Vallara vett a rendszer,

ezt erzem most Angliaban.

Majdnem 10 honap utan most mar teljesen ugy erzem, hogy uj otthonra talaltunk. Miutan bebizonyitottuk, hogy nem ingyenelonek jottunk (persze ezt sehol nem mondtak ki, de a bizalmatlansag tapinthato volt szinte), hirtelen mindenhol barati arcokat, segitokeszseget, igyekezetet kapok. Amit soha nem ereztem Magyarorszagon, sajnos, itt most, ebben a pillanatban, nagyon erzem. Amit a cimben irtam. Vallara vett, felkarolt a rendszer, engem, a csaladom, a fiukat.
10 honap utan eljutottunk odaig, hogy jovo heten autot vasarlunk. Na nem ujat, bar mar hitelkepes vagyok bizonyos mertekig (igy lett vacsiuj telefonom, szinte fillerekert), de nem akarunk hitelt bevallalni. Egy kb. 10 eves Ford Focust tudunk venni 1000 font koruli osszegert.
Nyilvan nem arulok el nagy titkot, hogy ezt otthon nem tudtuk volna megtenni. Sporolasok aran sem. Megcsak tervben sem volt az autovasarlas. Dobbenetes. Most valahogy minden kisimul, szinte kernem sem kell, csak eltervezni, tenni erte, es haladni az uton.

Es az anyagi resz csak az egyik oldal. Szepen intezodik a fiuk ugye is, lassan, csigalassan, de keresnek az illetekesek, idopontokat egyeztetek, talalkozokat irok a naptarba, szabadsagot iratok ki, szervezek.

Valamelyik nap, ahogy reggel lustalkodtam, szokasos modon porgettem a ram varo feladatokat, es ... nem volt mit! Mert mindent elinteztem. En, aki otthon hetekig, honapokig halogattam a ram varo hivatalos ugyeket, aki inkabb 100 levelet es emailt irtam, csak ne kelljen hivatalos hellyel beszelnem szemelyesen vagy telefonon, mindent elinteztem.
Gond nelkul beszeltem telefonon az angol adohatosaggal, szemelyesen voltam benn az onkormanyzatnal. Persze, mas ezt biztos gond nelkul csinalja, de en gyuloltem. Gyuloltem, hogy folenyeskedtek velem, hogy senki nem segitett, csak ide-oda tologatott mindent, hogy kiskapukata kellett keresnem (bena vagyok benne), ismerosoket kell(ett volna) hajkuraszni (meg benabb vagyok benne). Es a szokasos dolgok. Pedig nem az anyanyelvemen intezem, korlatozott a nyelvtudasom, de megis. Sokkal konnyebben boldogulok itt. Es igen, erzem a segitoszandekot. Nincs gond azzal, hogy akcentusom van, hogy hibasan beszelek, hogy nem tudok valamit. Es ezekre a kulonbsegekre nem valasz a joleti allam kontra kuszkodos orszag. Mert en is kuszkodtem, en sem eltem jobban, mint az adott ugyintezo. Mas a szemlelet, a habitus, a hozzaallas.
Es egyre jobban ertekelem ezt.

Olyan megnyugtato, hogy vasarlasnal a penztaros kedvesen segit bepakolni, es senki nem toporog turelmetlenul vagy beszolva, ha valami gond van - pl. a minap a bankkartyammal -, bocsanatot kertem a mogottem alloktol es csak mosolygos, egyutterzo arcokat lattam. Es ugyanez a kozlekedesben. Ha a buszra valaki felszall, es kerdez valamit a buszsofortol, feltartja az egesz sort, de senki nem anyazik (na jo, egyszer hallottam ilyesmit egy magyar ciganycsaladtol, jellemzo (?) modon).

Nem akarok en allandoan aradozni Angliarol, mert itt is vannak dolgok, amik nem tetszenek, masok, vagy szerintem lehetnenek jobban megszervezve, de a mindennapjaim egyre nagyobb nyugalomban es joletben telnek, aminek en orulok, Es annal jobban orulok, mert nehez volt, nagyon, de megcsinaltuk, es kibirtuk, es ahogy a meseben, elnyertuk a jutalmunkat. Ez a legnagyszerubb. Ha becsuletesen dolgozunk itt, akkor van jutalom. Es ez nagyon hianyzott otthon, ahol csak annak van erteke aki minden hajjal megkent, a jeg hatan is megel (meg meg biztos tudnek jo par klassz mondast citalni, ami mind annyira nem jellemzo ram), itt pedig elismernek, mint dolgozo embert, es tisztelnek erte, sot, jutalmaznak erte. Vegre nem elhetetlen vagyok, de jo ez!