Pesten töltöttünk egy hosszú hétvégét

Nem a pünkösdit, hanem a május 1-jeit (na, ennyire durván le vagyok maradva) négyen.
Balázs felmentést kért - és kapott -, így övé volt a ház, hívott egy-két barátot is, és még tisztességes rend is fogadott minket hazaéréskor. (Tisztességes, de nem megfelelő.)

Nagyon jó volt, orrvérzésig villamosoztunk és metróztunk, a kicsik (főleg Kristóf, aki természetesen nagy vonatmániás, és mindent vonatnak hívott) nagyon élvezték. Érdekes módon a földalattinál pánikba estek, le is szálltunk róla 2 megálló után. Fura.

De a Vasúttörténeti Park! Nagyon szuper volt, bár a várakozással ellentétben Kristóf az igazi hatalmas gőzmozdonyokra nem sok figyelmet pazarolt, de az erdei kisvasút nagyon tetszett mindenkinek. Még Zalus is lelkesen szorongatta a kapaszkodót, és figyelt körbe, nem akart leugrani menet közben. Nagy megkönnyebbülésemre.

A Közlekedési Múzeumnál hasonló eufóriába csapott át a lelkesedés - Kristóf a modellvasút/terepasztal melletti vagonba felszállt, és 45 percen keresztül hajtogatta, hogy "vonat". Gyerekek, családok jöttek fel, majd mentek tovább pár perc múlva, de én fent ültem Kristóffal és csodáltam a sok kis vonatot. Apa addig legalább az időközben elszunnyadt Zalánnal végigjárta a múzeumot, így legalább ő látott valamit:) Kicsit sikerült a függőnket elcsábítani az autókhoz, de pár perc után rohant vissza a vonathoz, így egy újabb félórás bámulás kezdődött. Jó volt, bár nem feltétlenül találtam egy idő után viccesnek.

A szabadság-téri interaktív szökőkút teljesen lázba hozta Kristófot, boldogan ugrált a vízben, nézte a többi gyereket, de a két játszótér sem piskóta a közelben, Zalán hangosan röhögve pörgött.

Imádom a pesti játszótereket, nálunk a legjobb állapotú is állandóan és jelentősen javításra szorul, ott pedig a legeldugottabb, legapróbb, két panel közt megbúvó játszi is kiröhögi a mieinket:( Utálom, hogy minden Pesten van. És, hogy Pesten van minden...Mivel mostanában kéthetente járok ismét oda-vissza, eléggé röhejes, hogy azért költöztem vissza Nyh-ra 6 éve, hogy rádöbbenjek, mégis minden út oda vezet.

Ugyanis a pesti látogatásunk egyik fő célja Kristóf diagnosztizálása volt. A Vadaskertben jártunk - nem ment minden simán, de ezen nem idegesítem fel már magam -, a lényeg, hogy 2hetente járok pár órára szülőtréningekre. Eddig a vizuális segédeszközökről esett szó, ebből a napirendet már használjuk itthon, és áldásos hatásairól csak hosszan tudnék zengedezni, de hamarosan elkezdjük a PECS-et, a képcserés kommunikációt.

gyanítom, hogy az ovi-téma

több bejegyzést fog megérni. Ez most az egyik "legnagyobb" projektünk.
Nagyon szimpi az óvónéni... persze, vannak dolgok, amik nem feltétlenül tetszenek, de hiába nagyon jó az intellektusa Kristófnak - ezt most már majdnem biztosan állíthatom, több gyógyped egybehangzó véleménye alapján + a saját véleményünk -, egyelőre nem tudja még megmutatni, mert csak a beavatott, jól ismert keveseknek nyílik meg.
Persze ez a kör egyre bővül, már a nagymamák is részesei, plusz a fejlesztőnk, és a tsmt-s gyógyped is, aki - úgy tűnik - még nagyobb szerepet fog kapni az életünkben, de ez is egy hosszabb történet:)

Rengeteg érdekes és értékes embert ismeretem meg, mióta az autizmussal szembetalálkoztam, nagyon sok pozitív élmény ért - jóval több pozitív, mint negatív egyelőre, de persze a közösségi élet majd hozza a negatívot is, efelől semmi kétségem -, és olyan zsúfolt a naptáram, mint réges-rég, mikor még dolgoztam:)

Csak nem sikerül az oviról írnom..
Amikor először bementem a csoportba - akkor még Kristóf nélkül -, nem sok mindent tudtam az auti csoportról (ami egyébként speciális csoport néven fut, és jövőre pl. egy 5éves, más téren érintett kisfiú is oda fog járni, aki például csak mozgásban és táplálkozásban igényel különös figyelmet), és nagyon megnyugodva jöttem ki, úgy éreztem, jó helyen lesz itt Kristóf, mert megkapja majd a speciális figyelmet és segítséget. Megnyugodtam, szinte az óvónő nyakába borultam örömömben:)
Persze, milyen a világ, azóta több negatív véleményt is hallottam a csoportról - nem is az óvónőről, hanem az egész helyzetről.

