Ezt mikulásra:
Ezt pedig nőnapra:
Zalan
Kristóf
Balázs
12.3.13
Hogy ez szerelem
azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a fiú a SAJÁT KEZÉVEL alkot a hölgynek:D Megható és megmosolyogtató egyszerre. És nagyon büszke vagyok rá.
Ezt mikulásra:
Ezt pedig nőnapra:
Ezt mikulásra:
Ezt pedig nőnapra:
tavasz
Persze tudom, hogy viccből még visszajön a hideg, hogy ami kirügyezett az jól lefagyjon (el ne felejtsem behozni az erkélyről a tulipánokat, már 5 cm-es hajtásaik vannak), de tény és való, hogy megint itt a tavasz, a nap úgy süt, ahogy csak ilyenkor tud.
És ezt ki is használjuk.
Cserébe Kristóf itthon punnyad, mert megállás nélkül ömlik az orra. Próbálja kifújni, de nem érti, de legalább az orrszívást engedi, anélkül egy szemet nem aludtam volna tegnap éjjel, így azért pár órát sikerült.
És ezt ki is használjuk.
11.3.13
Balu 16
Sweet sixteen.
Olyan nagyon fura. Még gyerek, de már kacsingat a felnőtt világra. Nem akar felnőtt lenni. Beszélgetünk, néha nagyokat, a minap a vallásról, kereszténységről. Néha harapófogóval se lehet kihúzni belőle, mi a baja.
Széles a válla, erős a tenyere, első szerelmes.
Érzékeny, és érzéketlen is, mint minden fiatal.
Családszerető, konzervatív, néha olvas, néha belemélyed egy-egy komolyabb filmbe. Van terve, álma, célja, és tanulja, hogyan tegyen érte. Fanyar humora van - kevesen értik, én imádom.
Pimasz, gúnyos, de csak ritkán bántó. Bátor és félszeg egyszerre. Kompromisszumot kereső és kedvelő, de az egyéniségét nem adja. Kemény.
Jaj, annyi minden egyszerre!
Olyan nagyon fura. Még gyerek, de már kacsingat a felnőtt világra. Nem akar felnőtt lenni. Beszélgetünk, néha nagyokat, a minap a vallásról, kereszténységről. Néha harapófogóval se lehet kihúzni belőle, mi a baja.
Széles a válla, erős a tenyere, első szerelmes.
Érzékeny, és érzéketlen is, mint minden fiatal.
Családszerető, konzervatív, néha olvas, néha belemélyed egy-egy komolyabb filmbe. Van terve, álma, célja, és tanulja, hogyan tegyen érte. Fanyar humora van - kevesen értik, én imádom.
Jaj, annyi minden egyszerre!
Oltások meg minden
Komolyan, én olyan zöld vagyok. Voltam. Vagymi.
De tényleg, tartózkodom a tartósítószerektől (és még vicces is vagyok), igyekszem a legtöbb dolgot itthon készíteni, nem dobálok a szemétbe festéket meg gyógyszert, hanem szépen leadom, minimális kozmetikumot használok - azok is inkább természetesek.
Szódabikarbónával, ecettel stb . takarítok, mosok, gőztisztítóm van, meg minden.. Nem égetjük a villanyt, kihúzzuk a töltóket, lekapcsoljuk a gépeket, nem pazaroljuk a vizet.
Tényleg zöld akartam lenni, amennyire a lehetőségeim megengedik - tavasztól őszig állandóan bicajozunk, legalábbis nagyrészt -, de kezd az egész zöldség, zöldesség, zöldeskedés egyfajta képmutatásnak tűnni. És a buta emberek kedvenc találkozóhelyének.
Például itt a mosódió őrület - én is beleestem, sajnos -, szerintem simán ki lehet váltani más környezetbart tisztítószerekkel az indonéz terméket, máris nem fuvarozzuk a szerencsétlent a világ végéről. Nem akarok közgazdasági számításokat citálni, a józan paraszti ész azt mondja, ne vegyél olyat jó messziről, amit itthon is megvan. Én speciel mosószódával, nátrium-perkarbonáttal és mosószappanokkal mosok. Tök jó, sőt, nem büdösödik a mosógépem és a ruhám.
Sokkal veszélyesebb szerintem az, amikor zöld oldalakra felraknak bizonyíték nélküli, elferdített cikket - az a lényeg, hogy valamilyen természettudományt feketítsen be. Ha az orvostudományt, az a legjobb. Mint pl. az oltásellenesség, ami a nagy olvasottságú és nagyon el(köz)ismert hölgy által vezetett oldalon is állandóan felüti a fejét.
És persze érzékeny a téma, mert az autizmussal kapcsolatban áll, 2010-es cikk, és persze a higanyt okolja, ami idegméreg (az oltásokban ugyan nincs és nem is volt higany, az elég nagy baj lenne, a tartósítószerben van etil-higany, ami kb. olyan fajsúlyú, mint a metil-higany, ami teszem azt, a tengeri halakban sokkal inkább előfordul). Szerintem tiltsuk be a halakat is. Van a vedooltas.blog.hu, ami egész jól kivesézi ezt a témát.
És bár az oltás-őrület már kb. lecseng - hiszen időközben kivonták a higany-tartalmú tartósítószert a gyermekkori kötelező védőoltásokból -, itt az ideje egy új vesszőparipának, a mindenfélediétának. Mert úgyis rossz a cukor, a liszt, a tej, a minden rossz, ehetünk esetleg húst, meg zöldséget és gyümölcsöt (ja, gyümölcsöt nem, mert a fruktóz is rossz), meg izé. És ez is a marha egészséges életmód egyik alapköve, persze kíváncsi lennék, hány diétázó kérdezi meg dietetikus véleményét. Inkább hagyjuk.
De mérges vagyok, mert egyre többen egyre jobban élnek az autizmusból, ez az új sikerbetegség, a szülőkre aztán mindent rá lehet sózni, talán mert nekik is könnyebb megvenni méregdrágán a vitaminokat, meg mindenfélét, mint bevezetni otthon egy napirendet, vagy tornázni mindennap, esetleg elmenni egy AOSZ rendezvényre, ne adj isten, támogatni a munkájukat.
Szerencsére nem az én dolgom, az én gyerekeim sínen vannak, fejlődnek, Kristóf a minap már mondta, hogy szeretem anyát, azóta is többször mondja, és persze már másnak is. Azt hiszem, inkább ezzel foglalkozom a jövőben, nem vagyok jó forradalmár:/
De tényleg, tartózkodom a tartósítószerektől (és még vicces is vagyok), igyekszem a legtöbb dolgot itthon készíteni, nem dobálok a szemétbe festéket meg gyógyszert, hanem szépen leadom, minimális kozmetikumot használok - azok is inkább természetesek.
Szódabikarbónával, ecettel stb . takarítok, mosok, gőztisztítóm van, meg minden.. Nem égetjük a villanyt, kihúzzuk a töltóket, lekapcsoljuk a gépeket, nem pazaroljuk a vizet.
Tényleg zöld akartam lenni, amennyire a lehetőségeim megengedik - tavasztól őszig állandóan bicajozunk, legalábbis nagyrészt -, de kezd az egész zöldség, zöldesség, zöldeskedés egyfajta képmutatásnak tűnni. És a buta emberek kedvenc találkozóhelyének.
Például itt a mosódió őrület - én is beleestem, sajnos -, szerintem simán ki lehet váltani más környezetbart tisztítószerekkel az indonéz terméket, máris nem fuvarozzuk a szerencsétlent a világ végéről. Nem akarok közgazdasági számításokat citálni, a józan paraszti ész azt mondja, ne vegyél olyat jó messziről, amit itthon is megvan. Én speciel mosószódával, nátrium-perkarbonáttal és mosószappanokkal mosok. Tök jó, sőt, nem büdösödik a mosógépem és a ruhám.
Sokkal veszélyesebb szerintem az, amikor zöld oldalakra felraknak bizonyíték nélküli, elferdített cikket - az a lényeg, hogy valamilyen természettudományt feketítsen be. Ha az orvostudományt, az a legjobb. Mint pl. az oltásellenesség, ami a nagy olvasottságú és nagyon el(köz)ismert hölgy által vezetett oldalon is állandóan felüti a fejét.
És persze érzékeny a téma, mert az autizmussal kapcsolatban áll, 2010-es cikk, és persze a higanyt okolja, ami idegméreg (az oltásokban ugyan nincs és nem is volt higany, az elég nagy baj lenne, a tartósítószerben van etil-higany, ami kb. olyan fajsúlyú, mint a metil-higany, ami teszem azt, a tengeri halakban sokkal inkább előfordul). Szerintem tiltsuk be a halakat is. Van a vedooltas.blog.hu, ami egész jól kivesézi ezt a témát.
