Sok a változás

ahogy nőnek itt az apróságok.

Tegnap takarítottam egy jó nagyot (mindenfajta Flylady ellenére egyben az egész lakást), Jancsi elvitte a kicsiket a nagymamákhoz, és bizony megint volt úgy 6-7 óra szabadidőm, de Balu is itt volt - mikor épp nem teniszezett -, segített is a házimunkában, jól eltelt az idő.
Ágyneműt húztam az emeletes ágyon is, hiszen eldöntöttük, ha hazajöttünk a nyaralásból mindenki megy a saját ágyába aludni. Eddig kimerültség és felfordulás okán nem került sor a megvalósításra, de ami késik, az nem siet.
Még falvédőt is készítettem, autósat, csak a felszerelés várat magára, egyelőre az ágyhoz rögzítettem, fúrást nem vállalok. Meg tudnám épp csinálni, de ha szép munkát akarok, akkor arra itt a férj. Nem mintha lenne időm ilyesmire egyáltalán:)

Mikor hazajöttek délután 4 körül(háromból ketten elég sírósan), és kiderült, hogy Kristóf mindösszesen 3 és fél percet szunyált a kocsiban, kicsit aggódni kezdtem. Mindenáron sétálni akart, volt is tervben egy bicajozás, de hullafáradt gyerekekkel - köszönöm, inkább nem! Így a második adukártyát vettük elő, Mártát nézett (ez a rajzfilm váltotta fel Elmót nálunk), és kb. fél óra múlva már horpasztott. Kis idő múlva Zalus is követte.

Kristóf 7-kor kelt (és elvben 9-kor aludnának, haha), Zalus viszont csak 8-kor. Egy gyors szopizás után letettem a szőnyegre. Arra lettem figyelmes, hogy egy koppanás után, Zalán elterül a földön, és .. alszik. Tovább szunyált a szőnyegen - a koppanás az a feje volt, ahogy arccal előre esett.
Nagy dolog ám, hogy nem sírással riad fel, és nem szopival alszik vissza!

Aztán persze 11-kor tért mindenki nyugovóra, mindenki a saját helyén:) Hajnalban kétszer keltem, mindkétszer pici lábak dobogására, és arra, hogy épp tolatnak fel az ágyra. És ment a durmincs reggel 7-ig.

Kifáradtak a gyerekek, hisz mintha feladat lenne, ezerrel játszottak az unokatestvérekkel, rohangáltak, ugráltak.