El is bizonytalanodtam, de végül mégis itt maradtunk, több okból is:
- auti speciális fejlesztést kap a fiam, teljesen ingyen (ez a bp-i auti alapítványnál 5400 ft/óra, és hosszú várólistával dolgoznak);
TEACHH-módszer, Ayres-terápia, Zeneterápia, babzsákos foglalkozásokkal, sok-sok vizuális segítséggel
- kis csoport, egyelőre 9 fő, lelkes és kedves (!) segítőszemélyzettel;
- integrált óvodai környezet az udvaron, rendezvényeken;
- együttműködnek az Esőember Alapítvánnyal (ami talán szeptembertől kezdi újra aktívan a működését Nyh-n és "természetesen" az én közreműködésemre is számítanak);
- és legfőképp a szimpatikus, aktív, lendületes, tájékozott óvónő, aki mellé most keresnek egy másik gyógyped óvónőt, mert az előző társa elment (aminek nagyon-nagyon örülök);
- férjnek is nagyon tetszik - nem utolsó szempont.

Kristóf pedig nagyon jól érezte magát az ovi udvarán - beljebb még nem sikerült csábítani -, harmadszorra már örömmel ment be, első alkalommal egy laza félórás nemakarom hiszti következett, második alkalommal már csak 10 perc volt az egész, egyszer talán az ovi épületébe is bemerészkedünk..

A képeken nem szerepel a pörgős játék, amit a normál gyerekekkel folytatott - akiktől az első pofonokat már el is szenvedte, fizikailag és átvitt értelemben is -, és ez jó, nagyon jó (nem a pofonoknak örömködöm). Mert kell a speciális fejlesztés, de szükség van a normál kortárs játszótársakra is, főleg, ha olyan nagyratörő álmaink vannak, mint normál iskola (az ideális az alapítványi, kis létszámú lenne, de ki tudja, lesz-e ilyen egyáltalán, és nem törli le a föld színéről is a kormány őket, ahogy tűnik, és lesz-e rá pénzünk;de, ha Kristóf jól működne az oviban, talán.tudnék  valamennyit dolgozni, és így megkeresném rá a pénzt, mert a napi megélhetéssel - egyelőre és hála Istennek - nincs problémánk). És itt talán a többi gyerek is jóval "érzékenyebb" a másság tekintetében (na jó, ezt még nem tapasztaltam, de reménykedem, én, a javíthatatlan optimista).

biliügy

Olyan nagyon ügyes nagyfiam van:D
Itthon immáron szobatiszta, sőt, éjjelre is, ami még egy átlaggyermektől sem feltétlen elvárás 3 évesen (és 4 hónaposan).

Ha sétálunk, elmegyünk 1-2-3 órára, simán kibírja, és csak itthon ül rá a bilire, egy-egy nagyon heves játék közben fordul elő kisebb baleset, de már nem mindennapos.

Persze semmi nem megy simán, mert csak a bili, csak itthon;) úgyhogy van még feladat előttünk, de megoldjuk, csak türelem. De mindenképp lényeges életszínvonal-ugrás következett be a családban, mivel ebben a hónapban már nem csak bugyipelust vettünk Kristófnak, és abból is megvan még a csomag 2/3-a.

Mindig van minek örülni és büszkélkedni és reménykedni:D

tisztelet

Bár az előbb siránkoztam, hogy semmi időm, tudtam, hogy ezt a bejegyzést muszáj megírnom. Mégha jóval rövidebb is lesz, mint amennyi gondolatom lenne a témáról. Nagyon kíváncsi vagyok, mit ír a témáról Altair, és a többiek, de majd csak akkor olvasom el, ha végeztem az enyémmel.

Közhelyszámba megy az a kijelentés, miszerint a kor, a nem illetve bármilyen állapot nem jogosít fel a tiszteletre. Mert ne tiszteljünk már valakit csak azért, mert szerencsésen életben maradt mondjuk 80 éves koráig. Vagy mert nőnek született, és ezért gyengébb/törékenyebb, mint a másik nem. Vagy mert sokat tanult/szerencséje volt/jó helyre született, és ezért "magas" beosztásban dolgozik stb.