És bár az oltás-őrület már kb. lecseng - hiszen időközben kivonták a higany-tartalmú tartósítószert a gyermekkori kötelező védőoltásokból -, itt az ideje egy új vesszőparipának, a mindenfélediétának. Mert úgyis rossz a cukor, a liszt, a tej, a minden rossz, ehetünk esetleg húst, meg zöldséget és gyümölcsöt (ja, gyümölcsöt nem, mert a fruktóz is rossz), meg izé. És ez is a marha egészséges életmód egyik alapköve, persze kíváncsi lennék, hány diétázó kérdezi meg dietetikus véleményét. Inkább hagyjuk.
De mérges vagyok, mert egyre többen egyre jobban élnek az autizmusból, ez az új sikerbetegség, a szülőkre aztán mindent rá lehet sózni, talán mert nekik is könnyebb megvenni méregdrágán a vitaminokat, meg mindenfélét, mint bevezetni otthon egy napirendet, vagy tornázni mindennap, esetleg elmenni egy AOSZ rendezvényre, ne adj isten, támogatni a munkájukat.
Szerencsére nem az én dolgom, az én gyerekeim sínen vannak, fejlődnek, Kristóf a minap már mondta, hogy szeretem anyát, azóta is többször mondja, és persze már másnak is. Azt hiszem, inkább ezzel foglalkozom a jövőben, nem vagyok jó forradalmár:/
6.3.13
Nem értem az embereket
Sose értettem, nem nagy változás, de mostanában a más-más bolygóról jöttünk tudat egyre erősebb bennem. És ki tudja, melyik volt előbb, a gyerekek mássága vagy az enyém, de tény, hogy furcsa kis család lettünk.
Nem is ez a poén, hanem amiket mostanában átéltem.
Tény, hogy a gyerekek - különösen Kristóf - szárnyal mostanában. Rengeteg mindenben utolérte a kortársait, néhány dologban le is hagyta őket, és van néhány terület, ahol lemaradása van - lesz is, mindig is -, de összességében a csodájára járnak. Pár hete a gyermekrehabilitáción a doktornővel szabályos csevegést folytattak - a formákról, színekről főleg -, és a doktrnő megdöbbenve emlékezett a fél évvel ezelőtti találkozásunkra, ahol Kristóf még rá sem nézett, míg most választékosan és helyesen felelgetett a kérdéseire.
Tudom, hogy elsősorban szerencsénk van, nem az én érdemem, de azért van néhány dolog, amit sikeresen használtunk, és nagyon szívesen elmesélném - időnként meg is teszem - a többi sorstárs szülőnek. Semmi titokzatosságra nem kell gondolni pedig, pár dolog van, amit csinálunk:
vizuális segítségek, TEACCH terápia, TSMT torna. Ennyi. Az első kettő autizmus-specifikus terápia, amiből talán 5-6 van (hangsúlyzom, tudományosan alátámasztott, autizmusban bizonyítottan hatékony terápiák ezek), a mi térségünkben, és úgy az ország 90%-ban ennyi az elérhető. (A többi csak Bp-en, nem kevés pénzért. Igen, az autizmus költséges hobbi.) És az a szép benne, hogy a szülő is csinálhatja, semmi bonyolult dolog nincs benne, én is utánaolvastam, elmentem a Vadaskert szülőképzésére és az AOSZ által szervezett Fogódzóra. Plusz járok szülőcsoportra, és van 1-2 (pontosabban 3) gyógypedagőgusunk, aki segít, és én rengeteget tanulok tőlük.
A TSMT kiegészítő terápia, ártani nem árt, de legalább sok haszna van, mindamellett nem helyettesíti az autizmusspec terápiát.
Mivel sok helyre járok, sok mindenkivel megismerkedek, rengeteget tanultam, időnként megkeresnek a szülők, és én próbálok nekik segíteni. Elég nehéz feladat ez, meddig lehet beavatkozni egy család életébe, hogyan mondjjam, amit akarok, hogy segítsek, ezért elvégeztem egy autimentorszülő képzést. Csak az lehet mentorszülő, akinek van autista gyermeke és a képzést elvégzi. Illetve jár esetmegbeszélésekre.
És amit megtanultam, annak már nagy hasznát veszem, főleg néhány alapelv ragadt meg:
- a gyász folyamatát mindenkinek át kell élnie, amíg nem dolgozta fel a diagnózist (ami általában egy év!), addig nem tud a szülő segíteni a gyerekének, addig hiába adunk információt, nem tudja felhasználni;
- nem biztos, hogy másnak ugyanaz az újta, mint a miénk, én "csak az ajtót mutatom meg, neked kell belépni rajta" - Morpheustól, aki nem volt jelen a képzésen természetesen;
- nem tudunk mindenkit megmenteni;
- a mentorszülői feladat a segítés (információ, beszélgetés, segítségnyújtás stb.) folyamata után befejeződik. Nem kell - sőt nem is hasznos - barátkoznunk, a kapcsolatot folytatnuk, összejárnunk, mert az már nem a segítséget kérőről szól, hanem rólunk. Persze, ha később a szülőtárs megkeres, ez változhat.
- ragaszkodunk a meggyőződésünkhöz, és az AOSZ irányelveinek megfelelően kell működnünk.
Ezek a dolgok helyre tettek sok mindent a fejemben. Eddig is maximálisan ezekhez a terápiákhoz volt bizalmam - mert mi használjuk -, de most már teljes mellszélességgel ki is állok mellettük, és nem hallgatok (cinkosan?), ha szóba kerül az oltás, a diéták, a táplálékkiegészítők és vitaminok. Erről majd később írok is, de most elég hosszú lett, Zalán felébredt, szerintem hamarosan mennem kell:)
Mindenesetre az oltások féle összeesküvés elméletről nagyon sokat olvastam, engem meggyőztek a kutatók, hogy semmi közük az autizmushoz, a vitaminterápiák - inkább nem, a diéták - persze, mehetnek, kiegészítőterápiaként, orvosi ellenőrzéssel, és semmiképpen sem helyettesítve az autizmusspecifikus terápiát.
Nem is ez a poén, hanem amiket mostanában átéltem.
Tény, hogy a gyerekek - különösen Kristóf - szárnyal mostanában. Rengeteg mindenben utolérte a kortársait, néhány dologban le is hagyta őket, és van néhány terület, ahol lemaradása van - lesz is, mindig is -, de összességében a csodájára járnak. Pár hete a gyermekrehabilitáción a doktornővel szabályos csevegést folytattak - a formákról, színekről főleg -, és a doktrnő megdöbbenve emlékezett a fél évvel ezelőtti találkozásunkra, ahol Kristóf még rá sem nézett, míg most választékosan és helyesen felelgetett a kérdéseire.
Tudom, hogy elsősorban szerencsénk van, nem az én érdemem, de azért van néhány dolog, amit sikeresen használtunk, és nagyon szívesen elmesélném - időnként meg is teszem - a többi sorstárs szülőnek. Semmi titokzatosságra nem kell gondolni pedig, pár dolog van, amit csinálunk:
vizuális segítségek, TEACCH terápia, TSMT torna. Ennyi. Az első kettő autizmus-specifikus terápia, amiből talán 5-6 van (hangsúlyzom, tudományosan alátámasztott, autizmusban bizonyítottan hatékony terápiák ezek), a mi térségünkben, és úgy az ország 90%-ban ennyi az elérhető. (A többi csak Bp-en, nem kevés pénzért. Igen, az autizmus költséges hobbi.) És az a szép benne, hogy a szülő is csinálhatja, semmi bonyolult dolog nincs benne, én is utánaolvastam, elmentem a Vadaskert szülőképzésére és az AOSZ által szervezett Fogódzóra. Plusz járok szülőcsoportra, és van 1-2 (pontosabban 3) gyógypedagőgusunk, aki segít, és én rengeteget tanulok tőlük.
A TSMT kiegészítő terápia, ártani nem árt, de legalább sok haszna van, mindamellett nem helyettesíti az autizmusspec terápiát.
Mivel sok helyre járok, sok mindenkivel megismerkedek, rengeteget tanultam, időnként megkeresnek a szülők, és én próbálok nekik segíteni. Elég nehéz feladat ez, meddig lehet beavatkozni egy család életébe, hogyan mondjjam, amit akarok, hogy segítsek, ezért elvégeztem egy autimentorszülő képzést. Csak az lehet mentorszülő, akinek van autista gyermeke és a képzést elvégzi. Illetve jár esetmegbeszélésekre.
