kinti játékok és egyéb állatfajták.

Igazából nem jelent kihívást a programok szervezése a gyerekeknek
Ha sétálunk, akkor főleg nem, mert minden nap kell egy minimum 2 órás séta, ami alatt van egy 1 órás bicajozós, babakocsizós, vásárlós és ügyintézős rész, aztán egy 1 órás játszóterezés. Általában. Igyekszem mindennap más helyre menni, mert a Robinsont már nagyon unják (nem értem, miért, de ott állandósult a nyűg, az elrohanás).

Szembe kellett néznem vele, hogy az én gyerekeim nem azok a homokozóban, hintában ülős, elszöszmötölős babák, hanem a rohangálós, focizós, ketten háromfelé szaladós vadak. (néha tényleg elég vadak, Kristóf pl. mindenből versenyt csinál, mások ezt nem annyira szeretik) A homokból bőven elég annyi, hogy Zalán belapátoljon néhány maroknyit a szájába, pelenkájába, Kristófot esetleg a sarazás tudja még 1-2 percre lekötni.

Viszont keresik más gyerekek társaságát, Kristóf a nagyobb fiúkét, a Zalán az összes nőneműét:) És ami nem hiányozhat, az a labda, de legalább 3 méret, mert ki tudja, mi történik, és van, hogy focizni támad kedvük, de van, hogy dobálni vagy épp felmászni vele a csúszdába, és lefelé gurítani. A többit megoldják, az itthon állandóan ölbe kérezkedős Zalán lent ezt egy pillanatra sem tűrné, csak egyedül és menni-menni.

Érdekes emberekkel találkozom:/
1.
Zalán mendegélt, megbotlott, megbillent, és négykézláb téblábolt, állt volna fel, mikor egy idős néni jött és segíteni akart, és segített is, minden igyekezetünk ellenére.
Hiába mondtam, hogy tessék hagyni, nem kell segíteni, ő tudta, mi a helyes és 5-ször annyi idő alatt, míg Zalánnak egyedül sikerült volna felkecmeregnie, felsegítette a nemisolyanpicit. Mindeközben engem egy pillantásra se méltatott, csak motyogott maga elé.
2.
Kristóf előttünk bicajozott kb. 60 méterrel, 20-as éveiben járó hölgyike és 70-es néni jönnek szembe, a hölgyike felháborodva mondja: hogy lehet elengedni ezt a kicsit egyedül, micsoda anya, és ha baj történik? A néni próbálta menteni a helyzetet, biztos nem először járnak itt, tudja a kicsi az utat.
3.
Játszótéren Zalánt hintáztatom, Kristóf mászik fel a csúszdába, velem kb. egykorú anyuka ugrál körülötte és tartja alá-fölé-mellette a kezét, és nézi kétségbeesetten. Akkor már én is elég rémült voltam, mert Kristóf igyekezett szabadulni a szoros testi közelségtől, és tartottam tőle,hogy a fokok mellé lép, és hiába szóltam az anyukának, csak ugrált körülötte tovább.

És még sorolhatnám. Honnan veszik a bátorságot? Nem akarom túlspilázni, de milyen jogon szólnak bele ismeretlen emberek a dolgomba? Kinek képzelik magukat? És egyáltalán: kit érdekel az ő véleményük? Áááá.