Kétélű fegyver ez, azt gondolom. Nem véletlenül tisztelték az öregeket a korábbi társadalmakban, most már én is tudom (elmúltam 40 a napokban, khmmXD ), hogy az a tapasztalat, és tudás, amivel egy idősebb rendelkezik, nagy segítség lehet(ne) egy fiatalabbnak. Más kérdés, hogy bizonyos életszakaszokban nem kér belőle. Főleg, ha kéretlenül tukmálják rá.
Nem véletlen, hogy a nőket is tisztelték korábban, hiszen a nőkből anyák lettek, teremtettek, háztartást, családot irányítottak, gyereket neveltek, a jövő generációját - nem kis feladat ez. Mióta "egyenrangúak" vagyunk, emellett csinálhatjuk a férfi munkát is, épp csak kevesebb pénzért.
A sok tanulás, a magasabb pozíció pedig - ha mást nem - ad egyfajta rálátást az életre, az összefüggésekre, legalábbis én így tapasztalom. És ez persze csak az én véleményem, és 20-30 évesen sem így gondoltam.

Viszont mindezek nem jelentik azt, hogy a tisztelet jár valakinek. Tisztelet minden embernek kellene, hogy járjon, azért, mert ő ember, egyedi és megismételhetetlen, mert teszi a dolgát, és hozzájárul a mi világunkhoz. De csak akkor, ha cserébe tiszteletet kapunk. És szerintem már annyira elszoktunk attól, hogy a tisztelet jár, a jóindulat alap, a pozitív gondolatok boldogságot gerjesztenek, hogy valahol ez nagyon elsikkadt.

Egy példa, amit kommentelni sem tudnék igazán.
Nyh belváros, biciklisáv a járda mellett. 2 fiatal fiú - vagányak, 15-16 év körüliek - gördeszkával és görkorival állnak a biciklisávban és beszélgetnek. Elfoglalják ugyan a biciklisáv felét, de azért még kényelmesen el lehet mellettük férni (új építésű a bicikliút, ügyeltek a megfelelő méretekre, simán elfér egymás mellett két bicikli is).
Öreg bácsi jön, kis kanyart kell leírni a fiúk miatt, és "persze" beszól:
Bácsi: - Mi az istenért nem mentek innen?
Fiú: - Ki lehet kerülni.
Bácsi: - Ez bicikliút, te ÖKÖR!
Fiú: - Most miért kell kiabálni, simán el lehet férni!
Bácsi: - Majd mindjárt megmondom neked, TE HÜLYE! ANYÁD!

(A fiúk röhögtek. De egyik sem emelte fel a hangját, nem mondott csúnyát. De biztos nem jut eszükbe a tisztelet szó.)

back to reality

vagy legalábbis a normál kerékvágásba. Úgy tűnik, meggyógyultak a gyerkőcök (az összes), meg is erősödtek, most ugyan még felborult alvásrenddel küszködünk (Zalán ma pl. 11-kor ébredt), de majd csak sikerül visszazökkennünk.
Időm ugyan még nincs írni, mert ez az össze-vissza alvás nem segít a rutin kialakításában.

Viszont már tuti, hogy Kristóf szeptembertől ovis lesz, felvették:D

A többi fontosat meg majd csak megírom apránként (egyelőre még a fejlődésről "kötelezően" vezetendő naplóm is max. hetente frissül, ami nem egészen jó). Ráadásul nyáron sokat vagyunk a levegőn is, érthető okokból.

Betegségek vannak

Sajna nagyon ránk jár a rúd, már kb. 2 hónapja egyik kórságból a másikba zuhanunk. Most a két kicsi beteg, egész nap szinte felváltva lázasak. Nagyon nem könnyű. Főleg Kristóf szenvedi meg most a betegséget, ő, aki simán horpaszt 9-10 órákat egyhuzamban éjszaka, most akár 5 percenként is ébred - persze a láz miatt nem tud jól aludni, nyüsszög, tekereg, siránkozik.