És amit megtanultam, annak már nagy hasznát veszem, főleg néhány alapelv ragadt meg:
- a gyász folyamatát mindenkinek át kell élnie, amíg nem dolgozta fel a diagnózist (ami általában egy év!), addig nem tud a szülő segíteni a gyerekének, addig hiába adunk információt, nem tudja felhasználni;
- nem biztos, hogy másnak ugyanaz az újta, mint a miénk, én "csak az ajtót mutatom meg, neked kell belépni rajta" - Morpheustól, aki nem volt jelen a képzésen természetesen;
- nem tudunk mindenkit megmenteni;
- a mentorszülői feladat a segítés (információ, beszélgetés, segítségnyújtás stb.) folyamata után befejeződik. Nem kell - sőt nem is hasznos - barátkoznunk, a kapcsolatot folytatnuk, összejárnunk, mert az már nem a segítséget kérőről szól, hanem rólunk. Persze, ha később a szülőtárs megkeres, ez változhat.
- ragaszkodunk a meggyőződésünkhöz, és az AOSZ irányelveinek megfelelően kell működnünk.
Ezek a dolgok helyre tettek sok mindent a fejemben. Eddig is maximálisan ezekhez a terápiákhoz volt bizalmam - mert mi használjuk -, de most már teljes mellszélességgel ki is állok mellettük, és nem hallgatok (cinkosan?), ha szóba kerül az oltás, a diéták, a táplálékkiegészítők és vitaminok. Erről majd később írok is, de most elég hosszú lett, Zalán felébredt, szerintem hamarosan mennem kell:)
Mindenesetre az oltások féle összeesküvés elméletről nagyon sokat olvastam, engem meggyőztek a kutatók, hogy semmi közük az autizmushoz, a vitaminterápiák - inkább nem, a diéták - persze, mehetnek, kiegészítőterápiaként, orvosi ellenőrzéssel, és semmiképpen sem helyettesítve az autizmusspecifikus terápiát.
4.3.13
Zalán is visszatért
Megjött a szöszke, nagy szemekkel néz most már a szemünkbe, saját nyelvén ismét magyaráz, néha már lehet vele játszani - bújócskát, kukucskálót, birkózást -, mert huncutkodik, nevet és keresi az alkalmat. Nem csövezik már az asztal alatt - ha igen, annak nyomós oka is van -, időnként a nevére is hallgat, és szökőévenként szót fogad.
De mindenképp sokat nyílt és változott, sétánál gyakran jön szépen mellettem, fogja a kezem is, az oviban sem rendez földönfetrengős, rugdosódós hisztit (legalábbis nem mindig).
Imád kirakózni, feladatozni, örömmel megy be az összes fejlesztőhelyre, és itthon is hozza a kis puzzle-okat (nem is olyan kicsik már, kb. 20 darabosakkal is próbálkozik), a laptopját, a lük-öt, és örömmel veti bele magát a feladatokba.
Szeret tornázni, tsmt-nél szép sorban veszi le a kártyáit a tépőzár csíkról, sőt, néha már a napirendet is használja. A kártyákat megnézi, értelmezi, rakosgatja - a szókártyákat is.
Persze néha ok nélkül zokogásba csap át - ez nagyon szörnyű -, néha visítva nevet - ezt azért kibírjuk, főleg, ha este 8 előtt csinálja.
De mindenképp sokat fejlődött a kicsi is, és ez annyira jó, és ha ez még a tavasszal és a ragyogó idővel együtt is jár, hát kell ennél több?
De mindenképp sokat nyílt és változott, sétánál gyakran jön szépen mellettem, fogja a kezem is, az oviban sem rendez földönfetrengős, rugdosódós hisztit (legalábbis nem mindig).
Imád kirakózni, feladatozni, örömmel megy be az összes fejlesztőhelyre, és itthon is hozza a kis puzzle-okat (nem is olyan kicsik már, kb. 20 darabosakkal is próbálkozik), a laptopját, a lük-öt, és örömmel veti bele magát a feladatokba.
Szeret tornázni, tsmt-nél szép sorban veszi le a kártyáit a tépőzár csíkról, sőt, néha már a napirendet is használja. A kártyákat megnézi, értelmezi, rakosgatja - a szókártyákat is.
Persze néha ok nélkül zokogásba csap át - ez nagyon szörnyű -, néha visítva nevet - ezt azért kibírjuk, főleg, ha este 8 előtt csinálja.
25.2.13
Szuperanya
Nagyon sokszor, több helyről hallom - szemtől-szembe, hogy a hátam mögött mi megy, azt nyilván nem tudom -, hogy milyen szuper vagyok.
Nyilván a gyerekekről van szó, arról, hogy egész jól megbirkózom az autizmussal, egész jól működik továbbra is a családunk, nem törtem össze, viszonylag még türelmes is vagyok és a józan eszem is megvan többé-kevésbé.
Nagyon örülök ezeknek a megjegyzéseknek, simogatják a lelkem, feldobják a napom, igazolnak.
Pedig mindez csak illúzió.
Egyszerűen nem tehetek mást. Ez a dolgom. És szerintem sokan mások megtennék, és meg is teszik. Dicsérem én is magam, pedig szerencsém is van: mert túl a negyvenen valóban rengeteg tapasztalat, életbölcsesség (?) halmozódott fel bennem, a látóköröm is elég széles.
Szerencse, hogy ilyen házasságban élek, amilyenben, hogy a férj társ is, és aktívan részt vesz a gyerekek életében.
Szerencse, hogy viszonylagos anyagi biztonságban megtehetem, hogy szemmel tartom a gyerekek fejlődését, hozom-viszem őket, utánaolvasok, elmegyek mindenhová, ahol tanulhatok - napi minimum 8 óra munka után ezt nem tehetném meg.
Szerencsés vagyok azért is, mert nem rágódok a múlton - általában sem -, hanem megoldást keresek, és dolgozom, hogy minden jobb legyen.
És így minden jobb is. Persze a dicséret attól még jólesik.
Nyilván a gyerekekről van szó, arról, hogy egész jól megbirkózom az autizmussal, egész jól működik továbbra is a családunk, nem törtem össze, viszonylag még türelmes is vagyok és a józan eszem is megvan többé-kevésbé.
Nagyon örülök ezeknek a megjegyzéseknek, simogatják a lelkem, feldobják a napom, igazolnak.
Pedig mindez csak illúzió.
Egyszerűen nem tehetek mást. Ez a dolgom. És szerintem sokan mások megtennék, és meg is teszik. Dicsérem én is magam, pedig szerencsém is van: mert túl a negyvenen valóban rengeteg tapasztalat, életbölcsesség (?) halmozódott fel bennem, a látóköröm is elég széles.
Szerencse, hogy ilyen házasságban élek, amilyenben, hogy a férj társ is, és aktívan részt vesz a gyerekek életében.
Szerencse, hogy viszonylagos anyagi biztonságban megtehetem, hogy szemmel tartom a gyerekek fejlődését, hozom-viszem őket, utánaolvasok, elmegyek mindenhová, ahol tanulhatok - napi minimum 8 óra munka után ezt nem tehetném meg.
Szerencsés vagyok azért is, mert nem rágódok a múlton - általában sem -, hanem megoldást keresek, és dolgozom, hogy minden jobb legyen.
És így minden jobb is. Persze a dicséret attól még jólesik.
21.2.13
Elbűvölő
Zalán.
Mindenkit - főleg idegeneket -, megbabonáz, mosolyra késztet. Érdekes:)
Mert Zalán aztán tényleg átnéz az embereken, maximum felhasználja őket - mondjuk a magasságukat vagy az erejüket - a céljai érdekében.
S mintha az emberek az elutasítást nem tudnák értelmezni egy ilyen ártatlan kicsitől, megpróbálnak kapcsolatot kialakítani vele - inkább kevesebb sikerrel. Akiket többször lepattintott, azok óvatosabbak már vele, de az 1-2 alkalommal látott idegeneket mindig az ujjai köré csavarja:)
És én büszkén hallgatom, milyen okos, szép, akaratos, stramm kölyök. Hogy csinálhatja?!
Mindenkit - főleg idegeneket -, megbabonáz, mosolyra késztet. Érdekes:)
Mert Zalán aztán tényleg átnéz az embereken, maximum felhasználja őket - mondjuk a magasságukat vagy az erejüket - a céljai érdekében.
És én büszkén hallgatom, milyen okos, szép, akaratos, stramm kölyök. Hogy csinálhatja?!
17.2.13
Balázs kedvenc tortája
Ez a finom málnás tejberizstorta. Minden alkalomra ezt kell készítenem, mint most névnapjára is. Én is imádom, mert mindig sikerül, nagyon finom és gyorsan elfogy:)
A torta receptje Mohától van.
