Annyira szeretem ezt az időszakot. Tudom, hogy sokan vagyunk így vele, de amíg dolgoztam, illetve gyerek voltam, nem jelentett sokat. Maximum, hogy vártam a havazást. Mindig bajban vagyok, amikor panaszkodnak a szomszédok, ismerősök, hogy jaj, itt a hó, de minek, milyen rossz, mert csúszik, meg lapátolni kell, és csak a gyerekek szeretik. Ha csak a gyerekek szeretnék, már az is elég ok lenne, hogy várjam a havazást (eltekintve attól, hogy a háromból még csak egy tudja, mi az a hó, és barátok híján nem is élvezi ki igazán), de én magáért a hóért is várom. Az maga a csoda, amikor először úgy ébredek, hogy leesett az első hó! Idén ez még nem történt meg nálunk, bár ahogy látom, az ország 90%-át beborította a hó, míg nálunk ma reggel volt némi zúzmara. Vagy dér? Már megint keverem, pedig tudtam a különbséget.
Hopp, megtaláltam:
Zúzmara: A túlhűlt vízcseppeket tartalmazó ködből a tereptárgyakra rakódott jeges bevonat, amely legtöbbször fehér opálos színű. A zúzmaraképződés elején hegyes jégtűk alakulnak ki, amelyek az idő előrehaladtával megvastagodnak, majd egybefüggő jeges bevonattá válnak. A lerakódás leginkább a gallyakon, vékony ágakon és levelek szélén indul meg a széllel megegyező irányban.
Dér: Egy olyan csapadékforma, amely nem hull, hanem kicsapódik a tereptárgyakra és a felszínre. A dérképződés lényege ugyanaz, mint a harmat-képződésé, annyi csak a különbség, hogy a dér 0 °C alatti hőmérsékleten képződik, ezért jeges, fehéres bevonatot hoz létre.
Vagyis nálunk nyilván dér volt, bár mindkettő jeges és fehér, de nem jégtűs. Nem, mintha nem lenne teljesen mindegy. Viszont azt érzem, hogy ideje lenne tanulnom valamit, mert napról napra kismamább az agyam. Mindent, de mindent elfelejtek, ami nem gyerekekkel kapcsolatos. Januártól újítom az olaszt. Szeptembertől pedig jó lenne elkezdeni egy sulit, de babonából nem írom le, milyet. Bár Jancsi is kezdi a rendőrtisztit, ha minden igaz, ez esetben kizárt dolog, hogy én is tanuljak. Bár a nyelvtanulást akkor is folytathatom. Vagyis ismét teljesen látom a jövőnket.
Amiért most ráérek itt tölteni az időmet, az azért van, mert lábalunk ki a betegségből, és mindkét gyerkőc átaludta az éjszakát, legalábbis a nagy részét. És végre-végre, nem 4-5-kor keltem reggel, hanem fél 7-kor ébresztettek, ami már abszolút elviselhető. Az egyetlen előny a hajnali kelésben az volt, hogy 10-re meg is főztem. Na, hurrá. A kilábalunk kifejezés viszont nem pontos, finoman szólva, mert Jancsi és én is most lábaltunk bele egy jó kis torokfájásba, én alig tudok beszélni, ami miatt nem biztos, hogy sokan szomorkodnak..
De! Nálunk is van adventi naptár, amit még 2 éve hímeztem Balunak, és sajnos a zsákocskák fele elveszett időközben. Most a két nagyobb közösen használja. Hihetetlen, hogy a kamaszunk alig várja, hogy kibonthassa a napi zsákot, amiben egy pici édesség és valami kis írószer van (tollak, filcek, ilyesmik), a középső pedig a napi kisautóját lesi - a bátyjánál jóval kevésbé lelkesen. A picike még nem kap semmit, mégsem önthetek bele naponta fél liter anyatejet. Mert hogy ennyi az összfogyasztása. Semmit, de semmit nem hajlandó a szájába venni, pedig próbálkoztam némi gyümilével, pürével, teával, vízzel. Semmit. Se cumisüvegben, se pohárból, se kanállal. Az almagerezdeket elcsócsálja - gondolom, a hideg alma nyugtatja a sajgó ínyét -, de a közben kipréselődő almalevet kikotorja, kilökdösi a szájából.
Ez a dolog csak két valami miatt problémás: az antibiotikumot nem lehet tejjel adni, illetve bő folyadékkal (teával, gyümölcslével) kellene lekísérni, másrészt hatalmas problémát jelent maga az a tény is, hogy hogyan juttassam be a szájába az orvosságokat, amik nem kevesen vannak. Tegnap este óta bevetettük a fényképezős figyelemelterelést, ami után a gyógyszerek 50%-a biztosan bekerül a szervezetébe. Küzdelmes élet, apró sikerélmények:)
A koszorút csak tegnap készítettük el, eddig minden évben Balázs volt a felelős, idén meghagyta nekünk, felnőtteknek, inkább Zalánnal játszott ez idő alatt. Úgyhogy kevésbé ötletes, színes most a koszorúnk, amin tegnap meggyújtottunk két gyertyát. Ez már a kicsikre is hatással volt, Kristóf áhítatosan fújta el a gyertyákat 23-szor egymás után:)
És, miután a nagy játékban a fiúk leverték és összetörték a lakásunk egyetlen szép és értékes lámpáját, csináltam magunknak:) Egyelőre csak a prototípus készült el, kell még vennünk egy óriáslufit, amit már nem fonallal, hanem kenderzsineggel fogok körbetekerni, amit előtte tapétaragasztóba áztatok (a fonal nehezebben szárad, és puhább is), majd 1 nap múlva zsineg száraz, lufi kipukkaszt, lámpa kész.
Nagyon tetszik a gyerekeknek, főleg, ahogy mintákat fest a lámpafény a falra, padlóra, mennyezetre. (A lufit előtte bekentem krémmel, hogy ha kiszedjük, ne rántsa magával a fonalat, nem tette) Sok helyen láttam már ezt az ötletet, az Inspirációk oldalon, Csíkos Tigrisnél, meg még itt-ott.
A Mikulás is járt nálunk, és Kristófnak elhozta az első befejezett horgolásomat, egy Elmo(A KEDVENC)labdát. Tegnap este lettem vele kész, azazhogy majdnem kész, mert elkészítettem az orrát, amit azóta se találok, és így nem az igazi.. Reggel a csizmánál apa mondta Kristófnak, hogy 'nézd, Elmo' - bizonytalan mosoly volt a válasz, 'Elmo-labda', így már széles-mosoly. Sőt: "
focilabda Elmo".
Balunak pedig vörösbegyet horgolok, á la
Barka, tegnap a fejével éjfélre lettem kész, úgyhogy majd csak holnapra érkezik meg ez az ajándék a Mikulástól :DD
A horgolás nagyon jó dolog, csak még nem látom úgy át, mint a kötést, de az biztos, hogy sokkal haladósabb. Kezdek rákattanni.
Voltunk Mikulásbulin is a
Babaklub szervezésében, de erről csak legközelebb tudok majd beszámolni.