Azért két baj között történnek jó dolgok is, és programok is, csak épp, mire megörökíteném már el is szabadul a kórházi légkör itthon.
Egy vázlat, amiről szeretnék kicsit bővebben írni:
Autizmus Világnapja körüli rendezvények
Nyílt nap az oviban
Ismerkedés az ovival, beiratkozás
Szobatisztaság ;)
Bp-i 4 napos hosszú hétvégénk kivizsgálással, Vassúttörténeti Parkkal, Közlekedési Múzeummal egybekötve
Kristóf fejlesztésen
TSMT tornát kezdtük
Zalán még mindig nem beszél, cserébe rossz, mint az ördög :D
Sajnos új a gyerekpszichiáter - nagyon szomorú
Van egy varrógépem, már elkészültek az első munkáim - függönyök, nem egy nagy szám
Balu teniszezik és néha már nem is kamasz, hanem komoly ifjú - egyelőre csak percekig

Most épp ennyi, ez jó is lesz nekem az elkövetkezendő hetekre:)

vékony, mint az ujjam

Ez Zalán. Lefogyott a nagy betegségben, a nyakán látszik, a karján és a lábán.
Soha nem voltunk még kórházban, egyik gyerekkel sem, én is csak a terhesség-szülés alatt láttam belülről ilyen intézményt, és a nőgyógyászatot összehasonlítva a gyerek (!) fertőző osztállyal - mintha két külön világegyetemről beszélnénk..

De már kezdi visszanyerni a súlyát, szépen eszik-alszik (na jó, az esti elalvása valami botrányosan nehezen megy), és ugyanolyan rosszaság, mint volt.

Viszont nem beszél. Semmit. Kevesebb, mint két hónap múlva 2 éves, és semmi. Lehet, nem aggódnék amúgy nagyon, de az előzmények - Kristóf :D - ismeretében nem tehetek mást. Hiába tudom, hogy nem tudunk mit tenni, ha baj van, akkor sem, de mindig figyelem: árgus szemmel keresem a jeleket, és néha találok is. De persze korai még bármit beképzelnem, Kristóffal a héten kezdjük a TSMT tornát,http://csodavar.blog.hu/2011/10/19/tsmt_2 aztán következik Zalán is.

Na persze most is megy a halandzsázás, visítozás, a saját nyelvét bírja használni a kiskrapek, és mintha a kórházban hallottam volna kétszer is azt, hogy 'anya', de amilyen fáradt én akkoriban voltam, semmiben nem lehetek biztos:D

Biliügyek

Négy hete kezdtük. Nagy gond volt ez nekünk, és az elmúlt próbálkozásoknál sose sikerült eredményt elérni, félretettem hát a kérdést, a vizsgálatok, fejlesztések, napirend miatt nem akartam egy új dologgal terhelni Kristófot - és őszintén szólva féltem is, hogy újra kudarcot vallunk, halogattam hát egy kicsit, de mivel eldöntöttem, hogy tavasztól indul a projekt, és mivel az ovikezdés is szükségessé teszi, belekezdtünk hát.

És, nem teljes siker, de szépen haladunk előre. Szépen használja a bilit - ha a fürdőszobában van is, elkéri kihozza. De ha kint vagyunk, még nem jut eszébe, és vannak még gondok, de haladunk.
Nézzük Elmo "Dobd el a pelus"-át, bilikönyvet, nem lesz probléma, megnyugodhatok végre:)

Amúgy az oviba mehetne pelenkásan is, délig maradhatna, de tudom, hogy senki nem örül neki, ha egy "nagyobb" gyereket kell pelenkáznia, meg amúgy is Köjál (vagymianeve), és engedély. Meg tudjuk csinálni, csak hihetetlen odafigyelés és energia kell - főleg Kristóf részéről:D

Ügyes a fiú, picit több magyarázat és szemléltetés kell neki, mint egy "hagyományos" gyereknél, de tudom, hogy nem szabad felhagyni a beszéddel, kísérletezéssel, mert eredményt érünk el, és az általában ugrásszerű. És nagyon-nagyon örülünk minden kis sikernek, amik rendesen akadnak a mindennapjainkban.
Szerencsések vagyunk.

a nagy

Nagy és szemtelen:D az az érzésem, hogy hónapok óta ezen forgok körbe, de már egész jól kezelem a megváltozott helyzetet. (Nem árt néha nevetni magunkon, és a nagy viccein is, amiket csak a korosztálya ért igazán, de lehet egy kicsit emlékezni, milyen voltam az ő korában: hát... semmivel se különb. Sőt, állandóan volt valamilyen világfájdalmam.)

Jól megy neki a spanyol, levizsgáztak az első könyvből német (ezt mért írhattam?? természetesen spanyol az a tanár) anyanyelvű tanár előtt (amit nagyon díjazok), és jól sikerült a vizsga, a nyelvvizsga-előkészítő csoportba került Balu, ami plusz tanulást jelent, nyilván, de fér még az idejébe bőven, nem aggódom.

Volt némi matek elmaradás, amit többé-kevésbé már kijavított.

Alakulóban az első randi - de erről nem beszél sokat - érthetően:D Úgyhogy én pedig mélyen hallgatok arról, amibe mégis beavatott.