Kristóf, farsang, napirend
Fejben nagyon készült. Tudta, hogy farsang lesz, napok óta az "itt a farsang, áll a bál...' szólt, 3 versszakban, tánccal, felpróbálta a méhecske jelmezt, álarcot készített stb. Tudta, hogy farsang lesz, az oviba apai segítséggel mentünk, sütit vittünk..
És Kristóf nem volt hajlandó átöltözni:( Zalánnal maradtunk, míg a gyermekrehabon jelenésünk nem lett, addig hol táncolt, hol nem, de nem igazán értette, mi is zajlik.
A napirenden mindenáron a szerdai programot akarta kirakni - nagy torna van szerdánként, Ayres eszközökkel, utána zenés relaxálás -, és bőszen integetett, amikor elmentünk végül - olyan fél 11 magasságában.
Sokat töprengtem, aggódtam is érte, míg Zalus fejlesztése folyt, és persze gondolatban vertem a fejem a falba, miért is nem voltam képes egy vizuális segítséget összeütni, hogy tudom elfelejteni, hogy a változást elő kell készíteni. Annyira "jól működik" mostanában Kristóf, hogy úgy tűnik, hajlamos vagyok túllazázni a dolgot, és elfelejtem, hogy milyen nagy szükségünk van a vizualizálásra, és legfőképp, hogy mennyire megkönnyíti az életünket.
Persze, mikor ebéd után érte mentem már semmi gond nem volt, az óvónők mesélték, hogy meglátogatták a tübbi csoportot, Kristóf mindenhová bátran bement, sőt egy székfoglalós játékba is beszállt a szomszéd csoportban.
Másnap reggel, amikor megálltam a csoportszoba ajtajában nyomatékosan közölte, hogy "Szia anya, menj haza!" Na igen, nem árt, ha tudom, hol a helyem:)
Az ovis napirenden pedig ismét kirakta az elmaradt szerdai programot.
És Kristóf nem volt hajlandó átöltözni:( Zalánnal maradtunk, míg a gyermekrehabon jelenésünk nem lett, addig hol táncolt, hol nem, de nem igazán értette, mi is zajlik.
Sokat töprengtem, aggódtam is érte, míg Zalus fejlesztése folyt, és persze gondolatban vertem a fejem a falba, miért is nem voltam képes egy vizuális segítséget összeütni, hogy tudom elfelejteni, hogy a változást elő kell készíteni. Annyira "jól működik" mostanában Kristóf, hogy úgy tűnik, hajlamos vagyok túllazázni a dolgot, és elfelejtem, hogy milyen nagy szükségünk van a vizualizálásra, és legfőképp, hogy mennyire megkönnyíti az életünket.
Persze, mikor ebéd után érte mentem már semmi gond nem volt, az óvónők mesélték, hogy meglátogatták a tübbi csoportot, Kristóf mindenhová bátran bement, sőt egy székfoglalós játékba is beszállt a szomszéd csoportban.
Másnap reggel, amikor megálltam a csoportszoba ajtajában nyomatékosan közölte, hogy "Szia anya, menj haza!" Na igen, nem árt, ha tudom, hol a helyem:)
Az ovis napirenden pedig ismét kirakta az elmaradt szerdai programot.
30.1.13
108 cm és 18 kg
A védőnő szerint ezekkel az adatokkal már mehet iskolába:)
4 éves lett Kristóf, és hát igen, már van mit írnom róla, végre, tele van nagyszerű dolgokkal. Fogalmam nincs, mondtam-e már, de úgy érzem, hogy 2 év távollét után megint visszatért a családunkba. Biztos irtó fura ezt olvasni, de Kristóf valamikor 1,5 éves kora körül elke, ezdett távolodni, 2,5 évesen már nem velünk volt, és 3,5 éves kora körül kezdett visszatérni.
És itt van, beszél, egész nap, tesz-vesz, egész nap. Nincs már nyugodt 1-2 órám, amíg tudok néhány dolgot csinálni, mert folyamatos foglalkozást igényel. És nagyon igyekszem, hogy ennek csak örüljek,
Az egyik gyógypedagógusa mondta épp tegnap, hogy szerinte a külső szemlélő már nem venné észre, hogy valami más Kristófnál. Eltűnt az echolália, már nem ismétel, kérdésekre nagyobb részt válaszol, és ezel megfelelő válaszok. A tárgyi tudása az egekben, színek, formák, betűk, évszakok, ezer más dolog érdekli. Ha ilyen ütemben halad, jövőre kezdheti az iskolát:) Persze ez csak vicc, de az esze tényleg félelmetes (tavaly ilyenkor még nem tudtuk, nincs-e gond az értelmével, csak jelzem).
A kommunikációja őrül tempóban fejlődik, tegnap oviból hazafelé: "Fázik a kezem. Megkaphatnám-a kesztyűmet?" Oké, egy átlagos 4 éves nyilván mond ilyeneket, de nálunk ez továbbra is nagy és boldogságos dolog. Vasárnapi sétánkról is mesélt: "Sétáltunk a szökőkúthoz. A bácsi elzárta a vizet. A hó is elzárta a vizet." Élménymegosztás, óóó, ilyen gyönyörűséges dologról nemrég még csak álmodoztunk!
Szociálisan is jó fej, de persze itt lesz még dolgoznivaló.
Amúgy meg könnyen kezelhető, szabálykövető, a napirendet gyönyörűen kezeli, most már a hetirendet is használjuk. Szóval irtó jó fej lett. Persze korábban is imádtam, de most igazán könnyű szívvel telnek a napjaink. A szobatisztaság tökéletes, étkezésben abszolút önálló, a tisztálkodás, öltözés még nem megy, vagyis egyelőre egyszerűbb megcsinálni helyette a dolgokat, ez a teendőnk erre az évre.
A szülinapját abszolút értette, örült a tortának, ajándékoknak, játszóháznak. (Tavaly végigsírta a napot, és az ölemből figyelte a tortát és az eseményeket - nem értett semmit.) Időnként még mindig visszakeresi az asztalinaptárában a torta és a játszóház képét, és meséli a napját.
Énekel és mondókázik, mondtam már? Fest és nyondázik, feladatlapozik, felfedezte a számítógépes játékok világát, tv-t már nagyon keveset néz.
Öröm vele a nappal és az éjszaka is.
4 éves lett Kristóf, és hát igen, már van mit írnom róla, végre, tele van nagyszerű dolgokkal. Fogalmam nincs, mondtam-e már, de úgy érzem, hogy 2 év távollét után megint visszatért a családunkba. Biztos irtó fura ezt olvasni, de Kristóf valamikor 1,5 éves kora körül elke, ezdett távolodni, 2,5 évesen már nem velünk volt, és 3,5 éves kora körül kezdett visszatérni.
És itt van, beszél, egész nap, tesz-vesz, egész nap. Nincs már nyugodt 1-2 órám, amíg tudok néhány dolgot csinálni, mert folyamatos foglalkozást igényel. És nagyon igyekszem, hogy ennek csak örüljek,
Az egyik gyógypedagógusa mondta épp tegnap, hogy szerinte a külső szemlélő már nem venné észre, hogy valami más Kristófnál. Eltűnt az echolália, már nem ismétel, kérdésekre nagyobb részt válaszol, és ezel megfelelő válaszok. A tárgyi tudása az egekben, színek, formák, betűk, évszakok, ezer más dolog érdekli. Ha ilyen ütemben halad, jövőre kezdheti az iskolát:) Persze ez csak vicc, de az esze tényleg félelmetes (tavaly ilyenkor még nem tudtuk, nincs-e gond az értelmével, csak jelzem).
A kommunikációja őrül tempóban fejlődik, tegnap oviból hazafelé: "Fázik a kezem. Megkaphatnám-a kesztyűmet?" Oké, egy átlagos 4 éves nyilván mond ilyeneket, de nálunk ez továbbra is nagy és boldogságos dolog. Vasárnapi sétánkról is mesélt: "Sétáltunk a szökőkúthoz. A bácsi elzárta a vizet. A hó is elzárta a vizet." Élménymegosztás, óóó, ilyen gyönyörűséges dologról nemrég még csak álmodoztunk!
Szociálisan is jó fej, de persze itt lesz még dolgoznivaló.
A szülinapját abszolút értette, örült a tortának, ajándékoknak, játszóháznak. (Tavaly végigsírta a napot, és az ölemből figyelte a tortát és az eseményeket - nem értett semmit.) Időnként még mindig visszakeresi az asztalinaptárában a torta és a játszóház képét, és meséli a napját.
Énekel és mondókázik, mondtam már? Fest és nyondázik, feladatlapozik, felfedezte a számítógépes játékok világát, tv-t már nagyon keveset néz.
