mesterséges anyagokat kerülni, és nemigen használok zacskós cuccokat, csak ha nem tudom máshogy megoldani, de nem tervezem, hogy malmot építek, kemencét rakok és biozöldséget evő bioállatokat veszek (egyrészt, mert szerintem a bio-jelző is nagyrészt parasztvakítás, pénzkérdés az egész, és úgy látom, nem a termesztést ellenőrzik a hatóságok, hanem a papírokat, maximum mintákat, amik bárhol beszerezhetők, következésképp a termelők úgy vágnak át bárkit a palánkon, ahogy akarnak, másrészt, nincs hely rá, harmadrészt, nincs idő.) Szép, szép a saját magunk ellátása, odafigyelve minden apró részletre, a házi kenyértől elkezdve a házi kolbászig, de prioritásokat fel kell állítani, és arra figyelni, ami igazán fontos. És mindenkinek más a fontos. Nekem például a gyerekek, a férj, a kézimunka, és a netezés:DD És ha marad időm, hát készséggel arra fordítom, ami javíthat még az életünkön, ételünkön és környezetünkön.

A háztartás pedig: mióta környezetkímélő mosogatószert használok, nem ekcémás a kezem - azóta gumikesztyű nélkül is tudok például nyers húst mosni, szeletelni (régebben napokig repedezett a bőröm egy-egy ilyen akció után). A mosogatószerben sincs SLS.
A mosás mosódió, szóda, nátrium-perkarbonát és társai - régebben ecet is, öblítő helyett, de ha bent szárítok a lakásban, kell az öblítő, mert utálom anélkül a ruha enyhén ecetes illatát, ha napon szárítok, a friss napillatnál nincs a világon jobb illat.

Az SLS-ről pedig Antal Vali oldalán olvasható egy kis összegzés.
Nekem minden cikknél világosabban beszél az a tény, hogy Kristóf kiütései felszívódtak, és az én viszketésem eltűnt. És ez nem az a kellemes-megvakarom-osztjóvan viszketés, nem, ez a vakarom-vakarom-márvérescsíkosalábam viszketés.
Jók ezek a dolgok, de szerintem itt is mérlegelni kell, kinek mi mennyire fontos - én például szappant, tusfürdőt, gyerekfürdetőt, SLS-free-t használok, de a többi termékben (fogkrém, sampon és társaik) nem találtam megfelelő helyettesítőre. De azért igyekszem nyitott szemmel járni, hiszen - Antal Vali után szabadon: ne gondoljuk már, hogy a sampongyártó cég azt akarja, hogy szép, fényes legyen a hajunk. Ugyan már! Azt akarja, hogy minél több profitot termeljen:DD
Ezt azért érdemes észben tartani.

A kedvenc játék

.. az nálunk nem a bolti. Valami egyszerű, mindennapos használati tárgy.

Videokazetták.
Székek-asztalkák.
Párnák.
Poharak.

Ez kérem komoly játék - s bár csak egy pár zokni látszik, ketten vannak a pléd alatt. És közben baromi jól szórakoznak.
Eleinte féltem, hogy Kristóf megüti Zalánt. De ez nagyon ritkán fordul elő. Annyira jól eljátszanak. Édesek.

kl

9 hónapos

Majdnem lemaradtam, szégyen-gyalázat:) A márciusunk dúskál az ünnepekben: 2 kicsi névnapja, nagy szülinapja, most csak futólag emlékezem meg a már 9 hónaposról.

Kb. 9 kg, nem mértem, majd szerdán elugrunk tanácsadásra. Igazi pocakos baba lett, épp, mint Kristóf, és a sok mozgás miatt máris izmos is. A mozgása lenyűgöző: szélsebesen mászik (néha a lába gyorsabb is, mint a keze, és fejjel szántja fel a padlót), kapaszkodva áll (egy-két másodpercre el is engedi a bútorokat), egy-két lépést tett már egyedül is. Veszélyérzete semmi, bár néha már lábbal is lemászik ágyról, kanapéról, de szerintem csak véletlen, jóval több a fejjel előre célzott lemászás.
Kedvenc közlekedési módja, hogy tol maga előtt valamit, és sebesen lépked a nyomában. Természetesen ez a valami nem a bébitaxi, aminek ez lenne a célja. Ááá! szék, vödör, ruhaszárító és társaik.

