Elkoltoztunk

egy szep ikerhazba, egy csodas kornyekre, ahol a szomszed nem ciganyzenet hallgat (lehetoleg hajnal 1-tol reggel 7-ig, es ezert nem hivjuk ra a rendorseget), ahol az utcak es kertek gyonyoruen rendben vannak, tisztak es gondozottak, ahol a szomszedok kedvesek es baratsagosak, ahol reggelente madarcsicsergesre ebredunk, ahol gyonyoru angol gyep van, es viragok, csobogo es terasz.

Igen, ez az Anglia, amire vagytam, amirol almodtam. Ossze nem hasonlithato az eddig altalam ismert Angliaval. A masik Anglia koszos es mocskos, es zsufolt es hangos es tele van bevandorlokkal. Persze, tudom, hogy ez az ar azert, hogy mi is itt lehessunk, es nemcsak szornyu bevandorlok vannak, (mint pl mi semXD), de abszolut megertem, hogy aki csak ezt az Angliat ismeri, mert valamilyen okbol nem tud tovabblepni idoben, az gyuloli. Nekunk sikerult (tovabblepni), azt hiszem, mar nyugodtan kijelenthetem, tul vagyunk a nehezen. Persze konnyebb ugy, hogy van valaki, aki a kezedet fogja es atsegit a kezdeti nehezsegeken, nekunk ilyen nem volt, ami persze nagyreszt a mi hibank, azt hittuk, majd mi megoldjuk csuklobol, rakeszulessel. Vegulis megoldottuk. De jo. hogy nemcsak (sot, foleg nem) a penz miatt jottunk, es ebbol a szempontbol meg az autizmus is kesz nyereseg, nalunk nem hianyoljak a fiuk az ohazat, a nagyszuloket, unokatestvereket, mi ilyen furcsa csalad vagyunk.

Mert persze itt is furak vagyunk. Zalan kirandult az ovival, megkertek, hogy lehetoleg kiserjuk el (tobb mas szulo is volt), hat szornyu volt. Amig a tobbiek szuper programokat csinaltak, hajot epitettek, allatokat etettek es iszonyu lelkesek voltak, en megprobaltam valamilyen keretbe terelni Zalust, aki csak ment volna, es felfedezte volna a kertet a maga modjan, es lehetetlen volt barmilyen egyuttmukodesre rabirni. De azert a turat birta, a kezemet is fogta, locsolt es vizet ontozott, a lenyeg az volt, hogy mindig mast csinaljon, mint a tobbiek, akiket szerintem most sem vett eszre egy masodpercre sem. Farasztobb volt, mint barmilyen mas munka.

Kristofeknal pedig disco volt egyik delutan. Elmentunk, feloltozott a spiderman-es ingebe, es meg a terembe is bement, ahol kerek 10 percet toltottunk, befogta a fulet szegeny, zavarta az uvolto zene. (ahogy engem is). De a tanarok nagyon orultek, hogy legalabb megprobalta, es nagyon megkoszontek, hogy elvittuk, megdicsertek a ruhajat, es nem volt baj, hogy inkabb az udvaron jatszottunk.
Zalan tanarnoi pedig egy csomag edesseget ajandekoztak nekem (es persze a tobbi resztvevo szulonek is), koszonetkepp a segitsegert. Mert hogy elkisertem es segitettem (ha nem megyek, nem tudom, hogy oldottak volna meg, fogalmam nincs, meg nekem sem volt konnyu). Szabadkoztam persze, hogy nekem volt orom resztvenni a turan, mire a valasz: szeretjuk valahogy megkoszonni a segitseget, amit nyujtottam. Megkoszontek, hogy segitettem. Nahat. Meg ilyet. Hat, ez is az eltero mentalitas resze. Szeretem ezt a reszt.
Szeretem az udvariassagot, a kedvesseget, az allando mosolyt, a segitoszandekot. Nem, nincs kolbaszbol a kerites, de Zalus itt nem egy fogyatekos gyerek. Legalabbis nem ugy, mint Magyarorszagon. Es bar nincs kolbaszbol a kerites (szerencsere, tele lenne kobor kutyakkal az egesz varos, mert amugy az sincs itt, ahogy szunyog sem  - ez most csak ugy eszembe jutott), de azert nagyon elheto es szeretheto hely ez az Anglia.