Öröm vele a nappal és az éjszaka is.
Breaking
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvas, azt, hogy időt és energiát szakít rám, arra, hogy elovassa a gondolataimat, a történeteimet.
Sajnos képtelen vagyok megfelelő módon ezt kommunikálni - ti. az örömömet -, így biztosan mogorvának és távolságtartónak tűnök, ami részben igaz is, de a legfőbb ok, hogy nincs időm. De azért elolvasom a kommenteket, mások blogjait, és nagyon szeretnék csevegni is, és minden, de a csevegésre alkatilag sem vagyok alkalmas, ez van. De azért örülök, meg minden.
Ez a pár sor már régóta itt motoszkál a fejemben, gondolom, ideje volt ide vetnem.
Sajnos képtelen vagyok megfelelő módon ezt kommunikálni - ti. az örömömet -, így biztosan mogorvának és távolságtartónak tűnök, ami részben igaz is, de a legfőbb ok, hogy nincs időm. De azért elolvasom a kommenteket, mások blogjait, és nagyon szeretnék csevegni is, és minden, de a csevegésre alkatilag sem vagyok alkalmas, ez van. De azért örülök, meg minden.
Ez a pár sor már régóta itt motoszkál a fejemben, gondolom, ideje volt ide vetnem.
16.1.13
Zalán 2,5
El is felejtettem jegyzőkönyvezni, hogy Zalán még decemberben 14 kg volt a 93 centihez. Szép nagy baba, bár általában fényevő (legalábbis nagyjából 10 fajta élelmiszert hajlandó fogyasztani, és ezek közül csak elvétve fordul elő meleg étel).
Hjaa,. nehéz az élet. Persze Balu is ilyen volt, de már csak NAGYON válogatósnak mondanám, és Kristóf is hasonló, mégis egészségesek. Van nagyobb problémám is, de azért nem örülök, hogy fanyalognak a sütikre, tortákra, kelt tésztákra is:( Kristóf eszik néha fánkot és palacsintát, na de Zalus.. Megvetően fordul el láttukra.
Hjaa,. nehéz az élet. Persze Balu is ilyen volt, de már csak NAGYON válogatósnak mondanám, és Kristóf is hasonló, mégis egészségesek. Van nagyobb problémám is, de azért nem örülök, hogy fanyalognak a sütikre, tortákra, kelt tésztákra is:( Kristóf eszik néha fánkot és palacsintát, na de Zalus.. Megvetően fordul el láttukra.
Zalán persze ma is hajnalban ébredt. Sajna ez van. ha délután elalszik. Hajnal 3 körül ébredt, aztán mire visszaaludt, épp 6 óra volt, és így fél óra múlva kelhettem én is.
Mivel szerdán Erzsike nénis napunk van (fél 8-tól 8-ig korai fejlesztés), ilyenkor az egész család indul negyedkor, és először Balu pattan ki, én berohanok Kristóffal, átpasszolom fejlődni, addig apa Zalánra vigyáz a kocsinál, majd átsétál a munkahelyére, ami egy 15 perces séta, én pedig Zalánnal várom Kristófot, és utána együtt megyünk oviba.
Hát ez most durva lett volna, ha Zalánt fél óra múlva a visszaalvás után felébresztem, gondoltam lemondom Erzsikét, de Jancsi ismét szuper apaként felajánlotta, hogy megoldja busszal, aztán az oviba is átviszi Kristófot, legfeljebb egy kicsit csúsztat (igen, az állami cégeknél létezik ilyen, mint ahogy túlóra és ügyelet és készenlét is létezik - kicsit merev a rendszer, ellenben kiszámítható, és jelen helyzetünkben ezt is tudjuk értékelni). Én csak pihenjek.
Pihentem is, épp, mire visszaaludtam, fél 9 körül, nyílt a gyerekszoba ajtaja, és nyakig pisisen kitámolygott Zalán. Nem haragudtam kivételesen, olyan helyesen bújt hozzám, és hangosan kacagott a takaró alatt, miután átpelusoztam.
11-kor a változatosság kedvéért Zalánnak jelenése volt Nórinál, a kórházban, gyógyped, TSMT terapeuta, heti 1x járunk hozzá mindkét gyerekkel, időnként szülőcsoportot is tart nekünk. 25 éves létére nagyon ügyes lány, nagyon szeretem, lelkiismeretes, határozott, tájékozott. Zalán ügyes volt, szépen dolgozott több, mint fél órán keresztül, aztán egy kis mozgással próbálta levezetni az agymunkát. Igazából az asztalokon ugrált, nyaktörő mutatványokat vállalt be és nem akart hazajönni. Végig ordított, míg fölöltöztettem a fejét verdeste az ajtóba, majd teljesen leizzadva kiráncigáltam a kórházból. A kapunál álló biztonsági őrök hangosan nevetve - pedig egészen mogorva fickók - szurkoltak Zalánnak, hogy lehetőleg minden pocsolyába ugorjon bele, jól terítsen be mindent és mindenkit a sáros lével. Sikerült neki, a farmerom legalábbis térdig sáros.
Nem szabad engedni elaludni. Nem, mintha megakadályozhatnám benne:)
Mivel szerdán Erzsike nénis napunk van (fél 8-tól 8-ig korai fejlesztés), ilyenkor az egész család indul negyedkor, és először Balu pattan ki, én berohanok Kristóffal, átpasszolom fejlődni, addig apa Zalánra vigyáz a kocsinál, majd átsétál a munkahelyére, ami egy 15 perces séta, én pedig Zalánnal várom Kristófot, és utána együtt megyünk oviba.
Hát ez most durva lett volna, ha Zalánt fél óra múlva a visszaalvás után felébresztem, gondoltam lemondom Erzsikét, de Jancsi ismét szuper apaként felajánlotta, hogy megoldja busszal, aztán az oviba is átviszi Kristófot, legfeljebb egy kicsit csúsztat (igen, az állami cégeknél létezik ilyen, mint ahogy túlóra és ügyelet és készenlét is létezik - kicsit merev a rendszer, ellenben kiszámítható, és jelen helyzetünkben ezt is tudjuk értékelni). Én csak pihenjek.
Pihentem is, épp, mire visszaaludtam, fél 9 körül, nyílt a gyerekszoba ajtaja, és nyakig pisisen kitámolygott Zalán. Nem haragudtam kivételesen, olyan helyesen bújt hozzám, és hangosan kacagott a takaró alatt, miután átpelusoztam.
11-kor a változatosság kedvéért Zalánnak jelenése volt Nórinál, a kórházban, gyógyped, TSMT terapeuta, heti 1x járunk hozzá mindkét gyerekkel, időnként szülőcsoportot is tart nekünk. 25 éves létére nagyon ügyes lány, nagyon szeretem, lelkiismeretes, határozott, tájékozott. Zalán ügyes volt, szépen dolgozott több, mint fél órán keresztül, aztán egy kis mozgással próbálta levezetni az agymunkát. Igazából az asztalokon ugrált, nyaktörő mutatványokat vállalt be és nem akart hazajönni. Végig ordított, míg fölöltöztettem a fejét verdeste az ajtóba, majd teljesen leizzadva kiráncigáltam a kórházból. A kapunál álló biztonsági őrök hangosan nevetve - pedig egészen mogorva fickók - szurkoltak Zalánnak, hogy lehetőleg minden pocsolyába ugorjon bele, jól terítsen be mindent és mindenkit a sáros lével. Sikerült neki, a farmerom legalábbis térdig sáros.
15.1.13
Egy új év
Hát itt vagyunk, megint elment 1-2 hónap, karácsony és újév, tiszta lap (persze nem, de mondjuk rá), fogadalmak (inkább nem, de kívánságok és vágyak igen), várjuk a tavaszt:)
De előtte még írok egy gyors kis helyzetértékelést, mert a napok kegyetlen tempóban pörögnek, a dolgok változnak, és sok minden történt ebben a tavalyi évben, amit szeretném, ha nem felejtenénk el.
A karácsonyt a sátoros ünnepeinknek megfelelően ismét betegen töltöttük. Felső légúti betegség után jött egy hányós-hasmenős, ami a gyerekeket szerencsére csak futólag érintette, de mi hárman nagyok egy héten keresztül nyomtuk az ágyat. Így telt el a szenteste, születésnap, névnap, szilveszter.. Még jó, hogy annyi szünnap állt a rendelkezésünkre, így ha pihenni nem is, kirándulni és játszani sem, de regenerálódni rendesen tudtunk. Persze a lehetőségekhez mérten, amit a még nem iskolakötelezettek szűkre szabtak rendes szokásuk szerint.
