Séta ősszel

Összeszerveztünk Ramival és Mártikával egy találkozót. Kb. 5 percre lakunk egymástól, mégsem megy könnyen. Persze, ez általában rajtunk múlik.

Most viszont, bár még lógott az eső lába, úgy döntöttem, elindulunk és kész. Kristófon úgyis gumicsizma van, Zalánt be tudom borítani a felsőmmel, ha kell, az egész ősz úgyis esős lesz, nem ülhetünk itthon. Zalán szinte az egész úton aludt, Kristóf minden pocsolyát megvizsgált, mígnem összefutottunk Ramiékkal. Kristóf mondogatta: "Báátika, Báátika".

Nagy egyetértésben hintáztak, mászókáztak, dobálták és ették a homokot.
Balu telefonált, nem vitt kulcsot - mint kiderült nagy-nagy szerencsénkre -, így segített hazacipelni Kristófot. Máskor nem megyek ilyen messzire. Bár tegnap a földszintről a kutyás néni hozta fel Kristófot, miután eljátszotta előtte is a földön fetrengős magánszámát. (az az ordítás!!)

Ramiék még felugrottak kicsit, így Zalán kedvenc időtöltésének hódolhatott: ajnározták mindenfelől, mert persze Mártika is örömmel babázott.

Kristóf már nem fért Ramira, ezért kissé messziről és aggódva figyelte a fejleményeket, majd őrült ugrándozással hívta fel magára a figyelmet - Mártika hamarosan vette a lapot.

Érzelgősen szorongatták egymás kezét Balu székében:)

Kristóf most is ül az ölemben és csak azért viseli el, hogy netezek, mert közben kedvére hajtogathatja, hogy Bátika..

Tegnap pedig egy khmm... vicces szitu történt velünk: Kristóf ezerrel tép a motorján széllel szemben, egy jókedélyű bácsi megszólította, hogy így erősödik a legény. Majd ránézett ölbeZalánra és: milyen édes! Szopik?
Kedves bácsi volt, mosolyogtam, és bólintottam, de mégis. Ez komoly? Úgy gondolta, hogy épp most, és jól megnézi? Mér' kell feltétlenül kérdezni valami hülyeséget?

Bár mondom, nem zavart, jófej bácsika volt.. és sokkal inkább ez, mint az ajakbiggyesztős szúrós nézés:)