Mindent megvizsgál, kedvence a kuka (jellemző), és a földre esett kajadarabok (éhező gyermek). És a papír. Bármilyen. Bár, ha megszerzi Kristóf egy-két könyvét, az maga a mennyország. Rögtön megkóstolja, ez nagy bosszúság nekem:/

A fiókokból, polcokról szeret rámolni, ezt nyugodtan teheti, legfeljebb megint napi 38x pakolok el - csak azért, hogy ne essenek fel a felhalmozott tálakban, ruhákban, egyebekben - tök értelmetlen, sziszifuszi meló.

Van kedvenc játéka: labda, építőkocka, tálak, edények.

Szeret mindent és mindenkit ütögetni, Kristóffal versenyt dobolnak.

Imádja a tesóit, néha összetűznek, de szerencséjére Kristóf nem püföli vissza, inkább csak elfordul, megfogja a kezét, öleli. Irtó nagy a szerelem. Reggel első dolga csekkolni a bátyót, fenn van-e már. (nincs, de hamarosan tesz róla Zalán)

Általában jól alszik este, van, hogy csak 1x ébred szopizni, és van, hogy 2-3x (ritkán 8-10-szer, de ez inkább betegség miatt). Az esti alvással általában ki vagyok békülve. Jó alvások után vidáman ébred, napközben, ha felriad (általában felriad), sokkal morcosabb. 2-3x alszik nappal.

Továbbra sem cumizik (pedig de jó lenne néha éjszaka), nem cumisüvegezik, esetleg a poharából iszik néhány minimális kortyot. A víz az a tejcsi. A kaja is a tejcsi, bár - szigorúan pépes - ételeket is bekebelez minden nap, de a szopi szinte minden kaja után fontos. Ha fáj valamije, szopival nyugtatja magát. Kezd kultikus kapcsolatot kialakítani a cicivel, ölelgeti, nevet rá, igazi fan! (pedig én úgy terveztem, hogy olyan 1 éves korban abbahagynánk a tejcsit, persze Zalánt nem kérdeztem, és ... na, majd meglátjuk.)

Huncutcsibész, mindig mosolyog, mindenkire, és ki is követeli a visszamosolygást (nem kell túl nagy erőfeszítéseket tennie).

Érti a nevét, a családtagokét is, és azt, hogy nem szabad (a nemszabad egy olyan szó, amit anya használ, és arra röhögni kell, pár másodpercig abbahagyni, amit épp csinál, és újult erővel folytatni). Mondja, hogy 'bababa, mamamama' és ilyeneket.

Szereti a mondókákat, énekeket, meséket (a meséket ő hallgatja inkább, Kristóf mesélni szeret jobban, illetve olvasni).

Akár fél óráig is elvan egyedül, játszik, felfedez, ismerkedik a világgal, majd nagy tempóban, nyafogva közelít felém. Kedvenc helye a  csípőmön van, és úgy figyeli, mit művelek.

És.. energiabomba, kedves, nagyon kedves, bújós kisfiú, sok akarattal  Amolyan legkisebb királyfi. Ezt csak súgva, és írásban jelentem ki, nem szeretném jó előre predesztinálni Zalánt. Vagy épp Kristófot:) Nem bántam meg a kis korkülönbséget, mégha sokat is panaszkodok időnként; soha ilyen boldog nem voltam. (És úgy látom, a többiek is jól érzik magukat.)

A legtöbb válás

az ünnepek és nyaralás után következik be. Nálunk erről nincs szó, de az első 2 nap még minden csudaszép és szuperjó volt, nagy sétálások és főzések és röhögések és filmezések, a következő 2 napban a betegségé volt a főszerep, az utolsó 2 napban pedig nem nagyon beszéltünk már egymással Jancsival. És végre szerdán elment dolgozni:DD
Persze a sok nyűgösködés és nemalvás is kihat a kapcsolatunkra, szerintem még mindig egész jól kezeljük a problémákat, rosszabb sose legyen.