A tenisz viszont nem megy úgy, ahogy szeretné, az edzői és támogatói segítség teljesen hiányzik (ígéretekkel tele a padlás, de a tetteknél mindig mínuszba jövünk ki, hosszú, és csak felhúzom magam), gondolkozik rajta, hogy felhagy a korosztályos versenyzéssel, és amatőrként indul csak. (én nagyon támogatom ezt a döntését)

Itt volt Tomi, a nagy barát Angliából, nagyon örültem neki, jövő nyárra készül Balu hozzájuk dolgozni. Már nem a barátoknál, hanem valahol vállalnának diákmunkát, a szülők is örömmel látják Balázst - régi waldorfos barátság.
Aztán sok időt tölt Lacáéknál, megy az éjszakába nyúló gépezés és tévézés nyilván, de kell a lazítás is.

Sokat játszik a kicsikkel - főleg Kristóffal, szinte minden nap van egy órányi együtt töltött játékuk, zenét hallgatnak, birkóznak és játszanak, napirendbe is beiktattuk - fürdés előtt számítógépezés Baluval. 

Igazán elégedett vagyok a dolgok jelenlegi alakulásával, egyelőre sínen van minden Balázzsal kapcsolatban, és ez nagy öröm nekem.

Diétás húsvét

Sajnos nem egészségtudatból diétáztunk, prózai okai vannak a ledobált kilóknak: kórházban töltöttük az ünnepeket a legkisebbel.

2 hete csütörtökön kezdődött a betegségroham nálunk, Kristóffal, aki köhögéssel, náthával küszködött, kis hasmenés, kedden egy rövid hányás, majd fokozatos, lassú javulás.
Természetesen hamar csatlakozott hozzá Balázs, aki az allergiájának "hála" rögtön továbbfejlesztette a vírust egy jó, kiadós arcüreg-gyulladássá.
Én és Jancsi is beszálltunk a körbe röviden, de csak a nátháig jutottunk el.
És akkor kezdődött a kicsi betegsége is, ő már lázzal, köhögéssel, náthával fűszerezve orvosig is eljutott (Balázst váltotta a dokinéninél). Aztán jött a magas láz, elmúlt, következett a hasmenés, hasgörcs, egyre rosszabbul lett Zalán. Pénteken elmentem egy tenisz-meccsre, ahonnan az első szett után apa telefonhívása riasztott, Zalán folyamatosan hány, siessek haza.

És a fotelben egy karikás szemű, falfehér, lefogyott, erőtlen kisember ült, és már nem is kellett Jancsival semmit átbeszélnünk, pakoltam az utazótáskába, és rohantunk a sürgősségire. Ahol a rengeteg várakozó ellenére egész hamar sorra kerültünk - kiszáradás gyanúja miatt -, és ahol vérvétel-vizsgálat után fel is vették Zalánt komoly kiszáradással a fertőző osztályra.

Most nem fogok kitérni a borzalmas körülményekre, az 1, azaz egy darab VIP szobára - 6000 Ft/nap - (ahová 5 napi kórházi tartózkodás alatt nem sikerült bejutnunk, az ólmos fáradtságra, a sok infúzióra és vérvételre, felesleges protokollra, az ügyeleti időszak doktori ellátottságára, a súlyos beteg szobatársakra, és semmire, úgy általában, mert minősíthetlen volt, és csak szeretném elfelejteni az egészet.

Szerencsére Jancsi váltott engem napközben, időnként egy összecsukható ágyra (4 szobás kórteremben 1 db ilyen ágy volt) is leheveredhettem éjszaka 1-2 órára - ha épp nem volt Zalánra kötve az infúzió, mert kétszer is sikerült a kézfejéből kitépni a branült, így plusz kétszer szúrták meg -, és itthon aludtam pár percet, és lezuhanyozhattam. Anyukám és anyósom felváltva vigyáztak napközben Kristófra, aki angyal üzemmódban működött szerencsére, igazi nagyfiúként.

A végeredmény: Zalán magából kikelve ordít, ha meglát egy fehér köpenyt - vagy akár zöldet, rózsaszínt, mert a takarítónőktől is rájött a pánik egy idő után -, kedden délután jöttünk haza, de még mindig kába vagyok, és csak egy összefolyt massza maradt meg az öt napból, és nem tudom, mikor fogom magam kipihenni úgy igazán, és szerda este főztem meg a sonkát, kalácsot.
Davis-kupa mérkőzésre volt 3 napos jegyünk, amiből összesen 1 db szettet sikerült megnéznem - Jancsinak még annyit sem -, soha többé nem veszek előre jegyet, mindig megszívjuk, de ez volt eddig a legdurvább.
Zalus kb. 1 kg-t fogyott, kicsit bágyadt még és gyenge, de ma végre átaludta az éjszakát is, de az étvágya még nem az igazi - azaz ő szeretne mindenféle nehéz kaját enni: szalámit, rántott húst, rudit, és ügyet sem vet a finom húslevesre, zöldségekre, én pedig nem merek neki ilyesmiket adni. Így jobb híján továbbra is ropit és pufit eszik, de már nagyon unja. De kemény vagyok, mert most igazán megijedtem.

