tél lett

Igen, végre(?) havazik. November végén fura volt úgy sétálni az utcákon, hogy pulóveres időben karácsonyi díszekbe botlottunk úton-útonfélen. Viszont a két legnagyobbam épp Pesten van - én itthon a két legkisebbel, akik alszanak, mekkora mákom van már -, és épp elindultak hazafelé, én meg aggódhatok.

De azért jó a hó, a hideg, én szeretem, csak fel kell(ene) rendesen öltözni, és nem kéne mindenhol olyan brutális meleget csinálni, hogy secperc alatt leizzadjak, mondjuk egy üzletben. Ez amúgy is veszélyforrás, ha van nálam/velem egy gyerek, aki eltűnik, felborít, kitalál valami őrültséget. Legjobban a gyerekorvosnál tudok megizzadni, de mostmár az ovi is erősen ilyen hatású.

Advent van, és nekem nincs hangulatom, a koszorút azért összedobtam pár perc alatt, a naptárak, díszek egy része is felkerült, de igazból nem érzek semmit, max. szomorúságot. Nincs, kinek csináljam a dolgot. Kristóf mintha már kapisgálna valamit a dologból. legalábbis a karácsonyfát, Mikulást, ilyesmiket felismeri, de mivel még a holnap-tegnap jelentésével sincs tisztában, csodát nem várhatok. Tegnap este mondtam altatás közben, hogy most már legyen szíves csöndben maradni, mert holnap ovi. És csodálkozva+mérgesen közölte velem, hogy "nincs ovika, sötét van, alvás van".. És itt patthelyzet alakult ki. Januártól majd egy asztali naptáron megpróbálom ezt tanítani neki, valahogy szemléltetni kell a kis vizuális agyának ezeket a dolgokat, nagyjából már kitaláltam, hogyan is lesz, de olyan nagy témakör ez az idő, és szorosan kapcsolódik a napszakokkal, időjárással, évszakokkal... Szóval nem könnyű feladat az idő látható és érthető szemléltetése. És persze Balázs is szólt, hogy ne fáradjak miatta, ő már túl nagy ehhez. (Barátnője is van, mondtam már?)

És persze évfordulónk is van már, a diagnózisunk évfordulója, és én újra gyászolok valamiért. Azt hittem, már vége, hiszen én vagyok a szuper anyuka, aki erős, és vidám, és teszi a dolgát, és húú, de ügyes.. Egy nagy fenét, ahogy bekapcsoltam a tavaly youtube-on összeállított zenés anyagot karácsonyi dalokból, a gyerekek hallgatták a tv-n - mert persze a zenét is látni kell, ha magnón kapcsolom be, állandóan néznek mögé és keresik a képeket, kicsi autik -, én pedig csak sírtam és sírtam, és azóta sem hallgatom jó érzéssel. Zalán megbabonázva nézi a képernyőt - mostanában rácuppant a zenére nagyon -, Kristóf pedig minden dal végén közli, hogy "na, vége". Hát, ez is egy vélemény, pechjére folyamatos lejátszás van beállítva.

Persze azért továbbra is csinálok mindent, amit kell, gépiesen főleg, most nagyon nehéz, legszívesebben bevackolnék magamnak, és egy hétig csak olvasnék, filmeket néznék, és nem szólnék senkihez. Micsoda perverz vágyaim vannak, óó!

Hogy mégis pozitív maradjak, meg kell emlékeznem róla, hogy sokkal jobb általában minden, mint tavaly volt, Kristóf ugrásszerűen fejlődik, mert pl. már ismeri 10-ig a számokat, a számjegyeket is felismeri, meg is mutatja az ujjain őket, napról-napra jobban beszél, igaz mindenkit megtéveszt a sok echoáliával, amit viszont helyesen használ, így néha igazi kis választékos beszélgetőpartner, aki pedig nincs vele 24 órát/nap, az nem tudja, hogy ez bemagolt szöveg. Ma az egyik gyógyped mondta, hogy Kristóf megkérte, rajzoljon neki egy tejesdobozt, egy rugót, és egy hot dogot. Utána megdicsérte, hogy "na, ügyesen rajzoltunk", és a hot dogra azt mondta, "nyámnyám". Nos, ez mind a Mickey egér játszótere című rajzfilm egyik epizódjából van, a hot dog neve ott csámnyám - a hot dog holdi neve (elképesztő, micsoda elmeroggyant meséket nézek). A gyógyped pedig ezt az okossága melletti példaként hozta fel. Nem volt kedvem megcáfolni. Mert amúgy okos. Csak fura:) Meg én is az lennék, ha azt bizonygatnám valakinek, hogy dehogy, nem okos a gyerek, csak szivacsból van a memóriája (erős képzavar, bizony).

És milyen jó, hogy mindezt leírtam. Mert tudom már, mi fáj olyan nagyon hetek óta. Zalán. Akit nem is gyászoltam még meg, csak fejest ugrottam a fejlesztésekbe, vizuális eszközökbe, napirendbe. Kis szünetet kell tartanom, azt hiszem, Zalussal kiveszem ezt a hónapot, és csak szeretem. Van egy olyan tippem, hogy az autizmusa januárban is köszöni, meglesz.

Hát, ez a mi, szokásos keserédes történetünk:)

Jah, mivel itt már megint rámszóltak, hogy betelt a Picasa webhelyem, azt hiszem, ezt jelnek tekintem, és hagyom a fenébe az egész blogolást. Amúgy sincs már sok értelme, mindenki a Facebookon tölti az idejét. De még alszom rá egyet. Most azonnal:)