Hétfőn itt volt anyukám, és elvittük a kicsiket dokinénihez. Jobb egy ellenőrzés, mert bár se láz, se hányás, se orrfolyás nem volt már műsoron, Zalán elég csúnyán köhögött, és Kristóf is rákezdett időnként. Szóval felpakoltunk és elindultunk. Kristóf ordított - szokás szerint -, Zalánt nem is tudtam ölbe venni, mert a nagy nem szállt le az ölemből:/ Majd csak a rendelőben, a vizsgálat után, mikor Zalán sorra került, csendesedett el Kristóf, és váltott szemlélődő és nyugodtabb üzemmódba.    
És valami vírus, ami Zalánon jobban kijött, kicsit hörög is a tüdeje, vérvörös a torka, sőt a hasa sem az igazi, a gyomrára is ráment a kór, dokinéni szerint szerencsésen megúsztuk, ha a hányás és hasmenés csak ennyi volt nálunk (ennyi volt, tényleg megúsztuk elég könnyen), bár az alvás az továbbra is felejtős a két köhögős-orrfolyós baba mellett, éjszaka én is arra keltem, hogy nem bírok nyelni, ma már Balu is köhögött. (Balu megköszönte ma nekem, hogy nem engedtem el rövidnadrágban teniszezni - megáll az ész!)

Kristóf teljesen beleszeretett (ismét) anyukámba (aki névnapjára egy kukásautóval is meglepte - jó kezdés XDD ), és ez, ismerve a kis fickót, nagyon nagy dolog. Nem hozzám jött, akkor sem, amikor baja volt, hanem 'mamii' kiáltásokkal követelte a nagymamát, hogy igen, még, szórakoztassa őt! Örültem:)

Tegnap már csak édeshármasban játszótereztünk és sétáltunk, és jó volt, persze, de olyan stresszben vagyok minden egyes sétánál, egyrészt, mert egyszerre két gyereket nem bírok mozgatni, másrészt Kristófot felcsalni sem egy "szláv karnevál", az elindulásról nem beszélve, jó lenne, ha kicsit nagyobbak lennének -  vagy inkább lenne Zalán -, bár tudom, hogy akkor jönnek az új gondok.

(És annak örömére, hogy már jobban vannak, Kristóf este 9-kor fülét fájlalva sírt - kétféle fájdalomcsillapító kombója tudta csak megnyugtatni és elaltatni. Most keresek a patikában fülcseppet. Nem lázas, úgy néz ki, középső fül gyulladás, nem olyan vészes, mint a másik fajta. Nem vagyok túl penge a fülfájásokban, nekem talán 1x, max. 2x fájt a fülem gyerekkoromban, sót melegítettünk és elmúlt. Kristófnak melegítettem cseresznyemagpárnát - természetesen magából kikelve tiltakozott ellene. Balunak pedig sosem fájt még a füle. Szerencsére ma már nincs nyoma a fájdalomnak.)

Hétvégén Kristóffal csináltunk zászlókat papírból meg hurkapálcából, mert Kristófot teljesen elbűvölték a házakra aggatott, "lobogó lobogók", 'húú, szép a zászló', és csináltam dekorgumiból szélforgót.
A szélforgó a tegnapi sétában is bizonyított (Nyíregyháza, erős szél, a forgó tart), csak a hurkapálca nem elég erős támasztéknak, meghajol, és beleakad időnként a forgó lapátjaiba. Valami más kéne, de nem tudom még, mi.

És elolvastam az Agassi könyvet. Megkönnyeztem a végét, pedig nem szomorú (hát, én már csak ilyen mimóza maradtam..).

Kristóf beteg

Mire beírtam a tegnapi bejegyzést, és tényleg aludni tértem (volna), már nagyon forró volt a kisbabám. Gyors mérés után kiderült, hogy 39,5 fok, kúp, sírás, nurofen, majd 2 adag hányás, számtalan Elmo után nyugodott csak meg a drágám, és hajnali 2-kor aludtak el apával - én már éjfélkor kidőltem.

Reggel még 38,1 volt, most 37,8, végre jobban van, már játszott is, és most lassan elalszik. Lelkifurdalásom van, mert már megint mérges voltam rá, pedig talán csak a betegség bujkált már benne. Több türelmet szeretnék, nagyobb megértést, ne érdekeljen már végre, ki mit gondol.