Bent a kórházban tartottam magam, igazából eszembe se jutott, hogy akár sírhatnék is, de amikor az első éjszaka után hazajöttem kicsit pihenni, ahogy kiléptem a fertőző épület ajtaján csak sírtam és sírtam a kocsiban, a lépcsőházban, itthon. És ez nem az a fotogén sírás, hanem az a mélyről jövő, zokogó, kétségbeesett csúnya bőgés.

(Amúgy az elvesztett kilók száma nálam mindössze 3.)

Egy tökéletes világ

Kicsit fajsúlyosabb kérdés, mint a hobbitok ;)

Én nem szeretnék tökéletes világot. Nem is szeretem a szót se, hogy tökéletes, nem hiszek benne, és nemcsak
azért nem, mert uniformizált embereket sejtet a szó, akik egyformán látják a világot.

Épp ezért nem szeretnék bűnözés-mentes életet. Nem mintha nem a nyugalom és a biztonság lenne a fő vezérelvem, nagyon is az. De ha vannak a tömegből pozitívan kilógó emberek - nagy tudósok, művészek, gondolkodók -, az egyensúly miatt kellenek a negatív tartományba nyúlók is. És ha ez az ára a kiemelkedő egyéniségeknek, én hajlandó vagyok - ha nem is örömmel -, megfizetni ezt az árat.

Azt viszont szeretném, ha én határozhatnék a sorsom felől. Ha nem világméretű gyógyszer- és olaj- és más cégóriások döntenének az életemről. Az életünkről. Ha kicsit kiszámíthatóbb lenne ez a világ.

Elfogadom a betegségeket, de gyűlölöm, hogy az ételeink okozzák nagy részüket, vagy a levegő, a nap, a víz..
És gyűlölöm, hogy állandóan résen kell lenni, ha tudatosan és nem butított fogyasztó módjára akarok élni.

De nem akarok tökéletes világot, nekem megfelelne egy elég jó világ is, ahol viszonylag szabadon élhetek, nagyobbrészt félelem nélkül, ahol nem szólnak bele az életembe, és.. nagyon sokáig lehetne boncolni még ezt a kérdést, de maradjunk annyiban, hogy ez a "lehető világok legjobbika".

Ide megyek ma délután

Az Új ÉFOÉSZ Tarnai Ottó Egyesület tisztelettel meghívja projekt nyitó konferenciájára

Címe: Jó gyakorlat az élet kezdetén - autista gyermekek ellátása a korai életszakaszban

Időpontja: 2012. március 30./ péntek / 14 óra
A konferencia helye: Szabolcs- Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat díszterme.

4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5 sz.

Szeretettel várjuk a témában érintett szakembereket, szülőket és érdeklődőket.

A konferencia programja:
Megnyitó
Az Új ÉFOÉSZ Egyesületet és a pályázati projektet bemutatja Tarnai Ottóné gyógypedagógus

Részleges integráció a Gyermekek Háza Déli Óvodában – speciális autista csoport.
Előadó: Törökné Bajusz Gyöngyi gyógypedagógus

Bemutatkozik romániai partnerünk: Carei -Nagykároly

Autizmussal élő kisgyermekek fejlesztése…. Előadó: Őszi Tamásné
Autizmus Alapítvány Egyesített Gyógypedagógiai Módszertani Intézményének igazgatója

A konferencia zárása.

A konferencia védnökei:
Dr. Vinnai Gyöző kormánymegbízott
Seszták Oszkár Sz.-Sz-B.megyei közgyűlés elnöke

Sorsolás.

A konferencia napján kisorsolunk néhány festményt, melyet művészek ajánlottak fel a Szabolcsi Esőemberekért alapítvány javára. A sorsjegy ára 3oo Ft/db. Sorsjegy vásárolható a helyszínen.

A rendezvény támogatója : A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, A Nyíregyházi Főiskola Esélyegyenlőségi Irodája, a Göllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskola.
Részvételi szándékát kérjük jelezze az alábbi e-mail címen: efoesz.tarnai@gmail.com

Óvoda - újból megpróbáljuk

Azt hiszem, már egy éve dilemmázom Kristóf ovijával kapcsolatban. Teszem ezt úgy, hogy még egy percet nem volt oviban, csak egy beiratkozáson - azt is végigüvöltötte.

