Nemalvós

A kicsi Zalán már megint felkelt hajnalban, és fent is maradt úgy 2 órára. Borzasztóan mérges vagyok ilyenkor, ezt sehogy sem bírom kezelni, most is, mivel hajnalban aludt vissza (6-kor), 9 után kelt, úgyhogy ugrott a fejlesztés, én olyan vagyok, mint aki egész éjjel bulizott, egész nap használhatatlan és nyűgös és ideges leszek, és óriási szerencse, hogy férj elviszi Kristófot reggelenként az oviba.
Szóval mérges vagyok, úgyhogy gyorsan lajstromozom, miért is kell örülnöm.

Mert kell, Zalus nagyon szépen fejlődik. Nem meglepő már, hogy nagyon okos, kitartó, imád tanulni, naponta hozza a kis székét, asztalkáját, egy csomag puzzle-t, meg a fejlesztőjátékait, és nyüstöl, hogy dolgozzunk vele.
A napirendi kártyákat egész szépen kezdi használni, tornán gyönyörűen együttműködik, és megjelentek az első szavak. Nem mindig kommunikáció formájában, inkább csak mondogat, ismétel, de ezek akkor is szavak, lesz ebből beszéd is, és ennek nagyon kell örülni.
Észreveszi már a környezetét, az ismerős embereket szereti.
Időnként bilit használ, ülve, állva, de azért még rendesen megy máshová is a termés. De haladunk itt is.

Ahogy Kristóf, Zalus is úgy 1,5 év kihagyás után folytatja ott az életét a családunkkal, ahogy anno kilépett belőle. Tehát van elmaradás, időnként elég nagy is, de most már Zalus is fejlődik, nem kell azért harcolnunk, hogy észrevegyen és elfogadjon bennünket.

A hisztirohamok mérséklődtek, de kell majd nagyon az úti napirend, mert itthon szépen boldogul, de ha kilépünk az ajtón, nem feltétlenül érti, hogy mi vár rá. Imád ugyanis kint lenni, de nem mindegy, hogy milyen módon, elkezdett motorozni, és nagyon szereti, ha a biciklimen hátul utazik, de a többi ellen (autó, gyalog) sikítva tiltakozik. Komolyan, zárt ajtókon keresztül is több km távolságra hallani.

Ami némi aggodalomra ad okot, az a fülbefogás, "indok nélküli" megrettenés és sikítás.

Mindjárt 3 éves, és mondjuk 2 évesnek felel meg fejlettségben, kivéve a mozgását, ami rendkívül jó, és persze a testi fejlettség is rendben van (pocak, husi és társai).

De a legjobban azt szeretem, hogy átlag 10 percenként szükségét érzi, hogy idejöjjön hozzám és megszorongasson.
Apa pedig azt szereti, hogy repül hozzá, akárhol, akármikor meglátja, ő lett a kedvenc, a szórakoztató- és játszófelelős, és az elmúlt sok-sok hónap semmibevevése után nagyon jól esik neki. (és nekem is, hogy végre nem én vagyok a kizárólagos ember a szemében).