30.5.11
A testvérek mindig balhéznak?
Nálunk állandósult a terror. Kristóf a kicsi fején, ha épp nem, akkor Zalán megy, és veszi ki a tesó kezéből, amivel épp játszik, de ha minden O.K. lenne, akkor gyorsan berohannak Baluhoz és rajta csüngenek, kapcsolják ki a gépét, lomolják az íróasztalát, immáron teljes egyetértésben.
Ha esetleg az egyik elmegy vagy alszik, rögtön nagyon fontos lesz, hogy megtalálják egymást, és a) jól megpaskolják b) fejbe vágják valami alkalmas tárggyal c) szimplán felordítsák. Pedig reggelente és jó hangulatban folyik a "szejeti tesót", vigyorgás, röhincs.
A "kedvencem", amikor Kristóf Zalán mellé fut és a hasával - amúgy szumósan - fellöki. Vagy ugrás közben páros lábbal megrúgja. Épp hogy, de ahhoz eléggé, hogy fájjon.
De ha épp béke van, Zalus gyorsan megkeresi, hogy tudná Kristófon leverni a sérelmeket, aminek újabb harc a vége. Vagyis nem verekednek ők, hanem birkóznak, szurkálódnak, de azt folyamatosan. És mindketten haladéktalanul azzal a játékkal akarnak játszani, amivel a másik. Ha kettő (vagy több) van belőle, akkor mindkettővel, illetve minddel, az összessel. Megy a "addide, neee", másik oldalról pedig a visítás, üveghangon természetesen. És nagyon-nagyon nehéz nem leszidni mindig Kristófot, csak azért, mert ő nagyobbat tud csípni, lökni, és "már lehetne egy kis esze". Borzasztó nehéz higgadtnak és nembeleszólósnak lenni az éles helyzetekben:)
Pedig olyan jókat játszanak együtt, annyira nagyon tudnak röhögni, de úgy látszik, a testvérháború az ilyen: állandó, örök.
Ha pedig feltűnik a színen egy másik gyerek - legyen bármilyen korú -, Kristóf azonnal hanyagolja a kicsit, aki csillogó szemekkel követi őt továbbra is, mint hű fegyverhordozó. (Megszakad a szívem.)
29.5.11
Kristóf pedig 28 hónapos múlt
És én örülök is neki, hogy ilyen eleven lett. Tudtam én, hogy csak túl kell élni néhány hónapot, és a félénkség elröpül. Tudtam én, hogy a tesó-születés miatti féltékenységnek valahol ki kell törni. Tudtam én, hogyha néhány hónapig kerüljük a közösséget, a zárt falak közti idegen helyen való játszást, túljutunk a nehézségeken, és visszakapom az én kedves, huncut, csibész fiamat. Azért nehéz volt, kicsit aggódtam a túlzott érzékenység és a túlzott hisztik miatt, de vége. Visszakaptam:DIsmét nem fél senkitől (azért a közelemből nem megy el pár másodpercnél tovább), bárkivel játszik, sőt a játékát is elveszi más gyerekeknek, az övét pedig visszaszerzi. Nem hagyja magát, de nem agresszív, nem verekedős, inkább csak határozott:DD
Egyik nap virágot szedtünk: gondoltam én. Letéptem egy-két pipacsot, és megmutattam, milyen szép. Örült a virágnak, majd gondosan megpróbálta valahogy visszaragasztani őket a gondolat és kis keze erejével. Nem szedünk több virágot.
Kedvence a fősuli szökőkútja, amit minden nap többször is körbefutunk 'dissz' (víz) kiáltásokkal kísérve. Ugyanez a vízimádat a tófürdőn is többször elhangzott, gyakorlatilag uszonya nőtt, és haza akarta hozni a vizet. Legalábbis gondolom, mert ordított hazajövetelkor, ahogy a torkán kifért.
és akkor Balázs
múlt héten passzolta a sulit, mert hétfőn ébresztőkor konkrétan nem tudta kinyitni a szemét:/ Aztán kedden ez ismétlődött, bár már nem volt olyan nagyon súlyos, és egy kis sóbarlangozás után már egész emberi kinézete lett. Nem engedtem iskolába, most új gyógyszereket szed és sóbarlangba jár.