Most az új dilemma az integrált kontra szegregált ovi kérdéskör volt. Integrált az a hagyományos ovi - ha megoldható, heti pár óra gyógypedagógus fejlesztéssel -, a szegregált az autista gyerekekkel.
Mindkettőnek van előnye és hátránya, és én nagyon tartottam a szegregált csoporttól, a gyógypedünk is mondta, hogy nem biztos, hogy az lenne jó Kristófnak, mivel nem kívánatos viselkedésproblémákat tanulhatna el más autista gyerekektől. Integrált oviban meg csak az jön számításban - nekem legalábbis -, ami kis létszámú, és tényleg befogadó, nemcsak az emelt normatíva miatt. Mert ugye az SNI gyerekek (Sajátos Nevelési Igényű) 3 gyereknek felelnek meg - létszámban mindenképp, az ovinak járó pénzben sajnos távolról sem -, de egy olyan ovi, aki a körzetbe tartozó gyerekeket sem tudja mindet felvenni helyhiány miatt, gyógypedagógust nem tud/akar alkalmazni, nem megfelelő számunkra, 30-as létszám nem megfelelő, és az óvónő személyéről - mint kulcskérdésről - még nem is szóltam.

Múlt héten végül elmentem az auti csoportba. És nagy kő esett le a szívemről, és ha Kristóf is úgy akarja, ősztől ide fog járni. 8 (max. 10 fős) csoport, két gyógyped.óvónő délelőtt, + egy gyógyped asszisztens és egy dajka.
A két óvónő délelőtt 2-3 órában csinálja a csoportos és egyéni fejlesztéseket, egyébként pedig az udvaron együtt vannak a többi gyerekkel, minden rendezvényben részt vesznek. Vizuális segítségekkel dolgoznak, játékokban pedig montessori-módszer szerint működnek, tökéletesnek tűnik. Főleg az egyik óvónő tetszett meg, szívvel-lélekkel csinálja a dolgokat, elsöprő egyéniség, a héten nyílt napok lesznek, megnézzük apával és Kristóffal is.
Nagyon izgatott vagyok:D

tavaszi díszek

Még az előző Praktika (márciusi) ihletése alapján készült egy villámgyors tavaszi koszorúnk, némi krepp papírból, muffin-kapszliból és persze a szokásos koszorúalapból. Nagyon egyszerű volt az 5 cm-es papírcsíkot rátekerni a koszorúra és összesodort muffinpapírokat ragasztani egy részére - szerettem volna mintás muffinkapszlit, de hajrá újrahasznosítás, itthon általában csak fehér  van -, így tényleg nagyon hamar elkészült és hetek óta kint van az ajtónkon. Mindig gyönyörködöm benne, de én vagyok az egyetlen, más nem méltatja említésre sem:(

Aztán a tavalyi koszorú is előkerült, ami nagyon recycle volt, mert tojástartó dobozból készült, és organza-virágokat biggyesztettem rá - színben nem túl ütős a drága, de nagy kedvencem.

Aztán az elmaradhatatlan wc-papír gurigákból készült tojások az ágakon - amik fogták magukat és kivirágoztak a nagy tavaszra a lakásban (a tojásokat Kristóf festette) -, és a hungarocell gömbökre ragasztgatott kis virágok - mintalyukasztóval készültek - nagyon gyorsan készülnek, és fel tudják dobni a lakás hangulatát.

Mélyen jellemző, hogy ilyesmiket gyártok, miközben a lakásra ráférne némi nagyobb takarítás, ez a ragyogó napfény nem tesz jót a szemnek - még jó, hogy alig látok -, mert minden sarokban pókhálók teremtek és száll a por a labdázásnál, a szekrények tetejéről említést sem tennék, és az ablakok.. Szóval nem véletlen a tavaszi nagytakarítás szükségessége - sajnos ilyenkor már látszik is a kosz. Lélekben már rajta vagyok az ügyön.

