Nem értem az embereket

Sose értettem, nem nagy változás, de mostanában a más-más bolygóról jöttünk tudat egyre erősebb bennem. És ki tudja, melyik volt előbb, a gyerekek mássága vagy az enyém, de tény, hogy furcsa kis család lettünk.

Nem is ez a poén, hanem amiket mostanában átéltem.
Tény, hogy a gyerekek - különösen Kristóf - szárnyal mostanában. Rengeteg mindenben utolérte a kortársait, néhány dologban le is hagyta őket, és van néhány terület, ahol lemaradása van - lesz is, mindig is -, de összességében a csodájára járnak. Pár hete a gyermekrehabilitáción a doktornővel szabályos csevegést folytattak - a formákról, színekről főleg -, és a doktrnő megdöbbenve emlékezett a fél évvel ezelőtti találkozásunkra, ahol Kristóf még rá sem nézett, míg most választékosan és helyesen felelgetett a kérdéseire.

Tudom, hogy elsősorban szerencsénk van, nem az én érdemem, de azért van néhány dolog, amit sikeresen használtunk, és nagyon szívesen elmesélném - időnként meg is teszem - a többi sorstárs szülőnek. Semmi titokzatosságra nem kell gondolni pedig, pár dolog van, amit csinálunk:
vizuális segítségek, TEACCH terápia, TSMT torna. Ennyi. Az első kettő autizmus-specifikus terápia, amiből talán 5-6 van (hangsúlyzom, tudományosan alátámasztott, autizmusban bizonyítottan hatékony terápiák ezek), a mi térségünkben, és úgy az ország 90%-ban ennyi az elérhető. (A többi csak Bp-en, nem kevés pénzért. Igen, az autizmus költséges hobbi.) És az a szép benne, hogy a szülő is csinálhatja, semmi bonyolult dolog nincs benne, én is utánaolvastam, elmentem a Vadaskert szülőképzésére és az AOSZ által szervezett Fogódzóra. Plusz járok szülőcsoportra, és van 1-2 (pontosabban 3) gyógypedagőgusunk, aki segít, és én rengeteget tanulok tőlük.
A TSMT kiegészítő terápia, ártani nem árt, de legalább sok haszna van, mindamellett nem helyettesíti az autizmusspec terápiát.

Mivel sok helyre járok, sok mindenkivel megismerkedek, rengeteget tanultam, időnként megkeresnek a szülők, és én próbálok nekik segíteni. Elég nehéz feladat ez, meddig lehet beavatkozni egy család életébe, hogyan mondjjam, amit akarok, hogy segítsek, ezért elvégeztem egy autimentorszülő képzést. Csak az lehet mentorszülő, akinek van autista gyermeke és a képzést elvégzi. Illetve jár esetmegbeszélésekre.
És amit megtanultam, annak már nagy hasznát veszem, főleg néhány alapelv ragadt meg:
- a gyász folyamatát mindenkinek át kell élnie, amíg nem dolgozta fel a diagnózist (ami általában egy év!), addig nem tud a szülő segíteni a gyerekének, addig hiába adunk információt, nem tudja felhasználni;
- nem biztos, hogy másnak ugyanaz az újta, mint a miénk, én "csak az ajtót mutatom meg, neked kell belépni rajta" - Morpheustól, aki nem volt jelen a képzésen természetesen;
- nem tudunk mindenkit megmenteni;
- a mentorszülői feladat a segítés (információ, beszélgetés, segítségnyújtás stb.) folyamata után befejeződik. Nem kell - sőt nem is hasznos - barátkoznunk, a kapcsolatot folytatnuk, összejárnunk, mert az már nem a segítséget kérőről szól, hanem rólunk. Persze, ha később a szülőtárs megkeres, ez változhat.
- ragaszkodunk a meggyőződésünkhöz, és az AOSZ irányelveinek megfelelően kell működnünk.

Ezek a dolgok helyre tettek sok mindent a fejemben. Eddig is maximálisan ezekhez a terápiákhoz volt bizalmam - mert mi használjuk -, de most már teljes mellszélességgel ki is állok mellettük, és nem hallgatok (cinkosan?), ha szóba kerül az oltás, a diéták, a táplálékkiegészítők és vitaminok. Erről majd később írok is, de most elég hosszú lett, Zalán felébredt, szerintem hamarosan mennem kell:)

 Mindenesetre az oltások féle összeesküvés elméletről nagyon sokat olvastam, engem meggyőztek a kutatók,  hogy semmi közük az autizmushoz, a vitaminterápiák - inkább nem, a diéták - persze, mehetnek, kiegészítőterápiaként, orvosi ellenőrzéssel, és semmiképpen sem helyettesítve az autizmusspecifikus terápiát.