Mert persze én azt reméltem, hogy több időm lesz így, hogy Kristóf ovis. Hát nincs, egyáltalán, sőt, ugyanis úgy gondoltam, hogy a temérdek időmben felvállalok néhány extra dolgot. Mint könyvek olvasása. Angolozás. Tanárként is. Továbbképzés autizmusból. Ismerkedés Angliával:)
Az ovi is nem kevés kihívást adott, mert persze SZMK-s szülő vagyok (pénzt nem kell itt szedni, a több vállalható), vizuális segítségeket készítek a csoportnak, kártyákat nyomtatok, írtam újságcikket, és forgattak is velünk - oké, a helyi tv -, itthon, még nem láttam a végeredményt. Szóval én vagyok az Anyuka, Akihez Mindig Lehet Fordulni Mindennel. Sebaj, Kristófot imádják az összes óvónénik, és ez mindent megér:)
Tehát el vagyok havazva. Tetézve ezt egy rosszcsont-ördögfiókával, aki nem beszél, ellenben harap, rengeteget hisztizik, nagyon erős akarata van, de olyan okos, mint a föld. Vagy a nap:) mit tudom én, milyen hasonlat illik ide. Csak sok-sok türelem kell hozzá, de mivel az alvása finoman szólva is hullámzó, ezért az én türelmem is az. De mostanában mintha egyre többször kihallanám az "anyá"-t Zalus halandzsájából, és a PECS-el úgy kommunikál, mint egy igazi gyerek. Persze amúgy igazi gyerek, csak épp egy igazi fura gyerek.
Valamelyik nap kiborítottam elé 5 fa kirakót, másodpercek alatt - szinte oda sem nézve az éppen kézbevett darabra - rakta ki őket. Gyorsabban, mint Kristóf, pedig ő sem gyenge a dologban finoman szólva.
Kristóf pedig úgy beszél, mint az álom, pár példa tegnapról. "Nem adom oda Balázs a labdát, az enyém!" "Gyere Zalán, tapsolj velünk!"" Nem megyünk sétálni, sötét van, apa dolgozik." Persze kicsit érdekes hangsúlyozással de gyönyörűen használja a névmásokat is (autistáknál nagyon problémás), bólint s mondja is az igen-t (szintén hatalmas dolog nálunk) válaszol a kérdésekre (többé-kevésbé), és egyáltalán, szociálisan és kommunikációban is hatalmasat fejlődött már az ovikezdés óta is. Csak ámulok és bámulok. Persze fejlesztjük is gőzerővel - ahogy Zalust is csak őt még nem annyira, mert vele még nehezebb -, és van eredmény, és ezért jelentkeztem mentorszülőnek, hogy tudjak segíteni más gyerekek szülein, mert van remény és van fejlődés. Eljutottunk oda, hogy az autizmus már nem probléma és gond nálunk, hanem egy kényelmetlenség ami meglehetősen sok időt, tervezést igényelve megugorható vagy leküzdhető, de mindenképp egy olyan teher, amit lehet viselni.
Balázsról is lenne mesélnivalóm, de mivel nyomatékosan megkért, hogy NE, ezért nem mesélek. De nagyobbrészt jó dolgok ezek a hírek, egy napról-napra változó kamaszról, aki a durva modora mellett nagyon értékes/érdekes kis emberkévé érik.
