Balázs

... versenyez. Teniszversenyekre járunk kollektívan, az egész család. Valaki próbált már egy Suzuki Swiftbe belepakolni egy 5 tagú családot? Hátul a - most már - 2 gyermekülés betölti szinte az egész ülést, valahogy a fenekem bepréselem (fogyózni kell, fogyózni fogok mantrázások közben), de a vállam reménytelenül nem fér be a két ülés közé. Jó lesz a nyaralás, már előre röhögök rajta:DD
Nemrég a mindjárt 10 hónapos is nagy babákhoz illő gyerekülést kapott. És kaptak mindketten egy-egy biciklis ülést a felnőttek bicajára, már két nagy kirándulást is tettünk, aminek köszönhetően a fiúk kaptak egy kis színt (nekem a 10x-es napmennyiség sem lenne elég egy kevés színhez, amiben reménykedhetek, hogy nyár végén már nem leszek "annyira" hófehér.
Nagyon jó móka a bicajozás, elég sok bicikliutat kialakítottak Nyíregyházán, bár 2 éve, mikor átadták nagy büszkén az X km-nyi kerékpárutat elég jókat röhögtünk, mert ennek a kerékpárútnak a 90%-a úgy készült, hogy elhasználtak némi sárga festéket és ezzel mázolták fel a korábban már nyilván meglévő járdákra, hogy ez mostantól bicikliút is. (a maradék 10% a járdák akadálymentesítése a bicajosok számára) Persze ez is sokkal több, mint a semmi, csak a fene nagy büszkeségnek nincs sok értelme.


Szóval Balu közben versenyez, és mi járunk - egyelőre - Debrecenbe, ahol szurkolunk, a babákkal pedig szétnézünk két meccs között. Túl sok időt nem töltöttünk még ott, mivel Balázs még erősen a bemelegedős fázisban van, hiába, szokni kell a versenyzést is, nem úgy megy, ahogy ő gondolta, hogy hát akkor most letarolok mindenkit. Egyelőre nagyon nagy a versenyláza, de javul, eddig 3 meccset játszott, az utolsón már eléggé magára talált, de szerintem még legalább 2 hónap kell ahhoz, hogy ne remegjen meg a kezében az ütő, akármilyen ellenféllel találkozik is.
Viszont a csalódás sok elkeseredettséget, szomorúságot okoz Balázsnál, és anya - mint pszichológus is egy-személyben - próbálja ezeket is valahogy feloldani. (azaz én) Nem tudom sokszor, mi a jobb, lelket önteni belé, telebeszélni a fejét, dicsérni vagy épp lecseszni, hogy szedje már össze magát végre! Igazából úgy tűnik, hogy mindig más taktika jön be, és igen, Balázs azt mondta, sokat segít neki, hogy nem engedtem soha feladni a dolgokat. Akármilyen rosszul is ment neki valami. Úgyhogy a sok dicséret mellett létjogosultsága van a szidásnak is. De leginkább a figyelésnek, és támogatásnak, jelenlétnek.
Most szombaton ismét verseny, ezúttal itthon, hiányozni fog a kiruccanás: jók ezek a szombatok, együtt vagyunk, sokat beszélgetünk, és nem rohanunk a dolgunk után. A dolgunk persze megvár, és halmozódik, de csak ritkán idegesítem magam ilyenek miatt.