Esküvő

Eljött hát ez a nap is, hihetetlen. 11 év után ismét férjhez mentem. Annyira, de annyira izgultam, nem tudom, miért, de előtte 2 éjszaka nem is tudtam aludni, péntek éjjel is a receptjeimet rendezgettem, selejteztem... (nem jellemző rám). Szerettem volna túljutni az egészen. Aztán minden rendben ment. Családias, jó hangulatú kis esküvő volt, aranyosan rohangáló gyerekekkel (Kristóf és Mártika), és a vadul fotózó Balázs, a tanúk, és mi ketten. Nagyon jól választottam, hogy Ramit kértem meg tanúnak, pont az ő vidám és őszinte egyéniségére volt szükségem aznap. Mártikáról nem beszélve, aki igazi "bulizós" alakítást nyújtott, végig mosolyogva, dumálva. Az anyakönyvvezető ikreknek hitte őket Kristóffal. Helyes volt az anyakönyvvezető is, nem túl nyájas, csak végig mosolygós, szerencsére röviden beszélt, így is vissza kellett nyelnem a könnyeimet:) Bolond vagyok?!

Aztán megkoronázandó az egészet, beültünk.. a Mekibe ;) Ezzel nagy népszerűségre tettem szert a gyerekek körében, különösen Balázs volt elájulva a dologtól ("Anya, ez volt a legjobb esküvő, amin voltam!"). Balukám amúgy is nagyon nagyfiúként viselkedett, társalgott, fotózott, gyerekek után rohangált - nagyon büszke vagyok rá. Kristóf szokásosan édes és sármos oldalát nyújtotta, bár az igeneknél úgy döntött, hogy ez uncsi, és elindult a házasságkötőből a sétáló felé, vissza sem nézve, Rami épphogy meg tudta menteni.

És aztán hazajöttünk, megúsztuk az esőt (ami már vagy 24 órája esik, és nem is látszik a vége - műholdon sem), Kristóf bealudt, majd hamarosan én is, aztán punnyadtunk.
Délután Jancsi sütött palacsintát (bocsánat: khmmm: a FÉRJEM sütött palacsintát), én aludtam még egyet, aztán este 9-kor lefeküdtem aludni Kristóffal (később állítólag ő is elaludt), és reggel 6-ig egyfolytában durmoltam...

Valami rémlik: a házassággal kapcsolatban olvastam egy cikket, amiben ecsetelik a nők érzelmeiben bekövetkező pozitív változást egy esküvő után - az önbizalom, biztonságérzet nagyfokú megugrását. Nem gondolom, hogy bármi is megváltozna köztünk azért, mert van papírunk róla, hogy összetartozunk, és mégis. Valami pluszt ad - nekem mindenképp. Ahogy öregszem, úgyis egyre fontosabb számomra a család: valszeg későn érő típus vagyok.

És 2 kép, amiket Rami már át is küldött:
A mi csókunk...

.. és az ifjabb generációé