Leírtam a kívánságaimat, feladataimat az új évre én is, és csak a nagy projekteket említve sem lett rövid a lista, így úgy tűnik, lesz tennivalóm idén is, ami bizonyos szempontból elég nagy szerencse.
Baluval kapcsolatban most nincs különösebb tennivaló, mióta úgy döntöttünk, lépni fogunk, és felkeressük az iskolapszichológust, netán elbeszélgetünk a gyerekek gyógypedagógusával, van-e valami szociális zavar Balázsnál is, addigra a fiú kicserélődött:) Barátnője van, aki kedves és okos lánynak tűnik, bár én még nem találkoztam vele (pénteken lesz esedékes), a suliban nincs vele baj (úgy általánosságban), decemberben szinte csak ötösöket szerzett, és még kémiából sem fog megbukni, ami nem mondható el az osztálya 30-40%-áról.. (és mivel az én egykori kémiatanáromról van szó, elmondhatom, hogy kicsit sem túlzóak a megjegyzések a tanerő alkalmatlanságát illetően, de ez nem számít, MÁR nem akar kémiából érettségizni, inkább fizikából, ahol a tanár nem az én egykori fizikatanárom, szerencsére).
Kristóffal szintén nincs különösebb teendőm, hitetlen a fejlődése, számol, már angolul is (ez utóbbit pedig senki nem tanította neki), újabban elkezdte a betűket nézegetni, és persze, vannak furcsaságai, de egy érdeklődő, cserfes kisfiú lett belőle, amilyen a korosztálya. Szerencsére a viselkedésproblémák nem érintenek minket súlyosan, sőt, még közepesen sem, abszolút érzem, hogy iszonyatos szerencsénk van Kristóffal, mert nagyon jó állapotú, nagyon okos és simulékony. Persze, ha egy átlag 4 éveshez hasonlítom, akkor eléggé ordít a különbség, de nem hasonlítgatok, örülök.
Zalán nehezebb dió, és ennek csak egyik oka a nembeszélés. Mert persze semmit, max, hogy aja. És ez nem anya, áá. Ez apa, és anya, és kérek valamit, és elmesélek valamit, és minden, amit ki akar fejezni. Tehát a világ minden dolga így interpretálódik Zalántól: aja.
A rosszabb, hogy egy igazi hisztizsák, akaratos, türelmetlen, dacos, rontópál, és nem ehhez vagyok szokva. Több fejfájást és kínos és keserű pillanatot okoz nekem ez a kölyök, mint minden egyéb. Mint a másik két gyerekem együttvéve az eltelt évek alatt. Persze azért van jó oldala is, nagyon szeret engem, és ragaszkodik hozzám a kerek szemű, mindig kapok puszit, és ölel és bújik. Csak ne ellenkezzem vele, mert akkor üt-vág, rugdos, ordít magából kikelve, de mégis figyelve, hogy ugyan mit reagálok, beadom-e a derekam. Rossz hírem számára, hogy nem.
Jancsi és én pedig angolt tanulunk - nekem nem akkora falat, a fennmaradó időben pedig jó lenne sokkal többet kettesben és együtt tölteni, ami okosabb időbeosztást és kevesebb héderezést kívánna, én pedig közreműködőbb gyerekeket.
Hát ennyi az új évi tervekről és a jelen helyzetről.
De előtte még írok egy gyors kis helyzetértékelést, mert a napok kegyetlen tempóban pörögnek, a dolgok változnak, és sok minden történt ebben a tavalyi évben, amit szeretném, ha nem felejtenénk el.
A karácsonyt a sátoros ünnepeinknek megfelelően ismét betegen töltöttük. Felső légúti betegség után jött egy hányós-hasmenős, ami a gyerekeket szerencsére csak futólag érintette, de mi hárman nagyok egy héten keresztül nyomtuk az ágyat. Így telt el a szenteste, születésnap, névnap, szilveszter.. Még jó, hogy annyi szünnap állt a rendelkezésünkre, így ha pihenni nem is, kirándulni és játszani sem, de regenerálódni rendesen tudtunk. Persze a lehetőségekhez mérten, amit a még nem iskolakötelezettek szűkre szabtak rendes szokásuk szerint.
Leírtam a kívánságaimat, feladataimat az új évre én is, és csak a nagy projekteket említve sem lett rövid a lista, így úgy tűnik, lesz tennivalóm idén is, ami bizonyos szempontból elég nagy szerencse.
Baluval kapcsolatban most nincs különösebb tennivaló, mióta úgy döntöttünk, lépni fogunk, és felkeressük az iskolapszichológust, netán elbeszélgetünk a gyerekek gyógypedagógusával, van-e valami szociális zavar Balázsnál is, addigra a fiú kicserélődött:) Barátnője van, aki kedves és okos lánynak tűnik, bár én még nem találkoztam vele (pénteken lesz esedékes), a suliban nincs vele baj (úgy általánosságban), decemberben szinte csak ötösöket szerzett, és még kémiából sem fog megbukni, ami nem mondható el az osztálya 30-40%-áról.. (és mivel az én egykori kémiatanáromról van szó, elmondhatom, hogy kicsit sem túlzóak a megjegyzések a tanerő alkalmatlanságát illetően, de ez nem számít, MÁR nem akar kémiából érettségizni, inkább fizikából, ahol a tanár nem az én egykori fizikatanárom, szerencsére).
Kristóffal szintén nincs különösebb teendőm, hitetlen a fejlődése, számol, már angolul is (ez utóbbit pedig senki nem tanította neki), újabban elkezdte a betűket nézegetni, és persze, vannak furcsaságai, de egy érdeklődő, cserfes kisfiú lett belőle, amilyen a korosztálya. Szerencsére a viselkedésproblémák nem érintenek minket súlyosan, sőt, még közepesen sem, abszolút érzem, hogy iszonyatos szerencsénk van Kristóffal, mert nagyon jó állapotú, nagyon okos és simulékony. Persze, ha egy átlag 4 éveshez hasonlítom, akkor eléggé ordít a különbség, de nem hasonlítgatok, örülök.
Zalán nehezebb dió, és ennek csak egyik oka a nembeszélés. Mert persze semmit, max, hogy aja. És ez nem anya, áá. Ez apa, és anya, és kérek valamit, és elmesélek valamit, és minden, amit ki akar fejezni. Tehát a világ minden dolga így interpretálódik Zalántól: aja.
A rosszabb, hogy egy igazi hisztizsák, akaratos, türelmetlen, dacos, rontópál, és nem ehhez vagyok szokva. Több fejfájást és kínos és keserű pillanatot okoz nekem ez a kölyök, mint minden egyéb. Mint a másik két gyerekem együttvéve az eltelt évek alatt. Persze azért van jó oldala is, nagyon szeret engem, és ragaszkodik hozzám a kerek szemű, mindig kapok puszit, és ölel és bújik. Csak ne ellenkezzem vele, mert akkor üt-vág, rugdos, ordít magából kikelve, de mégis figyelve, hogy ugyan mit reagálok, beadom-e a derekam. Rossz hírem számára, hogy nem.
Jancsi és én pedig angolt tanulunk - nekem nem akkora falat, a fennmaradó időben pedig jó lenne sokkal többet kettesben és együtt tölteni, ami okosabb időbeosztást és kevesebb héderezést kívánna, én pedig közreműködőbb gyerekeket.
Hát ennyi az új évi tervekről és a jelen helyzetről.
Zalán bezsongott
Találtam egy ilyen című vázlatot a piszkozatok között. Sejtem, hogy mi indokolta, és persze szinte bármelyik napra igaz lehetett. Zalán már pár hónapja iszonyúan viselkedik, néha versenyt sikítok vele, hogy hagyja már abba. Nem túl okos dolog, persze.
Iszonyat kicsi az alvásigénye, kevesebb, mint Kristófé, 10 esetből 6-szor már nem alszik délután, és estére kibírhatatlanná hergeli magát. Ha alszik, mint ma is, akkor viszont este nem lehet vele bírni, most is itt járkál felalá, egy zsemlét nyammog.
Ma este eltörte Kristóf kosárlabdájának a kosarát - igazán nem tudom, hogy hívják, karima? mindegy -, Kristóf kapta karácsonyra, és imádja, gyakran használjuk, ellentétben a kis borzasztósággal, aki pillantásra sem méltatta, viszont ma rávágta a szobaajtót, mert az apja 8-kor levette az asztalról, hogy márpedig ma már ne ugráljon.