Telefonon beszéltem a tanárnőjével, mondtam, hogy szerdán a kompetencia felmérőre bemegy - kétpercenként fújta az orrát -, aminek nagyon örült, majd ha már így telefonvégre kerültem, jól lekapott a tíz körmömről. Merthogy Balázs szemtelen, tanulmányi eredménye visszaesett (oké, néhány tantárgyból négyes lesz, nagy kaland) stb . Vártam erre, Balu elmesélte, mi van, és a tanárnő is gyakran fenyegeti, hogy most már felhívja anyát, felkészült voltam szerencsére.. Mert - bár már egynémely osztálytárssal jól kijön Balázs, a többséget nem nagyon bírja, és nem is akarja már - Balázs valóban elkezdett flegmázni. És nem tanul, és meg is értem. Egyrészt mert így is simán 4eseket és 5ösöket kap, másrészt így nem ő az ügyeletes stréber. Lazább lett, nem okoz gondot neki, hogy elküldje a többieket a francba, ha bekenik tintával a széke háttámláját, és így az új teniszpólóján kimoshatatlan tintafolt keletkezik (jó vicc volt, gratulálok, 8.-ban ilyen már nálunk nem volt). Amikor ezt is megemlítettem a tanárnőnek, belekapaszkodott, hogy háát, biztos nem is az osztály volt, mert ezért meg azért. Ühüm. Mondtam, hogy nem hiszem, és nem is ez a fontos, hanem hogy bár nem érdekli, dühös az osztályra, és nem fogom ezért büntetni, ezt a kis időt meg kibírjuk.
Amikor a bankettről kérdezték, Balázs mondta, hogy nem megy - ami a tanárnő szerint O.K., de a hangnem az szörnyű volt, amiben leköcsögözte (ez nem biztos, a tanárnő szerint, akkor meg mért mondja?), és bunkózta a társait. Oké, mondtam, ez jogos, de csak azt tudtam ismételni, hogy bírjuk ki ezt a két hetet. Többé nem fog senkit zaklatni Balu.
Amúgy a bankett kész röhej: osztálypénzes szülőis anyázás volt az év elején, mert többen még az elmúlt évekről lógtak, és egy részük nem akarta befizetni, mert akkor a többiek mért nem fizetik be, más részük pedig csak úgy nem, harmadik csoport nem tudja, vagy ha tudja is, hát ő nem, ennyi pénzt és egyszerre!!
Tanárnő mondta, hogy ne legyen bankett ebben a "nehéz gazdasági helyzetben", a többség mondta, hogy hát de, hát hogyne! Így megállapodtunk, hogy aki nem fizet osztálypénzt, az nem megy a bankettre!
Hát így történt, hogy ebben az évben nem fizettünk osztálypénzt. Kész nyereség:)
Aztán volt még tenisz meccs, az egyik összecsapásra ki is tudtam menni, amit nagy játszmában végül elvesztett Balázs (4:5, 5:3, 8-10-re), 2,5 órás meccs volt, nagy küzdelem, Balázs viszont úgy játszott most, mint egy "sztár", nagyon jól, agresszívan, ennek megfelelően picit több hibával a kelleténél, hajszálon múlt, igazából nem lett volna probléma, ha nem alszik el néha:)) És ha megtanul végre szerválni:D
Szóval jó volt, a következő meccsét, ami megint több, mint egy órás volt, simán nyerte, az ellen a tiszaújvárosi ellen, aki egy hónapja 3 játszmában megverte, és 2. lett azon a tornán.
Aztán kikészült, már egy palackot is alig bírt tartani (hát igen, a kondi), jött egy zápor, és visszahozta az allergiáját is, semmit nem látott, vakon játszott szegény. Végül 5. lett.
Beszélgettem edzőkkel, megdicsérték, a kitartását, akaraterejét, és hogy milyen rohamosan fejlődik. És ő is elégedett volt magával, sőt, még Jancsi is megdicsérte az ütéseit (nagy dolog, sajnos).
