óvoda

Bizony, Kristófot felvették az oviba. Persze, csak 3 évesen kezdheti, előbb egy nappal sem, vagyis januárig még ráérünk. Sokat vacilláltam, mert ugye én még itthon vagyok, jövő szeptemberig mindenképp, de ahogy a munkaerőpiacot nézem, azután is. Vagyis ráérnénk az ovival, és nem olyan rég még el sem tudtam képzelni, hogy Kristóf belép valahová, ahol esetleg marad. Egyszer majd önként és dalolva is.

Végül 3 dolog győzött meg, hogy időszerű lesz az az ovi:
Az egyik az, hogy egyre nyitottabb mindenki felé, főleg a gyerekek társaságát keresi. Ezt még megoldhatnánk akár játszóterezéssel is, de kétszer is előfordultunk már az óvoda udvarán, és mindkétszer úgy kellett hazavontatni Kristófot, nagyon tetszett ott neki, a játékok és a vele egykorú gyerekek is, sokat versenyzett velük:)

A trambulint mai napig is emlegeti - ami tényleg egyedülálló, nem is tudom, hol van még ilyen nagy -, időnként nagy komolyan és reménykedőn a szemembe néz: "ugrás? cipő? megyünk az ugrás!" - hát, nagyon nehéz ilyenkor lelombozni:D

Aztán itt az az érv is, hogy Zalán is megérdemli, hogy legalább néhány órán keresztül, legalább néhány hónapig egyedül legyen, és csak ráfigyeljek. Mert ez most nagyon ritkán fordul elő:)


És az az igazság, hogy ez egy mozgásos ovi lesz. Egyetlen kötelező foglalkozás a napi testnevelés, és - állítólag - minden nap, akár esik, akár fúj, kint vannak az udvaron a gyerekek. (Erről épp ma hallottam cáfolatot egy anyukától a játszin, aki azt mesélte, ha egy icipicit csepeg, már bent maradnak:D ugyanez volt a Waldorf sulinál anno, komplett esőcuccot, váltóruházatot kellett bevinni Balázsnak, mert hogy ott minden szünetben kint vannak az udvaron - ha egy icipici eső esett, már nem mentek ki, ha a gyerekek rosszul viselkedtek, büntetésből bent maradtak stb. -, a gumicsizmáját úgy nőtte ki Balu, hogy egyszer nem volt a lábán:/) De mindegy is, kell neki a futkosás, a mozgás, mászóka, és én ezt nem bírom izmokkal sem..
És még egy plusz érv: sokat tanul majd Kristóf más gyerekektől - sok olyat is, amit nem szívesen látok majd itthon, efelől semmi kétségem -, de kell ez is. Ma pl. megtanult a csúszdán felfelé mászni egy nagyobbacska fiútól a játszótéren.
Kell a közösség, hiába. Aztán majd meglátjuk, hogyan birkózik meg az új helyzettel, nincsenek illúzióim, nem lesz könnyű, de nem is félek már.

És néha meg vérmes reményeim vannak az ovival kapcsolatban, főleg amikor egy kiadós hisztivel örvendeztet meg: csak segíthet a közösség, a szabályok abban, hogy kicsit megtanuljon viselkedni a drága. Mert hihetetlen, amit leművel néha.
Tegnap a játszin:
Hintába be, elkezd nyafogni, "másik a inta, másik a inta". A másik hinta nem volt szabad, meg amúgy is, már volt ilyen, akkor meg kellett fordítani a hintában, de most ez is kevés volt, mert ráadásul most megfordítva akart ülni és szemből kellett lökni. Ha Jancsi nincs ott, már régen a hónom alá csaptam volna és hazamegyünk:/
Szóval, idegőrlő a kölyök.

Viszont ügyes és bátor, mint a veszedelem, vettünk neki egy pedál nélküli biciklit, olyan szépen egyensúlyoz már rajta, hogy öröm nézni, ezért a csúszásgátlót is fel kellett szerelni a lábtartóhoz, néha már egy-egy kis lejtőn is megpróbálkozik a legurulással. Nagyon örülök, hogy megvettük, mert bevallom, régen úri huncutságnak tartottam, de tény, hogy a bicajozásban nem a pedálozás a nehéz, hanem az egyensúly megtartása, és ezt észrevétlenül tanulja így meg. Jövőre pedig megkaphatja a kicsi bicajt, természetesen pótkerekek nélkül, mert nem lesz rá szükség.

És hogy milyen vagány a bicaj, azt a gyerekek elismerő pillantásaiból lehet leszűrni a legjobban, és abból, ahogy a 7 év körüliek azt beszélik egymás között, hogy ha megint kicsik lennének, csak ilyet szeretnének:DD