Az oviban már megpofozta a konyhásnénit, megrugdosta az óvónéniket, asszisztenst, rettegésben tartja Kristóf csoportját. Szumózóként hassal megy az ellenségre, nem kicsi erejével próbál mindenkit ellökni. Vagy megütni. Mert valaki - általában én - korlátozta őt szabad mozgásában, és ezért bűnhődjön a világ. Kicsit se vigasztal ilyenkor, hogy mindenki dicséri, milyen okos, és értelmes. Kikészít, és nem találom hozzá a kulcsot. Azért ilyenkor kicsit vigasztal, hogy legalább az értelmével nincs baj. Csak az én értelmem bírja ki.
Iszonyat kicsi az alvásigénye, kevesebb, mint Kristófé, 10 esetből 6-szor már nem alszik délután, és estére kibírhatatlanná hergeli magát. Ha alszik, mint ma is, akkor viszont este nem lehet vele bírni, most is itt járkál felalá, egy zsemlét nyammog.
Ma este eltörte Kristóf kosárlabdájának a kosarát - igazán nem tudom, hogy hívják, karima? mindegy -, Kristóf kapta karácsonyra, és imádja, gyakran használjuk, ellentétben a kis borzasztósággal, aki pillantásra sem méltatta, viszont ma rávágta a szobaajtót, mert az apja 8-kor levette az asztalról, hogy márpedig ma már ne ugráljon.
Az oviban már megpofozta a konyhásnénit, megrugdosta az óvónéniket, asszisztenst, rettegésben tartja Kristóf csoportját. Szumózóként hassal megy az ellenségre, nem kicsi erejével próbál mindenkit ellökni. Vagy megütni. Mert valaki - általában én - korlátozta őt szabad mozgásában, és ezért bűnhődjön a világ. Kicsit se vigasztal ilyenkor, hogy mindenki dicséri, milyen okos, és értelmes. Kikészít, és nem találom hozzá a kulcsot. Azért ilyenkor kicsit vigasztal, hogy legalább az értelmével nincs baj. Csak az én értelmem bírja ki.
4.12.12
tél lett
Igen, végre(?) havazik. November végén fura volt úgy sétálni az utcákon, hogy pulóveres időben karácsonyi díszekbe botlottunk úton-útonfélen. Viszont a két legnagyobbam épp Pesten van - én itthon a két legkisebbel, akik alszanak, mekkora mákom van már -, és épp elindultak hazafelé, én meg aggódhatok.
De azért jó a hó, a hideg, én szeretem, csak fel kell(ene) rendesen öltözni, és nem kéne mindenhol olyan brutális meleget csinálni, hogy secperc alatt leizzadjak, mondjuk egy üzletben. Ez amúgy is veszélyforrás, ha van nálam/velem egy gyerek, aki eltűnik, felborít, kitalál valami őrültséget. Legjobban a gyerekorvosnál tudok megizzadni, de mostmár az ovi is erősen ilyen hatású.
Advent van, és nekem nincs hangulatom, a koszorút azért összedobtam pár perc alatt, a naptárak, díszek egy része is felkerült, de igazból nem érzek semmit, max. szomorúságot. Nincs, kinek csináljam a dolgot. Kristóf mintha már kapisgálna valamit a dologból. legalábbis a karácsonyfát, Mikulást, ilyesmiket felismeri, de mivel még a holnap-tegnap jelentésével sincs tisztában, csodát nem várhatok. Tegnap este mondtam altatás közben, hogy most már legyen szíves csöndben maradni, mert holnap ovi. És csodálkozva+mérgesen közölte velem, hogy "nincs ovika, sötét van, alvás van".. És itt patthelyzet alakult ki. Januártól majd egy asztali naptáron megpróbálom ezt tanítani neki, valahogy szemléltetni kell a kis vizuális agyának ezeket a dolgokat, nagyjából már kitaláltam, hogyan is lesz, de olyan nagy témakör ez az idő, és szorosan kapcsolódik a napszakokkal, időjárással, évszakokkal... Szóval nem könnyű feladat az idő látható és érthető szemléltetése. És persze Balázs is szólt, hogy ne fáradjak miatta, ő már túl nagy ehhez. (Barátnője is van, mondtam már?)
És persze évfordulónk is van már, a diagnózisunk évfordulója, és én újra gyászolok valamiért. Azt hittem, már vége, hiszen én vagyok a szuper anyuka, aki erős, és vidám, és teszi a dolgát, és húú, de ügyes.. Egy nagy fenét, ahogy bekapcsoltam a tavaly youtube-on összeállított zenés anyagot karácsonyi dalokból, a gyerekek hallgatták a tv-n - mert persze a zenét is látni kell, ha magnón kapcsolom be, állandóan néznek mögé és keresik a képeket, kicsi autik -, én pedig csak sírtam és sírtam, és azóta sem hallgatom jó érzéssel. Zalán megbabonázva nézi a képernyőt - mostanában rácuppant a zenére nagyon -, Kristóf pedig minden dal végén közli, hogy "na, vége". Hát, ez is egy vélemény, pechjére folyamatos lejátszás van beállítva.
Persze azért továbbra is csinálok mindent, amit kell, gépiesen főleg, most nagyon nehéz, legszívesebben bevackolnék magamnak, és egy hétig csak olvasnék, filmeket néznék, és nem szólnék senkihez. Micsoda perverz vágyaim vannak, óó!
Hogy mégis pozitív maradjak, meg kell emlékeznem róla, hogy sokkal jobb általában minden, mint tavaly volt, Kristóf ugrásszerűen fejlődik, mert pl. már ismeri 10-ig a számokat, a számjegyeket is felismeri, meg is mutatja az ujjain őket, napról-napra jobban beszél, igaz mindenkit megtéveszt a sok echoáliával, amit viszont helyesen használ, így néha igazi kis választékos beszélgetőpartner, aki pedig nincs vele 24 órát/nap, az nem tudja, hogy ez bemagolt szöveg. Ma az egyik gyógyped mondta, hogy Kristóf megkérte, rajzoljon neki egy tejesdobozt, egy rugót, és egy hot dogot. Utána megdicsérte, hogy "na, ügyesen rajzoltunk", és a hot dogra azt mondta, "nyámnyám". Nos, ez mind a Mickey egér játszótere című rajzfilm egyik epizódjából van, a hot dog neve ott csámnyám - a hot dog holdi neve (elképesztő, micsoda elmeroggyant meséket nézek). A gyógyped pedig ezt az okossága melletti példaként hozta fel. Nem volt kedvem megcáfolni. Mert amúgy okos. Csak fura:) Meg én is az lennék, ha azt bizonygatnám valakinek, hogy dehogy, nem okos a gyerek, csak szivacsból van a memóriája (erős képzavar, bizony).
És milyen jó, hogy mindezt leírtam. Mert tudom már, mi fáj olyan nagyon hetek óta. Zalán. Akit nem is gyászoltam még meg, csak fejest ugrottam a fejlesztésekbe, vizuális eszközökbe, napirendbe. Kis szünetet kell tartanom, azt hiszem, Zalussal kiveszem ezt a hónapot, és csak szeretem. Van egy olyan tippem, hogy az autizmusa januárban is köszöni, meglesz.
Hát, ez a mi, szokásos keserédes történetünk:)
Jah, mivel itt már megint rámszóltak, hogy betelt a Picasa webhelyem, azt hiszem, ezt jelnek tekintem, és hagyom a fenébe az egész blogolást. Amúgy sincs már sok értelme, mindenki a Facebookon tölti az idejét. De még alszom rá egyet. Most azonnal:)
De azért jó a hó, a hideg, én szeretem, csak fel kell(ene) rendesen öltözni, és nem kéne mindenhol olyan brutális meleget csinálni, hogy secperc alatt leizzadjak, mondjuk egy üzletben. Ez amúgy is veszélyforrás, ha van nálam/velem egy gyerek, aki eltűnik, felborít, kitalál valami őrültséget. Legjobban a gyerekorvosnál tudok megizzadni, de mostmár az ovi is erősen ilyen hatású.
Advent van, és nekem nincs hangulatom, a koszorút azért összedobtam pár perc alatt, a naptárak, díszek egy része is felkerült, de igazból nem érzek semmit, max. szomorúságot. Nincs, kinek csináljam a dolgot. Kristóf mintha már kapisgálna valamit a dologból. legalábbis a karácsonyfát, Mikulást, ilyesmiket felismeri, de mivel még a holnap-tegnap jelentésével sincs tisztában, csodát nem várhatok. Tegnap este mondtam altatás közben, hogy most már legyen szíves csöndben maradni, mert holnap ovi. És csodálkozva+mérgesen közölte velem, hogy "nincs ovika, sötét van, alvás van".. És itt patthelyzet alakult ki. Januártól majd egy asztali naptáron megpróbálom ezt tanítani neki, valahogy szemléltetni kell a kis vizuális agyának ezeket a dolgokat, nagyjából már kitaláltam, hogyan is lesz, de olyan nagy témakör ez az idő, és szorosan kapcsolódik a napszakokkal, időjárással, évszakokkal... Szóval nem könnyű feladat az idő látható és érthető szemléltetése. És persze Balázs is szólt, hogy ne fáradjak miatta, ő már túl nagy ehhez. (Barátnője is van, mondtam már?)
