Faber-Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje... - 3.fejezet/1.rész - Büntetési alternatívák

Szerintem az egyik legérdekesebb rész. A fő vezérfonál egy pszichológus (dr. Ginott) gondolata: "...egy szeretetteljes kapcsolatban nincsen helye a büntetésnek".

Igazán meglepő gondolat, nem? Ne büntessük a gyereket. És ha rosszat tesz, mi legyen? Először kétkedtem, aztán töprengtem, végül - és ez mostanáig tart - próbálom a magamévá tenni a gondolatot, mert igen, teljes mértékben egyetértek. Mert szerintem sincs értelme:
"... a büntetéssel az az alapvető baj, hogy nem működik. Ahelyett, hogy a gyerek sajnálná, amit tett, és azon gondolkodna, hogyan tehetné jóvá, a büntetés eltereli a figyelmét, és bosszúbeteljesítő fantáziálásra készteti. ... megakadályozzuk annak a nagyon fontos belső folyamatnak a működését, melynek során a gyermekünk saját helytelen viselkedésével szembenéz."

És ez nem azt jelenti, hogy nem nevelünk, fegyelmezünk, korlátozunk. Mindez azt jelenti, hogy a büntetés helyett meg kell keresnünk a lehetőségeket, amelyekből tanul is a gyerek, és használ.

Sokat beszélgettem erről Balázzsal. Hozott egy pár rossz jegyet. Nem tanul, na, nem véletlen - szerencsére még a suliból felhív, így is kell egy fél óra, míg lenyugszom, amikor meghallom, hogy épp mivel örvendeztet meg.
Megbüntettem, letiltottam a plusz kondiedzésről, de valahogy mégsem, mert együtt beszéltük meg, hogy ez nem megy. Átrágtuk magunkat, hogy lehetne megváltoztatni az itthoni időbeosztását, tanulási tervét, hogy jobban menjenek a dolgok. Ő is javasolt, de főleg az enyémeket fogadta el. A tv-zést én teljesen ki akartam iktatni, aztán abban maradtunk, hogy rögzít műsorokat, amiket meg akar majd nézni, és ha végzett a tanulnivalókkal - 9 körül -, megnézheti.
Balázs szerint nem az számít, hogy én elégedett vagyok-e a tanulmányi eredményével - max. 5%-a ez a rosszkedvének -, hanem  az, hogy Ő elégedetlen vele. Meglepett, nagyon okosan, és nyugodtan elbeszélgettünk büntetésről, érzésekről:D

Én is emlékszem kamaszkoromból, hatalmas veszekedések után mindig azt a gondolatot forgattam a fejemben, hogy "már csak 1(-2-4-5 stb) év, és nagykorú leszek, és lelépek innen, és akkor majd sajnálhatják, ahogy bántak velem". Soha nem gondolkoztam azon, hogy tehetném jóvá - egy esetet kivéve, amikor anyukám sokáig nem szólt hozzám (igazából szerintem szavakat se talált), s ez olyan jó módszer volt, azóta se felejtem el a kínlódásomat, nagyon szégyelltem magam. Persze, én se voltam különb, volt idő, mikor Balu szabályosan rettegett tőlem, és a környezetem ezt megdöbbentő módon valahol jónak tartotta, mert "erős kézzel fogom őt". Persze, akkor én voltam apa-anya egy személyben, és szentül hittem, hogy erősen kell fogni őt. Na igen, fogni kell(ett) volna, csak nem úgy, ahogy én csináltam. De ez már a múlt, sok-sok éve máshogy gondolom a dolgokat.

BÜNTETÉS HELYETT

1. Vezesse rá a gyereket, hogyan lehetne a segítségére.

2. Határozottan fejezze ki a rosszallását (anélkül, hogy a gyerek jellemét támadná).

3. Mondja meg, mik az elvárásai.

4. Mutassa meg, hogyan tehetné a gyerek jóvá a hibáját.

5. Adjon választási lehetőséget.

6. Cselekedjen.

7. Engedje, hogy a gyerek megtapasztalja helytelen viselkedésének következményeit.