94 éves volt - mondhatná bárki, hogy szép élete volt, eleget élt, de ez nem vigasz a családnak. Lehet, úgy tűnik, megjátszós vagyok - kb. 4 éve nem láttam..
De vannak emlékeim. Együtt laktunk életem első pár évében. Ő volt az, aki vigyázott rám, ha beteg voltam (persze csak, ha anya nem ért rá, és ez ritka volt), de volt olyan, hogy reggel jött, és megmenekültem aznapra a gyűlölt ovitól)
Sok nyarat töltöttem náluk, szép emlékeim is vannak: a reggelikről, csirkékről és libákról, kukoricásról, mesélésről. Én, aki vasággyal együtt 20 kg-t nyomtam, és fénnyel táplálkoztam, mindig jó étvággyal ettem náluk. Mert olyan más volt. És ha beteg voltam, mama biztosan megjelent egy kis húslevessel és madártejjel.
Nem volt tündéri mesenagyi. Igazi volt. Erős volt: 2 férjet temetett el, és a lányát is. Bátor volt: elmúlt 70, amikor újra férjhez ment és szembeszállt mindenkivel, aki ezt nem nézte jó szemmel. Állandóan futott, reggel 7-kor a családot felcsengette és nagy hanggal, hogy mindenki felébredjen a környéken, közölte: "óóó, hát én már megjártam a piacot, misén voltam", és futott tovább. Mindig ment valamerre. És egy nap.. majd 20 éve, elment az egyik lánya, meghalt. Akkor sokat elveszített a lendületéből, kedvéből. Jobbára már csak pityergett, emlékezett, szomorkodott.
A temetésen szívfájdítóan kevesen voltunk. Pedig mennyien ismerhették. De 94 éves volt. Keveseket kavar fel egy öregember halála már, aki ki sem mozdul napszámra a házból. De örök hálám, hogy ott voltam.És hálás vagyok azért is, mert elkezdtem blogokat olvasni, és az egyik - hívő, velem ellentétben - kedves blogom segített megfogalmazni azokat a dolgokat, amiket én nem tudok, és segített feldolgozni a gyászt. És elsiratni a nagymamám: itt olvasható.
Remélem, mama már valóban egy jobb helyen van. Megérdemli.
2 comments:
Nagyon szomorú! Sajnálom!
Kedves tőled, Altair:)
Post a Comment