És persze évfordulónk is van már, a diagnózisunk évfordulója, és én újra gyászolok valamiért. Azt hittem, már vége, hiszen én vagyok a szuper anyuka, aki erős, és vidám, és teszi a dolgát, és húú, de ügyes.. Egy nagy fenét, ahogy bekapcsoltam a tavaly youtube-on összeállított zenés anyagot karácsonyi dalokból, a gyerekek hallgatták a tv-n - mert persze a zenét is látni kell, ha magnón kapcsolom be, állandóan néznek mögé és keresik a képeket, kicsi autik -, én pedig csak sírtam és sírtam, és azóta sem hallgatom jó érzéssel. Zalán megbabonázva nézi a képernyőt - mostanában rácuppant a zenére nagyon -, Kristóf pedig minden dal végén közli, hogy "na, vége". Hát, ez is egy vélemény, pechjére folyamatos lejátszás van beállítva.
Persze azért továbbra is csinálok mindent, amit kell, gépiesen főleg, most nagyon nehéz, legszívesebben bevackolnék magamnak, és egy hétig csak olvasnék, filmeket néznék, és nem szólnék senkihez. Micsoda perverz vágyaim vannak, óó!
Hogy mégis pozitív maradjak, meg kell emlékeznem róla, hogy sokkal jobb általában minden, mint tavaly volt, Kristóf ugrásszerűen fejlődik, mert pl. már ismeri 10-ig a számokat, a számjegyeket is felismeri, meg is mutatja az ujjain őket, napról-napra jobban beszél, igaz mindenkit megtéveszt a sok echoáliával, amit viszont helyesen használ, így néha igazi kis választékos beszélgetőpartner, aki pedig nincs vele 24 órát/nap, az nem tudja, hogy ez bemagolt szöveg. Ma az egyik gyógyped mondta, hogy Kristóf megkérte, rajzoljon neki egy tejesdobozt, egy rugót, és egy hot dogot. Utána megdicsérte, hogy "na, ügyesen rajzoltunk", és a hot dogra azt mondta, "nyámnyám". Nos, ez mind a Mickey egér játszótere című rajzfilm egyik epizódjából van, a hot dog neve ott csámnyám - a hot dog holdi neve (elképesztő, micsoda elmeroggyant meséket nézek). A gyógyped pedig ezt az okossága melletti példaként hozta fel. Nem volt kedvem megcáfolni. Mert amúgy okos. Csak fura:) Meg én is az lennék, ha azt bizonygatnám valakinek, hogy dehogy, nem okos a gyerek, csak szivacsból van a memóriája (erős képzavar, bizony).
És milyen jó, hogy mindezt leírtam. Mert tudom már, mi fáj olyan nagyon hetek óta. Zalán. Akit nem is gyászoltam még meg, csak fejest ugrottam a fejlesztésekbe, vizuális eszközökbe, napirendbe. Kis szünetet kell tartanom, azt hiszem, Zalussal kiveszem ezt a hónapot, és csak szeretem. Van egy olyan tippem, hogy az autizmusa januárban is köszöni, meglesz.
Hát, ez a mi, szokásos keserédes történetünk:)
Jah, mivel itt már megint rámszóltak, hogy betelt a Picasa webhelyem, azt hiszem, ezt jelnek tekintem, és hagyom a fenébe az egész blogolást. Amúgy sincs már sok értelme, mindenki a Facebookon tölti az idejét. De még alszom rá egyet. Most azonnal:)
22.11.12
Még a tél előtt
Mert persze én azt reméltem, hogy több időm lesz így, hogy Kristóf ovis. Hát nincs, egyáltalán, sőt, ugyanis úgy gondoltam, hogy a temérdek időmben felvállalok néhány extra dolgot. Mint könyvek olvasása. Angolozás. Tanárként is. Továbbképzés autizmusból. Ismerkedés Angliával:)
Az ovi is nem kevés kihívást adott, mert persze SZMK-s szülő vagyok (pénzt nem kell itt szedni, a több vállalható), vizuális segítségeket készítek a csoportnak, kártyákat nyomtatok, írtam újságcikket, és forgattak is velünk - oké, a helyi tv -, itthon, még nem láttam a végeredményt. Szóval én vagyok az Anyuka, Akihez Mindig Lehet Fordulni Mindennel. Sebaj, Kristófot imádják az összes óvónénik, és ez mindent megér:)
Tehát el vagyok havazva. Tetézve ezt egy rosszcsont-ördögfiókával, aki nem beszél, ellenben harap, rengeteget hisztizik, nagyon erős akarata van, de olyan okos, mint a föld. Vagy a nap:) mit tudom én, milyen hasonlat illik ide. Csak sok-sok türelem kell hozzá, de mivel az alvása finoman szólva is hullámzó, ezért az én türelmem is az. De mostanában mintha egyre többször kihallanám az "anyá"-t Zalus halandzsájából, és a PECS-el úgy kommunikál, mint egy igazi gyerek. Persze amúgy igazi gyerek, csak épp egy igazi fura gyerek.
Valamelyik nap kiborítottam elé 5 fa kirakót, másodpercek alatt - szinte oda sem nézve az éppen kézbevett darabra - rakta ki őket. Gyorsabban, mint Kristóf, pedig ő sem gyenge a dologban finoman szólva.
Kristóf pedig úgy beszél, mint az álom, pár példa tegnapról. "Nem adom oda Balázs a labdát, az enyém!" "Gyere Zalán, tapsolj velünk!"" Nem megyünk sétálni, sötét van, apa dolgozik." Persze kicsit érdekes hangsúlyozással de gyönyörűen használja a névmásokat is (autistáknál nagyon problémás), bólint s mondja is az igen-t (szintén hatalmas dolog nálunk) válaszol a kérdésekre (többé-kevésbé), és egyáltalán, szociálisan és kommunikációban is hatalmasat fejlődött már az ovikezdés óta is. Csak ámulok és bámulok. Persze fejlesztjük is gőzerővel - ahogy Zalust is csak őt még nem annyira, mert vele még nehezebb -, és van eredmény, és ezért jelentkeztem mentorszülőnek, hogy tudjak segíteni más gyerekek szülein, mert van remény és van fejlődés. Eljutottunk oda, hogy az autizmus már nem probléma és gond nálunk, hanem egy kényelmetlenség ami meglehetősen sok időt, tervezést igényelve megugorható vagy leküzdhető, de mindenképp egy olyan teher, amit lehet viselni.
Balázsról is lenne mesélnivalóm, de mivel nyomatékosan megkért, hogy NE, ezért nem mesélek. De nagyobbrészt jó dolgok ezek a hírek, egy napról-napra változó kamaszról, aki a durva modora mellett nagyon értékes/érdekes kis emberkévé érik.
3.10.12
Remélem, lesz még jó idő
mert a játszi hiányzik Kristófnak. Főleg, mert megtanult lecsúszni ezzel:
És mert olyan jól elfáradnak a végére, hogy tuti alvás lesz belőle. Persze egy szavam sem lehet, mert lehet találgatni, honnan van időm most is blogolni. Miután már fel is mostam.
Alszanak:D Délután, mindketten.
Az álmosító ősz pozitívuma.
És mert olyan jól elfáradnak a végére, hogy tuti alvás lesz belőle. Persze egy szavam sem lehet, mert lehet találgatni, honnan van időm most is blogolni. Miután már fel is mostam.
Alszanak:D Délután, mindketten.
Az álmosító ősz pozitívuma.
2.10.12
Oviból hazafelé sétáltunk
gyerekekkel ez egy jó órás út (azzal együtt, hogy Zalán babakocsiban van, egyébként 3-4 órás program is lehetne), a szép idő végeztével ez el fog tűnni, maradhat a tömött busz/autó.
Ilyenkor mindig útba ejtettük a szaladgálós szökőkutat, amit nagy melegben ofcoz meg kellett csodálni, és amit Kristóf következetesen "játszóvíz"-nek titulál. És milyen igaza van:)
Ilyenkor mindig útba ejtettük a szaladgálós szökőkutat, amit nagy melegben ofcoz meg kellett csodálni, és amit Kristóf következetesen "játszóvíz"-nek titulál. És milyen igaza van:)
Subscribe to:
Posts (Atom)