Nagycsalád és iskola

Furcsa, sosem gondoltam volna, hogy 3 gyerekes anyuka leszek. 25 voltam, amikor a nagyfiam született, és én hatalmas pocakkal is távolságtartóan gondoltam a babára, aki jön, persze, ha elindult, had jöjjön, de tervezgettem, hogy amint lehet, fél éves korában visszamegyek dolgozni, lélekben készültem a harcra a férj családjával, akik mind biztosan ellenem fordulnak ezért, és készültem a jogfelvételire. Egyszerűen nem jöttek az anyai érzések. Úgy gondoltam, nem azért tanultam, hogy otthon üljek és házimunkába, pelenkázásba temetkezzek:)

Aztán szerencsére megjöttek azok az érzések - amikor megszületett Balázs. Határtalan boldogság: soha előtte vagy utána nem éreztem ilyet. Amikor a szülés után 2 órával lekecmeregtem az ágyról és belenéztem a tükörbe, gyönyörűnek láttam magam. És ez nagy szó, mert sosem voltam szép:D Emlékszem a határtalan büszkeségre, hogy itt ez a kisbaba, akit én teremtettem. Amikor visszagondolok, mindig ez a legboldogabb a nap az életemben.

Aztán elváltunk, egyedülálló anyukaként kevéssé voltam "anyuka", egészen míg Jancsival össze nem kerültünk. Azóta gyökeres változást vett az életem. Tudom, hogy nagyrészt ez annak is köszönhető, hogy picik a gyerekek, nem leszek én mindig ilyen (khmm) mintaanyuka (nem vagyok az, csak hozzám képest), mert a természet nagyon ügyesen rendezte el: az első hónapokban csak a gyerek körül forognak a gondolataim, aztán olyan 1-1,5 éves kora körül bejön, visszatér a többi dolog is, rájövök, hogy nemcsak anyuka vagyok, van saját életem is. Ki van ez találva. Most épp csak besűrűsödött minden, mert 2 pici is van a háznál. Mindenesetre most itt állok 3 gyerekkel és aggódom.

Balázsnak szerdán kezdődik a suli. Amúgy is feszültség ez nekem, mert bár vártam az utóbbi napokban a tanévkezdést, mivel a gyermek napról-napra szemtelenebb, felesel és kamaszodik reggeltől.estig, nem egy nagy öröm, hogy olyan iskolába kell visszamennie, ahová utál járni.
Ez a 3. általános iskolája - mivel nyolcadikos, az utolsó is, bízom benne -, Pesten kezdte, 3. után hazaköltöztünk, jött a Waldorf, aztán tavaly, hetedikes korában ismét önkormányzati suli. Nem nevezem meg, nehogy véletlenül idetaláljanak az osztálytársak (nem valószínű, de Balunak is vannak személyiségi jogai). Szegénynek nincs sok szerencséje az iskolákkal, bár ebbe jócskán bejátszik a személyisége is:)

Az iskolát korán kezdte, mint később kiderült tényleg túl korán, (6 éves múlt, a többieknél egy jó évvel fiatalabb), de utálta az ovit is, és mindenáron iskolába akart járni. Akkor költöztünk Pestre, nem akartam emiatt is vitázni vele, hagytam. Gondoltam, könnyebb lesz mindkettőnknek, ha iskolába megy. A tanulással nem is volt probléma, viszont a tanítónéni nem bírta, állítólag érzelmileg vlt éretlen a gyerek. Meg figyelemzavaros, meg mittomén még milyen. Mindenesetre nem találta meg a közös hangot se gyerekekkel, se tanárral. Mindig 4-eseket kapott 3. végén lettek ötösei, amikor már tudtuk, hogy elmegyünk onnan, és görcs nélkül dolgozott. Én hülye! Gyakoroltunk otthon, hétvégén, szünetben, mindig, regészen 2. évvégéig, amikor megismertem Vekerdy bácsit. Na nem személyesen, hanem a munkásságát, és ez volt az első lépés a megváltozott "én" felé. Nyíregyházán már egyértelmű volt, hogy Waldorf, ami ha mást nem is, de rengeteg önbizalmat adott Balázsnak, sőt egy szélesebb világképet. Persze itt is voltak gondok, és főleg, mivel Balázs tovább akar tanulni, és úgy tűnik ezt ez a Waldorf (hangsúlyozom, hogy EZ a W.) nem igazán képes biztosítani, ismét váltottunk.

Ahol Balázs a jótanuló, sőt, a STRÉBER. Pedig igazán nem tanul túl sokat, főleg, hogy sokat teniszezik, de más, mint a többiek. Nem ül állandóan a gép előtt (legalábbis hétközben soha), nem agresszív, nem beszél csúnyán (minősíthetetlenül durván), nem hunyászkodik meg, nem keresi a menők kegyeit.. Tudom, persze, néha kicsit vérforraló a stílusa, olyan, mintha beképzelt lenne, de most mit csináljon?! Ne tanuljon?? Amikor ezért váltottunk iskolát? Szóval nehéz.

De ami miatt ezt az egészet elkezdtem, az az, hogy ugye nagycsaládosok vagyunk, és ingyen tankönyvre jogosultak. Ami azt jelenti, hogy Balázs kapott 5 új tankönyvet és úgy 20 használtat. És ez rossz érzés. Legszívesebben megvenném az egészet újonnan, mert a régiek tele vannak firkálva, piszkosak, cigiszagúak, szamárfülesek stb. (tisztelet a kivételnek), de Balázs azt mondja, pénzkidobás, jó ez, nincs semmi baj. De valahogy olyan szörnyű. Mert ez nem ingyenes tankönyvellátás. Szerintem. És ezért irigykednek egyesek a nagycsaládosokra. Nem is irigység ez, hanem a tipikus magyar "dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállás. A rosszindulat, ami körülvesz, hiába nem akarom meglátni.
Igazából nem számít. Biztos én vagyok a hisztis, a hülye kismama, aki baromságokkal foglalkozik. Nem, mintha nem lenne mivel foglalkoznom. Csak épp nem akarom, hogy Balázst emiatt is kiközösítsék:(
Ezért írtam, hogy itt állok 3 gyerekkel, és aggódom.