Múlt hétvégén összebalhézott a tenisz miatt a nagymamával, végül köszönés nélkül elviharzott, nem is beszéltek egész héten, most ment felköszönteni a nagyapát, kíváncsi vagyok, mi lesz. Én mondtam, hogy ez lesz:/
És ismét megbizonyosodtam, nem Balu az UFO, a teniszezők között jó haveri, egy-két baráti kapcsolatot is kialakított, aranyosak és csodálnivalók ezek a gyerekek, ahogy a 30 fokban nem a hűvös szobában pötyögnek a gép előtt, hanem kint hajtanak, szinte végkimerülésig. És szurkolnak egymásnak, viccelődnek - egy más világ. Úgyhogy megnyugodtam, megtalálta a társait végre, szerintem a gimiben sem lesz ez másképp, ott is lesz egy-két stréber, és hajtós és nemcsak fészbukon és vv-n szocializálódott emberke.
összetartás
(mert ha nem teszem meg, akkor csak tovább romlik a helyzet)
27.5.11
el se hiszem
Közben gyűlnek itt a word-bejegyzések:
Balázsról, allergia-, szemtelenség-, ballagás- és teniszfronton, barátok és család;
Kristófról aki a hajvágása óta olyan csibész, eleven és aktív és nagyszájú, mint amilyennek kinéz, aki felolvasott egy Boribon könyvet, nem alszik az ágyában, nem fér meg a tesóval, bár mindig őt keresi, már nemis félős, és segít a házimunkában, és olyanokat mond, hogy leesik az állunk, egyik nap 96-szor ismételte el, hogy markoló, különböző hangszínekben és magasságokban, és mindezt egymás után, sajátos virágszedési módról, vízimádatról;
Zalánról, aki az ágyában alszik, bár hajnal 3-4-től óránként ébred, lépcsőzik, létrázik, sokat nyűg, de ha csak ráfigyelek, oda-vissza van a boldogságtól, néha eszik, néha csak szopizik, de ő is ínyenc, a spárgát csak úgy tolja be, bezzeg a gyümölcsök mind megromolhatnak tőle, ahogy a tesótól is, labdázik, és és pukkancs, és imádja Kristófot, és mindazt, amivel ő éppen játszana.
a sétákról, vásárlásokról, bicajozásokról, már strandoltunk egyet, összeillő emberekről, és egyedüllétről, boldogságról és nevetésről, hisztikről, dekorációról, kézimunkáról, nyaralásról, oviról és gimiről, szobatisztaságról (nincs sok mesélnivaló), féltékenységről, és egyebekről.
És amint helyreállítottam a gépet, már jövök is. És még fényképem sincs, mert azok a programok is hiányoznak még.
17.5.11
Zalán öregszik
Persze, nem kell félteni, kiharcolja a neki kijáró figyelmet, imád ölben tartózkodni, hacsak 1-2 percig is, mert utána úgyis valami sokkal fontosabbat kell csinálnia. Hiszen már jár, sőt szalad, ugyanezt cipőben is vágja, az utcán is, kavicsokon keresztül is. Simán feláll, ha elesik és indul tovább. Eléggé hepehupás a homloka. Felmászik a lépcsőre, az ágyára és általában lábbal lefelé száll le róla - már találtam éjszaka rá az ágya mellett állva.
Ha nagyot sétálunk napközben - mostanában ismét ez a menő a játszótér helyett Kristófnál -, a babakocsiban horpaszt egy nagyot, és utána a két fiú együtt is alszik délután pár órát. Majd este 9-től, és éjszaka 1 és 3 között ébred valamikor Zalán, együnk valamit jelszóval. Reggel viszont általában 6-kor kel - sajnos.
Anyatej-függő, meg sem merem számolni, hányszor szopizik egy nap, bár nagyrészt csak egy-két korty erejéig. Se cumi, se cumisüveg, se itatópohár - viszont új skill: víz pohárból - jelentős mennyiséget kortyol belőle.
Bébiételt már nem eszik, a mi kajánk kell neki, tejes és tojásos dolgokat leszámítva mindent kap, ma először rizst evett, és ízlett neki. A husit viszont csak elrejtve hajlandó elfogadni. Kedvence a puffasztott kuki és a joghurt. És az anyatej.