Nyilván nem tart a hiszti-korszak sem örökké, az emberektől és ismeretlen helyzetektől sem fog már 1 év múlva sem sírni. Szóval türelem.
(Jól elbeszélgetek magammal, kár, hogy nem hallgatok rám.)

a hosszú hétvégék dícsérete

Én is szeretem, pedig mondhatnám, hogy nekem mindegy, így is, úgy is ugyanaz a program, de ilyenkor mégis más. Túl azon, hogy borul a rendszerünk - aminek nem is árt, ha borul néha -, itthon van az összes fiú, és ha jó napjaink vannak, nem is nagyon veszekszünk. (mert nálunk 6 naposra sikerült ez a hosszú hétvége XD )

Először azonban meg kell emlékeznem a szerdai napról, amikor is eldöntöttem, hogy véget vetek a Kristóf-féle hisztiknek. Szerdán Ramiéknál voltunk ugye, ahol Kristóf úgy döntött, nem barátkozik, és ordítva jött haza. Hogy ne csak részben menjünk a barátaink agyára, Zalán egy laza mozdulattal felkapott egy tányért és egy még lazábbal földre ejtette. Először azt hittem, valami hatalmas leveses tál volt, mivel az egész konyhát beterítették a porcelán-szilánkok. A képen Zalán szenvedélyesen ölelgeti a porszívót, meghatott pillanatok voltak:D

Majd itthon komolyan elbeszélgettem Kristóffal, és úgy tűnt egészen ma délutánig, hogy eszelős sikereket értem el, alig-alig nyávogott, sőt a délutáni alvásokból is nyugodtan ébredt. Ma az egyik nagymamát viszont sikerült elszomorítania, mivel visított, ha csak ránézett, és krokodilkönnyeket ejtett, el is tűntek, hamar - szerencsére Zalán vigyorgó és bújós üzemmódban volt, így legalább kárpótolta egy picit a mamát - bár, ha pár havonta egyszer találkoznak, még csodálkozni sem lehet nagyon az ügyön, mindegy is.

A pelenkát is harc nélkül cseréljük ki, sőt, mondja, hogy "másik a pelenka". Igyekszem nem reagálni a nyafogós kéréseire sem, megvárom, míg normálisan kimondja, amit akar..

Aztán szerdán este beütött egy s.o.s. meló, és éjfélig a gép előtt ültem. Nem csináltam fánkot a másnapi farsangra, sőt, Kristóf csigaháza is csak félig készült el (Bogyónak akart(am) öltöz(tet)ni), Zalán katicabogár lepeljét is be kellett volna még szegni, nem készültem el Balázs tortájával (semennyire sem), és még ki sem aludtam magam. Merthogy Balázs 14 éves lett, már kértünk időpontot személyi igazolvány készítésre, és junior számlát is nyitunk a napokban, nagy dolog ez a 14 év mindenki életében:)

Úgyhogy a farsangot passzoltam - a szerdai hisztinap után annyira nem bántam, de azért kicsit mégis -, és reggel elkezdtem sütni-főzni (mivel Balu marhahúslevest is rendelt májgombival és pisztránggal), a torta pedig - ez a nagyon finom túrótorta - díszítést kellett, hogy kapjon.

A díszítés adta magát, teniszpályát csináltam: szerencsére az Aldiban vettem a múltkor állítható tortakeretet téglalap formában is, Jancsi beállította méretarányosra (neki van türelme ilyeneket számítgatni), teteje csokibevonat lett, ehhez a tortához nem megy a fondant: megpróbáltam fehércsokival világosítani a bevonaton, majd piros és sárga ételfestékkel színezni rajta (cél a salak vörösesbarna színe lett volna), az eredmény sima barna szín lett XD
Tejszínhabbal húztam meg a pálya vonalait, Jancsi pedig megszerkesztette a hálót: egy gyümölcs csomagolásnál használt hálóból vágott le egy téglalapnyit, átfűzött rajta két hurkapálca darabot, és kész volt - Balu nagyon meglepődött, nem számított ilyesmire:)

Nike melegítőt kapott tőlünk, gyorsan el is ment edzeni, 2 óra múlva láttuk viszont..

a hős Kristóf így nézte végig a tűzijáték-gyertyát

És most csak sétálunk, és takarítunk, és sétálunk, és játszóterezünk, és nemsokára megyek aludni - már 9-kor mindenki aludt (na jó, Balu nincs itthon, ő nyilván még nem alszik). Szeretjük a tavaszt, nagyon.