oltás

Betöltött 3 hó után jön az oltás. Most csak egy, Rota ellenit nem kértünk.
 

Okulva az előző hónap történetéből, megkértem apát, vegyen ki szabit, kísérjen el bennünket a rendelőbe. Odaérve már áldottam az eszem. Kristóf alig, hogy meglátta az épületet, lecövekelt, és nem-nem-nemet hajtogatva megállt a lépcsőn, nem lehetett bevonszolni. Sokan voltak a rendelőben, Zalán tündérien viselkedett, vigyorgott, aztán úgy 30 perc után befutottak Kristófék is, hiányoztam már neki, elgyűrte az ellenérzését, bejött XD

Zalánnal minden rendben, bár a fején vmi pirosas kiütés kezdődött... Szaliciles kenőcsünk úgyis van itthon, a koszmó is annak köszönhetően múlt el + babé sampon kombó.(báár.. szerintem egész egyszerűen elfelejtettem lemosni este a cuccot a fejéről. Tiszta szégyen, ezzel nem is dicsekedtem senkinek.) Tehát, 6,84 kg a drága (vmi bonyolult számításnak köszönhetően, mert a mérleg ezt az értéket biztos nem mutatta, de annyira nem fontosak a számok a 3. gyereknél már - biztos, mindenki ismeri a viccet: kutya nincs, és cumi se, így azt épp nem tudja visszahozni). Mélyen jellemző, hogy a dokinéni kérdezte a szopizást, és mikor megerősítettük, hogy igen, minden rendben vele, megjegyezte, hogy hát igen, Zalán ilyen különleges gyerek, hogy szopik, és még a tejcsi is elég neki - természetesen hallottam az iróniát a hangjából, de nem állt módomban erről beszélgetést kezdeményezni, hiszen minden idegszálammal a szurit "vártam". Itt nem érvényesül a 3. gyerek szindróma, minden vizsgálatot, oltást megszenvedek.


Volt is mit várni, az addig békésen kúszó Zalán a fenekét ért attrocitás hatására olyan üvöltést rendezett, hogy onnantól egy szót nem tudtam senkivel váltani. És aztán folytatta az ordítást: amíg felöltöztettem a váróban, megpróbáltam megszoptatni (nem kis megdöbbenést váltva ki a várakozó anyukákból, de ez már nem érdekel), amíg felkötöttem mei taiba, és utána is a mellkasomon még vagy jó 20 percen keresztül (így kell a hordozást népszerűsíteni). Szegény babám, amúgy is álmos volt, végre (szerintem) elájult.

Hazafelé bementünk venni némi dudit, meg kenyeret, mert a nagyobbik MAJDNEM éhenhalt, de már menni is alig bírt szemmel-láthatólag, és végigkiabálta az utat a rendelőtől a boltig, hogy HAMM-HAMMM és KAJA - ez is klassz, mert otthon mostanában nem mindig ér rá enni, ez főleg a reggelire igaz, és szereti demonstrálni mások előtt a szegény, szenvedő és éhező kisgyereket XD Aztán egy szelet kenyérrel és két rudival leült az útra a sárga falevelek közé (mert azok érdekesen leesnek ("lesett"), és megkajázott.

Nem mondom, hogy unalmasak a napjaink, pedig Jancsi este annyit mondott, hogy ma nem történt semmi különös. Aztán elmeséltem a napom, mire ő nagyon nézett, érdeklődve és csodálkozva, hogy hogyan tölthetünk el együtt két teljesen különböző napot. (én sem értem)