Már nem vigyorog mindenkire, viszont irtó bátor, mindenkihez odamegy, és elveszi a játékát, illetve ha nincs neki, akkor átöleli, felnőttek lábát átkarolja - főleg pasikét, akik elolvadnak tőle. És némiképp zavarba is jönnek. Kristófot néha meg kell menteni tőle, aztán őt is viszont, mert bár a nagytesó nem bántja, de ráfekszik, biztos, ami biztos. Integet és tapsol, bár kiszámíthatatlanul. Szereti a mesét hallgatni és szereti Elmót nézni. Szereti a babakocsit és a mei tait is, de szigorúan csak mozgásban. Egyébként nem tűr semmilyen köteléket. Utálja a sapkát. Jó a fürcsi, röhögős, főleg Kristóffal, de rövid idő múlva krokodilkönnyekkel a szemében szeretne kiszállni. Nincs nyüsszögés, majd sírás, könnyező sírás van azonnal, ő aztán nem vár egy másodpercet sem.
És utánozza Kristófot mindenben, tegnap felváltva masíroztak egy-egy plüssállat farkát szorongatva. Majd autóztak. Legóztak. És labdáztak, amit már ő is tud dobni.
Mammmama, babbbaba, annyanya, apppa, ennyi a szókincs, illetve elkezdődött a halandzsázás, mindent kommentál a saját kis nyelvén. Ha kérünk tőle valamit, ami a kezében van, odaadja. A pelenkázás elég vicces szertartás, a nedves törlőkendő gurgulázó röhögőgörcsöt indukál, és mivel ez nekem tetszik, sokáig tart, mire tisztára törlöm.
Mindent, de mindent kipakol, elrámol, leránt, magára borít és társai. Nincs akadály előtte, kis tankként működik és tör előre. Ha legódarabkákon, hát azokon. Bátor, masszív, erős és kiegyensúlyozott kiskrapek. És már elterveztem a tortáját, hiszen mindjárt ünneplünk..
ünneplünk májusban is
10.5.11
bevetés
9.5.11
Díj Katától:)
Rokont nem választ az ember
Persze, azt elfelejtettem leírni, amit valójában akartam Balu tenisze kapcsán.
Balázs teniszezésére visszatérve kicsit
8.5.11
nyűgös
4.5.11
158. helyen
anyák napjára
És semmit nem kellett csinálnom aznap, felköszöntöttük anyukámat Nagykállóban, és Balu délután még pluszban hozott big mac-eket, sajtburit és sült krumplit, így se vacsit nem kellett csinálni, se mosogatni:) Ezért külön hálás voltam neki.
Nagyon sok örömet okoznak a fiúk nekem.
az én nagyfiam
Szinte kicserélték az én folyamatosan ordító vadócomat. Maholnap egyetemre megy..
Először is: az elalvás úgy zajlik, hogy sötétítek és lefekszünk és pont. És jön, bújik, dumál, kicsit ficánkol és alszik. Az egész szertartás kb. 10 perc. Este ugyanez.
Egyedül eszik és általában szépen. És általában megeszi, amit elé rakok, amit mi is. (Lehetséges, hogy azért evett halál maszatosan az elmúlt pár hónapban, mert kisbabát játszott, és szerette, ha őt is megetetem? Könnyen.)
Ha szólok az utcán, megáll és megvár. Ha indulni kell haza a játsziról, jön. Ha a kezét kérem, hogy adja ide, megteszi. Úgy sétálunk, hogy semmi stressz nincs bennem.
Játszik egyedül is, sokat, belemélyed egy-egy szerepbe, autót tologat, épít, rajzol. Igazi férfiember.
Tegnap ráripakodtam délután, hogy hagyja abba Zalán nyaggatását, mire elfordult tőlem, és közölte: "nem kész a jaja" (nem kérem anyát). Klassz.
Ha nem lenne az öltözés hiszti, a hajmosás üvöltés, és a felnőttek kifejezett utálata, azt hinném, óvoda-érett. (Ahová nem mellesleg csütörtökön iratkozunk be.)
Mindent összevetve, nagyon könnyű és vidám Kristóffal mostanában az élet, olyan, mint rég, még Zalán születése előtt. Szerencsére, mert van nekem egy nagyon-nagyon anyás és nagyon-nagyon fogzó egy éven alulim is, akivel most elég macerás:/