Hobbi

A következő téma a Zugblogon (itt jegyezném meg, hogy én kedvelem a hobbitokat, és a tündéket is, de szerencsére nem ez a téma, Tolkien elég nagy versenytárs lenne), ami elsőre egyszerűnek tűnik.
Mert hát nyilván tudom, mi a hobbim. Vagy mégsem? Olyan sok van, és olyan is van, ami jelen élethelyzetben nem működik, olyan is, ami most "itthonülő" anyaként van, de egyszer majd, ha dolgozni fogok, nem lesz aktuális. És amúgy meg egy igazi kontár vagyok: rengeteg minden érdekel, rengeteg dologba belekezdek, de semmit se tudok tökéletesen. De sajnos még jól sem. Elboldogulok, úgy, ahogy.
Anno, mikor a külkereskedelmi fősulit végeztem, akkor volt az a benyomásom, hogy igazi szakbarbárokat képeznek belőlünk, aki egy kicsit mindenhez konyít, de igazán semmit se tud. Ezek szerint mégsincsenek véletlenek... pedig tudom már, hogy rossz szakmát választottam, mert ez nemhogy boldoggá elégedetté nem tesz, de mégcsak jó sem vagyok benne:D

Örök hobbi viszont az olvasás, nagyon szeretek elmerülni egy történetbe, teljesen kikapcsol, megnyugtat - és mindennapra szakítok egy kis időt, hogy olvassak - ha csak 10 perc jut, az is valami, de képes lennék napokat végigolvasni. A kedvenceim mostanában Szabó Magda, Steinbeck és Zola és Jane Austin. (Hát, nem vagyok túl update.)
A másik a kötés - a horgolás is az lenne, de ahhoz még mindig hülye vagyok -, csak a szemem nem a régi, hamarosan elkerülhetetlenné válik egy szemüveg beszerzése, mert este - amikor ilyesmire időm van -, nem igazán látok.
Aztán a nyelvtanulás - olaszul teljes egészében egyedül tanultam meg pl., de ha több időm lenne, a spanyolt is hozzátenném: na ez a hobbim most parlagon hever.
Helyette jöttek a kreatív kézimunkák, dekupázs és üvegfestés és társai, de új szerelmem a régi dolgok újrahasznosítása. Ha ilyesmit látok, alig bírok magammal. És minden estére nagy kézimunkázásokat tervezek, aztán az este közeledtével nagy eséllyel már csak az ágyba bírok bezuhanni. Szöval fejben én vagyok a legnagyobb kézimunkázó a világon, a gyakorlati részét még jelentősen csiszolnom kell.

Borzalmas,

hogy nem lehet megbízni senkiben.
Nem, egyáltalán nem borzalmas, csak az élet diktálta igazságok egyike.

Az ilyen bölcsességeimet gyerek- és ifjúkori olvasmányélményeimből merítem, ez épp a Sógun-ból való. Több 100 oldal, nincs energiám pontosan visszakeresni, de a lényeg valami ilyesmi.

Kristóf nap

Nemzeti ünnep lett - március 15. Van egy nyári Kristóf nap is, de mivel nálunk a március a nagyon ünneplős hónap, mindhárom fiúnak van valamije, úgy döntöttünk, jó lesz ez a nap is, így legalább nagy eséllyel esik hosszú hétvégére, dőzsölhetünk, kedvünkre.

Fánkot sütöttem a kis ínyencnek - valamiért ez a kedvenc péksüteménye, bármilyen változatot megeszik, boltit, saját sütést, csörögét, szalagosat. Most amerikai fajtát sütöttem, sütőben, olaj nélkül, Garffyka receptje alapján, finom volt, elfogyott hamar. Kicsit furcsa volt először, hogy a külseje picit keményebb, és mivel csak fahéjas porcukorral szórtam meg - a család nagyobb (magasabb) férfi tagjai leszavazták a mázakat, persze az én hibám, minek kérdezek -, kicsit szárazabb volt, de ez nem akadályozott senkit abban, hogy egymás után be ne nyomjon 4-5 darabot. Tényleg függőséget okoz:)
 
Aztán az ajándékok - ez komoly fejtörés, mert nem akarom ÁLLANDÓAN fejleszteni a fiút, de nehéz olyat találni, ami szórakoztató, leköti, esetleg még hasznos is, és nem porosodik pár nap múlva.
Ez a társasjáték lett a nyerő: Colorama, a forma és színegyeztetés úgy megy már, mint a karikacsapás, kezdi pedzegetni a szerepváltást is, néha türelmesen megvárja, míg a másik következik. Szóval jó ötlet volt.
Kapott persze mellé még Bambino LÜK füzeteket is, amiket még csak nézegetés szintjén élvez, nem erőltetem, és Thomasos könyvet, és duplo-hoz alaplapot, ne mindig csak tornyot építsen.

De a lényeg, hogy sétáltunk nagyokat, újra előszedtük a futóbicajt, meglátogattuk a régi jó játszótereket, voltunk az unokatestvéreknél, és sokat pihentünk.

Hát ezért is jó Kristóf napot március 15-én ünnepelni.